1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

178. Róma, Nyílt Város (Roma, Cittá Aperta) - 1945

2018. március 11. 19:33 - moodPedro

mv5bm2fmywm5ndctngmzzi00yzkzltk4zmitytrimgzlnjgwztq3xkeyxkfqcgdeqxvynde5mtu2mde_v1_sy1000_cr0_0_714_1000_al.jpgOlaszország (Minerva), 103 perc, ff., olasz

Rendező: Roberto Rossellini,

Producer: Giuseppe Amato, Ferruccio de Martino, Roberto Rossellini

A nácik nekikezdenek a félmeztelen fogoly kínzásának, míg a másik szobában ülő don Pietro atyának mindezt végig kell néznie. Az atya hangosan elkezd imádkozni. Felhangzik az első fájdalomüvöltés, és ekkor a szoba távolabbi sarkából felcsendül a zongora, egy vidám sanzont játszik rajta az egyik német. A kamera elindul a hang irányába, látjuk, ahogy a nácik vidám társasága harsányan kártyázik. A leszbikus Ingrid érzelmesen átkarolja azt az olasz hölgyet, aki elárulta a másik szobában éppen kínzás alá vetett szeretőjét. A náci Ingrid mintha előképe lenne a hetvenes évekbeli Ilsa SS Fraulein több hetvenes évekbeli exploitation filmben is visszatérő karakterének.

Összetettségével talán a film legjobban megkomponált jelenete.
arome_2843976k.jpg

Ez a film tulajdonképpen az olasz neorealizmus alapköve. E stílus alapjegyei: (bár szinte alig akad olyan film, ahol az összeset megfigyelhetnénk)

(1) Eredeti helyszínen történő forgatás, még ha a beltéri jeleneteket általában stúdióban veszik is fel...

(2) Hétköznapi emberek, amatőr színészek gyakori szerepeltetése, de inkább csak mellékszerepekben...

(3) Nyers, mesterkéletlen képi kompozíciók, de ez korántsem jelenti azt, hogy a vizualitás mellékes lenne. Helyenként dokumentarista hatásokkal operáló művekről beszélünk.2ff84bee832a27a93374b7cae2080326.jpg1943-44 telén járunk a nácik által megszállt Rómában. A Saló-i köztársaság megalakulásától fogva német bábállamként működött, melynek ekkor még Róma is része volt, bár a "köztársaság" területe folyamatosan zsugorodott észak felé. A közigazgatás a gyakorlatban a németek kezében volt, az olasz ellenállás felszámolását is a Gestapo intézte több kevesebb sikerrel.araome-open-city-anna-magnani.jpgA film címében olvasható "nyílt város" kifejezés egyébként arra utal, hogy Róma elfogadta a náci megszállást, elkerülendő a harccal járó vérontást, rombolást. Ennek ellenére az olasz ellenállás szerveződött, és csak a szövetségesek (az Amerikaiak) közeledtére vártak.

- Pina! Szerinted ezek az amerikaiak tényleg léteznek?

... a nő felnéz a lebombázott háztetőkre ...

- Úgy tűnik, igen...

Mielőtt valaki félreérti, Pina egy szép olasz női név, nem vicc...

A németek ellen összefogó lázadó olaszok egy kis csoportjának sorsát követhetjük egy darabon a film során. Van köztük mindenféle ember: német dezertőr katona, katolikus pap, kommunista, stb... Egy dolog köti össze őket, gyűlölik a nácikat. Még a kommunista is azt mondja, hogy inkább a katolikus templomban, don Pietro atyánál házasodik, mint egy fasisztánál a városházán...

Idealizált hősöket látunk, még ha akad is köztük áruló... a nácik között is van, aki megcsömörlött:

Egy dologban vagyunk jók, és az a gyilkolás... gyilkolás... gyilkolás...

Európa-szerte csak tetemeket hagyunk magunk mögött, és ezeknek a sírjaiból gyűlölet kel ki. Gyűlölet... gyűlölet mindenhol...

És ez a gyűlölet majd elnyel minket reménytelenül...

Persze a filmkészítők túl voltak a háborún, pontosan tudták, hogy mi lett a vége..., nem csoda, hogy a bűnbánó náci is bölcsen tudja, hova vezet majd ez az egész...

Több remek színészi alakítás is látható a filmben. Vannak elsőfilmesek is, de becsapás lenne azt mondani, hogy a főbb szerepekben amatőrök szerepelnek. 

 

Róma egyik lebombázott külvárosában vették föl a film nagy részét. Egyetlen egyszer, a film legvégén, mintegy a szebb jövőt előrevetítendő látjuk csak meg Róma szeretett, általunk is ismert arcát, amikor a gyerekek, a jövő reménységei elindulnak a belváros irányába...

aroberto-rossellini-roma-citt_-aperta-1945-.jpg

 

 

2 komment

177. Szerelmek Városa (Les Enfants du Paradis) - 1945

2018. március 06. 20:48 - moodPedro

posterles-enfants-du-paradis_a5dd93f2.jpgFranciaország (Pathé), 190 perc, ff., francia

Rendező: Marcel Carné

Producer: Raymond Boderie, Fred Orain

Az USA-ban akkoriban bemutatott reklámfilmben úgy hirdették ezt a filmet, hogy ez Franciaország válasza az Elfújta a Szél-re. Ez is egy két részes, hosszú film, ám a hasonlóságoknak itt nagyjából vége is van.

