USA (20th Century Fox), 88 perc, ff., angol
Rendező: Otto Preminger
Producer: Otto Preminger
Egy gyilkosság másnapján az ügyet felgöngyölíteni igyekvő nyomozó végigjárja a potenciális gyilkosokat. Bár magát a kivégzést nem látjuk, a kihallgatások első perceiben elhangzik, hogy Laurát - a film címadóját - arcon lőtték egy sörétes puskával...
Igen, ez brutális. A gyilkosságot nem látjuk, a negyvenes évek Amerikájában ilyet - a maga teljes, horrorisztikus valójában - nem is lehetett volna mutatni. Még inkább durva ez a tett annak a fényében, hogy a Laurát ábrázoló festményen - mely a hölgy nappalijában látható - és a gyanúsítottak visszaemlékezéseit illusztráló flashback-ek során látszik, hogy Laurának nagyon szép arca volt. Csak egy minden érzéstől mentes vadállat lőhet szét egy ilyen szép arcot? Vagy tévedünk?
Az említett "festmény" valójában egy fotó, melyet olajfestékkel kicsit kidekorálva próbáltak "olajfestmény szerű" állapotba hozni. Először valódi festményt próbáltak használni, de a rendező azt szerette volna, ha a festmény tökéletesen hasonlít Laurára.
A detektív látja Laura képét a falon, a gyanúsítottak elbeszélése alapján megismeri történetét és személyiségét. És a nyomozó szép lassan beleszeret a nőbe, akinek a képét a falon látja, akinek a gyilkosságában éppen nyomoz. Tulajdonképpen ez a dolog volt, ami számomra előzetesen annyira izgalmassá tette a filmet - amikor kicsit előrelapoztam a listán, meglesni, hogy milyen filmek várnak rám - , hogy régóta fentem már rá a fogamat.
A nyomozó szinte odaköltözik a gyilkosság helyszínére, Laura lakásába. Teljes figyelmét az ügynek szenteli. Sőt, meg is akarja vásárolni a Laurát ábrázoló festményt.
Ő tehát Laura, akit flashback-ek során mi is megismerhetünk.
Annak ellenére, hogy az egyik mellékszereplőt Oscar-ra jelölték, ez esetben egyik színésznél sem éreztem olyan erős kvalitásokat, mint mondjuk a Martinique esetén. Sport-hasonlattal élve, itt nem voltak klasszisok, de a jó csapatjáték meghozta eredményét.
Nem állom meg, hogy ne hívjam fel a figyelmet Hitchock A Manderley-ház asszonya című filmjével való párhuzamokra.
A Hitchcock film eredeti címe Rebecca, ennek Laura. Mindkét esetben csupán egy női név, és ezek a nevek mindkét esetben gyilkosság áldozatait takarják. Ha már itt tartunk, miért nem voltak ezek jók magyar címnek? Miért kell a Rebeccát átnevezni A Manderley-ház Asszonyának (pedig ez a cím még tetszik is egyébként), a Laurát pedig Valakit Megöltek-re (ez viszont nagyon nem tetszik)...
Mindkét esetben van egy cseléd, akit láthatóan az átlagosnál is szorosabb érzelmi kapcsolat fűzi úrnőjéhez.
És mindkét esetben van egy akkora csavar a filmben, hogy a fal adja a másikat...
És, hogy a helyzet ennél is bonyolultabb legyen, ennek a csavarnak az értelmezése most nem teljesen egyértelmű. Nekem persze megvan a saját véleményem, de mivel szeretném aránylag spoiler-mentesen tartani a posztjaimat, erre részletesen nem térnék ki, de commentben nyugodtan bárki spoilerezzen, az kívül esik a "védett zónán".
A négy szóba jövő gyanúsítottból ketten férfiak, ők mindketten szerelmesek Laurába. Rajtuk kívül a fiatalabbik férfi másik szeretője jön szóba, akinél féltékenység lehet az indíték, és ott van negyediknek az említett cseléd, aki leginkább furcsa rajongásával kelti fel a gyanút.
A mellékszereplők közül legerősebb az Oscar díjra is jelölt Clifton Webb. Aki 54 évesen 14 év kihagyás után szerepelt újra filmben. Egy elegáns, pökhendi sztár-újságírót alakít (Waldo Lydecker), aki még a nyomozót is kádban ülve fogadja, ahol éppen egy újságcikket gépel.
Ha a csavartól eltekintünk - persze nem tehetjük, hiszen a film lényegi eleme - akkor ez alapvetően egy nagyon hagyományos felépítésű krimi. Gyilkosság. A nyomozó nyomoz. Egyre több mindenre fény derül, majd egy előre kihirdetett időpontban tartott összejövetelen a detektív megnevezi a gyanúsítottat. (Most mintha egy Agatha Christie regényt ismertetnék).
A film alapjául szolgáló Vera Caspary által írt eredeti regény egyébként nagyon izgalmas szerkezetű volt. Az öt legfontosabb szereplő egymás után meséli el ugyanazt a történetet a saját szemszögéből. Mindig egy kicsit többet tudunk meg az eseményekről. A film nem kifejezetten ezt a szerkezetet követi, bár a visszatekintések mindig valakinek az elmeséléseit ábrázolják.
A posztjaimat igyekszem spoiler mentesen tartani, de a kommentek kívül esik ezen a védett zónán, ezért aki most tervezi megnézni a filmet, az várjon a kommentek elolvasásával.
