Svédország (Svensk Filmindustri), 93 perc, néma, ff.

Producer: Charles Magnusson

Rendező: Victor Sjöström

 Aki az adott évben utoljára hal meg, az lesz a Halál Kocsisa az elkövetkező év során. De ez az egy év a kocsis számára olyan fájdalmas lassúsággal telik el, hogy egy nap szolgálat száz Földi évnek felel meg. A moziposzteren látható a Halál Kocsija. Már maga a grafika is különlegesen izgalmas a görnyedt hátú ló húzta rozoga kocsival, rajta a kezében kaszát tartó kocsissal. 

1921 Január 1-én jelent meg a film. Gondolom nem volt véletlen az időzítés. Ötletes! 

Míg mondjuk Griffith rendszerint saját zenét íratott a filmjeihez, addig ehhez a filmhez nem készült kötött zene. Vetítésekkor a zongorista (vagy a zenekar) Mendelssohn vagy más klasszikus zeneszerzők műveit játszotta, megpróbálva kapcsolódni a film pillanatnyi hangulatához. Két nagyon különböző zenei kísérete van a film újkori kiadásainak. Mindkettőbe belenéztem, és azt kell mondanom: Ég és Föld a kettő! Amelyikkel végig is néztem, az a Svéd Filmintézet megrendelésére született az 1998-ban felújított változathoz, Matti Bye komponálta. Ilyen jó zenei kíséretet még egyik eddig megnézett némafilm mellett sem hallottam. Itt éreztem először a zene és a kép tökéletes együttélését. Szinte azt mondhatom, hogy egyáltalán nem hiányzott a szereplők hangja, mert a zene olyan beszédes aláfestést adott, hogy minden más csak zavaró lett volna. Belenéztem a tíz évvel később készült változatba is. Ehhez egy KTL nevű együttes készítette a zenét... hm... lehet, hogy a 'zene' itt nem a megfelelő kifejezés. Ez a KTL egy experimental (elegánsan szólva 'kísérletező') csapat, akik véleményem szerint tévedésben voltak a filmmel kapcsolatban. Szerintem nem értették a lényegét. Az egész film alatt diszharmonikus akkordokat és egyéb szörnyű zörejeket keltenek. Tévedés az egész, valószínűleg úgy értelmezték, hogy ez egy kísértethistória szeretne lenni, ami szerintem a lehető legtávolabb áll a valóságtól. Ez nem kísértetfilm, hanem a legmegrendítőbb némafilm ebből a tíz filmből, amikről eddig itt a blogon írtam. Ahány ponton belenéztem ebbe a tévedésbe, annyiszor éreztem azt, hogy a képnek és a hangnak mintha semmi köze nem lenne egymáshoz. Azért is sajnálom ezt nagyon, mert egyelőre csak ezt a változatot találtam meg online is nézhető formában. Mindenkinek javaslom, - aki valahogy be tudja szerezni - hogy az 1998-as kiadást nézze meg, nem fogja megbánni!

Victor Sjöström a rendező: Megpróbálok nem kizárólag felsőfokban írni róla, de nem lesz könnyű. Sjöström olyan megoldásokat használ a filmben, amiből a késő 20. századi rendezők is bőven merítettek. A halott test, és egyidejűleg a belőle szellemképszerűen "kilépő" lélek például egy az egyben ugyanígy jelenik majd meg az 1990-es Ghost című filmben. Azonos kameraállásból többször fölvett jelenetek egymásra montírozásával éri el egyébként azt a szellem-hatást, ami a fenti képen is látható, és amit a KTL véleményem szerint teljesen félreértelmezett. A színészek kiválasztása (beleértve magát is a főszerepre) szerintem remek. A színészvezetés az ízlésem szerint való - teljesen realisztikus megjelenítésre törekedett mindenki. Míg a némafilmeknél gyakran megfigyelhető a vágások időzítésének esetlegessége, addig ebben a filmben már nagyon sokszor tapasztalható a pontos ritmika, ami mára már teljesen megszokott, de itt még üdítően újszerűnek hat az eddigi filmekhez képest. 