Négy férfi és egy nő szerelméről szól a történet. És, hogy a világháború utolsó szakaszában, a náci-barát Vichy-kormány alatt elkészülhessen, a politikamentességet még azzal is érdemes volt alátámasztani, hogy az 1820-as és 30-as évek Párizsában, annak is legmozgalmasabb szórakoztató negyedében, a Boulevard du Temple nevű úton, - melyet akkoriban inkább Boulevard du Crime-nek hívtak, mely szó szerint a "bűn sugárútját" jelenti, ám valójában ez egy biztonságos, virágzó környék volt, furcsa becenevét inkább azokról a bűnügyi melodrámákról kapta, melyeket esténként a sétálóutca megannyi színházában játszottak.

A korabeli utca díszletét egyébként Nizzában építették fel. Tekintettel a háborútól sújtott Franciaország szűkös helyzetére, le a kalappal, hogy egy ilyen produkciót össze tudtak hozni, mind anyagi és minőségi értelemben, mind a statisztéria létszámigényét illetően.

Mint említettem, a történet négy férfi és - közös szerelmük - egy nő történetét meséli el, de emellett a helyszínek is komoly jelentőséget kaptak. Nagyrészt két színházhoz kötődik minden: Egyik a Grand Theatre (a "nagy" színház), másik a Funambules, mely hivatalosan nem rendelkezik színházi engedéllyel, ezért ott nem szólalhat meg senki, csak pantomimes előadásokat lehet tartani. Akárhányszor a szereplők vagy a stáb részéről elhangzik egy szó, az igazgató rémülten rohan bírságot kiszabni az alkalmazottainak, rettegve attól, hogy bezárják a helyet a hangos beszéd miatt. 

Ha már itt tartunk: a négy férfi és a nő szerelmi életének taglalása előtt tegyünk még egy gyors kitérőt a cím magyarázata miatt. Magyar fordításban: Szerelmek Városa. Ezúttal tetszik a magyarítás, az eredeti cím félrevezető lett volna. Les Enfants du Paradis - az Amerikaiak megtartották ezt szó szerint lefordítva: Children of Paradise, valószínűleg mai napig nem értik, hogy miért Paradicsom Gyermekei a film címe... Nos, a franciák Paradis-nak hívják a színházi nézőtér legfelső karzatát, a legolcsóbb jegyeket ide lehet kapni. A filmben sokszor látjuk a nézőteret, és talán most újult ki a tériszonyom, olyan sokszor kellett szembesülnöm azzal, hogy ezek a fenti nézők bizony nem székeken ülnek, hanem egymás hegyén-hátán, sokan a korlátról lábat lógatva. (A galéria első két képén a kis Funambules, a második kettőn a Grand-Theatre, ez utóbbinál már sokkal rendezettebb az úri közönség)

Fáradjanak ide! Itt látható az igazság! Tessék, tessék! Jöjjenek, és tekintsék meg! És, ha majd megnézték, rá fognak gondolni nappal, róla fognak álmodni éjszaka!

Egyszerű ruházata csak a saját bőre, így a fátyol mindenki előtt lehull róla! 

Lehet Uraim ... folyton-folyvást... fizetni csak távozáskor kell!

A Boulevard du Crime zsivajában harsogó kikiáltó egy sátorba próbálja beterelni a kíváncsiskodó férfiakat, akik pénzért megnézhetik a gyönyörű Garance meztelen testét fürdőzés közben. Ő az a hölgy, aki úgy teszi tönkre férfiak életét, hogy ennek érdekében semmit nem tesz a világon, csak annyit, hogy létezik. Nem csábít, elég őt megpillantani és elér a végzet. 

garance026-les-enfants-du-paradis-theredlist.jpg

Érdekes, hogy ezt a femme fatale (mellesleg kurtizán) szerepet, Carné (a rendező) egy olyan színésznőre bízta, aki már közelebb volt az ötvenhez, mint a negyvenhez. Ez először furcsa volt, főleg a Hollywoodi húszas-harmincas színésznőcskék után, de - mi tagadás - az Arletty névre hallgató művésznő (a Mire Megvirrad-ban már láthattuk) nem bizonyult rossz választásnak. El tudtam hinni, amikor láttam, hogy megbolondulnak érte a férfiak. Neve (Garance) franciául festő buzér-t jelent, mely egy Magyarországon is előforduló növény. Legfontosabb tulajdonsága, hogy nagyon sokáig gyökeréből nyerték ki a festékek vörös színezőanyagát. 

