USA (Murnau-Flaherty, Paramount), 85 perc, ff., néma

Rendező: F.W. Murnau

Producer: F.W. Murnau

Murnau és Flaherty összeállt, hogy forgassanak egy filmet Bora Bora-n nagyrészt benszülöttek szereplésével. 

Murnau-t jól ismerhetjük, hiszen ő készítette a Nosferatu-t, Az Utolsó Ember-t, és az általam legerősebb némafilmnek tartott Virradat-ot.

Flaherty híres dokumentarista volt, tőle a Nanuk, az Eszkimó került föl az 1001-es listára eddig, de 1926-ban forgatott ő már filmet a térségben (azt a filmet Szamoán), így jó ötletnek tűnt kihasználni tapasztalatait. 

Bora bora-t viszont közelebbről még nem ismerjük... Én legalábbis még nem jártam ott, és ha jól sejtem, az olvasók többsége szintén nem. Talán a legtöbb amit tudunk róla, hogy manapság luxus turista központként üzemel.

Ha - képzeletben - lefúrnánk magunk alatt a Földbe, és nem állnánk meg a túloldalig, akkor Óceániába jutnánk, Dél-Amerika és Ausztrália között valahol félúton. Errefelé van Francia Polinézia öt szigetcsoportja, melynek legnagyobb szigete Tahiti. Az a sziget, amit mi keresünk - Bora Bora - egy viszonylag kicsi, néhány km átmérőjű szigetecske, melyet egy lagúna gyűrű vesz körül. Mivel a homokja szinte hófehér, a lagúna valószínűtlenül - szinte giccsesen - szép világoskék színű.

Ebből a szögből talán még jobban látszik a sziget igazi arca. Talán nem túlzás földi paradicsomnak nevezni. Ez egyébként a film első felének az alcíme is: Paradicsom. 

Murnau és Flaherty tehát elkezdtek együtt dolgozni a filmen, de nagyon hamar kiderült, hogy nincsenek egy hullámhosszon. A legtöbb dologgal kapcsolatban különbözött az elképzelésük. Flaherty - igazi dokumentaristaként - szerette volna, ha a kamera csak forog minél többet, a bennszülöttek pedig lehetőleg szabadon, minél tágabb keretek között játszhassák el a történetet. Murnau viszont perfekcionista volt, a lehető legpontosabban elő akarta írni a jeleneteket. A forgatókönyvvel kapcsolatban is sok vitájuk volt, ráadásul Flaherty kamerája - eredetileg ő lett volna az operatőr - állandóan begyűrte a filmet, úgyhogy végül Murnau hívott helyette egy másik operatőrt, Floys Crosby-t, aki - nem mellesleg - végül Oscar-t kapott ezért a filmért. Murnau végül ki is vásárolta Flaherty-től az ő üzletrészét, hogy az utómunka során már ne kelljen vitatkozni vele.Három központi szereplője van a filmnek. A Lány (Reri) , az ő szerelme (Matahi), és az Öreg (Hitu).

Az film első fejezetében (Paradicsom) megismerkedünk a szigetlakók gondtalan életével, amit nemsokára gyökeresen fölforgat egy hajó érkezése. A hajón Hitu, az öreg érkezik a szigetcsoport főnökének üzenetével, mely arról szól, hogy meghalt az isteneknek szánt szűz, és helyette a főfőnök Reri-t jelölte ki az új kiválasztottnak, akit ezentúl egy férfi sem illethet. Mostantól ő TABU, és az öregnek magával kell vinnie. 

A fiatalok nem fogadják el a hagyományok diktátumát, és megszöknek. Így lesz a film második (záró) fejezetének címe: Az Elveszett Paradicsom, mely mindjárt meg is előlegezi a tragikus végkifejletet.

A film nagyrészt őslakosok szereplésével készült. Néztem is nagyot, amikor az egyik srác, csak úgy nekifutásból "felszaladt" a kb. 20 méter magas kókuszpálma tetejére...

A Reri-t alakító Anne Chevalier-t egy helyi bárban fedezte fel magának Murnau.

Murnau már kísérletezett a feliratok elhagyásával Az Utolsó Ember-ben, itt is kísérletezett ilyesmivel. Maguk a felirattáblák itt is elmaradtak. Amiket látunk, azok a különböző hírvivők által hozott levelek.

A három központi szereplő közül az öreg nyújtja a leginkább maradandó alakítást. A második fejezetben Hitchcock-szerű megoldásokkal operált Murnau. Az öreg a film több jelenetében is megjelenik; úgy, hogy nem tudjuk pontosan, mikor csak valamely szereplő képzeletében látjuk, és mikor jelenik meg valójában. Ezek a feszültség teremtő "trükkök" kifejezetten jól működnek, a film legerősebb momentumai. 

