1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

184. Paisá - 1946

2018. április 08. 18:14 - moodPedro

paisa_web-115eui9.jpgOlaszország (OFI, Foreign Film Productions), 126 perc, ff. olasz, angol

Rendező: Roberto Rossellini

Producer: Mario Conti, Rod E. Geiger, Roberto Rossellini 

Robero Rossellini második világháborús trilógiájának második filmje ez (Róma, Nyílt Város volt az első, és a Németország Nulla Évben a harmadik, mely azonban nincsen a listán). 

Kicsit bajban voltam ezzel a látszólag olaszos hangzású címmel. Először azt hittem, hogy egy kis olasz falu neve, vagy valamilyen más földrajzi név lesz, de nem. Egy nápolyi ismerősömtől tudtam meg, hogy ez egy "napoletano" szó, azaz a Nápoly környékén élők saját nyelvén (melyet a többi olasz nem is ért) kb honfitársat jelent. Illetve olasz ismerősöm pontosan így magyarázta a szót: "paisá: amico dello stesso paese - Napoletano lingua"  - Tehát "ugyanazon ország barátja - Nápolyi nyelven"... Mivel az olaszban a véghangsúlyos szavak többesszáma ugyanaz, mint az egyes szám (csak a névelő különbözik), ezért feltételezem, hogy a szó szerinti fordítás valami ilyesmi lehetne: "Honfitársak"  Érdekes, hogy sok elemzést elolvastam ezzel a filmmel kapcsolatban, de sehol senki nem tért ki a cím magyarázatára....magyarban, és a legtöbb nyelvben is egyszerűen Paisá maradt a film címe.

Hat különálló, egyenként közel 20 perces epizódból áll a film, melyet híradószerű, a szövetségesek délről északra való haladását bemutató felvételek kötnek össze. Az egyes epizódok között semmilyen összefüggés nincsen, sőt mindegyiket másik író írta. Az epizódok a szövetségesek haladásának megfelelően egymás után történő eseményeket mutat be, leginkább a felszabadító (angol és amerikai) hadsereg és a helyiek kapcsolatáról, súrlódásaikról, vonzalmaikról szólnak.

Nem sikerült igazán közel kerülnöm ehhez a filmhez, pedig nagyon sokan felsőfokon, a neorealizmus egyik mesterműveként beszélnek róla. Valószínűleg maga az irányzat az, melynek hideg érzelemmentessége ennyire távol áll tőlem.

Lássuk még egyszer, hogy mik is ennek az irányzatnak a főbb ismérvei - melyek (hasonlóan mondjuk a film noir-hoz) egy filmben szinte soha nem lelhetőek fel egyszerre: eredeti helyszíneken, többségében amatőr szereplőkkel készült, dokumentarista ábrázolásmódú film. A zene általában erőteljes jelenlétével uralja a filmet. A szerkesztés töredékes (szaknyelven elliptikus), azaz néha egy-egy esemény ábrázolása hiányzik, azokra csak következtethetünk. Nem különülnek el a fontos és kevésbé fontos események, azaz mondjuk azonos hangsúlyt kap egy kivégzés és egy mindennapos vacsora... Gyakran van megoldatlan, lezáratlan vége egy eseménynek, vagy akár magának az egész filmnek is.... Ez a mű egyike azon kevésnek, mely szinte mindegyik stílusjegyet magán hordozza...

I. Epizód - Szicília 

Délről indulunk tehát: 1943 Július 10-én az amerikai és az  angol csapatok közösen partra szálltak, és kicsivel több, mint egy hónap alatt el is foglalták azt. Ebben az első epizódban egy szicíliai lány és egy amerikai katona egy éjszakai rejtekhelyen várja, hogy visszaérjen a többi amerikai. A közelben még ott ólálkodnak a németek. Egyikük sem beszéli a másik nyelvét, de a nyelvi korlát úgy látszik nem akkora akadály...

