1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

187. Az Óra Körbejár (The Stranger) - 1946

2018. április 15. 01:04 - moodPedro

mv5bmtexmdazmdm0nzzeqtjeqwpwz15bbwu3mdk3odiznzq_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgUSA (International Pictures), 94 perc, ff. angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Sam Spiegel

Ez volt Orson Welles harmadik önálló filmje. Az Aranypolgár és a Csodálatos Ambersonok után belefogott egy filmbe, amit végül nem hagytak neki befejezni (It's All True) majd kapott egy utolsó lehetőséget az RKO-tól (Journey into Fear - 1943), ám azt Norman Fosterrel közösen rendezte, Wellest rendezőként végül föl sem tüntették. Nem sokkal ezután fel is bontották vele a szerződésüket.

Ekkorra már elterjedt Wellesről, hogy nehéz vele együttműködni, túlságosan öntörvényű, nem tartja be sem a határidőket, sem a költségkeretet. Lassan négy éve nem csinálhatott saját filmet. Kénytelen volt bebizonyítani, hogy érdemes lenne azért még vele rendezőként számolni. Jobb híján a kis  független International Pictures-szel sikerült szerződnie. Nem nagyon volt más választása, kénytelen volt aláírni a számára nem túl előnyös szerződést, ha munkát akart kapni: például ha kicsúszik a költségkeretből vagy a határidőből, akkor bukta volna a díjazásának jelentős részét. Természetesen az utolsó vágás jogát sem kapta meg. Sőt a mellé kiosztott vágó megkapta a jogot, hogy már forgatás előtt törölje a forgatókönyvből azokat a részeket, amik szerinte nem viszik előre a történetet.

A filmjeim legjobb jelenetei egyáltalán nem viszik előre a történetet. El lehet hát képzelni, mekkora pusztítást végzett...

mesélte Nimms-ről később Welles. Mindenesetre a stúdió stratégiája bevált. Ez lett végül Welles egyetlen filmje, mely azonnal a bemutató után (tehát nem a későbbi újra-kiadásokkal) komolyan nyereségessé vált.

13-orson-welles-theredlist.jpgA világháború után vagyunk. A szövetségesek leszámoltak a nácikkal, ám a háborús bűnösök egy része még rejtőzködik. Ma már tudjuk, hogy a bűnösök jó része dél-Amerikában kapott menedéket, akkoriban - a háborút követő években - még nem lehetett pontosan tudni, ki hol van. A filmbeli Franz Kindler, Charles Rankin álnéven bujkál az USA-ban, ami azért viszonylag ritka volt. Ez a filmbeli Kindler (Orson Welles alakítja) egyébként hasonló bűnlajstrommal rendelkezett, mint Eichmann, aki a zsidók deportálásának és kiirtásának megszervezésével foglalkozott a háború alatt.

Csak érdekességképpen: Eichmann ekkoriban még Németországban bujkált favágóként, később Argentínában kapott menedéket, ahonnét az izraeli titkosszolgálat  rabolta el 1960-ban, hogy Izraelben elítélje és kivégezze.

A fenti (toronyórás) fotón látható hölgy (Loretta Young) a hamis identitást felvevő náci bűnös mit sem sejtő amerikai felesége, míg a balra álló Wilson nyomozó (Edward G. Robinson) a bujkáló náci főbűnösök felderítésével foglalkozik. 

mv5bmtmxnzuwmdq0mf5bml5banbnxkftztcwmzg4mjm3na_v1.jpg

Amíg csak sejtjük a bujkáló bűnös sötét múltját, addig inkább tűnik sarokba szorított szerencsétlen kutyának. Ám amikor a nyomozó - a filmtörténelem során ebben a filmben először - levetít egy valódi filmet a koncentrációs táborokról, onnét a néző minden szimpátiája eltűnik, Franz Kindler is egyre kevésbé tudja leplezni a benne lakozó gonoszságot.

Márpedig a nyomozó felbukkanásának első pillanatában tudja Kindler, hogy érte jöttek. Ám Wilson - akárcsak Columbo - nem ront ajtóstul a házba. Nem is biztos, hogy jó nyomon jár. Szorul ugyan a hurok Kindler nyaka körül, de  számára végig úgy tűnik, hogy sikerül megőriznie hamis identitását.

A korabeli nézők számára megdöbbentő lehetett a haláltáborok látványával való szembesülés egy játékfilmben. Mi rákeresünk a youtube-on, és rengeteg archív anyagot láthatunk. Az emberi kegyetlenség ilyen mértéke akkoriban valószínűleg még az elképzelhetetlen kategóriába tartozott.