Victor Sjöström, a színész (a fenti képen jobbra): Parádés, lubickol a szerepben. Úgy játssza el a szívtelen gonoszt vagy a kétségbeesett szerencsétlent, hogy szinte gyűlöljük, majd tiszta szívvel drukkolunk érte. Erőteljes, de körülötte minden színész hasonlóan remek alakítást nyújt. Az elhagyott feleség a maga rezignált reménytelenségével vagy a bájos Edit nővér, aki halálos ágyán is az általa titkon szeretett főhős életének rendbehozatalával van elfoglalva, mindketten tökéletes társai Sjöströmnek.

A skandináv filmek világhíresek voltak akkoriban, nem véletlenül. (Azért mostanában is megmutatják magukat a világnak, lásd pl. 'A Tetovált Lány'-t.)

A film alapját képező könyv írónője Selma Lagerlöf, aki egyébként két dologról híres: Az egyik a Nils Holgersson csodálatos utazása c. ifjúsági regény, a másik pedig az, hogy ő volt az első női irodalmi Nobel díjas.

Mint általában a némafilmekhez, ehhez is kell egy kis türelem. A pörgős, színes, 3D-s multiplexek világában rá kell hangolódni erre a fekete-fehér remekműre ahhoz, hogy élvezni tudjuk. De ha nyitottan állunk hozzá, akkor olyan élményt adhat, amire nem számít az, aki csak most ismerkedik a némafilmek világával.

Ahogy korábban említettem, a remek 1998-as zenével készített változatot sajnos sehogy sem találom online, de mostanra a borzalmas változatot is törölte a youtube. Ennek oka, hogy bár ezek a régi filmek már közkincsnek számítanak, tehát szabadon feltehetőek bárhova, ugyanez nem igaz a hanganyagukra, amik frissen készültek, és még nem számítanak közkincsnek. Ezért pillanatnyilag csak egy teljesen néma változatot tudok föltenni ide, azzal a megjegyzéssel, hogy azért a '98-as zenével az igaz.

USA (Micheaux Book & Film Company), 79 perc, néma, ff.

Producer: Oscar Micheaux

Rendező: Oscar Micheaux

Ez a film sokáig elveszettnek tűnt. Forgatási fotókat alig, eredeti moziplakátot egyáltalán nem találtam róla, csak ezt az inkább hirdetésnek tűnő újságkivágást. A 70-es években Spanyolországban (!) találtak egyetlen példányt, amit 1993-ban az USA Kongresszusának könyvtára felújított. 

1919 nyarán a Chicago-i Michigan tónál egy 17 éves fekete fiú átmerészkedett a fehérek strandjához tartozó vízbe. Fehér fiatalok megdobálták, a fiú megfulladt. A kiérkező rendőrök nem voltak hajlandóak letartóztatni a kődobáló fehéreket. Zavargások kezdődtek, amibe az elkövetkező hetek során 38 ember halt bele, és százak sebesültek meg. Ennek azért van jelentősége, mert a film nem sokkal a zavargások után jelent meg, és a zavargások nyomán több állam jónak látta cenzúrázni a filmet, mert féltek, hogy újra felkorbácsolja a közhangulatot. Több jelenetet, melyek a film lényegi részéhez tartoznak kivágattak, például a film végi lincselést és nemi erőszakot. A szólás szabadságát büszkén hirdető USA-ban 1915-ben a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a filmekre nem vonatkozik az Alkotmány szólásszabadsággal kapcsolatos védelme. Tehát a cenzúra törvényes volt.

Oscar Micheaux volt az első színes bőrű filmkészítő. Filmjét egyesek a rasszista "Birth of a Nation"-re adott válaszként értékelik. Én nem vonnék le ilyen egyértelmű kapcsolatot a két film között. Nem kérdés, hogy kiemelt hangsúlyt kap a filmben a feketék hátrányos helyzete. Ugyanakkor nagyon furcsának tűnik mai szemmel az USA-ban elvárt politikai korrektség ismeretében, - ahol ma már nemcsak a néger szó tilos, hanem már a fekete sem ajánlatos, helyettük az afrikai amerikai vált elfogadottá - hogy Negronak hívják magukat a feketék. Ezek szerint ekkor még teljesen elfogadottnak számított ez a szó.