 Két érdekes dolog feltűnik mindjárt az első epizódban: az egyik, hogy bizony itt mindenki úgy beszél, ahogy valójában beszélne. Azaz az angolok és az amerikaiak angolul, az olaszok olaszul, a németek németül. Ez azért feltűnő, mert egyik nyelv sem válik igazán dominánssá a film során. Lesz olyan epizód, ahol jellemzően olaszok vannak a középpontban, de lesz olyan, ahol szinte végig angolul beszélnek. A másik, ami az epizód végén realizálódik igazán: az epizodikus felépítés miatt egy adott szereplőt pont akkor veszítünk el, amikor kezdene egy kicsit közel kerülni hozzánk, - még ha a stílus egyébként nem különösebben erősíti, hogy érzelmi kapcsolatba kerüljünk az egyes személyekkel. Nincsenek epizódokat összekötő, visszatérő szereplők...

II. Epizód - Nápoly

A rövid filmhíradós átkötő után már Nápolyban találjuk magunkat. Egy amerikai fekete bőrű katona összebarátkozik egy fiúval. A háború által megnyomorított életek, a mérhetetlen szegénység a sokat látott katonát is megdöbbentik. 

e2_mv5bmtgwmzm0mju3nv5bml5banbnxkftztcwody0mtewnw_v1_sy1000_cr0_0_1435_1000_al.jpg

 III. Epizód - Róma

Ez a rész éll hozzám a legközelebb. Ez volt a legkevésbé "neorealista", ez volt az egyetlen, melyben az egyik szereplő - az olasz prostituált - sorsa érzelmileg megérintett. Őt egyébként nem is amatőr színésznő, hanem a Róma, Nyílt Városban már bizonyító Maria Michi alakította.

e3_mv5bmta2mda2otq0odheqtjeqwpwz15bbwu3mdi3ndexmdc_v1_sy1000_cr0_0_848_1000_al.jpgA háború után mindenki úgy boldogult, ahogy tudott. A fiatal lányok közül sokan - jobb híján - a testükből próbáltak megélni. Francesca, aki szintén erre az útra kényszerül, egyik napon az utcán belefut abba az amerikai katonába, akivel fél éve  - még nem utcalányként - egy rövid románc kötött össze. A férfi sem felejtette el, sőt, azóta is csak őt keresi. A gond csak az, hogy a férfi nem ismeri fel, és Francesca - utcalányként - szégyenében talán örül is ennek...e3_mv5botg3ndgwmjcznv5bml5banbnxkftztcwmtc0mtewnw_v1_sx1261_cr0_0_1261_999_al_1.jpgIV. Epizód - Firenze

A Firenzében állomásozó szövetséges csapatok egyik ápoló nővére keresi azt a férfit, akit még korábbi Firenzei tanulmányai során ismert meg. A férfi most a felkelők egyik vezetője.

e4_mv5bmtu0mtyyzdgtzmu4zc00mtuxltk4njatymfkotk3ndbkzgqyl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymzi5ndcxnzi_v1.jpgV. Epizód - Appeninnek

Három amerikai tábori lelkészt lát vendégül egy frissen felszabadított Ferences-rendi kolostor. Mint kiderül, a szerzetesek mély megdöbbenéssel vesznek tudomást arról, hogy a három egyházi személy közül csak az egyik katolikus. Egyikük rabbi, másikuk protestáns. Remekül illusztrálja ez a rész a neorealizmus azon stílusjegyét, mely a legsemlegesebb eseményeket is hasonló jelentőséggel ábrázolja, mint a fajsúlyosabbakat.

VI. Epizód - Pó-delta (Ravenna környéke)

Bár ekkora a németek már szinte elestek, láthatjuk, hogy utolsó erejüket még arra fordították, hogy a fogoly partizánokat a lehető legembertelenebb módon kivégezzék. A végére jutott tehát a legdurvább epizód. Itt a legfigyelemreméltóbb, hogy mennyire hidegen, érzelemmentesen tálalja Rossellini a kegyetlenséget.e6_1946_paisa_camarada_ing_still_01.jpg

A film utolsó mondatával zárom a posztot:

"Ez történt 1944 telén. A tavasz kezdetére a háborúnak vége volt."

3 komment

183. Késői Találkozás (Brief Encounter) - 1945

2018. április 06. 11:52 - moodPedro

mv5bmtkymtk4mtk5nl5bml5banbnxkftztcwndg3nze3oq_v1_sy1000_cr0_0_435_1000_al.jpgNagy-Britannia (Cineguild), 87 perc, ff., angol

Rendező: David Lean

Producer: Noël Coward, Anthony Havelock-Allan és Ronald Neame

Hangulatában tiszta film noir ez az angol film, majdnem minden szükséges kellék felvonultatva: a főszereplő narrációja, fekete-fehér nyersanyagra forgatott, különleges hangulatú, sok árnyékkal operáló kameramunka, esőtől csillogó aszfalt... csak éppen a bűntény hiányzik...

