Szovjetunió (GOSKINO), 95 perc, néma, ff.

Rendező: Szergej Eisenstein

Producer: Borisz Mikhin

A filmcímeknél (a post-ok tetején) mindig a hivatalos magyar nyelvű címet írom előre, majd zárójelbe kerül az eredeti cím. Most kerültem először az elé a dilemma elé, hogy az eredeti cím magyar (fonetikus) átírását - Sztacska -  vagy az eredeti cirill betűs változatot (Стачка) írjam-e ki? Úgy döntöttem, hogy az eredetit írom ki. Lesz néhány egzotikus ország (Japán, Izrael, India, stb...), jól fognak mutatni ezek a különleges betűk a post-ok tetején...

Szovjetunió, 1924 ... Ez év Januárjában halt meg Lenin. Sztálin már első titkár. Lenin végrendeletében figyelmeztette a pártot, hogy Sztálintól meg kellene szabadulni, de Sztálin maradt... még jó sokáig...

Ekkor - és még egy jó fél évszázadon keresztül - filmet csak párttámogatással lehetett csinálni. Ami meglepő, hogy a - pártállamok esetén gyakori kontraszelekció ellenére - egy olyan rendező filmjéről beszélünk - Eisenstein - aki szerintem az egyik legtehetségesebb volt  a listán eddig megtekintett filmek készítői közül. Zárójelben jegyzem meg, hogy a filmgyártásban - legalábbis a legfelső szinten - nálunk sem alakult ki kifejezett kontraszelekció, többnyire azok csináltak filmeket, akiknek volt is tehetségük hozzá. Aczél elvtárs, aki állítólag kifejezetten művelt ember volt, jó szemmel látta meg a tehetséget a művészekben.

Akit érdekel a filmművészet, talán már hallott Eisensteinről. De abban biztos vagyok, hogy a Patyomkin Páncélosról - Eisenstein leghíresebb filmje - és főleg annak lépcső-jelenetéről majdnem mindenki hallott. Több filmben is utalás esik a lépcsőn guruló, magára hagyott babakocsira - emlékeim szerint többek között az egyik Csupasz Pisztoly filmben is - tehát a világ rajtuk kívül eső részeiről alig tudó amerikaiaknak is mond valamit - ami igazán nagy szó egy némafilm esetén. Na de térjünk vissza Eisenstein első nagyfilmjéhez.

A Sztrájk egy 'komcsi' propagandafilm: egy munkásfelkelést és annak fegyveres leverését ábrázolja. Ebben a tekintetben, - mint általában minden politikai indíttatású alkotás - viszonylag gyorsan vált elavulttá, érdektelenné. Megjegyzem, már akkor is az volt amikor készült, hiszen ekkor már évek óta a kommunisták voltak uralmon, és az ő elnyomó uralmukat nyögték a tömegek, nem a filmben ábrázolt kapitalistákét.

Ellenben az a vágás (montázs) technika, amit Eisenstein kidolgozott, minden túlzás nélkül korszakalkotó.

montázselmélet: olyan filmértelmezési- és filmkészítési megközelítés, mely a vágást (franciául: montage) veszi alapjául.

Ha a montázselméletet olyan valakinek kellene elmagyaráznom, aki nem látta a filmet, akkor azt mondanám, hogy olyan mint egy videoklip. Helyenként nagyon pörgős, nagyon látványos, tökéletes precizitással ritmusra vágott anyag. A vágások között néha látszólag teljesen független képek - amik azonban így összevágva külön értelmet nyernek. Egyik legkézenfekvőbb példa erre a filmből: A munkások fegyverre történő leverése és egy marha vágóhídi leölése párhuzamosan vágva: rímelnek egymásra...

A listán eggyel ezelőtti Bagdadi Tolvajjal összevetve: mint tűz és víz.

Abban szinte kizárólag statikus totálok, ebben változatos, pörgősen változó - nagyon jól beállított MINDENFÉLE plán. Egész közeli szuper-plán is! Van, ahol csak a szereplő egyik szeme látható a képen. Ebben a korszakban az ilyen beállítások egyáltalán nem voltak maguktól értetődőek.

Abban egy főszereplő és néhány mellékszereplő, ebben nincs főszereplő! Vagyis a tömeg a főszereplő. Alig vannak arcok akikre emlékszem, a munkások annyira egyformák, tényleg tömeg-masszaként kerülnek ábrázolásra. Igaz, a 'népnyúzó kapitalisták', a gyártulajdonosok jellegzetesen, szinte paródiába hajlóan jelennek meg: Kövérek, nagyon kövérek, drága öltönyt hordanak, és folyton szivaroznak. 

Leginkább talán a francia impresszionizmussal lehet egy lapon említeni ezt a stílust. A Száguldó Kerék elején látott vonatszerencsétlenség volt hasonló erejű, mint ennek a filmnek a képi megoldásai.

Hozzá kell tenni, hogy az általam látott, és alul belinkelt változatban remek zene segíti a filmet - ez persze nem Eisenstein érdeme. Zene nélkül az egész nem működne ennyire. Nem találtam adatot arról, hogy vajon milyen zene támogatta ezt a filmet annak idején, de ilyen jó kísérettel működik ez a ritmikus vágástechnika igazán. Olyan erőteljes, hogy mellette a csend is egészen drámaivá válik.  Van egy közel fél perces szünet a zenében egy ponton - nem véletlenül - és ennek a csendnek az igen erőteljes drámaisága pont a remek zene ellenpólusaként valósul meg.

 YOUTUBE - Sztrájk (1924)