USA (20th Century Fox), 88 perc, ff., angol

Rendező: Otto Preminger

Producer: Otto Preminger

Egy gyilkosság másnapján az ügyet felgöngyölíteni igyekvő nyomozó végigjárja a potenciális gyilkosokat. Bár magát a kivégzést nem látjuk, a kihallgatások első perceiben elhangzik, hogy Laurát - a film címadóját  - arcon lőtték egy sörétes puskával...

Igen, ez brutális. A gyilkosságot nem látjuk, a negyvenes évek Amerikájában ilyet - a maga teljes, horrorisztikus valójában - nem is lehetett volna mutatni. Még inkább durva ez a tett annak a fényében, hogy a Laurát ábrázoló festményen - mely a hölgy nappalijában látható -  és a gyanúsítottak visszaemlékezéseit illusztráló flashback-ek során látszik, hogy Laurának nagyon szép arca volt. Csak egy minden érzéstől mentes vadállat lőhet szét egy ilyen szép arcot? Vagy tévedünk?

Az említett "festmény" valójában egy fotó, melyet olajfestékkel kicsit kidekorálva próbáltak "olajfestmény szerű" állapotba hozni. Először valódi festményt próbáltak használni, de a rendező azt szerette volna, ha a festmény tökéletesen hasonlít Laurára.

A detektív látja Laura képét a falon, a gyanúsítottak elbeszélése alapján megismeri történetét és személyiségét. És a nyomozó szép lassan beleszeret a nőbe, akinek a képét a falon látja, akinek a gyilkosságában éppen nyomoz. Tulajdonképpen ez a dolog volt, ami számomra előzetesen annyira izgalmassá tette a filmet - amikor kicsit előrelapoztam a listán, meglesni, hogy milyen filmek várnak rám - , hogy régóta fentem már rá a fogamat.

A nyomozó szinte odaköltözik a gyilkosság helyszínére, Laura lakásába. Teljes figyelmét az ügynek szenteli. Sőt, meg is akarja vásárolni a Laurát ábrázoló festményt.

Ő tehát Laura, akit flashback-ek során mi is megismerhetünk.

Annak ellenére, hogy az egyik mellékszereplőt Oscar-ra jelölték, ez esetben egyik színésznél sem éreztem olyan erős kvalitásokat, mint mondjuk a Martinique esetén. Sport-hasonlattal élve, itt nem voltak klasszisok, de a jó csapatjáték meghozta eredményét.

Nem állom meg, hogy ne hívjam fel a figyelmet Hitchock A Manderley-ház asszonya című filmjével való párhuzamokra.

A Hitchcock film eredeti címe Rebecca, ennek Laura. Mindkét esetben csupán egy női név, és ezek a nevek mindkét esetben gyilkosság áldozatait takarják. Ha már itt tartunk, miért nem voltak ezek jók magyar címnek? Miért kell a Rebeccát átnevezni A Manderley-ház Asszonyának (pedig ez a cím még tetszik is egyébként), a Laurát pedig Valakit Megöltek-re (ez viszont nagyon nem tetszik)...

Mindkét esetben van egy cseléd, akit láthatóan az átlagosnál is szorosabb érzelmi kapcsolat fűzi úrnőjéhez. 

És mindkét esetben van egy akkora csavar a filmben, hogy a fal adja a másikat... 

És, hogy a helyzet ennél is bonyolultabb legyen, ennek a csavarnak az értelmezése most nem teljesen egyértelmű. Nekem persze megvan a saját véleményem, de mivel szeretném aránylag spoiler-mentesen tartani a posztjaimat, erre részletesen nem térnék ki, de commentben nyugodtan bárki spoilerezzen, az kívül esik a "védett zónán". 

A négy szóba jövő gyanúsítottból ketten férfiak, ők mindketten szerelmesek Laurába. Rajtuk kívül a fiatalabbik férfi másik szeretője jön szóba, akinél féltékenység lehet az indíték, és ott van negyediknek az említett cseléd, aki leginkább furcsa rajongásával kelti fel a gyanút.

A mellékszereplők közül legerősebb az Oscar díjra is jelölt Clifton Webb. Aki 54 évesen 14 év kihagyás után szerepelt újra filmben. Egy elegáns, pökhendi sztár-újságírót alakít (Waldo Lydecker), aki még a nyomozót is kádban ülve fogadja, ahol éppen egy újságcikket gépel.