Ha műfaji besorolást kellene mondanom, akkor nagyon zavarban lennék. Először úgy tűnt, ez is valami melodráma lesz. Szerelem és ármány, majd féltékenység, szakítás... így kezdődött a film. Azután hirtelen átment fekete kisebbségi propagandafilmbe, amikor az egyedül maradt főhősnő a fekete fiatalok iskolájának támogatására kezd adományt gyűjteni. Míg a 'Birth of a Nation'-ben a feketék szinte kizárólag műveletlen, durva vademberként voltak ábrázolva, addig itt árnyaltabb a kép: a fehérek között van feketéket támogató asszony és őt erről lebeszélni igyekvő barátnő is. 

Majd mikor ebbe is beleuntam, hirtelen újabb fordulat következett be, egy hosszú flashback (visszatekintő) rész következett, mely a főszereplő Susan fiatalkorával kapcsolatban mutatott be egy eseménysort, melyben többek között az ő nevelőszülei válnak egy lincselés áldozatává. Egy fehér ember Susan (fekete) nevelőapjára tereli egy  fehér ember meggyilkolásának gyanúját. Ez a flashback rész a film legizgalmasabb része. Váratlan fordulattal ér véget az egyik bosszút szomjazó fehér ember általi kísérlet Susan megerőszakolására.

Megnyugtató lezárást kap végül a film: "Be proud of our country, always!" - Légy büszke országunkra, mindörökké! Ez már nagy formátumú emberre utal. Nemcsak megbocsájt, hanem egyenesen büszke az országra, melynek úgy vált részévé, hogy felmenői rabszolgaként kerültek oda.

Zárásul még fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a film gyakorlatilag teljesen mentes volt a némafilmekre annyira jellemző, és az általam nagyon nem kedvelt túljátszástól. És természetesen ebben a filmben minden feketét valódi fekete játszott, semmi blackface!

Sajnos erről a filmről csak egy nagyon rossz minőségű változat létezik. Mintha az 1993-as felújítás után valaki kiírta volna VHS kazettára a filmet, és most is ez az egy kazettás példány keringene mindenhol. Még az Amazon online videotékával is kísérleteztem, de ott is ez a - szinte - nézhetetlen verzió van. 

YOUTUBE - Within our Gates (1920)

USA (United Artists), 150 perc, néma, ff.

Producer: D.W Griffith

Rendező: D.W. Griffith

A fent jelölt időtartam csak hozzávetőleges. Az én birtokomban levő felújított változatnak ez a hossza, de könnyen elképzelhető, hogy más változat ettől eltérő hosszúságú. Ennek oka, hogy bizonyos jelenetek elvesztek, megrongálódtak, és az egyes intézmények vagy cégek különböző módokon oldották meg ezeket a problémákat. Az én változatomat a New York-i The Museum of Modern Art film részlege újította fel, és a megsemmisült jelenetek helyére - ahol lehetett - forgatáson készült fotókat tett be, és szövegtáblákra kiírták, hogy az adott jelenetben mi történt. Nem túl jelentősek ezek a hiányok egyébként.

A filmipar központja az USA-ban lassan áttevődött nyugatra, pontosabban Hollywoodba. 1919-ben összeállt négy sikeres filmes személyiség  (Mary Pickford, Charlie Chaplin, Douglas Fairbanks és D.W.Griffith) és megalapították a United Artist vállalatot. Az cég eredeti logóját lásd jobbra fent. Az akkor már formálódni látszódó nagy stúdió rendszer ellen hozták létre ezt az egyesülést, hogy a nagyoktól - akik megpróbálták diktálni a színészek és rendezők fizetését - függetlenül tudjanak filmeket gyártani és forgalmazni. Fejenként évi öt film gyártását tűzték ki célul, de mint kiderült, ezt a mennyiséget lehetetlen volt megvalósítani. Nem volt igazán kidolgozott koncepció, pár éven belül csődbe mentek, Griffith addigra ki is lépett, de a cég még ma is létezik. Többszöri tulajdonosváltás után ma az MGM egyik leányvállalata. A baloldali logó talán ismerős is lehet. A Way Down East c. Griffith filmet már ez a cég forgalmazta.

