Nagy-Britannia (Halas and Batchelor), 72 perc, Technicolor, angol

Rendező: John Halas és Joy Batchelor

Producer: Louis De Rochemont és John Halas

George Orwell a film megjelenésének évében már nem élt. 46 éves korában, 1950-ben halt meg. A film készítését az amerikai CIA finanszírozta, de az alkotók nagy részének valószínűleg erről nem volt tudomása. Nyilvánvalóan antikommunista propaganda volt a szervezet célja ezzel a filmmel, de ettől függetlenül egy színvonalas műalkotás jöntt létre.

Annak ellenére, hogy a legtöbb kommunista ország már évtizedekkel ezelőtt lemondott eme utópia megvalósításáról, 1954-ben viszont még egy egyre csak terjedő, a nyugati, kapitalista rendszereket félelemmel eltöltő rémkép volt, sok csalódott ember számára pedig egy idealizált utópisztikus társadalom képét kínálta a kommunizmus. Oroszországi győzelme is feltehetően mindenkit meglepetésként ért, majd kelet-Európai térhódítása sem volt feltétlenül előre borítékolható (bár ez utóbbiak inkább kívülről kényszerítettek voltak, nem úgy, mint a nagy orosz-szovjet előd, mely magának vívta ki a "proletárdiktatúrát".) Egyre nagyobb volt a félelem az USA-ban, hogy ez az ideológia esetleg egyszer még hozzájuk is begyűrűzhet, ezért minden lehetőséget próbáltak megragadni, hogy kampányoljanak ellene.

Mindjárt az elején fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár rajzfilmről beszélünk, nagyon nem gyerekeknek való ez a film. Nem csak azért, mert egy gyermek feltehetően semmit nem ért a film lényegét jelentő kommunista allegóriából, de azért is, mert több állat is olyan módon pusztul el, ami a gyermeki lélekre nagyon fájdalmasan hathat. Például a haldokló igáslóért egy dögszállító kocsi jön az enyvfőzőből. (Igen, jó a következtetés... azért) Ezért minimum 12 éven felülieknek ajánlanám a filmet, de inkább 13-14 amikor már töriből megvolt ez az időszak.

A festett hátterek nagyon szépek a Technicolor nyersanyagnak és a festési technikának köszönhetően. Az állatfigurák megőrzik hagyományos karaktereiket, nem kapnak emberszerű külsőt, mint mondjuk a két lábon járó Micky-egér. Beszélni is - ha jól emlékszem csak a disznókat halljuk, a történet fordulatait jellemzően a mesélő szavai kommentálják.

Szinte minden állat egy-egy allegória. Van aki konkrét személyt jelenít meg, van aki (mondjuk az igásló = munkásosztály) egy nagyobb csoportot.

Aki hozzávetőlegesen ismeri az orosz forradalom és az azt követő diktatúra fontosabb összefüggéseit, azoknak egyáltalán nem fog gondot okozni az egyes disznók beazonosítása. Mert hát a disznók a mesélő szerint a legértelmesebb állatok, ők irányítják az eseményeket. Hamar rájövünk tehát, hogy ők a kommunisták. Ők hozzák a gonosz gazda elkergetése után az új törvényeket, mint pld.:

Állat nem öl meg más állatot

Minden állat egyenlő

A történet elején már erejét vesztett hatalmas "Őrnagy" természetesen Lenin, az intellektuális, ám a munkásokat szintén kizsákmányolni igyekvő fehér szőrű "Hógolyó" természetesen Trockij, és a napnál is világosabb, hogy a már kezdetben is ellenszenves "Napóleon" nevű erőszakos és paranoiás disznó Sztálint személyesíti meg.

• 
• 
• 

A disznókat megkérdőjelezhetetlen hűséggel védő, kutyákból álló testőrcsapat pedig nyilván a rendfenntartó erőket jelenítik meg (NKVD majd később KGB)

A szamár pedig, aki tulajdonképpen a kezdetektől ódzkodva figyeli a "forradalmat" feltehetően Orwell maga...

