1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

339. Négyszáz Csapás (Les Quatre Cents Coups) - 1959

2020. március 14. 18:56 - moodPedro

mv5bytq4mja4nmytyjrhni00mtewltg0njgtnjk3odjlzgu4njrkl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynju0otq0oty_v1_sy1000_cr0_0_753_1000_al.jpgFranciaország (Carrosse), 100 perc, ff., francia

Rendező: François Truffaut

Producer: François Truffaut

Francia új hullám. A nouvelle vague kifejezést először 1957-ben használta egy francia hetilap kritikusa, akkor még nem kizárólag filmekkel kapcsolatban, de 1959-ben már csak az új rendező-generáció filmjeit értette ez alatt mindenki. De mielőtt rátérnék, hogy pontosan mit is jelent ez az új hullám, pár mondatban bemutatnám Truffaut-t, ennek a mozgalomnak az egyik legjelentősebb rendezőjét.

Tizenhét évesen már filmklubot vezetett, hitelt vett fel az A Költő Vére című Cocteau film kikölcsönzésére, melynek a vetítésére maga a rendező is elígérkezett. De mivel Cocteau végül nem jelent meg, a jegyek árát végül vissza kellett fizetni, így a felvett hitellel adós maradt, ennek következtében fiatal korúak nevelőintézetébe került.sn_x1313-bg_f8f8f8_u2.jpg

Később a Cahiers du Cinéma című filmes folyóirat főszerkesztője, André Bazin fiatal "jó tollú" kritikusokat gyűjtött maga mellé, akik együtt jártak vetítésekre, minden előadáson átbeszélték élményeiket, szinte éjjel-nappal együtt voltak. (Közülük négy fiatal nevét külön is érdemes megemlíteni: Jacques Rivette, Claude Chabrol, Jean-Luc Godard és François Truffaut.

Truffaut is tagja volt tehát ennek a társaságnak, sőt lakása nem lévén egy ideig Bazinnél is lakott. A főszerkesztő apafiguraként biztatta a fiatalokat, hogy kritikáikban tartsanak ki saját véleményük mellett. 

Ekkoriban a filmművészet többé-kevésbé válságban volt. Az olasz neo-realizmus kifulladni látszott. A Hollywoodi filmek egyre inkább a kommersz tömegsikerek felé látszódtak tolódni. Sikertelenül kísérleteztek a különböző innovatív formátumok - mint például a 360 fokos körmozi - elterjesztésével. A korábbi generációk francia rendezői nem tudtak megújulni. A Cahiérs du Cinéma több fiatal kritikusa is megpróbálkozott a filmkészítéssel, és váratlan sikerük indította el azt, amit nemsokára francia új hullámként kezdtek emlegetni.

Talán még irányzatnak sem érdemes nevezni, hiszen nem egy közös stílus mentén indultak el, bár igen könnyen találunk közös jellemzőket. Ezeknek a hasonlóságoknak legegyszerűbb oka a kezdeti szűkös anyagi források elérhetősége volt. Kevés bennük például a műtermi felvétel. Valódi helyszíneken és igazi lakásokban forgattak, amiket így-úgy ingyen - vagy kevés pénzért - birtokba tudtak venni a forgatás idejére.

Többen közülük igen jó barátok voltak (a Cahiérs du Cinéma révén), de ezen túl az is közös bennük, hogy immár mindannyian született filmeseknek érzik magukat, nem űgy, mint a korábbi generációk rendezői, akik ilyen-olyan más művészetekből emigráltak a filmezéshez. Témáik is jellemzően jelenkoriak, nemigen vesznek elő "ósdi", klasszikus történeteket. 

Számukra a film kizárólag a szerzői (auteur) film. Lenézik azokat a rendezőket, akik egy nagy stúdió felkérésére kottából (kész forgatókönyv alapján) elvégzik a rájuk kirótt munkát.

Truffaut az egyik legcsípősebb tollú kritikus volt a szerkesztőségben. Missziójának érezte, hogy a rossz filmek ellen harcoljon. 1959-ben a Filmvilág egyik újságírója megkérdezte tőle, hogy mikor határozta el, hogy rendező lesz, mire Truffaut azt mondta, hogy nem volt szüksége ilyen elhatározásra, hiszen mindig is rendező akart lenni, a kritikusi pályafutás csak az első lépés volt célja eléréséhez. Úgy sikerült végül belevágnia a filmkészítésbe, hogy egy barátjának elhunyt a nagymamája, akitől akkor összeget örökölt a srác, amivel esély mutatkozott egy kis költségvetésű film elkészítésére. les-quatre-cents-coups_v4bqqy.jpg