A Birth of a Nation-höz hasonlóan ennek a filmnek az alaptörténetét sem Griffith írta, hanem egy 1897-es Charlotte Blair Parker drámát filmesített meg.

Akár csak a Broken Blossoms-ban, itt is három főszereplő körül zajlanak az események. A háromból két színész már ismerős az előző filmből, és karakterük is nagyon hasonló az előző filmben általuk játszotthoz. A fotón a kalapos Griffith-től (ő nem szerepel, csak rendez; ez werk-fotó) jobbra Richard Barthelmess a Broken Blossoms kínaija. Most (megint) hősszerelmes, majd Lillian Grish az előző film szomorú lánya, akivel ebben a filmben is keservesen elbán a sors. Hozzájuk harmadikként csatlakozik Lowell Shermann (teljesen jobbra) a középkorú playboy... a film negatív hőse. 

 Grish kisasszonyt kimondottan figyeltem. Szerettem volna megszeretni, de sajnos nem ment. Barthelmess-el kapcsolatban nem értem, hogy miért látott benne fantáziát Griffith? A ravasz playboy viszont teljesen ott volt. Hozta Jávor Pált negatív hős féle változatban. 

Három dolgot tartok kimondottan említésre méltónak ebben a filmben:

1. Soft Focus. Az előző filmben is használta Griffith. Leginkább a női főszereplőről készült közeli képeknél alkalmazta ezt a technikát, mellyel különleges, álomszerű hatást lehet elérni különféle lágyító szűrőkkel, illetve a fények megfelelő beállításával. A jobbra látható fotó nem ehhez a filmhez kapcsolódik, de Grish-ről készült ezzel az említett soft-focus technikával.

2. Burleszk elemek. Meglepett, hogy ebben az alapvetően emberi sorsdrámában Griffith milyen gyakran használt burleszk elemeket. Ilyenekkel eddig nem találkoztam nála. Talán ekkor kezdett divatba jönni. Eddig azt hittem, hogy a burleszk szó, mint filmes műfaj - mivel főleg amerikai képviselőivel találkoztam - az angolból származik. Tudtam is, hogy létezik a Burlesque szavuk, de tévedtem. Ez a szó az angolban kimondottan színpadi műfajt takar. Valami kabaré-szerű, kb. mint a Cabaret c. musical füstös kis előadása. A helyes angol megfelelő a 'slapstick comedy' - slapstick két kis fadarab, amit összeütöttek, amikor a viccesnek szánt jelenetben az egyik ember behúzott egyet a másiknak. Ettől a fa koppanástól még viccesebben hatottak az ütések, fenéken billentések... Nem mondom, hogy ennek a filmnek a túlnyomó része ilyen elemekből áll, de sokszor nem értettem, hogyan jönnek ebbe a mély drámába ezek a bugyuta jelenetek...

3. Ami mindenképpen mérföldkő, és be kell valljam szinte végigizgultam - és ami mellesleg mindenkiben felvillan, aki látta ezt a filmet - az az utolsó 10 perc, amikor Grish kisasszony egy jégtáblán eszméletlenül fekve halad a folyón egy vízesés felé. Nagyon hideg volt, a kamerákhoz külön tüzet kellett gyújtani, hogy ne fagyjanak be. Grish - aki egyik kezét a vízbe lógatta, hogy még magatehetetlenebbnek tűnjön - állítólag maradandó sérüléseket szenvedett el emiatt. 

 Ez a film hatalmas siker lett. A negyedik legtöbb bevételt hozta a némafilmek közül. A legtöbbet a - szintén Griffith által készített - Birth of a Nation hozta.

Végezetül még néhány fotó a filmről, csak mert szépek, hangulatosak:

Ez az általam is látott változat:

YOUTUBE - Way Down East (1920)

USA (United Artists), 89 perc, néma, ff.

Producer: D.W. Griffith

Rendező: D.W. Griffith

Az eredeti teljes cím mára kicsit ciki lett, általában csak Broken Blossoms-ként szoktak hivatkozni rá, a kínaiakra mint "sárgákra" való utalást általában elhagyják.