Sokat gondolkozom, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a forradalom útján hatalomra jutó emberek (illetve csoportok) sokszor a leváltott, elűzött korábbi vezetőknél is embertelenebbekké válnak. A legkézenfekvőbb magyarázat az lehet, hogy a hatalmi mámor senkinek nem hagyja érintetlenül a személyiségét, és mivel ők maguk erőszakkal kerültek hatalomra, nagyon jól tudják, hogy belőlük nagyon könnyen lehet letaszított. Egy szép napon majd magukat találják a másik oldalon, ha nem vigyáznak hatalmukra kellőképpen. És ennek elkerülésére nyilván az  egyik lehetséges módszer, ha az elődnél is brutálisabb elnyomó rendszert működtetünk. Azért van szükség brutálisabbra, mert amazé nyilván nem volt elégséges, ha le lehetett váltani.

Hamar módosításra is szorulnak a forradalom kezdeti mámorában született törvények. "Állat nem öl meg állatot - OK NÉLKÜL" a kiegészítés már vérvörössel fölmázolva... Azaz okkal bizony engedélyezett a gyilkolás...

"Minden állat egyenlő... DE VANNAK AKIK EGYENLŐBBEK"

És közben megjelennek a személyi kultusz elmaradhatatlan eszközei is... a nagy vezető bekeretezett képe, a díszes drapéria, és a vezetőség tagjai (akik olyannyira különbözni akart kezdetben az elnyomó emberektől), szép lassan ruhákban kezdenek járni, asztalnál ülnek...és végül rosszabbakká válnak, mint az ember volt..Felmerülhet a kérdés, hogy ha a CIA egy propagandafilmet akart készíttetni, akkor miért pont Angliát választotta? Miért nem otthon keresett ehhez vállalkozót? Mondjuk a Disney-t vagy a Warner Bros.-t?

Pontos választ nem tudok. Állítólag a film készítőinek sem volt igazán fogalmuk arról, hogy a CIA az igazi megbízó. (Ezt persze vagy elhisszük, vagy nem) Az biztos, hogy nem közvetlenül a titkosszolgálattól jött a pénz, hanem természetesen egy fedőcégen folyt keresztül. A magyar származású John Halas és felesége a brit Joy Batchelor kapták tehát a megbízást, hogy elkészítsék az első angol egész estés rajzfilmet. Alaposan föl kellett tuningolni a stúdiót a film elkészítéséhez, ami így is nagyjából három évig tartott.

Gyermekük visszaemlékezése szerint szülei nem tudtak a CIA érintettségéről. Az ekkoriban már nem élő Orwell örököse (özvegye) viszont a CIA egyik ügynökével tárgyalt a mű filmes felhasználásáról, és az egyik feltétele (amit tető alá is hoztak) állítólag az volt, hogy az özvegy találkozni szeretett volna Clark Gable-el...

A film vége egyébként eltér Orwell eredeti regényének befejezésétől. Orwell feltehetően forgott is emiatt sírjában. Míg az eredeti történetben a disznók, akik szép lassan ugyanúgy kezdenek kinézni, mint az emberek, és egyesítik is erőiket az emberekkel, a regényben az állatok fellázadnak a disznók ellen, és legyőzik azokat. Egy sikeres ellenforradalom képe villan tehát fel. Ami speciel nálunk néhány napra megvalósult két évvel később, de Orwell pesszimista elképzelésétől nagyon távol állt ez a befejezés.

A CIA érintettsége egyébként csak 1974-ben került napvilágra az egyik közreműködő ügynök emlékiratainak köszönhetően.

Angliában valószínűleg olcsóbb is volt a film elkészíttetése, mintha otthon csinálták volna, de az is lehet, hogy a haza cégek egyszerűen nem akartak ekkoriban belefolyni a politikába. Disney, aki a családi filmjeivel nagyon népszerű volt, éppen a Kaliforniai Disneyland megnyitásán ügyködött, lehet, hogy nem szívesen csinált volna olyan rajzfilmet, mely nem való gyerekeknek...

