1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

303. A Burmai Hárfa (ビルマの竪琴) - 1956

2019. augusztus 18. 21:48 - moodPedro

a0212807_1223515.jpgJapán (Nikkatsu), 116 perc, ff., japán

Rendező: Kon Ichikawa

Producer: Masayuki Takaki

A második világháború legvégén járunk, és a Burmai (mai nevén Mianmar, mely Thaiföldtől észak-nyugatra fekszik) fronton vagyunk, ahol a Japánok állnak szemben Britekkel és a Kínaiakkal, és mint tudjuk, nem a Japánok állnak nyerésre...

Van egy japán csapat, mely nem csak hősiességéről ismeretes, hanem arról is, hogy katonái állandóan énekelnek. Gyakorlatilag mint egy férfikórus... (be kell vallanom, ez a film már az elején nagyjából elvesztett engem, amikor az angolok által bekerített csapat elkezdett énekelni, mire az angolok - ahelyett, hogy lepuffantották volna őket, - egy emberként csatlakoztak az "énekkarhoz".)

Kuroszavát - főleg Japánban - sokan vádolták azzal, hogy nagyon európaias filmeket készített. Tény, hogy Kuroszava filmjeit szeretem, Ichikawa viszont valahogy nagyon távol áll tőlem... nem is igazán értem, hogy mi akart lenni ez az egész... Ez lenne az igazán japános japán filmművészet?

Hiába énekeltek az angolok a japánokkal közösen, azért csak fogolytáborba került az énekkar, de közben Japán 635370005_b8712d2f3b.jpgkapitulált, úgyhogy nincs is túl nagy jelentősége a dolognak. Még annyi teendő van, hogy a szomszédos hegy tetején van egy másik japán csapat, akik látszólag nem akarnak tudomást venni a fegyverletételről, így a csapat vezetője megkéri a dalárda egyik tagját, hogy próbálja jobb belátásra téríteni őket, így meg lehetne őket menteni. Az illetőt Mizushimának hívják, és van neki mellesleg egy burmai hárfája (olyasmi, mint amilyen a jobboldali képen is látható), amin egész szépen tud játszani miközben a kórus énekel..

Mizushima hiába győzködi a fentieket, azok hallani sem akarnak a megadásról. Inkább hősi halált halnak, mintsem megadják magukat. Nem is sejtik, hogy vágyuk milyen hamar teljesül, hiszen a 30 perces ultimátum leteltével az angolok halomra lövik a csapatot. Mindenki meghal, Mizushimával együtt...

Azaz... ki tudja... A hadifoglyokként másik városba vezényelt japán karénekes gárda időnként egy szerzetest lát feltűnni útjuk során, aki kiköpött mása a hősi halált halt Mizushimának... ám ez a szerzetes soha nem áll szóba velük...

mv5bmjawotywmtq4mv5bml5banbnxkftztcwnzg3nze5ng_v1_sy1000_cr0_0_1391_1000_al.jpg

Burma földje vörös.... és a sziklái is... - halljuk a filmben többször is... feltételezem, hogy a harcokban elhullott katonák vére festette vörössé Burma földjét... és természetesen ennek köze lesz majd a végső magyarázathoz az eltűnt Mizushima és a szerzetes titkával kapcsolatban.

Végtelenül pacifista lesz a magyarázat... olyan szirupos, mintha valami mesét néznénk. És ez nem is egészen véletlen, hiszen ez a történet eredetileg egy japán mese, amit a rendező realisztikus elbeszéléssé szeretett volna formálni... érzésem szerint kevés sikerrel... na de a legjobb külföldi filmnek szóló Oscar jelölés és a filmet világszerte övező szeretet alapján nyilván az én ízlésemmel van baj...

Ichikawa egyébként eredetileg színesben szerette volna elkészíteni a filmet, de félt, hogy ha a Burmai felvételeknél valamilyen technikai probléma merül fel a nagyon drága és bonyolult színes kamerákkal kapcsolatban, akkor nem fognak tudni forgatni. Így végül a fekete-fehér nyersanyagnál maradtak. De közel harminc év múlva, 1985-ben csak nem bírta tovább, és újraforgatta az egész filmet - természetesen új szereplőkkel - immár színesben. A remake is hatalmas nemzetközi és japán siker lett, ami tovább erősíti azt a meggyőződésemet, hogy magamban érdemes a hibát keresnem, nem pedig ebben a filmben...

Amiért viszont örülök ennek a filmnek: ez a nyolcadik japán cím az 1001-es listán, és végre egy olyan filmcímmel találkozunk, amiben látható a japánok által használt négyféle írásjegy közül a három igazán fontos. Latin betűk nincsenek benne (ez lenne a negyedik, merthogy bizonyos esetekben még ezeket is használják - mi ez a néhány többletbetű egy olyan népnek, mely tagjai több ezer betűt megtanulnak ahhoz, hogy írni tudjanak...)

