Nagy-Britannia (Ealing Studios), 78 perc, ff., angol

Rendező: Charles Crichton

Producer: Michael Balcon és Michael Truman

Eme film immár a harmadik jellegzetes Ealing Studios vígjáték az 1001-es listán a Kind Hearts and Coronets és a Whisky Galore! után. Ez a film folytatja a sort, különösebb meglepetést nem okozva szórakoztat jellegzetes angol humorával. (Illetve visszavonom! Egy hatalmas meglepetés azért volt, de ezt majd a poszt végén!)

Alec Guinness, - aki szerzett nálam néhány rossz-pontot azzal, hogy néhány esetben negatívan nyilatkozott az eredeti Csillagok Háborúja trilógiáról, melyben Obi Van Kenobit alakította - nagyon otthonosan mozog ebben a túl komolynak szintén nem mondható szerepben. 

A Guinness által alakított Henry Holland egy Londoni bank alkalmazottja. Ő a felelős a bank aranykészletének rúdba olvasztásáért és azok szállításáért. Mindenki végtelenségig pontos és megbízható embernek ismeri. Senki sem sejti, hogy nyugdíjas éveinek beköszönése előtt egy tökéletesen elkövetett rablás tervét dédelgeti. Mivel a szállítmány útját és a biztonsági intézkedéseket pontosan ismeri, nem is maga a rablás megtervezése jelenti számára a legnagyobb kihívást, hanem az így megszerzett aranyrudak értékesítése, ami Anglián belül szinte lehetetlen lenne. Remek ötletet eszel ki azonban: egy ismerősénél, - aki a Párizsi Eiffel-toronynak gyárt kisméretű szuvenír Eiffel-tornyokat - a zsákmányolt aranyat kis Eiffel-tornyokba olvasztják, és így csempészik ki az országból.

A banki dolgozó és a szuvenírgyártó párosához csatlakozik két valódi tolvaj, így négyen vitelezik ki a bűncselekményt, mely - ahhoz képest, hogy nem egy profi bűnbandáról van szó, remekül sikerül. Lavender Hill egyébként egy dél-Londoni utca, róluk kapta a film és természetesen az előbb említett négyes a nevét.

Na de, mint ahogy azt előre sejtették is, ezután jön csak a neheze: a zsákmányolt rengeteg aranyrúd kicsempészése és elpasszolása. Nem szeretném a teljes történetet elmesélni és az összes poént lelőni, de talán mindenki sejti, hogy természetesen az aranyból kiöntött szuvenírek véletlenül összekeverednek az értéktelen valódi ajándéktárgyakkal, és a film tetőpontja az aranyszobrok visszaszerzése utáni hajsza lesz.

Szégyen ide, szégyen oda, bevallom, hogy számomra a film csúcspontja az volt, amikor a rabolt aranyból Rio-ban dőzsölő Henry Holland mellé a meglepetés teljes erejével odalép  Audrey Hepburn és ad neki egy puszit, majd arrébb libben... Easy come, easy go... alig hittem a szememnek, erre nem voltam lelkileg felkészülve... néhány másodperc az egész, de ragyogóvá varázsolta a jelenetet a 21 éves Hepburn első nagyfilmes kis nyúlfarknyi szerepe. Vele majd még találkozunk többször is.