Nagy-Britannia (Gaumont-British), 83 perc, ff. angol
Rendező: Alfred Hitchcock
Producer: Michael Balcon, Ivor Montagu
Meglepő módon ez mindössze a második brit film az 1001-es listán, míg Franciaország 13, Németország pedig 10 filmmel képviselteti magát. Az is szembetűnő, hogy mindkét brit film Alfred Hitchcock-hoz kötődik.
Azt gondolná az ember, hogy a britek - az USA-hoz hasonlóan előnyben voltak, hiszen a hatalmas angolul értő piac megkönnyíti az üzletileg nyereséges filmek gyártását. Ezzel szemben a Britek a kényelmesebb megoldást választották: külföldi piacról szerezték be a Nagy-Britanniában forgalmazott filmek 95%-át. Ezen a helyzeten kívánt javítani a kormány, amikor 1927-ben meghozta az úgynevezett "kvótatörvényt", mely előírta, hogy a moziknak a vetítési idő bizonyos százalékát brit filmekkel kell kitölteniük. Ennek következményeként rengeteg "kvótafércműnek" gúnyolt film született, melyek erősen vitatható minőségűek voltak. Sok esetben a dupla-előadások második filmjeként kerültek bemutatásra, amire a nézők nagy része ott sem maradt, viszont így bekerültek a statisztikába, teljesült az előírás. De a brit stúdiórendszer azért mégis csak felélénkült ennek köszönhetően. Lassan itt is kialakult a Hollywoodihoz hasonló stúdiórendszer, melynek két nagy képviselője a Gaumont-British és a BIP (British International Pictures) lett.
Hitchcock - a Zsarolás sikere után - még nem kötött ki végérvényesen a krimiknél. Több filmstúdiónál, több műfajjal is próbálkozott. Bécsi Keringők címmel még musical-t is készített 1934-ben. Végül a furcsa kitérők után leszerződött az egyik nagyhoz, a Gaumont-British-hez hat thriller elkészítésére. Ekkorra már világossá vált, hogy ez lesz az ő igazi műfaja. Ebből a hat filmből a második volt a 39 Lépcsőfok.
A film fő motívuma az ártatlanul meggyanúsított ember menekülése a hatóság elöl, és annak küzdelme a valódi elkövető felderítése. Richard Hanney egy Londoni mulatóban megismerkedik egy titokzatos hölggyel, aki elmeséli, hogy egy ellenséges kémszervezet az életére akar törni. Míg a férfi alszik, a nőt valóban megölik. Természetesen a férfi válik gyanúsítottá.
Menekülése és saját szakállára végzett nyomozása közben a férfi váratlan, izgalmas helyzetekbe keveredik. A kalandok közepette egy szőke hölggyel is összehozza a sors, méghozzá elválaszthatatlanul, hiszen kezük össze van bilincselve, úgy menekülnek együtt. A szexi szőkék egyébként visszatérő "elemei" lesznek Hitchock filmjeinek. Szokás ezeket a karakteres külsejű, egymásra kifejezetten hasonlító hölgyeket "Hitchcock-szőkék"-nek is nevezni.
Hitchcock nagyszerűen adagolta a feszültséget, ez volt, amihez tökéletesen értett. Ez a film viszont még messze van az igazi remekműveitől. Sok helyen pontatlan a ritmus, előkészítetlenek az ütősnek szánt meglepetések. Megdöbbentőnek szánt fordulatok zajlanak le úgy, hogy nincs felkészítve a néző... nem éri el azt a hatást, ami pedig potenciálisan benne lett volna az adott jelenetben. Felismerhetőek benne persze a későbbi remekművek gyökerei, de látszik, hogy még csak az út elején tart a mester..
Ja, és egy érdekesség azok számára, akik nem ismerik Hitchcock-ot: A rendező majdnem mindegyik filmjében feltűnt egy cameo erejéig, azaz látható rövid ideig egy jelentéktelen - legtöbbször statiszta - szerepben. Szórakoztató feladat ebből a szempontból is figyelni filmjeit, vajon, mikor látjuk meg magát a rendezőt. Terebélyes alkata határozottan megkönnyíti felismerését..
Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)
Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)
Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!
Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!
YOUTUBE - 39 Lépcsőfok