Egyelőre nem tudok mit kezdeni ezzel a filmmel. Vérbeli melodráma egy lányról, annak brutális, kegyetlen apjáról és egy kínairól, aki beleszeret a lányba, és próbálja őt megmenteni. Néhány elemző szerint ez lenne Griffith legjobb alkotása. Lehet, hogy még meg kell emésztenem... Be kell vallanom, hogy kedvenc filmjeimmel sem tudtam elsőre mit kezdeni. (pl. Casino, Kill Bill). Kellett egy nagyobb szusszanás, és egy újranézés, hogy igazán értékelni tudjam őket.

melodráma: A 18-19. század fordulójának Párizsában, a bulvárszínházakban vált népszerűvé, és olyan prózai színműveket értettek rajta, melyek érzelmileg meghatározó jelenetei közben – a közönségre való hatást fokozandó – megszólalt a zene(kar). Idővel a zene helyébe a patetikus játékstílus lépett, a színdarabban szélsőséges jellemek bukkantak fel, túldimenzionált emóciók, váratlan, gyakran tragikus fordulatok, látványos színpad-technikai trükkök. A melodráma összetett módon viszonyul a valósághoz. Szereplői lehetnek realisztikusan ábrázolt átlagemberek, akik rendkívüli eseményekbe keverednek, vagy pedig nagyon eltúlzott, valószerűtlen figurák. A melodráma, mint stílusjegy a 20. és a 21. században leginkább a filmművészetben él tovább.

Nagyon tetszenek Griffith beszélő nevei. Ahogy az "Intolerance"-ban, itt is használ ilyeneket, és ezekkel valamiért nagyon tud rám hatni. 

Vegyük végig a három legfontosabb szereplőt. Mindegyik egydimenziós karakter, bármiféle árnyalás nélkül.:

1 Lucy - The Girl (A Lány) - White Blossom (Fehér Virág) : Végtelenül szomorú 15 éves fiatal lány. A 28 éves Lillian Gish játssza el. Szerepelt mindkét korábban látott Griffith filmben. A "Birth of a Nation"-ben ő játszotta Elsie Stoneman-t (Északi család), az "Intolerance"-ban pedig ő volt a bölcsőt ringató asszony. 

Sajnálom, hogy ebben a szerepben nem nézhettem inkább Miriam Cooper-t a Lány szerepében. Griffith hűséges volt női szereplőihez - sokak szerint mindegyikkel ápolt (vagy legalábbis ápolni szeretett volna) valamilyen szorosabb kapcsolatot is. Miriam Cooper több Griffith filmben nem szerepelt, ugyanis ő lett hűtlen a rendezőhöz. Megházasodott, és bejelentette, hogy többet nem szeretne Griffith-el dolgozni. Na de térjünk vissza ehhez a filmhez.

A lány reménytelenül szomorú - ma azt mondanánk depressziós. Mosolyogni sem tud. Utasításra sem. Ha kegyetlen apja ezt megelégeli, és veréssel fenyegetve ráparancsol, hogy mosolyogjon, akkor sem megy neki, kénytelen ujjaival mosolyra húzni a száját. 

Lillian Gish azt a némafilmes játékstílust hozza, amit én kevésbé szeretek - a hang hiányát erőteljes gesztusokkal kompenzálja. Nekem sok, és nem is meggyőző. De bennem lehet a hiba. Úgy tudom, a néma film és a későbbi hangos filmek között nagyon ritkán volt átjárás a színészek számára, kevesen lettek mindkettőben sikeresek. Gish a hangosfilmeknek is gyakori szereplője volt, és - figyelem! - még 100. életévében bekövetkezett halála előtt pár évvel is játszott egy filmben (Bálnák Augusztusban - The Whales of August - 1987) - lásd képen balra. Le a kalappal! Hosszú, szép és sikeres élet lehetett. Remélem az 1001 filmből álló út során találkozom majd olyan filmmel, ahol hangos szerepe van.

2. Battling Burrows  - Ő a lány apja. Profi ökölvívó, zsinórban nyeri meccseit. Bosszantja lánya állandó rosszkedve...  Leginkább a szorítóban látjuk bokszolni, vagy otthon a lányával őrjöngeni. A jobboldali képen a film egyik emlékezetes jelenete, amikor a kamrába zárkózott lányra baltával rátöri az ajtót, és az így keletkező nyíláson keresztül hajánál fogva rángatja ki szegényt. 

