USA (Warner), 102 perc, Technicolor, angol
Rendező: Michael Curtiz, William Keighley
Producer: Henry Blanke, Hal B. Wallis
Ezzel a filmmel kapcsolatban az a furcsaság mondható el, hogy míg az 1001-es lista eddigi filmjei nagyrészt fekete-fehérek voltak, és most színes megjelenítőkön nézem őket, addig ez a film színes, és gyerekkoromban fekete-fehér tévén láttam először. Bizony akkor nagyon tetszett, imádtam, hogy sokat kardoznak benne. Gyerekként persze egyáltalán nem zavartak a bugyuta fordulatok.
Most viszont erősen kötelező jelleggel ültem le újra megnézni ezt a Kertész Mihály (Michael Curtiz) által rendezett filmet. Legnagyobb erénye a gyönyörű, élénk színekben pompázó technicolor, mely olyan szépen van felújítva, hogy az 1938-as mozilátogatók sem láthatták szebben ez a filmet.
Bár az általam a közelmúltban látott Hófehérke és a Hét Törpe is technicolor, azért 1938-ban ez még egyáltalán nem volt mindennapos. Még hosszú-hosszú ideig jellemzően csak a musicaleket, a rajzfilmeket és a Robin Hood-hoz hasonló látványos kosztümös filmeket készítették Technicolor-ban.
A továbbiakban - szokásom szerint - forgatáson készült fotókat használok illusztrációként, melyek fekete-fehérek, még akkor is, ha maga a film színes. Amerikában ez idő tájt 11 Technicolor kamera létezett (nagyon drágák voltak), és ez a produkció a teljes arzenált igénybe vette. Egyébként ez a film volt a Warner addig készült legdrágább filmje. Kb. 2 millió dollárba került. Nem mellesleg sok pénzt is hozott!
Be kell vallanom, Errol Flynn nem tartozik a kedvenceim közé. Annyira, hogy - most, felnőttként - én bizony nem Robin Hood-nak drukkoltam, hanem a gonosz Sir Guy of Gisbourne-nak, akinek hidegvérű népnyúzója még mindig szimpatikusabb volt a pökhendi és állandóan okoskodó felkelőnél. Bevallom, Errol Flynn korabeli népszerűsége számomra talány.
Nehogy elfeledkezzünk a női főszereplőről, Olivia de Havilandról, - akiről amíg tehetem mindig meg fogom említeni, hogy ezen poszt írásakor is még köztünk van (Július 1-én volt 101 éves!). Még fogunk vele találkozni. (Elfújta a Szél pld.)
Robin Hood története valós történelmi személyiségek jelenlétében zajlik. