USA (Columbia), 130 perc, ff. angol

Rendező: Frank Capra

Producer: Frank Capra

Gyerekkoromban - emlékszem -, a 80-as években futottak a magyar tévében színész sorozatok. Volt Alain Delon illetve Belmondo-sorozat, és eme film főszereplője, James Stewart is kapott egy sorozatot  az akkori 1-es tévécsatornán. 

Mivel akkor nem volt túl nagy választék - ha jól emlékszem a 2-esen akkoriban jellemzően nem indítottak másik filmet az 1-esen futó film ellenében - ami film ment, azt - jobb program, és egyéb filmnézési lehetőség híján - általában megnéztük. Így hát ezt a filmet is láttam már réges-régen. Most csak az ért váratlanul, hogy a távolság mennyire megszépítette emlékeimben ezt a már-már propaganda filmet, mely helyenként csöpög az amerikai patriotizmustól. Egy amerikainak ez nyilván nem annyira zavaró, ezért is kapott 10 Oscar jelölést. 

Nekünk - nem amerikaiaknak - nem feltétlenül kezd el gyorsabban verni a szívünk amikor - a giccs legfelső fokára törve - a Washingtoni nevezetességek és nemzeti jelképek egymás után átúsztatott képei után felcsendül az amerikai himnusz és beúsznak a büszkén lobogó amerikai zászlók.

Talán jobban kell ismerni az amerikai szívet, hogy megértéssel fogadjuk, amikor a becsületes szenátor a Lincoln emlékműhöz mintha templomba járna, és Lincoln szobra előtt úgy áll, mint a jó katolikus a keresztre feszített megváltó előtt.

A filmet megnézve rá kell döbbennünk, hogy a politika nem sokat változott az elmúlt nyolcvan évben: Egy szenátor hirtelen halála miatt új szenátort kell jelölni. A párt vezető emberei kinéznek maguknak egy engedelmes embert, akiről elvárható, hogy a párt érdekei szerint fog szavazni. A párt választóinak azonban saját jelöltjük van, aki nem feltétlenül tekinthető stabil szavazógépnek. Köztes megoldás születik, egy látszólag ostoba, zöldfülű cserkészvezető a párt gátlástalan vezetőinek is megfelel, és a szavazók számára is elfogadható, népszerű jelöltnek tűnik. Ő Jefferson Smith (James Stewart).

Arra azonban nem számítanak, hogy a becsületes zöldfülű meg is akar majd dolgozni a fizetésért. Azonnal munkába lát, és első törvényjavaslatával véletlenül beletenyerel a párt vezetőinek egy sötét ügyébe. És persze azonnal bajba kerül, saját pártja igyekszik őt eltávolítani a szenátusból. Ő viszont utolsó erejéig harcol igazáért.

Gyerekként izgalmas furcsaságnak tűnt, hogy az amerikai szenátusban az obstrukció eszközeként akár 24 órás beszédet is tarthat egy szenátor, hiszen a törvény szerint senki nem veheti tőle el a szót, amíg a teremben áll és beszél. Természetesen erre alapul a film egyik kulcsjelenete... és itt megállok, mivel semmiképpen nem szeretnék semmit el-spoilerezni.

James Stewart nekem itt még kiforratlan, messze nem átütő. Van viszont mellette néhány remek színész, jó alakításokkal. A kis Columbia láthatóan összeszedett annyi jó színészt ehhez a filmhez, amennyit megengedhetett magának. A címszerepre egyébként a nekem izgalmasabbnak hangzó Gary Coopert szánták, ő azonban ekkor nem ért rá. Így jött James Stewart, akinek ez volt az igazi ugródeszka a karrierjében.

Frank Capra láthatóan rákapott a tárgyalásos jelenetekre. A  Váratlan Örökségben is a tárgyalás volt a csúcspont. Megjegyzem még a két film címe is rímel egymásra: Mr Deeds Goes to Town --- Mr Smith Goes to Washington. Mindkét film gyakorlatilag ugyanarra a szituációra épül: A végtelenül becsületes egyszerű ember egy véletlen folyamán olyan hatalmat kap, amivel tudtán kívül borsot tör a gátlástalan üzletemberek orra alá, ezért "pusztulnia" kell... Egy film nekem elég lett volna a listán ezzel a mondanivalóval... Még az sem igazán segít, hogy itt is, - mint a másik esetben is - a sztorit kicsit megbolondítja egy nem különösebben bonyodalmas szerelmi vonal, ráadásul  mindkét esetben ugyanazzal - az egyébként remek - Jean Arthur-ral.