A film hangulata helyenként a korai Hitchcock művekre emlékeztetett. Robinson jelenléte ezúttal olyan erős, hogy szinte zárójelbe tesz mindenki mást. Ez alól Welles alakítása sem kivétel, akitől ezúttal nem voltam különösebben "elájulva". Robinsonnak jól áll a kor. Ahogy öregszik úgy lesz egyre érettebb, igazi színésznagyság.

mv5bmtg2njixndm5of5bml5banbnxkftztgwnjm5odcymje_v1_sy1000_cr0_0_744_1000_al.jpg

3 komment

186. Clementina, Kedvesem (My Darling Clementine) - 1946

2018. április 13. 21:43 - moodPedro

postermv5bzdaxmjblodatyji4yy00odezlwflnzutn2fjntm0mdkyy2vkxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgUSA (Fox), 93 perc, ff. angol

Rendező: John Ford

Producer: Samuel G. Engel, Darryl F. Zanuck

Kellemes, nosztalgikus pillanatokat okozott, amikor a film elején meghallottam azt a dallamot, amit utoljára valamikor a nyolcvanas évek elején hallottam a Foxi Maxi című Warner Bros-os rajzfilm-sorozatban a főszereplő szájából:

Oh te drága, Clementina, csak tudnám, hogy merre jársz...

Ez a dallam - mely egyébként egy amerikai népdal - az egész filmen végigvonul.

Akárhány filmben látom Henry Fondát, szerintem nekem már örökre a Volt Egyszer egy Vadnyugat Frank-je marad, melyben úgy alakítja, a velejéig gonosz bűnözőt, hogy mégis sajnáltam egy kicsit, amikor a végén meghalt. 

Ezúttal Wyatt Earp-öt alakítja, aki talán olyan a western-nek, mint Marlow a noir-nak, vagy James Bond a kémfilmeknek: több filmben, több színész által is megjelenítésre kerül a filmtörténelem folyamán. Annyi a nagy különbség, hogy Wyatt Earp - bár legendák veszik körül - valóban létező személy volt, és ez még nem minden: John Ford rendező személyesen is ismerte az igazi Earp-öt.

001-my-darling-clementine-theredlist.jpgA film végi nagy fegyveres leszámolás például Earp elmesélése alapján pontosan így történt, ahogy a filmben látható... vagy legalábbis Earp így mesélte el Fordnak.

Wyatt Earp - az igazi vadnyugat egyik ma is legismertebb embere - 1848 -tól 1929-ig élt. Sokmindennel foglalkozott. Volt rendőr, de volt része rablásokban is. A film története is nagy vonalakban valóságon alapszik. Valóban élt Tombstone-ban Earp, tényleg volt egy Doc Holliday nevű cimborája és valóban volt egy (vagy több) klán, mellyel végül OK Corall-nál fegyveres leszámolásba torkolt az ellenségeskedés. 

Az Arizonai Tombstone-t a rendező ezúttal átköltöztette valódi helyétől a kb. 500 mérfölddel északabbra levő Monument Valley mellé, csak azért, hogy az izgalmas formájú sziklák szép hátteret biztosítsanak a kültéri felvételeknek. Ha ez az apróság az amerikai nézőket nem zavarta, akkor minket sem.

Néhány fotó a forgatásról, mielőtt belemennék a tartalomba:

Wyatt Earp testvéreivel egy marhacsordát terel Tombstone városa mellet. Míg hárman bemennek a városba, addig a várost rettegésben tartó Clanton banda lelövi a csordát őrző testvérüket, és elköti az összes állatot. A film végi - már említett - fegyveres leszámolás ennek - és még persze sok egyéb - konfliktusnak tesz pontot a végére. Közben megismerünk néhány további karaktert: a már említett Doc Holliday-t, továbbá két hölgyszereplőt - egyikük a címben is említett Clementina -, akik a romantikus jelenetek létrehozásához elengedhetetlenek. Clementinának van talán a legjelentéktelenebb szerepe - az volt az érzésem, hogy csak azért került bele a történetbe, hogy a címadó dalnak értelmet adjon.

A karakterek számomra túlságosan 'egy dimenziósak' voltak ahhoz, hogy különösebb izgalmakat tudjanak kelteni bennem. Bevallom, John Ford-tól egy kicsit többre számítottam.

5 komment

185. A Postás Mindig Kétszer Csenget (The Postman Always Rings Twice) - 1946

2018. április 10. 13:54 - moodPedro

postermv5boweznde0nmitywvjzs00m2izlwi5mgetmzuwnty2ndcxzmfhxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (MGM), 109 perc, ff., angol

Rendező: Tay Garnett

Producer: Carey Wilson

Rögtön a legégetőbb kérdéssel kell kezdenem. Egyetlen postást sem látunk a filmben, de még csak nem is csönget senki egyszer sem. Akkor mi ez a cím? Hogy ez kiderüljön, ahhoz a legutolsó percig kell várnunk. És végül csak kiderül, de azt elárulhatom, hogy nem ő a gyilkos. Inkább  egy filozófiai jellegű hasonlat szereplője lesz.

