Magyarország, Franciaország (Hungarofilm, Sedif), 108 perc, színes, magyar
Rendező: Keleti Márton
A hatvanas évek közepén a Filmvilág című filmes folyóiratban többször is felmerült ennek a filmnek a címe, elrettentő példaként említve a hazai "filmtermés" kapcsán.
Mivel francia-magyar koprodukcióról van szó, naivan azt feltételeztem, hogy esetleg a nyugat-európai (azaz kapitalista) érintettség miatt lehetett szó valami álszemérmes, hamis kritikáról...
De sajnos nem ez a helyzet... Nem nagyon találok arra magyarázatot, hogy miért kellett ennek a filmnek bekerülnie a 303-as magyar listára, hacsak az nem, hogy ezek szerint a 303-as keretszám szükséges volt egy megfelelő vastagságú kötet kiadásához, de ahhoz sok volt, hogy valóban minőségi magyar filmekkel töltsék meg. Őszintén szólva az 1001-es nemzetközi listában is akad néhány töltelék, bár mindenképpen le kell szögezni, hogy jó néhány film méltatlanul kimaradt belőle.

Elvileg színes filmről van szó, de sajnos fellelhetetlen bármilyen jó minőségben nézhető változat. Valamikor - még a vhs korszakban - vetítették a Filmmúzeum nevű - azóta sajnos (szégyen szemre) megszűnt - tv csatornán. Egy erről a csatornáról készített VHS felvétel volt, amit meg tudtam tekinteni, és hát bizony inkább volt közel a fekete-fehérhez, mint a színeshez, a színek fakók, a kép elmosódott, amolyan igazi kilencvenes évekbeli videó-felvétel. (Én még emlékszem ezekre a széteső képű analóg felvételekre, a mai fiataloknak, a digitális kor gyermekeinek szerintem fogalmuk sincs, miről beszélek)
A Budapesti Hungarofilm és a Párizsi Sedif filmstúdiók összehozták Keleti Márton és Jean Dréville rendezőket, hogy rendezzenek egy filmet Rigó Jancsiról. Rigó Jancsit manapság cukrászsütemény formájában ismerjük elsősorban. Az 1800-as évek végén élő cigányprímás akkoriban azonban azzal kapcsolatban lett közismert, hogy lecsapta Chimay belga hercegség fejének kezéről annak feleségét (azaz a hercegnét).
A nevezett hercegné egyébként amerikai származású volt, és Clara Ward volt lánykori neve. Többek között arról volt nevezetes, hogy előszeretettel szerepelt képeslapokon olyan testhez tapadó ruhákban, amikben szinte úgy nézett ki, mintha meztelen lenne. Állítólag ez nagyon is belefért a kor szépség ideáljába, ma legfeljebb egy - a teltkarcsúk mellett kiálló - egyenjogúsági mozgalom reklámarca lehetne.

Néhány további kép, melyen Rigó Jancsival szövődött románcukat dokumentálják:

Érdekes megnézni, hogy a nem kifejezetten jóképű Rigó Jancsit és a telt szépségű hercegnét milyen színészekkel keltette életre a produkció:
Buss Gyula és a francia Nicole Courcel a forgatás egyik szünetében:

Buss Gyula alakítása számomra kifejezetten sótlannak, jellegtelennek tűnt. Mellette a mellékszerepekben olyan nevek tűnnek fel néhány percre, mint Márkus László, Gobbi Hilda, Kállai Ferenc és Csákányi László... és akkor mindenkit nem is említettem. Sajnos az ő jelenlétük is kevés ahhoz, hogy megmentsék ezt a filmet.
A film stílusában nagyon emlékeztet a háború előtti magyar romantikus filmekre, összességében azonban az volt a gyanúm, hogy a két rendezőnek nem volt közös elképzelése arról, hogy mit akarnak kihozni ebből a filmből. Sajnos szinte semmilyen háttér-információt nem sikerült találnom a film készítésének körülményeiről. Feltételezésem szerint azért, mert a film már a maga idejében a közérdeklődés hiányában szenvedett.
A szerelmesek 1896-ban ismerkedtek meg egy Párizsi étteremben, ahol Rigó Jancsi zenekarával játszott. Ő egyébként válogatottan jó cigányzenészekből álló zenekarával Európa szerte kedvelt és ismert volt.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Mi is az a cigányzene, amit Rigó Jancsi is játszott? Még véletlenül sem cigány népzene. A magyar cigányzene a magyar muzsikus cigányok által a nem cigány közönségnek sajátos stílusban játszott, általában magyar nótákat jelenti. A magyar nóták sem tévesztendőek össze a magyar népdalokkal. A kettő között az a különbség, hogy míg a népdalok szerzői ismeretlenek, a magyar nóták a népdalokat utánzó műdalok, szerzői ismertek, jellemzően a XIX. század második felében (azaz Rigó Jancsi idejében) keletkeztek.
A cigányzene előadásmódjára - és úgy általában a muzsikus cigányok előadásmódjára - jellemző a sok improvizáció, a jellegzetes formulakészletek használata, mindezek amellett, hogy a kottáról játszás nemcsak, hogy szinte ismeretlen köreikben, de sokan közülük úgy virtuózai saját hangszerüknek, hogy nem is igen ismerik a kottát, sokan kizárólag hallás után játszanak és megjegyeznek szinte mindent.

A filmen látszik, hogy a készítők próbálták a valódi történet főbb kulcsmozzanatait megtartani (hercegné, válás, Párizs) de köréjük nem sikerült olyan forgatókönyvet írni, ami értelmes, illetve érdekes lenne. Így a film sajnos annyira unalomba fulladt, hogy egy pármondatos tartalmat sem tudnék összeírni róla...
Az egyetlen emlékezetes jelenet egy stúdióban felvett cigány-tábor, melyben a Pákozdra hazatérő Rigó Jancsit ünnepli a rokonság. Nem mintha különösebben jó lett volna ez a jelenet, de felrémlett előttem az évtizedekkel később Dáridó néven futó show-műsor, mely hasonló díszleteket és stíluselemeket tartalmazott.
Magyarország (Hunnia Filmstúdió), 92 perc, ff., magyar





Hogy egy kicsit még csavarjunk a történeten, - és ettől csak még realistább lesz minden - az újdonsült menyasszony személyisége tovább árnyalódik azzal, hogy időnként - mintha csak nem bírna a vérével - megmagyarázhatatlan kitérőket tesz... a vadásznál (Bárdy György) ...
A film először sikeresnek bizonyult, majd miután elnyerte a San Francisco-i nemzetközi filmfesztivál Golden Gate díját legjobb filmként, a kritikusok valahogy elkezdték nem szeretni. Mintha megharagudtak volna a rendezőre, hogy a fő ellenség (USA) egy fesztiválján nyerni mert. Ennek ellenére 1968-ban, amikor a Magyar Filmművészek Szövetségének játékfilm- és filmkritikus- szakosztálya titkos szavazáson megválasztotta az úgynevezett Budapest tizenkettőt, melybe az a háború utáni magyar filmtörténelem legfontosabb filmjeit igyekeztek összeszedni, beválasztották ezt a filmet is.


Magyarország (MAFILM), 91 perc, ff., magyar
Jó kapcsolatot ápol a Bodrogi családdal, különösen Piri nevű lányukkal (a fenti képen jobbra Piri, balra kedves mamája), aki nagy sok energiát fektet abba, hogy Sándorral elvetesse magát feleségül. Sándor azonban láthatóan a könnyű kis flörtnél többet nem szeretne kihozni ebből a történetből, mint ahogy úgy általában a nőkkel kapcsolatban semmilyen hosszú távú elképzelés nem szokott megfogalmazódni benne.







