Japán (A XVIII. Olimpiai Játékok Szervező Bizottsága, TOHO), 170 perc, Eastmancolor, japán

Rendező: Kon Ichikawa

Producer: Surketaru Taguchi

1964 Augusztus 21-én Görögország déli részén az Olümpia nevű ókori romvárosban különleges ceremóniát örökítettek meg a kamerák. Hófehérbe öltözött hölgyek gyűrűjében egy különleges szerkezet a nap fényének összegyűjtésével belobbantja az olimpiai lángot, mely az elkövetkező közel három hétben kalandos úton jut majd el Tokióba... földön, vízen, levegőben.

Már a gyújtási ceremónia képei is lehengerlően szépek, a kamera mintha szabadon úszna a levegőben a romok között, a láng világ-körüli útja további szép képekkel kápráztat el minket. Mindig izgalmas nézni, hogy néztek ki világvárosok több, mint hetven évvel ezelőtt. 

Végül a láng megérkezik pontosan az olimpia megnyitójára. A szokásoktól eltérően ezúttal nem egy híres sportoló érkezik meg a megnyitóra a lánggal, hanem egy Yoshinori Sakai nevű fiatalember, aki 1945 Augusztus 6-án született Hiroshimában aznap, amikor az amerikaiak ledobták az atombombát.

A megnyitó Október 10-én volt, és pont két hétig tartottak a játékok. Hogy miért ősszel tartották a "nyári játékokat"? A japán nyár nem csak forró, hanem rettenetesen párás is. Ez a kettő pedig gyilkos elegyet alkot, sportolók számára nagy kockázatot és nem kevés kellemetlenséget okozva. Érdekesség, hogy a tavaly megrendezett tokiói olimpia már a szokásos nyári időszakban zajlott, aminek oka állítólag az, hogy a tévés jogok nagy részét az USA fizeti, és nekik a július-augusztus a legmegfelelőbb időszak az olimpia közvetítésére, mivel ekkor szünetelnek az ott népszerű sportok bajnokságai.

Nézve a gyönyörű, színes, szélesvásznú képeket, nem szabad elfelejtenünk, hogy bár ez volt az az olimpia, amikor először közvetítették a játékokat világszerte élőben műholdas technológiával, a televíziós szabvány mérföldekre volt a filmes megjelenítési lehetőségeitől. A műholdas kapacitás egyébként is korlátozott volt. Az USÁ-ba mindössze közel 6 órát közvetítettek a teljes olimpiáról, Európába valamivel több, mint 12-t. De hol van ez a mai lehetőségektől, ahol szinte megszámlálhatatlan mennyiségű "feed" közül válogathatnak az egyes országok, függően attól, hogy milyen sportágakra, sportolókra kíváncsiak az ottani tévénézők.

Az 1964-es olimpiáról készült filmnek tehát értelemszerűen semmi köze nincs a tévéközvetítésekhez. 70 órányi anyagot forgatott egy 566 fős stáb, melyből 164 fő volt operatőr. A rendezői megbízást az a Kon Ichikawa (fenti képen)  kapta, aki elsősorban játékfilmjei kapcsán ismert, melyek közül kettővel ezen a listán is találkozhattunk korábban.

Az ilyen régi felvételeken az egyik dolog, amire nagy érdeklődéssel figyelek, hogy miben különbözik az "akkori ember" a "maitól". A közönséget illetve a szervezőket mutató felvételeken látható, hogy nagy divatosak voltak ekkor még az ezüstösen csillogó műfogak. Mondjuk ilyenekre még itthonról is emlékszem a korai nyolcvanas évekből, elsősorban idősebb emberek szájában. Ma már ezek gyakorlatilag mindenhol teljesen eltűntek. 

A másik érdekesség, ami feltűnt, hogy a japán nőknél mennyire divatos volt ekkoriban a dauer. A női röplabda válogatottnak például szinte minden tagja ilyen furcsa, japánokra ma már egyáltalán nem jellemző frizurát viselt.

Természetesen magára a sportra is odafigyeltem, ha már olimpiát néztem. A legmeghökkentőbb felfedezésemet először ezen az animált gifen illusztrálom, azután írom majd le, hogy mi az ami nagyon meglepett:

Bizony, ha alaposan megfigyeljük, akkor a már beérkezett úszókon látjuk, hogy ott álldogálnak a medencében... A víz tehát olyan másfél méter mély lehet maximum. Tudomásom szerint manapság az olimpiai úszómedencék mélysége 3 méteres. Ez az alacsony vízmélység talán még veszélyes is lehet a kezdő fejeseknél. Akinek ezzel kapcsolatban bővebb információja van, az ne habozzon megosztani.