Mielőtt rátérnék a filmre, muszáj megmagyaráznom a címet. Truffaut ugyanis nem gondolt a franciául nem beszélőkre. Olyan címet adott filmjének, ami szinte lefordíthatatlan. Mondjuk túl sok energiát nem is fordítottak arra, hogy normális magyar címet találjanak, de meg kell jegyeznem, hogy sok más nyelvre sem sikerült jobban lefordítani. (lásd itt feljebb az angolt, ami ugyanolyan rossz)

Szó szerint ugyan valóban négyszáz csapást jelent a cím, de amikor elkezdtem nézni, valami bibliai tíz csapást legalább negyvenszeresen meghaladó isteni igazságszolgáltatásra számítottam. Valójában a cím a francia "faire les quatre cents coups" kifejezésből jön, mely valami zsiványkodást, elvetemült rosszaságot jelent.  Mondjuk olyan "Istencsapása" kölyök" jellegű cím inkább működött volna... és akkor közelebb járnánk ahhoz, amit az eredeti cím sugall...mv5bmzyzndg5mty5ml5bml5banbnxkftztgwnza2odk5mte_v1_sy1000_cr0_0_1417_1000_al.jpg

Bár nem lehet kijelenteni, hogy szigorúan önéletrajzi filmről van szó, a film központi figurája, a fiú (Antoine) akár Truffaut fiatalkori önmaga is lehetne. Ugyanúgy kezelhetetlen, ugyanúgy megjárja a nevelőintézetet, mint a rendező.

Krónika ez a kamaszkorról. A keresgélésről, a szabályok felrúgásáról. 

Egy általános iskolás fiú néhány hetét követjük végig onnét kezdve, hogy elcsavarog egy tanítási napon. Ennek következményei (büntetés) egyre mélyebbre és mélyebbre húzzák a bajba. Szüleiről nem mondható el, hogy kifejezetten rosszul bánnának vele, de valami mégis hiányzik kapcsolatukból. Az egymásra odafigyelés, a megértés. Valószínűleg az sem segíti harmonikus kapcsolatunkat, hogy a fiú véletlen szemtanúja, ahogy anyja az utcán egy számára idegen férfival csókolózik.mv5bmtc0nzq2mzewnf5bml5banbnxkftztgwoda2odk5mte_v1_sy1000_cr0_0_1489_1000_al.jpg

Végül odáig fajul a helyzet, hogy maguk a szülők jelentik fel a gyereket a rendőrségen, és ők javasolják nevelőintézetben való elhelyezését, mondván ők már tehetetlenek. Itt egyébként számomra egy kicsit mintha megbicsaklott volna a történet realitása. Hallottam már igazán istencsapása gyerekekről, akikkel tényleg képtelenség volt mit kezdeni, Antoine viselkedése azonban még messze nem érte el ezt a szintet. Amit ő elkövet, azok nagy részét talán még én is elkövettem hasonló koromban. mv5bmjiynti2mzmzmf5bml5banbnxkftztcwmtq0mza5ng_v1_sy1000_cr0_0_1401_1000_al.jpgAz intézetben is volt egy jelenet, melyben három kisgyereket ketrecbe zárnak, ezt kicsit túldramatizáltnak érezem. A nevelőintézetekben nyilván sok aljasság előfordulhat, de ezt valahogy nem akarom elhinni, még az ötvenes évekre vonatkozóan sem.screencaptureproject76.gif

Az Antoine-t alakító Jean-Pierre Léaud igen jól játssza a szerepet.

Truffaut beszélgetős castingokat csinált a jelentkezőkkel. Léaud beszélgetése annyira természetesre és érdekesre sikerült, hogy nemcsak beválasztotta a fiút a filmbe, de a felvett beszélgetést is beépítette a történetbe. Úgy alakította, mintha az a nevelőotthon pszichológusával készült beszélgetés lenne. Saját kérdései helyett utólag egy színész (a képen nem látható pszichológusként) beszél.

Truffaut nem is nagyon akarta elengedni a fiú kezét. Pályája során még négy filmet készítettek vele, mindegyikben ugyanúgy Antoine karakterébe bújtatta. Természetesen ahogy idősödött a fiú, úgy mindig Antoine különböző életszakaszait mutatta be. Az utolsó 1979-ben készült Menekülő szerelem címmel.mv5bmjiynti2mzmzmf5bml5banbnxkftztcwmtq0mza5ng_v1_sy1000_cr0_0_1401_1000_al_1.jpg

Fura, szomorú véletlen, hogy a francia új hullám "magját" összetartó, sőt létrehozó Bazin főszerkesztő pont akkor halt meg, amikor Truffaut elkezdte forgatni ezt a filmet.mv5bmji0mtk2mdywof5bml5banbnxkftztcwmjq0mza5ng_v1_sy1000_cr0_0_1489_1000_al.jpg

 

4 komment
süti beállítások módosítása