Magyarország (Reflektor Film), 90 perc, ff., magyar

Rendező: Gaál Béla

Producer: Vitéz Miklósné

Valami varázslat, amit ennek a filmnek a készítői csináltak! Szinte egytől egyig: színészek, forgatókönyvíró, rendező, operatőr... mindegyik remek munkát végzett. Ez egy olyan film, ami közel száz évvel elkészülte után is olyan remek szórakozást nyújt, hogy még az igencsak megkopott filmtekercs képi minősége sem túl zavaró.

Itt jegyzem meg, hogy az általában remek munkát végző Magyar Nemzeti Filmarchívum nemrég mutatta be ennek a filmnek is a restaurált változatát. Remélem, hogy Karácsonyra vagy szabadon hozzáférhetővé, vagy DVD-n megvásárolhatóvá teszik ezt a filmet is.

A korszak egyik tipikus romantikus vígjátéki alapszituációja kerül bemutatásra: a gazdag bankár beleszeret a szegény gépíró-kisasszonyba, aki az alagsorban dolgozik, és soha nem is találkoztak egymással. Legalábbis a munkahelyen nem. De egy autószalonban összefutnak. Persze nem tudják egymásról, hogy ki kicsoda. A fényűző élettől, és a könnyen megkapható fiatal hölgyek okozta örömöktől kissé megcsömörlött igazgató - meglátva a vonzó kisasszonyt - egyből kivirul és újra szerelmes lesz. Ezúttal azonban nem akarja, hogy a pénzéért szeressék, eljátssza, hogy ő az autószalon egyik alkalmazottja. Mivel a lánynak nagyon megtetszik az egyik luxusautó, a bankigazgató azt hazudja, hogy a hölgy a tízezredik vásárló, és ezzel megnyerte az autót. 

Perczel Zita, mint Kovács Vera banki alkalmazott, lenyűgöző. Nem csak szép, de imádni valóan hozza a naiv lányt. Csak mellékesen jelzem, hogy Tolnay Klári is szerepelt a filmben, ő Vera barátnőjét alakította. Itt még egy alig pár mondatos szerep jutott csak neki. Tolnay-val kapcsolatban büszkén mesélhetem, hogy őt én még láttam színpadon játszani a kilencvenes évek elején az akkori Nemzeti Színházban (ma Pesti Magyar Színház). 

Perczel Zita a negyvenes éveket már New Yorkban töltötte, az ötvenes éveket már Párizsban, és jó néhány világvárosban élt hosszabb rövidebb ideig. Majd a rendszerváltás után Budapesten és Kecskeméten is újra láthatta a színházi közönség. Tolnay előtt két és fél évvel halt meg.

Előbb-utóbb az igazgató (Törzs Jenő) megtudja, hogy a kiszemelt lány az ő bankjánál dolgozik, de semmiképpen nem szeretne lebukni, ez egyszer szeretné, ha önmagáért, és nem a pénzéért szeretné meg egy hölgy. Továbbra is különböző trükkökkel tartja fenn a látszatot, és ezt addig tervezi folytatni, amíg a lány meg nem csókolja őt, mint sofőrt, és majd akkor árulja csak el, hogy ő a vezérigazgató.

Vera osztályvezetőjének (Kabos Gyula) is komoly szerepe van a filmben. Egyrészt ő szállítja a legjobb poénokat, másrészt örökös ügyetlenkedésével kicsit megkavarja a szálakat. Pont annyira, hogy ebbe a "feel-good" romantikus komédiába kellő mennyiségű izgalom is kerülhessen a végére.

Szegény Kabos állítólag nem volt nagyon boldog attól, hogy minden filmben ugyanazt a szerepet játszotta... ezt a hebehurgya, dadogós kisembert, aki mindig valami butaságot csinál vagy mond. De hát annyira jól állt ez neki... akarhatott ő drámai szerepet előadni, de tudták a rendezők, hogy bármi mást adnának neki, a közönség csalódott lenne...

A Hyppolitnak két fülbemászó dalbetétje is volt, ennek csak egy, de az a film során többször is visszatérően andalítja a nézőt... ki ne ismerné: "Meseautóban színezüst erdők során, repülünk a szívünk tavaszán..."

Talán érdemes még megemlíteni a film utolsó harmadának helyszínét, a Lillafüredi kastély szállót. Már régóta szemezek vele. Nem tudom eldönteni, hogy nyáron, vagy télen érdemes inkább eltölteni ott néhány napot. Eddig a télre szavaztam, de a film hangulata miatt lehet, hogy mégis egyszer nyáron töltök el néhány napot arrafelé...

Mivel ezeknek a harmincas évekbeli romantikus komédiáknak egy jó része az osztálykülönbségekkel kapcsolatos félreértéseken alapult, ezért az "osztály-nélküli" épülő szocialista vezetőség nem szerette ezeket a filmeket. Nem is nagyon lehetett látni sehol, csak az öregek mesélték, hogy a Meseautó bizony milyen szép film volt... A forradalom utáni enyhülés időszakában azonban ezen a téren is enyhült a szigor: 1958-ban a filmmúzeumban újra bemutatták a filmet. Állítólag kígyózó sorok álltak a jegypénztáraknál.

A film egyik fontos szereplőjének, a BO 654 rendszámú meseautónak is kalandos sorsa volt: valamilyen okból a Keletborsodmegyei Népbolt Vállalat kapta meg. Ők üzemeltették. Hogy pontosan mire használták, és kinek volt ez az eszement ötlete... arról már nem szól a fáma...