Kicsit meglepett, hogy úszásban semmilyen érmünk nem volt ezen az olimpián. Az 1952-es Helsinki olimpián még volt négy női olimpiai bajnokunk is úszásban, aztán mintha elvágták volna. Legközelebb 1980-ban Moszkvában Vladár Sándor kap aranyat úszásból, majd 8 évvel később Barcelonában kezdődik a magyar úszás igazi arany-korszaka. (Darnyi, Czene, Egerszegi... stb. stb...)

Az úszó aranyak hiányánál sokkal nagyobb meglepetést okozott, hogy szégyen-szemre fogalmam se volt arról, hogy ezen az olimpián Magyarország nyerte a futball aranyat. Egyáltalán fogalmam sem volt róla, hogy fociban nyertünk valaha bármilyen világversenyt. Hogy szégyenem mégnagyobb legyen, utánaolvasva megtudtam, hogy nem ez volt az első, és még csak nem is az utolsó olimpiai aranyunk! És ez az 1964-es már rég nem az Aranycsapat volt! Csehszlovákiát vertük meg a döntőben 2-1-re.

Újabb meglepetés volt, hogy a sablonos fekete ötszögekből és fehér hatszögekből varrt klasszikus mintázatú labda helyett citromsárga lasztival játszották a döntőt.

A dobogó harmadik helyén Németország állt.

Németország így leírva furának, pongyola megfogalmazásnak tűnt, hiszen aki élt már akár a nyolcvanas években is, az pontosan tudja, hogy ekkoriban két német ország volt. A szovjetbarát NDK és a nyugat-barát NSZK. Senki nem beszélt ekkoriban Németországról, helyette mindig valamelyik hárombetűs rövidítést alkalmazták a hivatalos megfogalmazásokban. Utánanéztem tehát, és kiderült hogy teljesen pontos volt a Németország megjelölés, hiszen ezen az olimpián hatalmas meglepetésemre egyesült német csapat indult! Ha egy kvízjátékban valaki feltette volna ezt igaz/hamis kérdésnek, egész biztosan elbukom rajta, hiszen nevetve utasítottam volt vissza még csak az ötletet is, hogy a két ország a hatvanas években egyesített csapatként induljon. Pedig ez történt. Kaptak is erre az alkalomra egy speciális, olimpiai ötkarikával ékesített német zászlót a csapat élére. Ha valami, akkor ez biztosan az olimpiai eszme egyik legszebb megnyilvánulása volt a hidegháború idején.

Mi magyarok egyébként 10 arany- 7 ezüst- és 5 bronz éremmel tértünk haza. 

Nem ez az első olimpiáról szóló film a listán. Az 1936-os Berlini olimpiáról szóló  Olimpia (1938) című film egyébként rám jóval nagyobb hatással volt mint ez. Itt is gyönyörűek voltak a felvételek, de amaz közel harminc évvel korábban készülve sem volt semmivel kevésbé látványos.

A film címe japánul:   東京オリンピック

Nagyon alkalmas ez a cím arra, hogy szemléltessük a japán írás azon sajátosságát, hogy többféle betűkészletet használ. Még akkor is, ha a négyből itt csak kettő látható.

Az első két karakter a klasszikus, többezer kínai írásjegyből származó kandzsik közül való. Ezeket egyesével meg kell tanulni, hogy melyik mit jelent, és hogy kell ejteni őket.

東京 - Tokjó

Az utána következő betűk viszont már a japán eredetű 46 darabos katakana készletből valók, melyek mindegyike egy-egy szótag, és nincs önálló jelentésük. Ezeket akkor szokták használni a japánok, ha idegen eredetű szót akarnak leírni, vagy egy szövegrészt egyéb okokból ki akarnak emelni (mint mondjuk mi a vastag- vagy dőlt betűs szövegrészeket. A japán nyelv szavai közül minden leírható lenne ezzel a 46 szótag-karakterrel, de az idegen eredetű szavaknál már nem mindent tudnak így leírni, ezért ezek mindig valami hasonlóra módosulnak.

Az angol eredetű "olimpic" szóból így lesz o-ri-n-pi-kku (a japánok nem nagyon bírnak mássalhangzóval szavakat befejezni, hacsak nem az "n" hangzóval, mert az "n"-en kívül egyik hangzójuk sem végződik mássalhangzóra. Így a külföldi szavak végeire is tesznek általában egy magánhangzót.

オ (o) リ (ri) ン(n) ピ (pi) ッ(ez a betű csak megnyújtja a következő szótag mássalhangzóját) ク (kku)

東京オリンピック - a film címe japánul kiejtve tehát: Tokjó orinpikku