Szóval a Burmai Hárfa japánul: 

ビルマの竪琴

Az első három karakter mindegyike katakana. Ezeknek fix kiejtésük van, és általában idegen szavak leírására használják őket. Nem minden külföldi szót tudnak a japánok leírni, mert nem minden betűkapcsolatra van megfelelő írásjegyük, ezért az ilyen idegen szavak japánba átültetve néha torzulnak, mint például Burma neve is bi-ru-ma lesz ビルマ

Ezután jön egy hiragana. Ezekhez az írásjegyekhez szintén (egyszótagos) fix kiejtés tartozik. A の karakter általában az előtte és utána álló szavak kapcsolatát jelöli, és "no"-nak kell ejteni.

Végül jön két kandzsi, mely a kínaiból átvett írásjegyek halmaza. Szemben a 46-46 katakanával és hiraganával, kandzsiból több ezer van, és ezek kiolvasása sem olyan egyértelmű, mint az előbb említett két fajta írásjegynek. Jelen esetben a 竪 (tate - függőleges) és a 琴 (koto - hárfa) összeolvasásából lesz "tategoto". Azért függőleges hárfát említ a cím, mert létezik fekvő hárfa is, de a burmai az egy határozottan függőleges. (a koto-ból a "k" betű pedig lágyul, ezért válik "g"-vé, de ebbe talán már ne menjünk bele...)

A cím tehát kiolvasva: bi-ru-ma-no-tate-goto - és itt kérek elnézést a filmmel kapcsolatos kissé cinikus megjegyzéseimért azoktól, akik esetleg szeretik ezt az alkotást...

 

 

Szólj hozzá!

302. Tiltott Bolygó (Forbidden Planet) - 1956

2019. augusztus 15. 01:21 - moodPedro

mv5bymi5mmrmn2itzge5zi00nmmxltgwzdatnzjjyjg3y2iznzgxxkeyxkfqcgdeqxvymte2nza0ng_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgUSA (MGM), 99 perc, Eastmancolor, angol

Rendező: Fred M. Wilcox

Producer: Nicholas Nayfack

Ez a tetszetős poszter kicsit már a hatvanas évek exploitation cinema plakátjait idézik, melyek a B filmekből növik ki majd magukat, és mely filmek posztereinek gyakran volt felróható, hogy olyan jelenetet ábrázolt, ami magában a filmben nem is látható.

Nos, mindjárt az elején hadd szögezzem le, hogy a Tiltott Bolygó messze nem B-film. Bár eredetileg annak indult állítólag, de kinőtte magát az előkészületek során. Hatalmas költségvetéssel készülhetett, ráadásul Eastmancolor és Cinemascope szélesvásznú filmre.

Mindezek ellenére a poszteren látható jelenet valóban nem látható a filmben. Bár egy férfit valóban cipel a film egyik jelenetben a robot, a képen is látható szőke hölgyet, aki a film egyetlen női szereplője soha nem tartja "kezében"

Ha már a robotnál tartunk, nevezzük nevén: ő Robby, a robot. Aki komolyabban érdeklődik a tudományos-fantasztikum világa iránt, az jó eséllyel tisztában van azzal, hogy néhány évvel a film elkészítése előtt (1950-ben) jelent meg Isaac Asimov Robot-sorozatának első része: Én, a Robot című novelláskötete, melyben nagy jelentősége van a Robotika három alaptörvényének. Ezek közül az első:

A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

Ez alapján szinte biztos vagyok benne, hogy a film forgatókönyvírójára hatással volt Asimov, hiszen szinte szóról szóra elhangzik, hogy Robby többek között eszerint a szabály szerint lett programozva.

Robby-t egyébként egy Robert (!) Kinoshita nevű designer tervezte, aki ezelőtt a munka előtt mellesleg mosógépeket tervezett... 125.000 USA dollárba került az elkészítése, ami igencsak magas költség volt akkoriban.

robby-the-robot-80096_1.gif

Na, de még mielőtt belemennék a további részletekbe: miről szól ez a film?

A C-57D jelű csillaghajó (igazából egy repülő csészealj, haha) az Altair IV nevű bolygóra tart, hogy egy húsz évvel korábbi expedíció eltűnt legénységét felkutassa. mv5bzwm1mjm5zdytmtm2nc00ntzhlweyytqtywfmnzrjm2i3yzdjxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_1275_1000_al.jpgMég a hetvenes évek végén is - ha bolygóközi űrutazásról, esetleg UFO-król volt szó, nagyon sokszor repülő csészealjakkal utaztak, úgyhogy nem lepett meg, hogy ebben az 50-es évekbeli filmben is ilyesféle járgánnyal közlekednek, ráadásul a fény sebességénél is gyorsabban. Ekkoriban ugyan már évtizedek óta ismert volt Einstein relativitáselmélete, ami alapján ez kizárt, de ezzel most ne foglalkozzunk. 

