Mexikó (Producciones Olmeca), 95 perc, ff., angol
Rendező: Luis Buñuel
Producer: George P. Werker
Ez a film három olyan dologgal is foglalkozik, mely jelenleg a világ amerikanizálódott részén szinte pánikszerű, a gyilkossággal kapcsolatban megszokottnál is erőteljesebb társadalmi reakciókat szül. Ez a három tabu pedig a következő:
1. feketék elleni rasszizmus - 2020 nyarán talán a legaktuálisabb - lásd #blacklivesmatter
2. Nők elleni erőszak - mostanában kicsit háttérbe szorulni látszik az előző téma miatt, de tavaly még uralt minden nyilvános rendezvényt az USÁ-ban: lásd #metoo
3. És végül a megrendíthetetlenül örökzöld (természetesen joggal elítélt) téma a kiskorúakkal folytatott nemi kapcsolat.
Ami felettébb meglepő, hogy már - bár a hatvanas évek legelején vagyunk, amikor Amerika még nem volt ilyen pol-korrekt mint manapság, mégis - mindhárom ügyben kiállja a film az idő próbáját. Noha a filmben megállás nélkül megy a niggerezés, Buñuel álláspontja a kérdésben nyilvánvaló, hiszen a film egyik vitathatatlanul pozitív hőse a színes bőrű jazz zenész (Bernie Hamilton), aki egy hamis vád elől menekül.
Aztán ott van a film címét adó fiatal lány, akit Key Meersman játszik. Róla nem tudjuk, hogy mikor született, semmilyen adatot nem találtam vele kapcsolatban. Ránézésre olyan 12-14 éves lehet...
Egy szigeten vagyunk, melyen hárman élnek: két vadőr, és az idősebb vadőr árva unokája. A film azzal nyit, hogy meghal az egyik vadőr (a kislány nagyapja), így a másik vadőr (Zachary Scott) veszi át a gyerek gondozását, amíg annak törvényes felügyelete meg nem oldódik.
A lány láthatóan már a nővé válás útjára lépett, de még messze van a felnőttségtől. A férfi viszont érezhető vonzalmat érez a lány iránt, bár látható, hogy pontosan tisztában van azzal, hogy mekkora bűnt jelentene, ha kihasználná a helyzetet. Egy darabig küzd a lelkiismeretével, enged a lány zavarának, engedi a lányt, hogy meneküljön a kellemetlen helyzet elől... de csak egy darabig...
Buñuel 1947-től 1960-ig élt és alkotott Mexikóban. Ez tehát utolsó mexikói filmjeinek egyike (még kettőt készít ott ezután). A forgatási helyszín azonban kicsit csalóka ezúttal, a színészek mindegyike amerikai, angolul beszélnek és maga a film sem igazán mentes a Hollywood-i konvencióktól. Azt a kijelentést is meg merem kockáztatni, hogy ez a film nem tipikus Buñuel alkotás. Talán nem is véletlen, hogy nem tartozik a különösebben ismert Buñuel filmek közé.
A címe viszont spanyol (La Joven), ami viszont olyan érdekes helyzetet eredményezett, hogy több angol címen is megjelent a mozikban, függően attól, hogy éppen hol mutatták be.
Amerikában például The Young One (a fiatal) illetve White Trash (fehér szemét - egyszer így szólítja a fekete fickó a rátámadó rasszista fehéret) címen is mozikba került, Nagy-Britanniában viszont Island of Shame (a szégyen szigete) címen futott.
Kicsit furcsára sikerül a film befejezése - a lány helyzetét kihasználó vadőr hirtelen megvilágosodik, míg addig rasszista volt, végül segít a fekete férfi szökésében, és, hogy a törvény előtt kibújjon bűne alól, házasságot tervez a kislánnyal. A kislány véleményét már nem tudjuk meg ez ügyben. Buñuel - talán szándékosan - nem oldja meg egyiket sem a három főbűn körüli szálak közül. Azt sejtjük, hogy az erőszak ügyében a menekülő férfi igazat mond, de ezt csak mi tudjuk, ő továbbra is menekülni kényszerül. A legzavaróbb hiányosság talán a férfi és a lány kapcsolatának furcsa elvarratlansága... hiszen szinte végig úgy látjuk, hogy a lány menekülni próbál a helyzetből, a végén viszont, - amikor a szigetre érte jövő lelkész segítene rajta, - mégsem látjuk, hogy a lány valóban élne a menekülés lehetőségével... Nem mondható, hogy igazán megnyugtató lezárást kaptunk volna, kicsit kurta-furcsa lett így a vége... véleményem szerint nem véletlen, hogy ez a film a kevéssé ismert Buñuel filmek egyike maradt...