Az időnként Sándor hangjával megszólaló narráció remek - már-már noir-os - hangulatot kölcsönöz a filmnek. 
A rendező Fehér Imrének ez volt első nagyfilmje, ami szerintem zseniálisan sikerült. Ez azért furcsa, mert többi filmjeit általában nem tartják különösebben kiemelkedőnek. Én nem láttam tőle más filmet, akinek esetleg van véleménye erről, azt szívesen olvasnám kommentben!
Magyarország (MAFILM), 96 perc, ff., magyar
Két kitalált szomszédos hercegségben játszódik a történet. Egyiket Gerolsteinnek hívják, és itt él Antónia nagyhercegnő (Házy Erzsébet), a másik törpeállam Pekúnia, melyben Martin nagyherceg (Darvas Iván) él.
Ettől függetlenül ez a táncos jelenet is látványos, ötletes jelmezeket találtak ki hozzá.
A film még 1956-ban, a forradalom kitörése előtt készült, de a bemutató már a forradalom leverése után, a Kádár korszak első (még jóval az enyhülés előtti) évében volt. A bemutatókor Darvas Iván már börtönbüntetését töltötte a forradalom alatti szervezkedése miatt. 32 hónapra ítélték, de 22 hónap után kiengedték közkegyelemmel.
Nagyjából minden fontos információt elmondtam, ahhoz, hogy összeálljon a kép, vajon miért is fontolgatták a film-bemutató megtiltását: ekkor Darvas már börtönben volt, ráadásul - ahogy említettem - a filmben, mit ad Isten van egy jelenet, ahol Darvas ugyancsak börtönben ül. Ez így kellemetlen áthallást kelthetett a nézőkben.
Magyarország (MAFILM), 96 perc, ff., magyar

És itt álljunk meg egy szóra az öreg, milliomosnak hitt Hoffmann Tamás bácsival kapcsolatban. (Akiről a feltehetően enyhén antiszemita főispán többször is finoman megkérdezi, hogy "De ugye nem izraelita?") Nyilvánvalóan le kellene tagadnom, de mégis emelt fővel vállalom: én meg voltam győződve, hogy a nagybácsit alaktó Rajz János itt durván nyolcvan éves kora körül lehetett. Most, hogy utánanéztem, döbbentem csak meg, hogy Rajz ekkor még csak 49 éves volt. Elképesztően jól öregítette magát. Mind külsejében, mind beszédhangjában tökéletes volt az illúzió.
Darvas Iván lubickol a gátlástalan csaló szerepében. Nekem most sokkal jobban tetszett, mint a 
Magyarország (MAFILM), 88 perc, ff., magyar
A Nyúl Béla név talán annak is ismerősen cseng, aki magáról a filmről még életében nem hallott. Beszélő név ez, a kisembert jeleníti meg, akit a hatalom kénye-kedve szerint felemel vagy elpusztít.
Szabó Ernő kisembere telitalálat. Még akkor is, ha néha már-már karikatúrává válik a játék. 
Egészen addig, amíg egy újságíró meg nem neszeli, hogy felfedezéséhez egy orosz fogság során felfedezett dokumentum adta a bizonyítékot. Mindez elég, hogy Nyúl Bélát oroszokkal való összeesküvéssel gyanúsítsa a másnapi újság címoldalán, amivel megkezdődik főhősünk vesszőfutása. Amilyen gyorsan népszerű lett, ugyanolyan villámsebesen válik közellenséggé. Mintha nem is változott volna olyan sokat a világ. Csak ehhez most nem orosz kapcsolat kell, elég, ha egy színésznő (vagy úszónő) azt nyilatkozza, hogy az illető évekkel ezelőtt bizony zaklatta, és az illetőnek abban a pillanatban vége... a valóságnak szinte semmilyen jelentősége nincsen akkor, amikor a filmbeli tömeg bevadult farkascsordaként követeli hősünk életét.