Ha a csavartól eltekintünk - persze nem tehetjük, hiszen a film lényegi eleme - akkor ez alapvetően egy nagyon hagyományos felépítésű krimi. Gyilkosság. A nyomozó nyomoz. Egyre több mindenre fény derül, majd egy előre kihirdetett időpontban tartott összejövetelen a detektív megnevezi a gyanúsítottat. (Most mintha egy Agatha Christie regényt ismertetnék). 

A film alapjául szolgáló Vera Caspary által írt eredeti regény egyébként nagyon izgalmas szerkezetű volt. Az öt legfontosabb szereplő egymás után meséli el ugyanazt a történetet a saját szemszögéből. Mindig egy kicsit többet tudunk meg az eseményekről. A film nem kifejezetten ezt a szerkezetet követi, bár a visszatekintések mindig valakinek az elmeséléseit ábrázolják.

A posztjaimat igyekszem spoiler mentesen tartani, de a kommentek kívül esik ezen a védett zónán, ezért aki most tervezi megnézni a filmet, az várjon a kommentek elolvasásával. 

USA (Warner Bros.), 100 perc, ff., angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Howard Hawks

Howard Hawks rendező mesélte ennek a filmnek a születéséről, hogy Hemingway-el fogadott, hogy ő képes lesz az író legrosszabb regényéből is jó filmet csinálni. Kijelenthetjük, hogy megnyerte a fogadást, bár tegyük hozzá, hogy nem sok maradt meg az eredeti sztoriból. Annyira átírták a cselekményt, hogy a regény magyar címének (Gazdagok és szegények) például már semmi köze nincs a film tartalmához, pedig ezen a címen is volt forgalomban.

Az eredetitől teljesen eltérő Martinique címet adták a filmnek hajdan a magyar mozikban, az újkori (2004-es) dvd-n pedig az Egyszer fenn, egyszer lenn címen jelent meg. Ez utóbbi kimondottan ötletes, jó választás szerintem.

Martinique egyébként egy francia gyarmat-sziget a Karib-térségben, mely a Vichy-kormányigazgatása alatt állt ekkoriban. Ismerős a szituáció? Bizony, ez a film sok tekintetben a Casablanca sikerét lovagolja meg, amivel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy ez valami gyenge utánzat lenne... Hawks állítólag felvetette a Warnernek, hogy csinálna egy Casablanca szerű filmet Bogart-tal, és tekintettel annak elsöprő sikerére a stúdió azonnal benne volt a dologban.

Hawks felesége (akit "Slim"-nek, - magyarul mondjuk "Nádszál"-nak - becéztek - és ennek még jelentősége lesz majd) látott egy különleges szépségű lányt az 1943 Márciusi Harper's Bazaar című magazin címlapján. Valamit megláthatott benne, mert rávette rendező férjét, hogy foglalkozzon vele. 

Betty Bacall-nak hívták  a hölgyet. Mint kiderült, a fotómodell korábban New Yorkban színész-iskolába is járt, ahol - mellesleg - Kirk Douglas osztálytársa volt, és 17 éves korában volt egy kisebb szerepe is a Broadway-en. De volt ő Miss Greenwich Village is. (New York egy városrészének szépség-királynője.)

Hawks csinált vele néhány próbafelvételt a készülő filmhez, és jó érzékkel kiválasztotta Bogart mellé másik főszereplőnek.

Nem Betty néven lett azonban híres. A rendező javaslatára Lauren Bacall-ra változtatta nevét. Nem eshetett nehezére, hiszen már az előző neve is többszöri változtatásra alakult ki. Betty Joan Perske néven született. Apja lelépése után felvette anyja egyik vezetéknevét (Bacal), amit később megtoldott egy extra "l" betűvel, így lett Bacall, mígnem végül a keresztnevét is megváltoztatta, ahogy azt az előbb írtam. 

