USA (Paramount), 220 perc, Technicolor, angol
Rendező: Cecil B. DeMille
Producer: Cecil B. DeMille, Henry Wilcoxon
Kicsit meglepett, hogy korának egyik legnagyobbnak és emellett az egyik legsikeresebbnek is tartott, de a Hollywoodi filmművészetre mindenképpen komoly hatást gyakorló Cecil B. DeMille rendező életének eme utolsó filmjével szerepel csak ezen az 1001-es listán. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ez a film lett karrierjének legsikeresebb darabja, a mozirajongók talán ennek a filmnek a kapcsán ismerik leginkább.
DeMille egyébként szinte ugyanezt a filmet megcsinálta már 1923-ban némafilmként. Jó harminc évvel később úgy érezte, hogy érdemes újra elővenni a zsidó nép menekülésének történetét. Immár a lehető legmodernebb technológiákat alkalmazva. Technicolor színes alapanyaggal, a Paramount által fejlesztett VistaVision szélesvásznú formátumban. Persze ezekben nem merült ki a modern technológiák használata. Ma már nyilván nagyon elavultnak hat a trükkök egy része, de akkoriban valószínűleg ámult a közönség amikor Mózes kettéválasztotta a tengert, vagy botja vérré változtatta a Nílus vizét...
Talán még akkor is nagyon enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy a Tízparancsolat gigaprodukció volt. Monumentalitásában nagyjából oda tehető, ahova az 1916-os Türelmetlenség.
Hozzávetőlegesen 14.000 statisztát alkalmaztak. Bár a jelenetek nagy részét (sok látszólag kültéri jelenetet is) stúdióban készítettek el, Egyiptomban is forgattak bizonyos jeleneteket.
Negyed óra híján négy órás lett ez a film. Az 1923-as is több, mint két óra volt, de ez a közel négyórás időtartam jól tükrözi a film monumentalitását. De a legárulkodóbb jele a különleges produkcióra való törekvésnek, hogy a szokásos Paramount logót is lecserélték ez esetben egy olyanra, melyben a szokásos hófedte hegycsúcsokat ezúttal egy Sínai-hegyre emlékeztető csúcsra cserélték:
A film készítésének idejében egyébként DeMille (74 évesen) a legidősebb Hollywoodi rendező volt. A forgatás alatt pont át is esett valamilyen szívrohamon, amit néhány nap lábadozás után próbált is elfelejteni. Nem volt hajlandó emiatt félretenni a forgatást. 1959-es halálát egyébként szívelégtelenség okozta.
Ez a film szinte mindenben megjeleníti azt, amit egy képes biblia illusztrációja szokott. Semmiképpen nem hat igazán valóságosnak egy percig sem. A legnevetségesebb a Charlton Heston által megformált Mózes alakja. Szakálla és parókája (főleg az időskori) szinte parodisztikusnak hat. Színészi megformálása nem hordozott semmi mást, csak teátrális fennköltséget. Ezt egyébként nem feltétlenül a színész hibájának érzem.
Eme teatralitástól szinte semmiben nem különbözik a fáraót alakító orosz származású Yul Brynner játéka sem. Lefogadnám egyébként, hogy őt legtöbben A Hét Mesterlövészből ismerik.
Tulajdonképpen egy színész volt, akinél igazán élvezhető színészi játékot láttam. Ő a zsidókat (és Mózest) eláruló Dathan-t alakító Edward G. Robinson volt. Az ő játékát élmény volt figyelni.A több jelentős női mellékszereplő közül senki nem volt, aki különösebben kiemelkedett volna a többiek közül. Bevallom, néhányuk megkülönböztetése is gondot okozott a film megtekintése során.
Az utolsó jelenetben éreztem valami olyasmit, amire rá lehet fogni, hogy elkapott a film hangulata: az orgia jelenet során éreztem ilyesmit.
Az egyiptomi hét csapást követően Mózes vezetésével kezdetét veszi a negyvenéves sivatagi vándorlás a Sínai-félszigeten. Az egyik állomásnál, míg a mindenható hívására Mózes hosszabb időt tölt a Sínai hegyen, ahol Izrael istene átadja neki a tízparancsolatot, a magára hagyott nép elfordul tőle, aranyborjút öntenek, hogy azt tiszteljék istenükként. és vad orgiába kezdenek.
Ezt az orgiát három héten keresztül vették fel. Azért volt viszonylag bonyolult a koncepció, mert a fiatal közönség részvételére is számítottak az előadásokon, ezért valódi orgiának még a nyoma sem jelenhetett meg a vásznon. Viszont, ha minden necces dolgot elhagytak a jelenetből, akkor inkább viccesnek tűnt az egész. Végül nagy nehezen összehoztak egy viszonylag látványos jelenetet.