Talán a külföldi készítők esetében jobban titokban is lehetett tartani a CIA érintettségét. A pontos magyarázatot talán már soha nem fogjuk megtudni.

Nálunk - és persze a keleti blokkban - a filmet érthető okokból nem mutatták be a rendszerváltás előtt. És persze a regényről sem lehetett hivatalosan hallani.

Franciaország (Filmsonor), 114 perc, ff., francia

Rendező: Henri-Georges Clouzot

Producer: Henri-Georges Clouzot

Íme egy újabb ékes példája annak, hogy a háborútól sújtott Európa nemcsak, hogy utolérte Hollywood-ot, hanem leelőzni is látszik azt. Az amerikaiakat még mindig - bár már egyre kevésbé - gúzsba köti a magukra szabadított cenzúra bizottság, míg itt Európában az alkotól kevésbé voltak korlátok közé szorítva.

Clouzot magasra tette a lécet A Félelem Bérével egy évvel korábban, ezzel a filmjével sikerült ugyanazt a lécet simán újra megugrani. 

A negyven évesen is szuper-szexi felesége az előző filmben mellékszereplőként debütált, itt azonban már főszereplő, és nem is akármilyen. Félénk, melegszívű karaktere és a másik főszereplő (Simone Signoret) - szőge hajával, hűvös, kimért, parancsolóan kemény, már-már férfias egyéniségével - remekül ellenpontozza egymást.

Tartogat néhány meglepetést a film... Gondolom sokak szemében felér egy szentségtöréssel, ha azt írom, hogy a suspense (a feszültség fenntartása) helyenként a Hitchcock-i magasságokat is felülmúlja. De ez egyáltalán nem túlzás.

A film végi felirat - mielőtt elengedné a nézőt a moziból - udvariasan megkéri, hogy ne rontsa el mások szórakozását azzal, hogy elmondja a film végét az ismerősöknek. Próbálok megfelelni ennek a kérésnek.

Valóban ez olyan film, hogy akkor tud ütni igazán, ha az ember minden információ hiányában üli végig. Magamnak sikerült kicsit elrontani a saját szórakozásomat, mert még a film megnézése előtt elkezdtem képanyagot gyűjteni a filmhez, és véletlenül belefutottam egy animgif-be ami egy nagyon fontos momentumot lelőtt nekem. De még így is körömrágós volt a hangulat.

A két főszereplő hölgy közül az alacsonyabb egy durva, szadista férfi felesége. A szőke, magasabb pedig ugyanennek a férfinak a szeretője. És nagyon jóban vannak. (Igen, ebből is látszik, hogy ez nem Amerika). Mindannyian egy magániskolában dolgoznak. A férfi az igazgató. Mindkét nő az iskola tanítónője. A feleség vagyonából tartják fent az iskolát.

Az eredeti regényben kifejezetten leszbikus felhangokkal teli kettejük kapcsolata, itt úgy mondanám inkább, hogy a sorok mögé rejtve megtalálható - de inkább csak kikövetkeztethető. Szinte férj-feleségként viselkednek többnyire. 

Olyan szorossá válik a feleség és a szerető kapcsolata, hogy elhatározzák, megszabadulnak a mindkettejüket terrorizáló férfitől. A gyöngéd feleségnek valószínűleg sok szenvedésen kellett átmennie ahhoz, hogy ebbe belemenjen, és még így is az utolsó pillanatban is azon aggodalmaskodik, hogy "biztos, hogy nem fog érezni semmit?"

