USA (Warner), 101 perc, ff., angol

Rendező: John Huston

Producer: Henry Blake, Hal B. Wallis

Legtöbben ezt a filmet tekintik a film noir első képviselőjének. Még nem virágzott ki rajta ennek az izgalmas stílusnak az összes jegye, de már látszik, hogy elindult valami, ami meghatározó lesz az elkövetkező két évtizedben.

Brigid: Csak nem gondolja, hogy valami közöm volt a gyilkossághoz?
Sam: Miért... volt?
Brigid: Nem.
Sam: Akkor jó.

Ízlelgetem ezt a kis párbeszédet, és sokadszor olvasva egyre inkább azt érzem, hogy - mint egy kis kapszula - , ez a kis idézet a Máltai Sólyomból tartalmazza az film noir esszenciáját. Vagy csak azért tetszik ennyire, mert Bogart-ra olyan jellemző? Nem tudom... Mindenesetre ahányszor újraolvasom, elmosolyodom, pedig nincs is benne poén. Egyáltalán nem komédia ez a film, mégis többször nevettem fel rajta, mint egy screwball comedy-n. Ennek persze az is lehet az oka, hogy egy feszült hangulatba belehelyezett poén-bomba nagyobb hatással lehet, mint egy alapvetően vidám hangulatú filmben.

A vizuális stílusjegyek viszonylag könnyen összefoglalhatóak: Fokozott, látványos játék a fény-árnyék hatásokkal. Nem új dolog ez persze, láttunk már ilyesmit a német expresszionista filmeknél. Lásd Dr Caligari vagy mondjuk Nosferatu.

Jellemzőek még ezeknek a filmeknek a látványvilágára a nagyvárosi, rideg utcák, gyakran esőtől csillogó járdákkal. Bár megszokhattuk, hogy a harmincas években igyekeztek mindent stúdióban felvenni, a film noir szakít ezekkel a hagyományokkal, gyakran kimerészkednek valódi helyszínekre. Jelen filmnek is van egy-egy nyúlfarknyi jelenete San Francisco utcáin. 

És bár a film noir (magyarul fekete v. sötét film) elnevezés azt sugallná, hogy ebben a stílusban a képi világ az elsődleges, ez messze nem így van. Tartalmi stíluselemei legalább ennyire meghatározóak - erre utaltam a fenti kis idézettel kapcsolatban is.

Lássuk csak: 

1. Általában van egy magányos férfi főszereplő. Legjellemzőbb, hogy ez egy magándetektív, de nem feltétlenül. (Jelen filmben ez a figura a Humphrey Bogart által alakított Sam Spade)

2. Többnyire van egy (vagy több) fontos női szereplő, melyek gyökeresen szakítanak az eddigi hollywoodi romantikus nőideállal, és bár vonzóak, de alattomosak, veszélyesek, sőt gyakran életveszélyesek. Ebben a filmben két ilyen is van. A fajsúlyosabbat Mary Astor alakítja. Őt láthattuk az Élni vágyó Asszonyban egész más karaktert játszva.

3. Általában nyomasztó, sötétes a hangulat, de izgalmasan, nem melankolikusan. És emellett fontos még, hogy Hollywood-i gyökerei ellenére - meglepő módon - általában nincs happy end!

Bogart-tal a Játszd úja, Sam! című Woody Allen filmben ismerkedtem össze. Aki nem látta, annak érdemes elmondanom, hogy a kissé introvertált főszereplő, filmkritikus (Woody Allen) hatalmas Bogart rajongó. Ő a példaképe, még a jellegzetes felső-ajak felhúzását is próbálja imitálni. Nos, én gyerekként ebben a filmben találkoztam először Bogart alakjával. Sajátos, megnyerő karakter, jóképű - gondolom a nőknek is rettenetesen bejött, és nyilván a férfiak is könnyen azonosultak vele.

A film egy rejtélyes szobrocska (a Máltai Sólyom) körül zajlik. Többen is ennek a felbecsülhetetlen értékű kincsnek a megszerzésére hajtanak. Ebbe az ügybe keveredik bele a Bogart által alakított detektív. Csakhamar gyilkosságok kezdik összegabalyítani a szálakat. Még maga a detektív is gyanúba keveredik. Közben persze ahány nő megfordul körülötte, mindegyikről kiderül, hogy szerelmes belé. És ő természetesen ezt ki is használja, gátlásai nem nagyon vannak ez ügyben.

Van a filmnek egy szereplője, akit még nem említettem, pedig nagyon vártam már, hogy újra filmben láthassam. Nem okozott csalódást! Nagyon meglepett új megjelenésével, hiszen amikor utoljára láttam az M - Egy város keresi a gyilkost című filmjében, még száz kiló felett járhatott, most pedig cingár férfiként, szinte megfiatalodva kerül elénk. Ő a magyar származású Peter Lorre. 

Van néhány "hoppá" jelenet a filmben - olyan fordulatok, amikre egyáltalán nem számítottam. És bár ezek nem feltétlenül sorsdöntő fordulatok, de remek hangulatot adnak az amúgy is izgalmas filmhez. 