 3. Yellow Man (Sárga Férfi) - A kínai. Ahogy a "Birth of a Nation"-ben a legtöbb feketét pasztás arcú fehér játszotta, úgy ezt a kínai karaktert is egy fehér játssza. Sőt, Evil Eye-t (Ellenséges Szemet) is, aki egyébként egy jelentéktelen mellékszereplő. Számomra ez nagyon zavaró volt. Leginkább az, hogy valamilyen furcsa oknál fogva a kínai karaktert úgy akarta megformálni, hogy folyamatosan hunyorogva, nagyon bambán bámul, már-már értelmi fogyatékosnak tűnik. Talán azt gondolták, hogy minden kínai egész nap be van ópiumozva? Beleszeret a Lányba, de érzései "tiszták" maradnak. Ami annyit takar az ő olvasatában, hogy - bár kétszer is majdnem megcsókolja a Lányt -, de végül mégis plátói marad a kapcsolatuk. Ő ápolja a Lányt az egyik kegyetlen verés után, de még az ő kérésére sem tud mosolyogni a lány. Valójában a lányon semmilyen érzelem nem mutatkozik, abban sem lehetünk biztosak, hogy megmentője iránt érez-e valamit.

A kínai figurához kapcsolódik az egyik olyan feszültség teremtő filmes megoldás, ami meglepett engem. Ezt a rafinált technikát nagyon sok helyen láttam már, de talán Griffith használta először: Amikor az apa 'visszarabolja' a Lányt a kínaitól (aki azonban épp nincsen otthon), akkor átvált a film a kínaira, aki épp indul haza. Tudjuk, hogy nincs messze, még épp hazaérhet, hogy megmentse a Lányt dühöngő apjától. Már indul haza, a feszültség növekszik, ekkor valaki utánaszól, és még további percekig feltartja a kínait. És ekkor már sejtjük, hogy le fogja késni a nagy találkozást... nem tudja megmenteni a lányt, legalábbis ebben a szituációban nem. Feszült vágások, feszült zene, láthatjuk, hogy 1919-ben már nagyon eltávolodtunk az évszázad első éveire jellemző nagyon korlátolt technikáktól. Végül is eltelt majdnem húsz év. Sok idő. Az 'Utazás a Holdba' csupa totál plánjához képest itt már valódi szuper közeli plánokat láthatunk néhány esetben. Mint amikor a "Volt Egyszer egy Vadnyugatban" Charles Bronson két szeme betölti a vásznat, csak a szereplők szeme látszik, hol dühösen, hol rémülten. 

Erre az oldalra - ha csak tudok -, inkább werk fotókat teszek ki, mint filmből kivett képeket. Ezúttal is van jó néhány szép fotóm. Ezek közül néhány kézzel színezett. A film maga virazsírozott, de kézzel színezett változatot nem láttam, így azt feltételezem, hogy csak bizonyos fotók kerültek kiszínezésre.

A nyolcadik film is Griffith film lesz, és még azon kívül is lesz egy hamarosan.

 YOUTUBE - Broken Blossoms (1919)

Németország (Decla-Bioscop), 71 perc, néma, ff.

Rendező: Robert Wiene

Producer: Rudolf Meinert, Erich Pommer

Fergeteges látványvilága van ennek a filmnek. Hasonlót talán még nem is láttam. Egészen szürreális... azt mondják, ez az első német expresszionista film. Mások szerint ez az egyetlen igazi expresszionista film.

expresszionizmus: Az expresszionista művész saját érzéseit vetíti a tárgyi világ motívumaiba, ezért lelki intenciója szerint a látványt tetszőlegesen, szuverén módon átalakítja, sőt időnként torzítja.

Az expresszionizmus nem egy stílus tehát, melyet felismerhetünk jellegzetes stílusjegyeiről, hanem inkább egy avantgárd irányzat (alapvetően a festészetből származik), melyet elsősorban hangulata jellemez. És ez a hangulat jellemzően cseppet sem vidám, gyakran hátborzongató. Ne felejtsük el, hogy Németország a film készítésekor éppen, hogy túl volt az elveszített első világháborún. 