• 
• 
• 

Azzal talán nem lövök még le semmit, ha elárulom, hogy a két nő végrehajtja a tervet. A hulla eltüntetése olyan ötletes és feszült pillanatokat eredményez, mely a film csúcspontja is lehetne, ha ezután nem jönnének újabb és újabb magaslatok. Mondjuk egy önjelölt, nyugdíjazott detektív (Charles Vanel), aki fejébe veszi, hogy segít megtalálni szegény elesett nő férjét... Csak akkor kér javadalmazást, ha sikerült élve vagy halva megtalálni, de levakarhatatlanul nyomoz, már-már Columbo-t meghazudtolóan bosszantó ahogy a legváratlanabb helyeken és pillanatokban megjelenik.

Karaktere egyébként tökéletes, egyénisége is kifejezetten szimpatikus, csak éppen ez esetben mi a gyilkosok mellett állunk, így úgyszólván érdekellentét áll közöttünk, ami kicsit elhomályosítja karakterének pozitív voltát.

A nyomozó feltűnése mellett a kedélyeket az is borzolja, hogy egyre több furcsa dolog történik... a hulla nem ott van, ahová tették... sőt... na de tartom magam a film végén elhangzott kéréshez...!

A Hitchcock-i párhuzam egyébként sokkal erősebb, mint ahogy az ember elsőre gondolná. Állítólag a mester is pályázott erre a könyvre, és bizonyos források szerint órákon múlott, hogy végül nem Hitchcock film lett az alapműből. Mindenesetre a szerzők (Bouelau és Narcejac) azzal kárpótolták a hoppon maradt kövér rendezőt, hogy kifejezetten neki írták a "Szédülés" című film alapjául szolgáló regényt, melyből 1958-ban születik majd film, és szintén rajta lesz az 1001-es listán.A két főszereplő és a rendező hármasa nem volt végig olyan idilli, mint amilyennek ezen a backstage képen látszik. A szőke Signoret 8 hetes forgatásra szerződött, erre kialkudott bérrel. A munka viszont elhúzódott, kétszer ennyi ideig tartott, Clouzot (aki egyben a producer is volt) viszont hallani sem akart arról, hogy az eredeti összegnél többet fizessen. Ezután nem nagyon állt vele többet szóba a színésznő.

Van egy másik figyelemre méltó érdekesség is a film szereplőivel kapcsolatban. Johnny Hallyday első filmszerepében, még gyerekként látható az intézet diákjai között. A szőke Signoret és a középen elhelyezkedő tanár között áll.

Jól áll ennek a filmnek a fekete-fehér nyersanyag. Egyáltalán nem hiányoznak a színek. Mondhatni, inkább hozzátesz, mint elvesz...

Míg a posztom elején a film végén látható feliratot említettem - amihez remélem sikerült tartanom magamat - zárásul a film elején olvasható szöveget idézném:

Egy festménynek mindig erkölcsi értéke van, ha tragédiát ábrázol és borzalommal festi le a tárgyát

USA (MGM), 102 perc, Ansco Color, angol

Rendező: Stanley Donen

Producer: Jack Cummings

Stanley Donan néhány héttel ezelőtt, 94 éves korában halt meg. Fiatalkorában Gene Kell-vel közösen rendezte és koreografálta többek között az Ének az Esőben-t és az Egy Nap New York-ban-t. Később vígjátékokat, sőt sci-fit is rendezett (Hármas számú Űrbázis). 

Kettővel a Johnny Guitar után a listán elég edzettnek éreztem magam egy újabb ötvenes évekbeli színes westernhez - hamar rájöttem persze, hogy vadnyugati ugyan a környezet (1850 Oregon), de westernnek egyáltalán nem nevezhető a műfaja. 

Egy pillanatig sem komolyan vehető musicallel van dolgunk, mely mondjuk a Muzsika Hangjával van egy szinten - nagyjából hasonló lelkivilágú embereknek ajánlanám, leginkább talán matiné jelleggel. Egyébként megfelelő lelkiállapot elérésekor - a vége felé - kicsit meg is szerettem ezt a filmet. Na jó, nem nagyon, tényleg csak egy kicsit...