Hacsak a megcsalást nem tekintjük bűnnek... Két házas embert (egy férfit és egy nőt) - minden előre megfontolt szándék nélkül - egymás karjaiba sodor az élet. Egyik sincs felkészülve erre a szerelemre, mindketten belesüppedtek már a házasok kényelmes, unalomba fulladt életébe, és mindketten tehetetlenek a váratlanul és megállíthatatlanul beköszönő érzéseikkel szemben.

Laura a középkorú, kétgyermekes nő minden csütörtökön bevonatozik a közeli nagyvárosba, hogy bevásároljon, ügyeket intézzen és esetenként még beül egy délutáni mozi előadásra is. Egy véletlen folytán összeismerkedik Alec-kal a szintén házas orvossal, és szinte az első pillanattól kezdve mindketten elvesztik kontrolljukat érzelmeik felett.

brief-encounter_39fdd771.jpg

Tisztában vannak, hogy saját erkölcsi értékrendjük szerint mindennek nem szabadna megtörténnie, de ettől kezdve Laura csütörtöki bevásárló útjai nem szólnak másról, csak az Alec-kel töltött közös órákról. 

A pár utolsó találkozásánál kezdődik a film. Laura hazamegy, és elmeséli mit sem sejtő férjének kettejük kapcsolatát. Azaz - pontosabban fogalmazva - férjének címezve, de magában, azaz nem hangosan kimondva teszi meg mindezt. Pontosan tudja, hogy - ha már megtette amivel fájdalmat okozna az egyébként szeretett, de unalmas férjének, akkor csak a saját magára rakott terhet rakná át a másikra, ha ezt valóban el is mondaná a férjnek. A film nagy része tehát egy különös hangulatú, remekül megkomponált flashback (visszatekintés) a titkos szerelmi kaland rövid, de annál intenzívebb történetéről.

brief-encounter_3ljd0x.jpgÉrdemes megjegyezni, hogy a kaland - bár hatalmas fellángolás - testileg nemigen realizálódik. Leginkább a pályaudvari váróban, étteremben, moziban telnek ezek a titkos órák. Egyszer ugyan alkalmat találnak egy kettesben, intimen eltöltött néhány órára, de az sem a legjobban sül el...

brief-encounter_fe397246.jpgNoël Coward - aki egyébként a film producere is - egyik egyfelvonásos darabját dolgozta fel David Lean rendező, akinek sokak szerint ez az egyik legsikerültebb filmje. (Pedig olyanokkal büszkélkedhet még, mint mondjuk a Dr Zsivago, az Arábiai Lawrence, vagy a Híd a Kwai folyón). Kicsit zavarta is ez a film. Állítólag többször előfordult, hogy ha újságírók túl hosszasan kérdezgették erről a filmről, akkor bosszúsan jelezte, hogy más filmet is csinált ő, majd lerakta a telefont.

mv5bzjexodbkztitmwjmmc00nmi0lwjlnwitndqxntcznzuzmde4xkeyxkfqcgdeqxvynjc2otm5mtu_v1_sy1000_cr0_0_1347_1000_al.jpgA történet végtelenül egyszerű, a lényeg a hangulatban van. És a hangulatban semmi csöpögős vagy lányregény szerű nincsen. Ez az élet. Ez bárkivel megtörténhet. 

brief-encounter_dzisdl.jpgA film befejezésénél volt két olyan momentum - nehéz úgy írni róla, hogy egyik poént se lőjem le -, amelyik egyenként is feltette volna a koronát az egyébként is remek filmre.

Az egyik, amikor az utolsó találkozás - film elején látható - pillanatait látjuk újra, most már a körülmények ismeretében. És itt válik igazán érezhetővé, hogy mekkora varázslat a filmművészet. Mert így mintha egész más jelenetet látnánk, holott minden ugyanúgy történik.

A másik kulcsmomentum, amikor tényleg lezárul a film. Laurának és férjének van egy egészen megható közös pillanata... priceless - ha valaki vevő az igazán érzelmes dolgokra.