Némafilmről beszélünk, de szinkronizált zenével, azaz már nem a mozi zenekara kísérte a filmet, hanem a Murnau által összeállított - és rögzített - hangsáv szól.

Murnau egy héttel a film bemutatója előtt autóbalesetben elhunyt.  Ez volt tehát az utolsó filmje.

Világszerte gyönyörű poszterek készültek a filmhez, érdemes végigkattintani a galériát, és találgatni, hogy egy-egy poszter melyik országban készülhetett:

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Franciaország (Film Sonores Tobis), 82 perc, ff., francia

Rendező: René Clair

Könnyed kis franciás vígjáték, sok-sok zenével, benne hajsza Párizsban egy elveszett zakóért...

De miért van olyan nagy jelentősége ennek a zakónak, és mitől lesz tipikusan franciás a film?

Csak a francia vígjátékok kezelik a megcsalást ilyen bájosan nagyvonalúan:

A fiatal, csóró festő - aki folyton hitelezői elől menekül - a műteremben épp átkarolja és megcsókolja modelljét, amikor belép a férfi jegyese. A lány rögtön látja, hogy mi történt a festő és modellje között, és duzzogva kimegy. Nem csinál jelenetet, de azért érthető módon dühös...

A modell rögtön leveszi, hogy mi a helyzet: - Mérgesnek tűnik a lány. Ő a barátnőd?

A festő rögtön tagad: Nem! Ő csak a szomszéd. Kedves lány. De nem tudta, hogy épp a te portrédat festem. Csak meglepődött.

A modellt persze nem lehet ilyen könnyen átverni: Biztos csapod neki a szelet!

Festő: - Dehogyis! Csak ilyen ... eljegyzés félében vagyunk...

Modell: Oh?!...

Ezekre a csalfa francia fiúkra ezek szerint nem lehet igazán haragudni... Bájos párja - aki mellesleg balett-táncos - morog ugyan egy kicsit a szomszéd szobában, de ezen túl semmi nyomósabb következménye nem lesz a dolognak... illetve dehogynem...

Ugyanis amikor a lakásba egy - a rendőrök elől menekülő - tolvaj beugrik az ablakon keresztül és a lány segítségét kéri, nem habozik odaadni neki a festő egyik zakóját, hogy abban - ruhát váltva - el tudjon menekülni a rendőrök elöl. Hogy ez mekkora könnyelműség volt, az akkor derül ki, amikor a festő jóbarátja lázasan újságolja, hogy megnyerték a lottó főnyereményt. És ugyan hol van a nyerő szelvény? Hát persze... a zakóban!

És innét egy szinte véget nem érő hajsza indul a zakóért... és igazi vígjátékhoz méltóan többször szinte már megkaparintják, de minden alkalommal az utolsó pillanatban lecsúsznak róla... Közben időnként dalra fakadnak... igazi musical. Az eddig látott filmektől eltérően itt már nem a történet igényli, hogy énekeljenek - azaz nem a bárzongorista, a jazz énekes, stb. énekel, hanem mindenki dalra fakad, mint egy igazi modern musicalben.

Egy sznob cinefil barátom mondta egyszer, hogy ő nem hajlandó olyan filmet megnézni, amiben a szereplők elkezdenek énekelni. Én nem osztom a műfajok ilyen módon való diszkriminálását. Musical-ek között is vannak rendkívül jók! 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Sajnos ehhez a filmhez jelenleg nincsen ingyenesen nézhető link. Ha te tudsz, kérlek jelezd emailben, és belinkelem!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Magyarország, (Kovács Emil és Tsa, Sonor Film), 76 perc, ff. magyar

Rendező: Székely István

Producer: Albert Samek

Büszkén nyitottam az 1001-es könyvet az 52. filmnél, vártam már, hogy végre egy magyar filmhez érjek, és ez most végre megtörtént! Igaz, ehhez egy kis "csalás" is kellett.

Az eredeti kiadásban ugyanis nyoma sincs a Hyppolit-nak. Van ugyan három magyar mű (két Jancsó film, plusz a közel 8 órás Sátántangó Tarr Bélától), de a Hyppolit-ot - néhány további magyar filmmel együtt - a magyar kiadás szerkesztője, Bori Erzsébet filmkritikus csempészte be a magyar változatba. 