Garance tulajdonképpen egyik férfinak sem mond nemet. Csak azt löki el őket magától, aki olyan módon kívánja őt szeretni, ami neki nem elfogadható. Ha valaki túlzottan vagy erőszakosan akarja őt birtokolni.

Garance kitalált alakjával ellentétben a négy férfi a korszak létező személyeiről lett megformálva. Az egyik legérdekesebb karakter Jean-Gaspard Deburau, művészneve Baptiste. A Funambules színpadán a fehérre mázolt arcú bohócot alakítja. Ezt a bohóckaraktert Piero-ként ismerünk leginkább.

Beleszeret Garance-ba, már megvan a pillanat, amikor az övé lehetne a nő, de amikor az figyelmezteti, hogy ne várjon tőle mindent elsöprő szerelmet, akkor inkább távozik, és ezt a távozást egész elkövetkező életében bánja. Évek múlva is emlegeti, hogy egyszer majdnem megvolt neki a nagy szerelem... ha még egyszer megkapná a lehetőséget élne vele... Egyszer aztán újra találkoznak...

Francia filmeknél már megszokhattuk, hogy a megcsalás nem vet különösebben rossz fényt egy szereplőre. Sem férfire, sem nőre. Még akkor sem, ha az adott férfit otthon feleség és gyerek várja. Nos, Baptiste gyönyörű fiatal felesége (Nathalie) hiába bocsájt meg hűtlen férjének az nem képes elfelejteni Garance-t. És érzésem szerint a film inkább áldozatként mutatja be a férfit, mint bűnösnek. Ilyenek ezek a Franciák...

Bár a négy szerelmes férfi közül egyikre sem mondanám, hogy kizárólagos főszereplő, mégis talán Baptiste kerül legközelebb a néző szívéhez.

A második figura - és akkor haladjunk szimpátia sorrendben - Frédérick Lemaitre: a hagyományos színész a Grand-Theatre-ből. Ő az igazi nőcsábász, aki kihasználja népszerűségét. Ha párbajra hívják, egy átmulatott éjszaka után részegen is kiáll, és nyer. Ha az általa kedvelt nő mást szeret, sebaj... nagyvonalúan tudja kezelni azt is. Talán ő az egyetlen, aki nem szenved Garance miatt, ő az, aki helyén tudja kezelni ezt a nőt. 

Harmadiknak itt van Lacenaire, a bértollnok és gátlástalan bűnöző. Erőszakossága elüldözte maga mellől Garance-t, de őt nem abból a fából faragták, aki ezt egyszerűen elfogadja. Időnként megpróbálkozik visszaszerezni a nőt. Személyiségére jellemző, hogy nem csinál belőle titkot: párbajt ő nem vállal. Ő csak akkor öl, ha a másik fegyvertelen, és nincs esélye védekezni. Fura, mindig csapzottnak tűnő frizurája és harcsabajusza miatt eleve antipatikusnak tűnő karaktere a film végén azért szerzett magának egy egészen kis renomét.

És akkor utoljára jöjjön Montray grófja. Vele szinte kizárólag azért van Garance, hogy anyagi és egyéb jellegű oltalmát élvezze. Ez egész jól működik addig, amíg a gróf nem várja el, hogy úgy csináljon a nő, mintha szerelemből lenne vele.

Féltékenykedése egy jól megkomponált záró jelenetben csúcsosodik ki, ahol a szálak összeérnek, és véletlen folytán mind a négy férfi ugyanazon a helyszínen a Grand-Theatre-ban tartózkodik.047-les-enfants-du-paradis-theredlist.jpg

Több, mint három órás a film, melyet nagyjából a felénél egy szünet vég ketté. A két rész között - a felirat szerint - jó néhány év eltelik. 

A pörgős Hollywoodi noir-ok között kicsit tempót kellett váltani ennek a filmnek a megtekintésekor. Az első óra végére sikerült csak igazán ráhangolódnom, onnét viszont nem engedett el többé.

backstage017-les-enfants-du-paradis-theredlist.jpgMég egyszer kihangsúlyoznám, hogy  nagyon mostoha körülmények között született ez a film. Dúlt a háború, a stáb egy része csak titokban tudott közreműködni, mert zsidó származásuk miatt tiltólistán voltak: pl. Trauner Sándor díszlettervező, illetve Kozma József zeneszerző. De, hogy a másik végletet is említsem: náci szimpatizánsok is voltak a stábban, akiknek a Normandiai partraszállás után kellett sietősen távozniuk, mert a francia ellenállás elítélte őket.backstage018-les-enfants-du-paradis-theredlist.jpgÁltalában nem csak Marcel Carné legjobb filmjének tartják, de valamikor a kilencvenes években több száz francia filmkritikus ezt az alkotást választotta az évszázad legjobb francia filmjének. Még csak azt sem mondanám, hogy minden alap nélkül.

1 komment
süti beállítások módosítása