James M Cain azonos című könyvének ez már a harmadik és nem is utolsó filmes feldolgozása. Az olasz Megszállottság az 1001-es listán is rajta van, azzal már találkoztunk. Így ez most az első olyan film a listán, mely ugyanazon alapmű második feldolgozásaként szerepel. Nehéz lesz elkerülni a két változat összehasonlítását.

A Megszállottságot a neorealizmus kiindulópontjának szokás tartani, emez viszont vérbeli film noir: a főszereplő visszatekintő narrációjával keretezett bűnügyi történet, melynek femme fatale-ja ezúttal nem egyértelműen - legalábbis nem eredendően - gonosz. Viszont gyönyörű. És Lara Turner szépségét kihangsúlyozza a tisztaság illúzióját keltő fehér ruhák is, melyek szinte az összes jelenetben láthatóak rajta.

A Turner által játszott Cora Smith idős férje egy útszéli diner (tipikus amerikai bisztró) tulajdonosa. Ketten működtetik a kis büfét. Egy napon kisegítőnek felveszik a fiatal Frank-et. A férj nem tudja, hogy a tűzzel játszik amikor egy fiatal férfit enged vonzó felesége közelébe. Nicket - a férj - mintha vak lenne, szinte egymás karjaiba kergeti a párt. És itt jön az első szembetűnő eltérés. Míg a Megszállottság Giovannája szinte az első pillanatban letámadja a férfit, addig Cora Smith láthatóan küzd az érzelmeivel. Megismerkedésükkor szinte azonnal eldőlt mindkettőjük sorsa itt is, de sokkal bizonytalanabb út vezet a végső zsákutcáig, mint az olasz változatban, ahol látszólag az első pillanatban összeállt a nő fejében a terv férjének likvidálására.

A Megszállottság kövér bisztró-tulajdonosa nem volt egyértelműen szimpatikus figura, ám jelen esetben a hangulatot az is valamelyest feszültté teszi, hogy ezúttal az idős férj bizony egy szimpatikus ember. Mindig jókedvű, mindenkivel kedves, alapvetően jóindulatú. Az a kedves kis papi. Csak hát mindez kevés egy fiatal szőke bombázó minden igényének a kielégítéséhez. Nyilván még a pénz sem elég.

Már első ránézésre is egyértelmű, hogy ennek az aszimmetrikus házasságnak a jövője nagyon bizonytalan, csak egy kis szikra kell, ami begyújtja a nőben a tüzet, és ez a szikra bizony megérkezett Frank személyében. És ettől fogva szerencsétlen férjecske csak egy akadály, mely a fiatalok boldogságának útjába áll. Akadály, mert pénze csak neki van hármuk közül. És ha erre a pénzre a szerelmesek igényt tartanak, meg kell szabadulniuk a férjtől.

Frank-re még nem tértem ki részletesen. John Garfield alakította, és állítólag a forgatás első napjától fogva megvolt az összhang közte és Lara Turner között... illetve bizonyos források összhangnál kicsit többet is feltételeznek...

A film egyik érdekessége, hogy az ember a végén már nemigen tudja, hogy kiért izguljon. A szimpatikus férjért, hogy a néhol tenyérbemászó Frank és femme fatale párja ne járjon sikerrel? Vagy azért, hogy sikerüljön a gyilkosság? A noir-ok egyik újítása ez a bizonytalanság, a főhős legtöbb esetben nem határozottan pozitív.

Mindenképpen kiemelném a mellékszereplők közül Cora ügyvédjét (Hume Cronyn), aki szenzációsan hozza a leggátlástalanabb büntetőügyvédek archetípusát. 

Mert bizony egy klasszikus bíróságos jelenet is van - igaz, most nincsenek esküdtek -, de bevallom a jogi csűrés-csavarás ezúttal követhetetlen maradt nekem. Tartok tőle, hogy ez az ügyvédi taktika a való életben nem működött volna ilyen jó hatásfokkal. De sebaj. A noir egy misztikus, filmes világ, saját szabályrendszerrel. 

Az alábbi werkfotókon a rendező Tay Garnett látható a főszereplők társaságában. Ez az első és az utolsó filmje, amivel szerepel a listán. Az ötvenes évek közepétől inkább televíziós sorozatok epizódjait rendezte.

 

4 komment
Címkék: film ff film noir USA
süti beállítások módosítása