Nagy-Britannia (Michael Powell), 102 perc, Eastmancolor, angol

Rendező: Michael Powell

Producer: Michael Powell

Szinte mindenhol, ahol ennek a filmnek valamilyen formában utánaolvastam, párhuzamba állították a Psycho-val. Bár az összehasonlítás elsőre kézenfekvőnek tűnik, hiszen mindkét filmben egy pszichopata gyilkos nőket öldös, - valamilyen gyerekkori (illetve fiatalkori) trauma folyományaként - ám a párhuzam itt tulajdonképpen meg is szakad, szinte minden másban élesen különbözik a két - amúgy remek - alkotás.

Kezdjük a színekkel. A Psycho fekete-fehér, a Kamerales viszont vibrálóan a színes. És ez nemcsak a Technicolor nyersanyag - amúgy is általában élénken pompázó - színeinek köszönhető, hanem az izgalmas, effektes világításnak is.

Nézzük például az alábbi képen, mennyire izgalmas hatást kelt a baloldali előhívó szoba piros fénye, és a jobboldali kis lámpa narancsos fénye. Mindenképpen kijelenthetjük, hogy az alkotók nagyon szépen bántak a színekkel.

Nézzük a tartalmi elemeket. A pszichopata főszereplő a történetben egy filmes, aki egy ilyen Bell&Howell "Filmo" 70-DR modellel veszi fel a saját maga elkövetett hidegvérű gyilkosságokat. Pontosabban szólva nemcsak az ölés pillanatát veszi fel, de lehetőleg minél több előzményt, sőt a halott testének "utóéletét" is minél részletesebben rögzíteni szeretné. Bizarr, kényszeres tevékenységének a lényege, hogy minden egyes gyilkosságát dokumentumfilmként dolgozza fel. Így is mutatkozik be a hölgyeknek: "dokumentumfilmes vagyok". Vajon hogy alakul ki egy ilyen perverz vágy? Természetesen megkapjuk a magyarázatot a film vége felé.

A válasz egy furcsán zaklatott gyermekkorban található. Egy visszaemlékezésben megtudjuk, hogy nagyon is megvan az oka, hogy miért alakult ki a férfiban ez a velejéig torzult személyiség. Gyermekkora azzal telt, hogy híres pszichiáter apja szinte kísérleti egérként használta. Kutatásának legfontosabb tárgya az volt, hogy hogyan hat az idegrendszerre a félelem. Leginkább a gyermeki félelem érdekelt. Saját gyermekét, azaz a film férfi főszereplőjét hozta olyan helyzetekbe, ahol félelmet élt át a gyermek, és ezt rögzítette a kegyetlen apa. SZprnyű, kegyetlen lelki kínzásoknak tette ki fiát.

A főszerepet egyébként az a Karlheinz Böhm játszotta, aki a magyarok számára feltételezésem szerint a Sissi - A magyarok királynéja című 1955-ös filmből lehet ismerős, ahol Ferenc Józsefet alakította.

Durva film valóban, nem egy tinimatiné... mégis egészen máshogy durva, mint a vele párhuzamba állított Psycho. Mai szemmel persze már egészen máshogy látjuk, mint a korabeli nézők. A mai ingerküszöb hol van már  ehhez a filmhez képest. Ennél azért sokkal durvább dolgokhoz vagyunk már szokva, de a bemutató után öt nappal levették a mozik műsoráról, annyira elsöprő volt a vetítéseket követő felháborodás. Mindez annak ellenére, hogy néhány jelenetet már a bemutató előtt kivett a brit cenzúra-hivatal. Főleg (de nem kizárólag) a félmeztelen modelleket bemutató képkockákról lehet sejteni, hogy a cenzúrának köszönhetően vesztek el örökre.

"Karrier-romboló" filmnek is szokás nevezni a Kameralest, hiszen ezzel akkorát bukott szegény Powell (az alábbi képen az egyik szereplőt igazgatja), hogy alig-alig csinált filmeket ezután. És ez nem feltétlenül csak rajta múlott, hiszen a filmvilág annyira kiközösítette, hogy sokan szinte szóba sem álltak vele ezután a film után. Az angolszász prüdériának tehát nincs határa.