Nagy-Britannia (The Archers), 104 perc, ff. és Technicolor, angol

Rendező: Michael Powell és Emeric Pressburger

Producer: George R Busby, Michael Powell, Emeric Pressburger

Nem először lepnek meg az angolok egy ilyen remek - és viszonylag elfeledett - filmmel: Az 1936-os Mi lesz Holnap? ugyanekkora elcsodálkozásra késztetett, amikor azt láttam. Amaz a világháború előtt készült, ez viszont pont a világháború végén. Mindkettő meglepett különleges képi világával.

Ez a film érzésem szerint legalább 10 évvel megelőzte korát. Legalábbis megtekintése során kétszer is ellenőriztem, hogy jó filmet nézek-e, annyira eltért szinte minden tekintetben az 1946-os év többi termésétől. Már maga a történet is izgalmas és messze nem szokványos:

Egy angol harci repülőgép, - mely egy németországi küldetésből tart hazafelé - találatot kapott. Legénységének nagy része sikeresen kiugrott, egyedül Peter Carter őrnagy (David Niven)  van életben, aki nem ugorhatott, mivel az ő ejtőernyője korábban megsérült. Percei vannak hátra az elkerülhetetlen becsapódásig, mely a biztos halált fogja jelenteni. Sikerült rádió-kapcsolatot létesítenie egy amerikai katonával - egy hölggyel - akivel percek alatt egymásba szeretnek. A gép lezuhan. Mindezt a Technicolornak köszönhetően gyönyörű színesben látjuk. (de a werk-fotók jellemzően ez esetben is fekete-fehérek)

Majd átváltunk fekete-fehérbe, és néhány másodperc alatt rájövünk, hogy már a túlvilágot látjuk, ahol kígyózó sorokban érkeznek "becsekkolni" a - nem kifejezetten rosszkedvű - aznapi halottak az információs pultoknál. Mint utóbb kiderül, az aznapra előírt halálozások számánál eggyel kevesebb személy érkezett meg; ezek szerint a túlvilágon sem végzi mindenki tökéletesen a dolgát... hát igen, az a fránya angol időjárás. a nagy ködben szem elől tévesztették a fent említett zuhanó repülőgépet...

És innét fogva a színes részek az evilágot, a fekete-fehérek a túlvilágot jelentik majd. Nem csak színekben, de úgy általánosan a képi világban is látványos a különbség a két "világ" között. A túlvilág erősen dísztelen, időtlennek ható, sokak szerint a Metropolis díszleteire emlékeztető.

A díszletek legjelentősebbike egy hatalmas mozgólépcső (a fenti filmplakáton is látványosan megjelenik), mely tulajdonképpen a két világot köti össze, kicsit szimbolikusan ez biztosítja az átjárást, mely alapvetően - és értelemszerűen - csak egy irányban szállítja az utasokat, de a filmben ezzel kapcsolatban lesz egy kis csavar...

Ez a 6 méter széles, 106 lépcsőfokból álló valóban mozgó szerkezet 3 hónapig készült, és az Ethel becenevet kapta a film készítőitől.

Bár a film eredeti címe: A Matter of Life and Death azaz kb. "Élet és Halál Dolga", az USA-ban nem szerették ezt a címet, mert szerepel benne a halál szó, ezért ott Stairway to Heaven azaz Lépcső a Mennyországba címmel forgalmazták utalva erre a szimbolikus építményre.

A film központi - ugyancsak szimbolikusnak tekinthető - kérdése: a tévedésből a földi életben felejtett férfi maradhat-e a földi létben vagy az előírtnak megfelelően le kell mondania arról? Mindezt egy túlvilági bíróságnak kell eldöntenie, ahol főhősünk bárkit felkérhet védőnek a világ létezése óta meghalt emberek közül, azok ugyanis mind ott élnek a túlvilágon. 

A film nem csak izgalmas, hanem helyenként nagyon ízlésesen humoros, sőt van benne egy jó adag romantika is.

Egyik kedvenc megmosolyogtató pillanatom volt, amikor a fent hibázó ember lejön Peter-ért, akinek elvileg halottnak kellene lennie A túlvilágon a fekete-fehérhez szokott ember körbenéz, és látva, hogy milyen szép színes idelent minden, megszólal: "Hm... hogy ki van éhezve odafönt az ember egy kis Technicolor-ra..." Angolban persze jobban ül a poén, de talán így is átjön a lényeg...

Az, hogy a film az egészre (evilág-túlvilág) megpróbál egy tudományos magyarázatot adni, mely akár még elfogadható is, számomra fölösleges volt, de egyáltalán nem zavaró.

Nagyon örülök, hogy ilyen szívmelengető filmekbe sikerül botlanom időnként. A The Archerst (Powell és Pressburger párosát - lásd őket az alábbi képen) pedig ezentúl még inkább reménykedve várom majd minden alkalommal.