Franciaország (Filmsonor), 114 perc, ff., francia

Rendező: Henri-Georges Clouzot

Producer: Henri-Georges Clouzot

Íme egy újabb ékes példája annak, hogy a háborútól sújtott Európa nemcsak, hogy utolérte Hollywood-ot, hanem leelőzni is látszik azt. Az amerikaiakat még mindig - bár már egyre kevésbé - gúzsba köti a magukra szabadított cenzúra bizottság, míg itt Európában az alkotól kevésbé voltak korlátok közé szorítva.

Clouzot magasra tette a lécet A Félelem Bérével egy évvel korábban, ezzel a filmjével sikerült ugyanazt a lécet simán újra megugrani. 

A negyven évesen is szuper-szexi felesége az előző filmben mellékszereplőként debütált, itt azonban már főszereplő, és nem is akármilyen. Félénk, melegszívű karaktere és a másik főszereplő (Simone Signoret) - szőge hajával, hűvös, kimért, parancsolóan kemény, már-már férfias egyéniségével - remekül ellenpontozza egymást.

Tartogat néhány meglepetést a film... Gondolom sokak szemében felér egy szentségtöréssel, ha azt írom, hogy a suspense (a feszültség fenntartása) helyenként a Hitchcock-i magasságokat is felülmúlja. De ez egyáltalán nem túlzás.

A film végi felirat - mielőtt elengedné a nézőt a moziból - udvariasan megkéri, hogy ne rontsa el mások szórakozását azzal, hogy elmondja a film végét az ismerősöknek. Próbálok megfelelni ennek a kérésnek.

Valóban ez olyan film, hogy akkor tud ütni igazán, ha az ember minden információ hiányában üli végig. Magamnak sikerült kicsit elrontani a saját szórakozásomat, mert még a film megnézése előtt elkezdtem képanyagot gyűjteni a filmhez, és véletlenül belefutottam egy animgif-be ami egy nagyon fontos momentumot lelőtt nekem. De még így is körömrágós volt a hangulat.

A két főszereplő hölgy közül az alacsonyabb egy durva, szadista férfi felesége. A szőke, magasabb pedig ugyanennek a férfinak a szeretője. És nagyon jóban vannak. (Igen, ebből is látszik, hogy ez nem Amerika). Mindannyian egy magániskolában dolgoznak. A férfi az igazgató. Mindkét nő az iskola tanítónője. A feleség vagyonából tartják fent az iskolát.

Az eredeti regényben kifejezetten leszbikus felhangokkal teli kettejük kapcsolata, itt úgy mondanám inkább, hogy a sorok mögé rejtve megtalálható - de inkább csak kikövetkeztethető. Szinte férj-feleségként viselkednek többnyire. 

Olyan szorossá válik a feleség és a szerető kapcsolata, hogy elhatározzák, megszabadulnak a mindkettejüket terrorizáló férfitől. A gyöngéd feleségnek valószínűleg sok szenvedésen kellett átmennie ahhoz, hogy ebbe belemenjen, és még így is az utolsó pillanatban is azon aggodalmaskodik, hogy "biztos, hogy nem fog érezni semmit?"

Azzal talán nem lövök még le semmit, ha elárulom, hogy a két nő végrehajtja a tervet. A hulla eltüntetése olyan ötletes és feszült pillanatokat eredményez, mely a film csúcspontja is lehetne, ha ezután nem jönnének újabb és újabb magaslatok. Mondjuk egy önjelölt, nyugdíjazott detektív (Charles Vanel), aki fejébe veszi, hogy segít megtalálni szegény elesett nő férjét... Csak akkor kér javadalmazást, ha sikerült élve vagy halva megtalálni, de levakarhatatlanul nyomoz, már-már Columbo-t meghazudtolóan bosszantó ahogy a legváratlanabb helyeken és pillanatokban megjelenik.

Karaktere egyébként tökéletes, egyénisége is kifejezetten szimpatikus, csak éppen ez esetben mi a gyilkosok mellett állunk, így úgyszólván érdekellentét áll közöttünk, ami kicsit elhomályosítja karakterének pozitív voltát.

A nyomozó feltűnése mellett a kedélyeket az is borzolja, hogy egyre több furcsa dolog történik... a hulla nem ott van, ahová tették... sőt... na de tartom magam a film végén elhangzott kéréshez...!

A Hitchcock-i párhuzam egyébként sokkal erősebb, mint ahogy az ember elsőre gondolná. Állítólag a mester is pályázott erre a könyvre, és bizonyos források szerint órákon múlott, hogy végül nem Hitchcock film lett az alapműből. Mindenesetre a szerzők (Bouelau és Narcejac) azzal kárpótolták a hoppon maradt kövér rendezőt, hogy kifejezetten neki írták a "Szédülés" című film alapjául szolgáló regényt, melyből 1958-ban születik majd film, és szintén rajta lesz az 1001-es listán.A két főszereplő és a rendező hármasa nem volt végig olyan idilli, mint amilyennek ezen a backstage képen látszik. A szőke Signoret 8 hetes forgatásra szerződött, erre kialkudott bérrel. A munka viszont elhúzódott, kétszer ennyi ideig tartott, Clouzot (aki egyben a producer is volt) viszont hallani sem akart arról, hogy az eredeti összegnél többet fizessen. Ezután nem nagyon állt vele többet szóba a színésznő.

Van egy másik figyelemre méltó érdekesség is a film szereplőivel kapcsolatban. Johnny Hallyday első filmszerepében, még gyerekként látható az intézet diákjai között. A szőke Signoret és a középen elhelyezkedő tanár között áll.

Jól áll ennek a filmnek a fekete-fehér nyersanyag. Egyáltalán nem hiányoznak a színek. Mondhatni, inkább hozzátesz, mint elvesz...

Míg a posztom elején a film végén látható feliratot említettem - amihez remélem sikerült tartanom magamat - zárásul a film elején olvasható szöveget idézném:

Egy festménynek mindig erkölcsi értéke van, ha tragédiát ábrázol és borzalommal festi le a tárgyát