És hát... A Casablancában Ingrid Bergman is beragyogta a vásznat, Bacall egész másfajta kisugárzása szintúgy uralja a filmet. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a filmben szerepel egy másik szép hölgy is (Dolores Moran). Eredetileg ő lett volna a film főszereplője, de Bacall színre lépésével a női szerepet kettébontották, Moran-é messze távolodott a főszereptől (alig néhány percet szerepel), míg Bacall-é lett Bogart mellett a másik főszerep. A hármas galéria bal alsó képén Moran, a másik kettőn Bacall.

A Casablancával való párhuzam nem véletlen. A film hangulata mindvégig az előző év sikerfilmjére emlékeztet. A francia kötődést már említettem. Ugyanúgy egy zenés szórakozóhelyen játszódik a film nagy része, mint a Casablancánál, és itt is van sanzonénekes zongorista, aki időnként eljátszik egy-egy számot.

A Bogart által játszott két karakter is nagyon hasonlít egymásra. És persze mindkét filmben van szerelem... Ráadásul itt nem csak a filmen, de a színészek között is szép lassan komoly kapcsolat szövődött.

Bacall-nak ez volt az első filmszerepe, és nagyon erős lámpaláza volt. Állítólag eleinte annyira remegett, hogy az már feltűnő volt. Kifejlesztett egy módszert, amivel kontrollálni tudta ezt a remegést. Ennek az volt a lényege, hogy fejét lehajtotta, mintegy megtámasztva a mellkasán, és onnan nézett fel. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, mert nemcsak megszűnt a remegése, de fantasztikusan csábító is volt ez a nézés. A szakirodalom csak Bacall-look-nak azaz Bacall-pillantásnak nevezi ezt a nézést. Ez a lámpaláz a filmen egyébként teljesen észrevehetetlen. Nagyon profi minden mozdulata, uralja a képet, amikor megjelenik... és amikor megszólal, másra szinte nem is lehet figyelni... Bogart persze egy pillanatig sem válik másodhegedűssé, de őt már ismerjük. Azt az utánozhatatlan Bogart stílust, amit ő - és csak ő - nagyon tud, azt természetesen itt is stabilan hozza.

Az elsőfilmes, fiatal színésznő lámpalázát persze Bogart is segített kezelni, akiről Bacall azt mondta, hogy eleinte csak egy udvarias, barátságos színésznek tűnt, nem találta különösebben vonzónak. Bogart viszont észrevette Bacall lámpalázát, és megpróbálta oldani a hangulatot, viccelődött vele, adott esetben tanácsokat adott neki. Egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem a forgatás harmadik hetében megtörtént az első csók. (Mármint filmen kívül, Bacall öltözőjében). Hawks nagyon nem örült a 44 éves Bogart és 19 éves Bacall közötti románcnak. Kicsit rosszmájúan, de feltételezem, hogy féltékeny volt, amiért a gyönyörű színésznő nem iránta érdeklődött ilyen intenzitással. Megértem Hawks-t. Mindenesetre próbált intrikálni, Bogart-nak jelezte, hogy nagyon nem profi dolog kollégával összejönni, Bacall-nak pedig próbálta elhinteni, hogy Bogart csak játszik vele, és a forgatás után úgyis dobni fogja...

Nem így lett, kettejük házassága Bogart haláláig tartott.

Bevallom, azért írok ilyen keveset a történetről, és ilyen sokat a szereplőkről, mert nem a sztori miatt annyira jó a film, hanem a hangulat (ideértve a remek díszletet és fényképezést) és a jó szereplőgárda miatt. Nem csak Bogart és Bacall a jó. Van például egy kövér, tenyérbemászó francia rendőr-kapitányunk Dan Seymour remek alakításában. Zseniálisan gusztustalan!Bogart itt is egy magának való ember (itt hajós), aki pénzes turistákat visz ki a tengerre horgászni. Nem érdekli a politika, csak saját problémáival foglalkozik, végül azonban jó pénzért segít hajójával a francia ellenállás egy akciójában. Így végül ő is szorult helyzetbe kerül. Közben összeismerkedik Marie-vel, akit csak "Slim"-nek (nádszál) becéz, és itt utalok vissza a poszt elején említett Hawks-feleségre, aki Bacall-t férje figyelmébe ajánlotta, ugyanis az ő beceneve is Slim volt, valószínűleg nem véletlen, hogy felfedezettjét is így becézik a filmben.