Egy kicsit kellemetlen lassulás után az űrhajó a tervek szerint megérkezik a célállomáshoz, ahol sikerül is felvenni a rádiókapcsolatot az expedíció egy volt tagjával (Morbius), aki többször is udvariasan felszólítja a csapatot, hogy saját érdekükben ne szálljanak le a bolygóra, forduljanak vissza. Ám ennek nyilvánvalóan nem tesznek eleget, hiszen akkor nem lenne film...

Morbius professzor a korábbi expedíció egyetlen túlélője, és azért próbálja távol tartani az őket kereső csapatot, mert fél attól, hogy ők is arra a sorsra jutnak, mint korábban saját kollégái, akik szép sorra egyesével szörnyű halált haltak...

Az Adams parancsnok (Leslie Nielsen) által vezetett csapatot azonban nem olyan fából faragták, hogy ilyesmitől megijedjenek. Így hát Morbius kénytelen-kelletlen vendégül látja őket, bemutatja nekik a bolygót, az általa alkotott robotot és a lányát, aki már ezen a bolygón született. Így nem is véletlen, hogy apja a bolygóról nevezte el: Altaira Morbiusnak.

Természetesen a jövevények tömegesen szeretnek bele az ártatlan lányba, akit egyesek nem átallanak olyasmivel szédíteni, hogy a csókolózás a Földön a legtermészetesebb dolog minden férfi és nő között, és ennek gyakorlása elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez. Az - itt még - komoly szerepben megjelenő Leslie Nielsen figurája egyenesen megrökönyödik, amikor Altaira számon kéri őt, hogy miért nem csókolja meg, ahogy azt minden más férfi teszi vele...

Altaira egyébként jellemzően olyan rövid egybe-ruhában van, hogy ha ennél is rövidebb lenne, akkor már trikónak kellene hívni. Jól áll neki, de szokatlan ilyesmi egy a ötvenes évekbeli filmben. Mint ahogy az is szokatlan - de mindenképpen kellemes - látványt nyújt, hogy a film túlnyomó részében mezítláb látható. 

Nem csinálok titkot abból, hogy borzasztóan tetszett ez a film. Nyilván egy hatalmas adag nosztalgia faktor is szerepet játszott ebben az én esetemben. Hiszen én McLane  parancsnokkal és az ő Orion űrhajójával ismerkedtem meg a sci-fivel, és bár az a tévésorozat tíz évvel a Tiltott Bolygó után készült, látványvilágában nagyon sok a hasonlóság.

A bolygón látható belsőépítészeti megoldások kifejezetten izgalmasnak hatnak... pont olyan, mint amilyennek a huszadik század második felében a távoli jövő futurisztikus építészetét képzeltük... nekem nagyon bejön! (nyilván itt is hatalmas szerepe van a nosztalgiának)

Ami szintén nagyon jellemző az ennek a filmnek a nyomán kialakuló sci-fi dömpingre az a speciális zene... Illetve zenének nevezni kicsit merész dolog, maradjunk annyiban, hogy kicsit fura, kísérteties, elektronikus hangszínek egymásutánja... dallam, illetve ritmus nemigen fedezhető fel, csak az az igen mesterséges gépi hang, ami egészen különleges hangulatot varázsol. Emlékeim szerint a hetvenes - nyolcvanas évek sci-fi magyar tévéjátékainak egy részében is ilyesmi volt hallható...

Említettem a Földről érkező expedíció tagjait, továbbá említettem az Altair IV két ember és egy humanoid lakóját. Rajtuk kívül él a bolygón néhány állat, és egy láthatatlan szörny... Mint kiderül majd - és talán ez az utolsó információ, amivel nem spoilerezem el teljesen a filmet - a szörny láthatatlan, de brutálisan erős és agresszív...

Nagyon látványos megoldást találtak a készítők arra, hogy mégis valahogy ábrázolni tudják a láthatatlant: Amikor az űrhajósok lézerrel és elektromos kerítéssel próbálják megállítani, akkor mindezek kirajzolódnak a testén, és egy látványos körvonalát kapjuk az említett erőszakos szörnynek...

tumblr_102edae8e33897719e578530887f7ec4_46353899_500.gif

Jó, van egy kis rajzfilmes hatása a dolognak, ami persze nem véletlen, hiszen Walt Disney adta kölcsön az egyik animátorát az effekt elkészítéséhez... de nekem rettenetesen tetszik... Ötletes, meg kell hagyni!

A film végére természetesen tisztázódik minden, teljesen logikus, racionális történetté áll össze a dolog. Olyan igazi, klasszikusan tudományos-fantasztikus, agyat is megmozgató dolog lesz belőle, amit mondjuk egy Asimov-rajongó is biztosan értékelni tud, de egy Marvel-rajongó, kortárs fantasztikumokon nevelkedett fiatalnak egészen biztosan túl lassú, és persze rettenetesen elmaradott látványvilágú ez a film.

Én imádtam...

Készült hozzá egy évvel később egy B filmes folytatás "The Invisible Boy" címmel, melyben a Földre lehozott Robby robot az egyik főszereplő...

5 komment
süti beállítások módosítása