Talán legjobban teszem, ha ideszerkesztek egy galériát a film egyik díszlettervezőjének  (Hermann Warm) terveiről. Nem, ezek nem stilizált rajzok, ezek a díszletek így, pontosan ebben a formában valósultak meg a filmhez. Kusza, sehol nem párhuzamos falak, eltúlzott (festett) árnyékok, aránytalan bútorok. Minden mintha egy nagyon beteg elme látásmódja lenne. Mint majd végül kiderül, okkal látjuk így a dolgokat.

Ez a film a horror filmek őse. A mutatványos által mutogatott alvajáró Cesare akár Frankenstein előképe is lehet...  Vigyázat! Aki jövendőmondást kér tőle, annak halált jósol, mely garantáltan be is következik!

Gyanítom, hogy a mai horrorhoz szokott nézőnek ez a film kevés ahhoz, hogy a műfajtól elvárt borzongást létrehozza, de ez a különleges látványvilág mindenképpen izgalmasan hat. 

Az alábbi egy tökéletesen felújított változat. Igény szerint angol vagy spanyol felirat is bekapcsolható. (A film eredetileg német feliratos). Átkapcsolható HD felbontásra is.

USA (Triangle & Wark), 163 perc, néma, ff.

Rendező: D.W. Griffith

Producer: D.W. Griffith

Griffith nagyon rossz néven vette a "The Birth of a Nation" c. filmjét követő - annak tagadhatatlan rasszizmusa miatti - felháborodást - függetlenül attól, hogy elsöprő sikere volt a filmnek. Erre volt válasz az egy évvel később moziba kerülő "Intolerance" ami pazar díszletekkel, gigászi költségvetéssel készült, és olyan hatalmas bukta lett, hogy a stúdiónak éveken át egyszerűen nem volt pénze lebontani a hatalmas Babiloni díszletet a mai Sunset és Hollywood Boulevard sarkán - ami mellesleg akkor még egy beépítetlen zöld mezős terület volt. (A jobb oldali képen lásd a még épülő Babiloni kaput). Csak 4 évvel később tudták szétszedni, amikor már olyan állapotba került a díszlet, hogy szinte magától szétesett.

Én nem tudnám megmondani, hogy ha a 'The Birth of a Nation' olyan zajos siker lett, akkor az 'Intolerance' miért bukott ekkorát, mindenesetre nekem ez a némafilm volt az első, amire azt mondhatom, hogy nagyon élveztem. Lesz még Griffith film a listán (pld. Broken Blossoms - Letört Bimbók), azokat még nem láttam, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezután a kudarc után, mellyel - úgy tudom - gyakorlatilag teljes vagyonát elveszítette, milyen filmmel sikerült újra talpra állnia?

Négy különböző idősíkban zajlik négy különböző történet. A négy idősík közötti váltásokkor legtöbbször egy bölcsőt ringató asszonyt látunk. A bölcsőben föld... vagy a Föld? És azt ringatja Földanya? Szép kép...

A négy különböző időben egymástól teljesen független események zajlanak, egyre gyakoribb egymás közötti váltásokkal haladnak az események szomorú végkifejletük felé. A négyből háromnál megállíthatatlanul, egyikben az utolsó pillanatban a sors keze felmentést ad. 

1. IDŐSÍK: I.e. 539 Babilon. - A legkorábbi idősík, lélegzetelállító látványvilággal. Komolyan mondom, a CGI-vel bármilyen látványt létrehozni tudó stúdiók korában is ez a látvány - talán pont azért, mert tudom, hogy kizárólag valóban megépített díszletet látok - egyszerűen teljesen magával ragadott. Meg is mutatom itt egy galériában a forgatásról készült - általam fellelt - fotókat, érdemes mindet végignézni. 

Belsazár babilóniai uralkodó és papsága közötti rivalizálásáról, és ennek következményéről szól ennek az idősíknak a története. Az első képen az egyik kulcsszereplő, a 'Hegyi Lány' látható, aki a Belsazár elleni árulást igyekszik leleplezni. Így hívja őt Griffith egyszerűen: A Hegyi Lány. Nagyon tetszenek ezek az elnevezések is, majd lesznek még sokkal jobbak is. 

