Magyarország (Hunnia Filmgyár), 88 perc, ff., magyar
Rendező: Szőts István
1942-ben jócskán benne járunk már a második világháborúban. A második Bécsi döntés (románban Bécsi diktátumnak hívják az eseményt) alapján 1940-ben Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, aminek azért van jelentősége, mert nem csak az események zajlanak itt, hanem a forgatás nagy része is az eredeti helyszínen zajlott.
Ellentétben a háború előtti filmek nagy részével, ezúttal viszonylag kevéssé ismert színészek szerepelnek. A férfi főszereplő Görbe János később ismert színész lett, ekkoriban még egyáltalán nem örvendett Jávorhoz vagy Karádyhoz hasonlítható népszerűségnek.
Az ő feleségét, Annát játszó Szellay Alice viszont teljesen amatőr volt. Semmilyen előképzettsége nem volt. Egy társasági eseményen ismerte meg Szőts István rendező, aki később feleségül is vette. Mivel semmilyen színiiskolai végzettsége nem volt, külön kamarai engedély kellett számára, hogy forgathasson.
Nem ő volt az egyetlen amatőr szereplő. Ahogy a faragott kopjafán olvasható kezdő felirat is írja a nevesített szereplők mellett:
"... és még favágók, pásztorok és más havasi népek..."
Nem csoda, hogy a későbbi olasz neorealizmus nagyjai több helyen is elismerően nyilatkoztak erről a filmről, miután megnyerte a Velencei filmfesztivál fődíját.Ők is előszeretettel alkalmaznak majd ismeretlen, képzetlen szereplőket.
Szőts István maga is Erdélyi származású volt, Nyírő József novelláit felhasználva (Kopjafák - 1933 és Havasok könyve - 1936 című kötetekből) írta Szőts a forgatókönyvet.
"... történik valahol Csikban vagy Háromszéken"
- írja a kopjafa, hogy segítsen földrajzilag is eligazodni. Tehát valahol Székelyföldnek is a legtávolabbi végén lehetünk, a Csíki-havasokban, ahol a hegyekben a felhők felett is sétálhatunk...
„Sokan laknak emberek a havason, pásztornépek, más szegény emberek, fát vágnak és gondozzák a más jószágát. Erősek, szívósak az erdei emberek, akik nem félnek a vértől- haláltól.”
Jól megfigyelhető, hogy minél inkább benne vagyunk a háborúban, annál nyomasztóbbak a magyar filmek. Jókedvnek, vidámságnak itt már semmi helye. Igaz, a háborúról sem esik egyszer sem szó a filmben, a halál lépten-nyomon kopogtat.
Az első jelenetben még az újszülött gyermek életben maradásán aggódnak a fiatal szülők...
Az idill azonban nem tart sokáig, mivel megjelenik a gonosz maga, egy fakitermelő részvénytársaság vezetőjének képében. Megtetszik neki Anna, és hogy megszerezhesse, munkát ajánl neki is és férjének is. Amíg a férj az erdőben dolgozik, az erőszakos férfi megpróbálja kihasználni a helyzetet, ám Anna nem enged az erőszaknak sem. Egy (a negyvenes évek elejéhez képest) megdöbbentően realista jelenetben egy pillanatra még az asszony egyik melle is kibuggyan a ruha alól, ahogy a férfi próbálja letépni róla a ruhát. Ha nem látom, el sem tudtam volna képzelni, hogy a háború alatt ilyet leforgattak.
Az asszony menekülése közben felgyújtja a házat, és lezuhan egy szikláról. Sérülése nem azonnal, de később végzetesnek bizonyul.
Férjével elzarándokolnak a Csíksomlyói búcsúba, hogy csodát nyerjenek Szűz Máriától, de ahogy egy szerzetes is mondja: "Csodát csak ott szabad remélni, ahol az emberi tudomány tehetetlen." Sajnos azonban sem csoda sem tudomány nem segít nekik.
Megható ahogy a férj teljesíti asszonya utolsó kívánságát, mely szerint szülőfaluja földjében szeretne nyugodni. Mivel nincs pénz a hazaszállításra, a férj maga kénytelen hazavinni elhunyt feleségét a vonaton, eljátszva, mintha még élne... néhány szép, megható jelenet bontakozik itt ki.
A film azonban elvesztett engem azon a ponton, amikor valóban hazaérnek, és a férj fölkelti alvó kisfiúkat: "Kelj föl kicsi, megjött édesanyád!" - hát... innét kezdve a "nyomasztó" kifejezés, igen enyhe finomkodás...
Valószínűleg ez a film annak az időszaknak minden keservét magába foglalta. Akik akkor éltek azok biztosan máshogy látták, mint én... nekem inkább egy kellemetlen élmény emléke marad meg vele kapcsolatban...