A némafilmes nagy kedvencemre, a Virradatra emlékeztetett a film, holott tartalmilag nem sok közös van bennük, vagy, ha nagyon meg akarom csavarni, akkor végül is ugyanaz, csak teljesen másképpen...

És egy érdekesség: A film nagy része a Carnforth-i (Manchestertől kicsit több, mint 100 km-re levő kisváros) pályaudvaron, és annak teázójában zajlik. Ezek ma is látogathatóak, kifejezetten a filmnek berendezett emlékszoba van a teázó helyszínén berendezve.

3 komment

182. Életünk Legszebb Évei (The Best Years of our Lives) - 1946

2018. április 05. 14:33 - moodPedro

poster_mv5bothlyzvlyjqtndu2oc00mjhllwi5mwutzjq4otayzthlotq3xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Samuel Goldwyn), 163 perc, ff., angol

Rendező: William Wyler

Producer: Samuel Goldwyn

Bár manapság ritkán emlegetik a legjobb filmek között, és talán az USA-n kívül nem is volt soha igazán népszerű ez a film, a maga idejében 7 (!) Oscar kategória szobrát is elnyerte, amit megfejelt az Akadémia még két különdíjjal is. Samuel Goldwyn kapott egy Irving B. Thalberg emlékdíjat, melyet kiemelkedő producereknek szokás adni, ha az adott évben úgy látják, hogy van, aki erre méltó. Utoljára 2010-ben Coppola kapott ilyen elismerést.

A másik különdíjat a film egyik szereplője - Harold Russel második világháborús sebesült katona - kapta "...mert reményt és bátorságot adott veterán bajtársainknak". Russel ugyanis egy kezében felrobbant bomba miatt elvesztette mindkét alkarját, és jellegzetes (eddig ilyet nem láttam) karonként két ollószerűen mozgatható kampóval felszerelt műkarral élt.

Bevallom, előzetesen kicsit tartottam szereplésétől. Tudván, hogy itt nem trükkről, hanem nagyon is valóságos műkarokról lesz szó, féltem, hogy túlságosan nyomasztó lesz a látványra is bizarr, már-már Hook kapitány félelmetes kampójára hasonlító mű-végtag. Félelmem azonban teljesen alaptalan volt. Sőt! Nem véletlen, hogy Russel kiérdemelte azt a különdíjat. Valóban remek példakép lehetett annak a sok katonának, akik valamilyen maradandó sérüléssel érkeztek haza az európai háborúból. Mint látható, nem csak a testi fogyatékosság okozta nehézség leküzdése vár az emberre, de külön kihívás kezelni a többi ember zavartságát, amikor olyan emberrel hozza őket össze a sors, - mint mondjuk példánkban -, hogy a két keze helyett két kampó meredezik.

Megismerkedéskor illik kezet fogni... Egy átlagember ilyenkor zavartan szorong, hogy akkor most mit kellene tenni? A kampót kell megfogni, vagy legyünk udvariatlanok, és ne nyújtsunk kezet? A Russel által alakított veterán (és a való életben maga Russel is) rögtön viccel nyit, hogy oldja a feszültséget: "Fogd meg nyugodtan, nem fog megrázni" - utal a fém végtagra, és ezzel már fel is oldódott a másik ember zavartsága. Mókamesterként a film egyik legérdekesebb karaktere. Én a három leszerelt katonát közel egyenrangú szereplőknek éreztem a film során - Russelt mégis valamiért csak mellékszereplőként nevezték.

Mint a fenti képeken látható, Russel végül két Oscar-t is nyert. A különdíj ugyanis előre eldöntött dolog, és neki mindenképpen adni akartak egy díjat. Ami nem volt előre borítékolható, hogy az Oscar-ok történetében egyetlenként ugyanazért az alakításért kap egy másik díjat is. Mellékszereplőként ugyanis végül megkapta a rendes, szavazással elnyerhető szobrot is. Mindezt úgy, hogy Russel nem is volt igazi színész. A rendező William Wyler - aki maga is katonáskodott a világháborúban - a hadsereg egyik oktatófilmjében figyelt fel rá, mely a sérült katonák rehabilitációjáról szólt. Nem volt tehát képzett színész, csak született tehetség. Wyler dühös is volt, amikor megtudta, hogy a producer Goldwyn elküldte Russelt egy színész gyorstalpalóra, mivel neki pont Russel nyers, ösztönös játéka tetszett meg. (Az alábbi képen balra Russel.) mv5bmja4ntq1mta4mv5bml5banbnxkftztgwnzgzodc5mte_v1_sy1000_cr0_0_1190_1000_al.jpg

A film másik kiemelkedő szereplője Dana Andrews, aki A Valakit Megöltek-ben és a Különös Eset-ben is figyelmet érdemlő alakítást nyújtott.