2. IDŐSÍK: Krisztus élete - A leggyengébb és a legkevesebb "vászon-időt" kapó cselekmény. Krisztus életének főbb mozzanatait villantja fel, végén a keresztre feszítéssel. Nem ez lesz tehát az az idősík, ahol utolsó pillanatban minden jóra fordul. Ebben a 'szálban' nem láttam különösebben említésre méltó színészi játékot. Sőt, azt kell, hogy mondjam, alig emlékszem valamire ebből az idősíkból.

3. IDŐSÍK: 1572 - Szent Bertalan Éjszakája: Medici Katalin és az általa bábként kezelt fiatalkorú IX. Károly francia király leszámolást tervez a hugenották (protestánsok ellen). Megint egy aranyos név: Barnaszem (Brown Eyes) - igen, minden esetben a fiatal hölgyszereplők kapják ezeket a beszédesen kedves neveket.

4. IDŐSÍK: Jelenkor - Ez az egy a négy közül, mely teljesen fiktív cselekményt dolgoz fel. A Babilóniai cselekmény grandiózus volta mellett ennek az idősíknak a megvalósítása volt a másik, ami nagy hatással volt rám. Két ismerős színésznővel is találkozhatunk. Egyikük Mae Marsh, aki itt a "The Dear One" - hogy is fordítsam... "A Kedves". A másik színésznő, akit már az előző Griffith filmnél kiemeltem Miriam Cooper a "The Friendless One" - "A barát nélküli". Ez a beszédes név talán magában hordozza ennek a karakternek minden drámaiságát. Ennek az idősíknak a drámája olyan mélységben kerül Griffith és színészei révén megjelenítésre, hogy ez lett az a néma film, ami végül beszippantott engem. Szerelem, féltékenység, dráma... feltétlen anyai ragaszkodás... halálos ítélet... és a némafilmekben számomra váratlanul erős alakítás Miriam Coopertől. És igen! Mint az alábbi animált GIF-en is látható, a Premier Plán itt már tudatosan használt rendezői eszköz. Érzelmeket , igazi érzelmeket látunk, már-már szuper plánban, azaz olyan közel, hogy az arc sincs teljes egészében képen. 

És miután kiderül, hogy a négyből melyik szál kapja a boldog befejezést, a happy end-et, jön még egy olyan szirupos lezárás, ami még amerikai filmhez képest is nagyon édeskés... de ekkor már úgy voltam vele, hogy ehhh... egye fene, én így is szeretem.

A nézők nagyon nem szerették. Van aki azt mondja, hogy túl hosszú volt a film. De hát a sikeres 'The Birth of a Nation' is ilyen hosszú volt, vagy inkább még ennél is hosszabb. Van, aki szerint a nézők nem voltak vevők erre a négy idősíkon vezetett négy különböző cselekményre. Azt gondolnám, talán ebben lehet valami... De Griffith végül megpróbálkozott azzal is, hogy szétszedte a filmet, kihagyta a Krisztusi és a Francia cselekménysorokat (szerintem jól tette), és külön megjelentette a Babiloni szálat "Babilon Eleste" és a Modern Amerikai szálat "Az Anya és a Törvény' címmel 1919-ben. Ugyanolyan sikertelenek maradtak mint egyben. Nem tudok tehát elfogadható magyarázatot találni. 

Végül egy érdekesség: A Babiloni díszletet - mint írtam - végül felszámolták. Mégis megtalálható Hollywoodban egy bevásárlóközpontban (Hollywood and Highland Center) a díszletnek egy újragondolt 'emlékműve'. A Dolby Theater mellett - mely az Oscar díjátadóknak ad otthont - felépítették a nagy Babiloni kapu felét, és az elefántos oszlopokból is néhányat. A kaput úgy tájolták, hogy azon keresztülnézve középen pont a híres HOLLYWOOD táblát látjuk a szemben levő dombon... hát igen... lehet, hogy szívesen járnék ide bevásárolni...