India (Chitrakalpa), 134 perc, ff., bengáli

Rendező: Ritwik Ghatak

Producer: Ritwik Ghatak

Az eddig (a listának köszönhetően) látott bengáli filmek mindegyikét az a Satyajit Ray készítette, aki külföldön szinte népszerűbb volt, mint otthon Indiában, pedig filmjei kifejezetten az indiai kultúrában gyökereztek. (Volt ugyan egy további indiai film - az India Anyánk -, ami nem bengáli volt, nem Ray készítette, és arról a filmről szeretnék tüntetőleg megfeledkezni)

Ritwik Ghatak kevésbé volt népszerű külföldön. Ebben a filmjében még alig, de későbbi műveiben erős politikai indíttatások is felfedezhetőek. Talán ezért volt kevésbé sikeres Európában, ahol az indiai politikának nyilvánvalóan kisebb jelentősége van, mint odahaza.

Elkezdtem nézni a filmet, és azonnal boldogság töltötte el a lelkemet, mert ugyanazt a költői szépséget láttam meg már az első filmkockákon, ami Ray filmjeiben annyira megfogott...

Mi ez, ha nem esztétikai érzék a legfelsőbb szinteken? Megtalálni ezt a gyönyörű fasort... Pontosan úgy elhelyezni mindent a képen, ahogy azt elhelyezték. A főszereplő szinte kis jelentéktelen pontként közeledik felénk jobbra lent. A hatalmas fa nemcsak, hogy betölti a képet, de rá sem fér teljes egészében. Pontosan annyit vágnak le róla, amennyi szükséges, nem többet, nem kevesebbet... ezeknek a bengáli filmeseknek úgy látszik nagyon jó érzékük lehet(ett) a szépséghez...

 Első lelkesedésem azonban szép lassan lelohadt...

A gyönyörű külcsín nem hordozta ugyanazt a belső kincset, mint amit az emlegetett Ray filmek mindegyike rejtegetett. Amikor ilyen távoli országból érkezik egy nagyra tartott film, és nem találom benne azt, ami miatt szerethető lenne, akkor hajlamos vagyok feltételezni (és itt is ezt sejtem), hogy a kultúrák miatti különbség az, ami miatt nincs rám ugyanolyan hatással ez a film, mint az indiaiakra. Ahogy a bevezetőben is említettem, Ray-t nagyon európaias rendezőnek tartották, ez magyarázhatja, hogy a mi ízlésünk szerint mennyire tetszetősek az ő filmjei, és Ghataktól miért tartok inkább távolságot.

Nita - egy átlagos, indiai fiatal lány - a film főszereplője. Talán annyit érdemes róla megemlíteni, hogy családjával Kelet-Pakisztánból (ma Banglades) menekültek Indiába, Kalkuttába.

India vallási alapon történő felosztásakor Bengália muszlim része Pakisztánhoz került, hindu része pedig Indiában maradt. De mivel a vallás szerinti felosztás sosem lehet tökéletes, számos hindu kelet-Pakisztánban, sok muszlim pedig Indiában rekedt, jó részük menekültként próbált a másik országban békét, jövőt és megélhetést keresni. Nita családja is így került Kalkutta egyik külvárosába.

Nem sok lineáris története van a filmnek, a narratíva abban merül ki, hogy Nita saját boldogsága helyett előtérbe helyezi minden más családtagjának boldogulását. Zenei karrierről álmodozó - amúgy naphosszat henyélő - bátyját ugyanúgy támogatja, mint szüleit. Vőlegényét - akivel azért halogatja Nita az esküvőt, mert akkor nem tudna anyagi biztonságot nyújtani a családnak - lenyúlja előle húga. 

Ghatak-ot az olasz filmkritikusok az indiai új hullám megteremtőjének tartották. Lehet benne valami. Van néhány egészen meglepő, szürreális  eszköze a rendezőnek, amit eleinte nem is tudtam hova tenni: egyik ilyen például amikor valami tragikus fordulat éri a főszereplőt, akkor korbács-csapásokat hallunk. Nem csak mi, az adott szereplő is körbenéz, mintha keresné a furcsa effektek forrását... ezek az effektek néha egészen horror-szerű hatást keltenek, holott maga a film messze áll ettől a műfajtól...

Nem tudtam mit kezdeni a rendező által a maga áldozataként beállított lánnyal... Nem értettem cselekvésének mozgatórugóit, zavartak az erőltetett, előre kiszámíthatónak tűnő fordulatok. 

Így hát olyan dolgokkal foglaltam el magam, mint a gyönyörű képek látványának élvezete, és az olyan dolgok nyugtázása, (amit amúgy sejtettem is), hogy rengeteg angol szót használnak az indiaiak, nem csak olyan esetben, mint mi, ahol nincs magyar megfelelője egy angol szónak (pld. file-fájl) hanem a seriously, less difficult, idiot szavak is megütötték időnként a fülemet, belekeveredve a bengáliba.

Furcsa volt még, hogy idősebb szereplőket jóval fiatalabb, ráncosnak maszkírozott színészek játszottak. Ezt én - úgy általában is - rendkívül zavarónak tartom.

Itt jegyzem meg, a film eredeti címe (মেঘে ঢাকা তারা) Felhővel borított csillagokat jelent, és úgy kell ejteni, hogy meghe dháká tárá.