A film noir elnevezést majd 1946-ban adja egy francia újságíró ezeknek a filmeknek. Van tehát még ideje bontogatnia a szárnyát ennek a stílusnak. Az, hogy már az első képviselője ilyen remek, azt vetíti előre, hogy itt nagyon komoly dolgok előtt állunk. Mi jön még?!!

USA (Universal), 70 perc, ff., angol

Rendező: George Waggner

Producer: Jack J. Gross, George Waggner

Kedves Gyerekek! Ma a Vérfarkasokról fogok mesélni! Szokták őket farkasembereknek (angolban werewolf)  is hívni. Két jól elkülönülő fajtája létezik. Az egyik fajta önszántából bármikor képes ember és farkas között alakot váltani. A másik, sokkal drámaibb fajtája azonban teliholdkor akaratlanul változik át farkassá, és ilyenkor emberi mivoltából teljesen kivetkőzve akár szeretteit is képes legyilkolni. 

Vérfarkassá válni többféleképpen lehet, függően attól, hogy melyik nép mondavilágát nézzük. Filmünk a harapásos átadásra esküszik, azaz, ha egy vérfarkas megharap valakit, akkor az is vérfarkassá változik. És mivel ahány nép, annyiféle vérfarkas legendárium, innét már a film világához igyekszem kapcsolódni: Kigyógyulni ebből az állapotból nem lehet. Egyetlen ellenszere a halál. De megölni sem egyszerű az ilyen szörnyet. Csak ezüstből készített tárggyal (pisztolygolyóval, vagy ezüst végű sétapácával, stb.) lehet végezni a fenevaddal. Jól hangzó áltudományos filozófiát is sikerült a dolog mögé állítani: A farkasemberség (lükantrópia) a skizofrénia egy olyan formája, ahol az egy személyben küzdő jó és rossz közül a rossz állati alakban meg is testesül.A film vérfarkasát az a Lon Chaney alakítja, akinek azonos nevű édesapját - aki ekkor már nem élt - szintén olyan szerepekben láthattuk, melyekben valamiképpen eltorzult arccal vagy testtel szerepelt. Az Operaház Fantomjában arca volt félelmetesen csúnya, az Ismeretlenben pedig a karjai hiányoztak.

Érdekes megjegyezni, hogy a film forgatókönyvének első változataiban a vérfarkasság még csak a főszereplő tudatában jelentkezik, és soha nem láttuk volna a tulajdonképpeni átváltozást. Megjegyzem, nekem ez izgalmasabbnak tűnt volna, hiszen a képzelet néha félelmetesebb dolgokat tud produkálni az elénk tolt konkrét dolgoknál. Most tehát az ifjabb Chaney - akárcsak korábban édesapja - maszkot visel a film egy részében. Nem rossz, de mai szemmel azért nem is valami ijesztő... 

Nekünk (magyaroknak) talán izgalmasabb, hogy Lugosi Béla is szerepel a filmben. Állítólag szerette volna a főszerepet megkapni, de csak a mellékszerep jutott neki. Az ízes magyar akcentusa miatt - gondolom - komoly hendikeppel indult a legtöbb filmnél. Itt is "Béla a cigány" szerepét kapta, így az akcentus mindjárt előnnyé változott. Béla a cigány tenyérjós lesz az, akitől a filmben elindul a vérfarkasság. Ő látja meg első áldozatának tenyerében azt az ötágú csillagot (pentagramm), ami a vérfarkasok áldozatainak bélyege. 

Igazi B-film ez. A Universal - mely a hollywood-i stúdiók kisebbjei közé tartozott a Columbia mellett- ekkoriban kifejezetten erre az 1 óra időtartam körüli, kis költségvetésű filmekre specializálta magát. Viszonylag olcsón szerződtethető (gyengébb képességű, vagy csak kevésbé ismert) színészekkel készített, olcsón gyártható, de hangzatosan reklámozható filmekről van szó. Ekkoriban a mozi-láncok csomagban, látatlanban vettek filmeket. Néhány nagyobb költségvetésű, komolyabb filmet összecsomagoltak jó néhány ilyen B-filmmel, melyeknek a nagy része persze nem sokat ért, de néha ezek között is akadt néhány gyöngyszem.

Azonban a Farkasember - számomra legalábbis - nem ilyen gyöngyszem. Nem tudnám egy olyan tulajdonságát sem mondani, amivel lehengerelt volna. Horrorfilmnek nem elég félelmetes. Persze nem szabad elfelejteni, hogy emelkedett az ingerküszöbünk 1941 óta, ezek a maszkok akkoriban még sokkal hatásosabbak voltak, de - mint ahogy feljebb írtam - úgy is lehet félelmet kelteni, hogy nem mutatjuk a félelem tárgyát. Van a filmben szerelmi szál, de szinte marginális, romantikus filmnek sem működött tehát. Még a főszereplőt sújtó őrlődés sem kelt igazán nagy együttérzést, Chaney nem tud igazán sajnálatot kelteni. Röviden leírva, nekem nem működött a dolog. Persze be kell vallanom, hogy engem a mai farkasemberes filmek vagy sorozatok (lásd mondjuk a True Blood) sem tudnak különösebben felizgatni, tehát valószínűleg bennem lehet a hiba. A korabeli nézőknek nyilván tetszett, hiszen a Universal összesen öt farkasemberes filmet készített Chaney-vel a 40-es években.