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hét vörös hajú prémvadász testvér él egy hegyi kunyhóban, szinte elzárva a külvilágtól, akárcsak a mesebeli hét törpe. Az elején, amikor még mindegyik szakállas, szinte alig lehet megkülönböztetni őket.... csak a legfiatalabb volt kicsit más, mint a többi (akárcsak Kuka a törpék között, akinek a Disney változatban egyedüliként nincsen szakálla) 

Az egyik nap Adam (a legidősebb), elhatározza, hogy hoz magának egy feleséget a városból (Jane Powell). Nem bonyolítja túl, szinte azonnal beleszeret valakibe, és rögtön össze is házasodnak. Ugye mondtam, hogy egy pillanatig sem szabad komolyan venni ezt a filmet? 

Hazaviszi a lányt, a többiek pedig irigykedve figyelik. A lány az első sokk után - mint Hófehérke a Törpéket - rendbe szedi a lakást és a fiúkat is kicsit emberibbre formázza. A fiúk élvezik a helyzetet, de előbb utóbb mindegyik rájön, hogy nekik is kellene egy feleség. Első körben megpróbálják bátyjuk módszerét követni. Ám a város többi menyecskéjére már mások is pályáznak, így a fiúknak a város hagyományai szerint különböző próbák során meg kell küzdeniük a lányok kezéért. És itt derül ki, hogy milyen fontos szerepe van a vörös hajnak. Tömegesen ugyanis már nem lehetne megkülönböztetni a városi és a hegyi fiúkat, csak a hajszínük segít. Így a táncos énekes versengés során látjuk, hogy a fekete hajó városi fiúk különböző cselekkel elhappolják a vörös hajúak elöl a csajokat... így azok üres kézzel térnek vissza otthonukba...

És itt fordulunk rá a Hófehérke és a hét Törpe motívuma után egy másikra, a Szabin Nők elrablására. Ha becsülettel nem megy, akkor majd megy erőszakkal. Lemennek a városba, és mindenki rabol magának egy nőt. Hazafelé pedig zajt csapnak, hogy a zaj keltette lavina (ez komoly!) elzárja az utat. Így tavaszig biztosan nem tudnak feljönni hozzájuk a városiak kiszabadítani a nőket.

• 
• 
• 
• 
• 

És itt már annyira átment mesébe az egész, hogy nem tudtam mást tenni, átengedtem magam a stúdióban felépített téli havas hegyvidék szépségének, és elkezdtem önfeledten élvezni a filmet. Nem mondom el a végét, de drámai fordulatra vagy hasonlóra természetesen nem kell számítani.

Donen egyébként eredeti helyszínen szerette volna leforgatni a filmet, ami egyébként furcsa, mert a tőle eddig látottak mindegyike szigorúan stúdióban felvett musical volt. Az MGM viszont alapvetően B filmes jelleggel viszonyult ehhez a mozihoz, nem volt hajlandó kiengedni a forgatást a stúdió védelmező öleléséből. 

Amire viszont adtak pénzt az a szélesvásznú változat volt, ami ekkoriban még ritkaságszámba ment. Nagyjából hasonló problémák hátráltatták az elterjedését, mint a hangosfilmeknek: Másfajta vetítőberendezés kellett a szélesvásznú filmekhez, ezért képesek voltak kétféle változatban is felvenni a filmet. Délelőtt Cinemascope-ban (szélesvásznú) forgattak, délután pedig standard képarányban újra felvették a délelőtti jeleneteket.

A Cinemascope technológiának az volt a lényege, hogy szabványos 35mm-es filmre vették az anyagot, de vízszintes értelemben összenyomták a képet, hogy beleférjen a standard képméretű szalagra, majd a mozi vetítője "széthúzta" a képet, hogy a vásznon már élethűen látszódjon a szélesvásznú kép.

Nem számított a stúdió arra - és látva az elkészült művet, számomra is igazából felfoghatatlan -, hogy hatalmas sikere lett a filmnek.