Örömre ad okot, hogy ez a film is gyönyörűen fel lett újítva, és külön érdekesség, hogy az egyik szereplő, a Terkát alakító Fenyvessy Éva 2009-es halála előtt állítólag még láthatta ezt a frissen restaurált változatot.

Bizony! Most már elérkeztünk az 1001-es lista ama időszakába, ahol a film fiatalabb szereplői között van esély olyanra akadni, aki még köztünk van. 

Ha "háború előtti" magyar vígjáték, akkor Kabos Gyula neve szinte megkerülhetetlen. Itt szeretném közbeiktatni, hogy bár a Hyppolit-ot a második teljesen hangos magyar filmként szokták említeni, igazából csak egy kis nagyvonalúsággal lehet tisztán magyar filmnek tekinteni.

Tudni érdemes, hogy egy Albert Samek nevű prágai úriember Sonor Film nevű cége gyártotta a filmet a Budapesti Hunnia Filmgyár díszletei között. És, ha el is ismerjük, hogy a stábja és szereplői mind magyarok voltak, érdemes megjegyezni, hogy ezt a filmet változatlan forgatókönyvvel, és ugyanazok között a díszletek között párhuzamosan német szereplőkkel, német nyelven is leforgatták. Ez egyébként nem volt különösebben szokatlan akkoriban. A hangosfilmek egyik problémája volt, hogy a némafilmekkel ellentétben külföldön nehéz volt értékesíteni, mert a más nyelvet beszélők nem értették őket. (A némafilmek felirattábláit még viszonylag könnyű volt kicserélni más nyelvűekre.) A magyar nyelvű piac viszonylag kicsi volt ahhoz, hogy nagyot lehessen kaszálni rajtuk, így költség-optimalizálás gyanánt a sokkal nagyobb német piacra is elkészítették Er und sein Diener címmel. A magyar változattól eltérően ez szinte semmilyen nyomot nem hagyott maga után.

- Hideg vagy meleg fürdőt parancsol?

- Ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit...

 A filmben kapunk vígjátékból is egy kicsit, meg romantikából is egy kicsit, és ha mindez még mindig kevés lenne, kapunk két fülbemászó betétdalt is: "Köszönöm, hogy Imádott" és "Pá, Kis Aranyom!" címmel. Mindkettő Eisemann Mihály szerzeménye.

A romantikus szál talán a szerényebb a kettő közül. Persze egy ilyen könnyed filmtől nem várhat az ember túl nagy érzelmi hullámzást, de azért valljuk be: az, hogy a hősszerelmes mérnök úr (!) "álruhában" sofőrként dolgozik Schneider úr cégénél azért, hogy annak lánya, Terka sofőrként szeressen bele, ne pedig jól menő mérnökként... hát egy kicsit talán erőltetett, ám kétségtelenül romantikus alapfelállás. Ne legyenek kétségeink, egy ilyen könnyed film esetén természetesen a szerelmesek végül egymásra találnak, ám addig még jó néhány félreértéstől hemzsegő szituáció vezet. A hősszerelmest Jávor Pál alakítja, aki pályája során nem is nagyon mozdul majd ki ebből a skatulyából. Terkát pedig az a Fenyvessy Éva játssza, aki egyedüliként megélte a XXI. századot a szereplők közül. 

Kétségtelenül a vígjátéki vonal a film erőssége, melynek tengelyében a Kabos Gyula - Csortos Gyula kettős áll. Kabos azt az újgazdag polgárt alakítja, akinek a pénze már megvan, ízlése viszont még nincs meg ahhoz, hogy a felső tízezer életét élje. Nem is vágyik ő erre. Schneider úr szíve szerint megmaradna az a kispolgár, aki "a hagymához is hagymát eszik", sznob felesége az, aki a Csortos által alakított lakáj alkalmazásával mindent felkavar a család körül. Hyppolit nagyon is tisztában van a felső tízezer megszokott életmódjával, és természetesnek veszi, hogy új munkahelyén - a Schneider villában - is az általa normaként elfogadott értékrend szerint zajlik az élet. Talán mindenkinek ismerős az érzés, amikor valami olyan közegbe kerülünk, aminek a szokásaival, szabályaival nem vagyunk tisztában, de félünk bevallani ezt a többieknek, félünk, hogy megszólnak érte, ezért figyelünk, és megpróbáljuk felvenni a tempót. Na valami ilyesmivel próbálkozik a Schneider család, és ez elég humor-forrást ad az egy és negyedórás film számára. 

 A Hyppolit felújításáról készült egy 12 perces kis film. Érdekes annak, aki kíváncsi egy régi film restaurációjának technikai részleteire.