Magyarország (MAFILM), 82 perc, ff., magyar

Rendező: Máriássy Félix

Bár jómagam egyáltalán nem kedvelem a söröket - holott többször is sikertelen kísérletet tettem megkedvelésükre - azzal tisztában vagyok, hogy a világos kifejezés a sörök közül a legkommerszebb típust jelöli. A pikoló pedig ez esetben nem egy fafúvós hangszer, hanem a söradag méretét, pontosan 2 dl-t jelent. Amolyan "női söradag". Igazi sörkedvelő nem adja alább egy korsónál, ami korábban hivatalosan minden esetben 5 dl-t jelentett, de ma már ez sem szentírás... (a harmadik általánosan elterjedt sör-mértékegység a pohár volt, mely 3 dl-t jelentett)

Máriássy kezdetben beállt a termelési filmeket (gyárakban, üzemekben játszódó kommunista propagandafilmek) gyártó film-iparosok népes sorába. Rákosi visszaszorulásával (és Nagy Imre ideiglenes előtérbe kerülésével) azonban el lehetett kezdeni egyéni hangvételű filmeket is készíteni. Míg mondjuk Makk Károly a teljesen politikamentes vígjáték irányába ment el a Liliomfi-val, addig Máriássyt az olasz neorealizmus ihlette meg.

A város (itt Budapest) szegényebb kerületeiben élők bemutatásához hozzátartozik a lepusztult, vélhetően még második világháborús lövésektől lukacsos vakolatú, gangos bérházak egyedi, belterjes, kietlen világa, melyet többek között érdekes, változatos szögekből fényképezett képekkel mutat be Eiben István operatőr.

A fent említett bérházak mellett a történet izgalmas díszleteit képezik a korabeli Budapest utcái, terei. Érdekes nézni, hogy a Hősök tere milyen kihalt, elvétve látni egy-egy autót ott, ahol mostanában éjszaka is nagyobb forgalom van, mint 1955-ben nappal. 

A gangos bélházak, a Budapesti utcák, és a zenés kerthelyiségek azonban csak a díszleteit adják ennek a magánéleti drámának, mely kicsit rendhagyó abban a tekintetben, hogy az ötvenes évek viszonylag szigorú erkölcsi útmutatásai ellenére itt bizony a női főszereplő Cséri Juli (Ruttkai Éva) bizonyul csélcsapnak, míg a katonai szolgálatból hazatérő Kincse Marci (Bitskey Tibor) az igazi hősszerelmes, akinek csalódnia kell kényszerűségből otthon hagyott szerelmében.

Juli mellett érdemes megemlíteni legjobb barátnőjét, Gizust (Schubert Éva), akivel kettesben iszogatják esténként azokat a bizonyos pikoló világosokat. Mert hát hiába gyári dolgozók a lányok (hogy a termelési filmektől azért ne szakadjunk el végleg) esténként azért csak van joga lehajtani egy-egy kis pikoló söröcsként a dolgozónak. Az már más kérdés, hogy a szórakozóhelyen randalírozó jampecok a rendfenntartók haragja mellett Kincse Marciét is kivívják, amikor tapasztalnia kell, hogy szerelme, Juli, velük is rendszeresen szóba áll.  (Jampecoknak hívták az ötvenes években a feltűnősködő, léha fiatalembereket.)

(Az alábbi képen Schubert Éva látható a Marci öccsét alakító Koletár Kálmán mellett)

A neorealizmus közel áll a baloldali mozgalmakhoz. Leginkább az olasz baloldalhoz köthető, de azért mégis fényévekkel eltávolodik a kritikátlan, demagóg kommunista propagandafilmektől. Még egész bátortalanul egy-egy gúnyos kiszólást is megenged magának a forgatókönyvíró, amikor Juli így mutatja be kimenőn levő kiskatona szerelmét barátnőinek: "Ő pedig néphadseregünk sztáhánovista csillaga, stb..."

A forgatókönyvet egyébként Máriássy Judit, azaz a rendező felesége írta.