A háború végén három amerikai katona tart hazafelé. Hogy teljes legyen a paletta, hárman három helyről (föld, víz, levegő) jönnek, tehát nem közvetlen bajtársak voltak, de a hazaúton a kölcsönös szimpátia valamelyest összehozza őket. A film során hármuk sorsának alakulását látjuk, alapvetően három külön szálon, de ami izgalmassá teszi a filmet, hogy ez a három szál időről időre összetalálkozik.

009-the-best-years-of-ours-lives-theredlist.jpg

Olyan érzés, mint a partraszállás...

- mondja egyikük, amikor már szülővárosukban vannak nem sokkal hazaérkezésük előtt. Éveket voltak távol, a családapa nem látta felnőni gyermekeit, másikuk fiatal, vonzó feleségét hagyta otthon, a harmadikat menyasszonya várja haza, most jön az a pillanat, amikor a lánynak szembesülnie kell majd a kampók látványával... - Olyan érzés, mint a partraszállás... előbb inkább menjünk és igyunk egyet Butch-nál - javasolja egyikük... furcsa, hogy az annyira vágyott hazaérkezést most inkább késleltetnék még, ha lehet... tartanak tőle...

Nem ez az első, és nem is az utolsó film, mely a háborúból hazatérő katonák visszailleszkedési nehézségeiről szól. Ilyen volt a Szökevény Vagyok, de - hogy az egyik legpopulárisabbat említsem - a Rambo is ilyesmi.

A női szereplőkről se feledkezzünk meg azért: mindhárom férfinak kijut egy vagy több nő: Myrna Loy, Teresa Wright, Cathy O'Donnell és Virginia Mayo alakítja a férfiakat hazaváró nők széles spektrumát a mindenáron hűségestől a mindenkivel megcsalósig. 

Közel három órás filmről van szó, de nem éreztem, hogy sok lenne a jóból. Humanizmusa kellemes érzéssel tölti el a nézőt. William Wyler ebben (is) nagyon jó.

Vége a háborúnak. De a rettenet nyomai, lenyomatai még jó pár évig megtalálhatóak lesznek a filmművészet terméseiben. mv5bzwnlmzy1zwmtzjdlni00odvmlwe4mmutmdrmnjqym2i0mtrjxkeyxkfqcgdeqxvynjc2otm5mtu_v1_sy1000_cr0_0_1310_1000_al.jpg

Még valakiről érdemes szót ejteni. Gregg Toland a film operatőre talán élete legfontosabb művét készítette ezzel. Fiatalon, 44 évesen hunyt el.  Wylerrel való együttműködése már komolyabb múltra tekintett vissza ekkor.  Nem volt mindig zökkenőmentes a közös munka, de ekkorra Wyler már felismerte Toland tehetségét, amit hagyott is érvényesülni. Az egyik legtöbbet emlegetett pillanat a fenti képen látható zongorás jelenet, ahol a cselekmény látszólag az előtérben zajlik. Érdekes, ahogy Russel a kampókezekkel zongorázik. Ami miatt izgalmassá válik a dolog, az a hátsó sarokban telefonáló Dana Andrews látványa, aki egy fontos telefonhívást bonyolít a háttérben. Ez a hatalmas mélységélesség (deep focus) szokatlan volt ekkoriban. Jellemzőbb volt, hogy a cselekmény éles, és minden, ami közelebb vagy hátrébb van, az többé kevésbé homályos. Ez kimondottan filmes hatást kelt, és a néző figyelmét a rendező a kívánt módon tudja terelni. Itt azonban egy képen két fontos esemény zajlik egy időben. Ma szinte fel sem tűnik, akkoriban izgalmas újdonság volt.

8 komment
süti beállítások módosítása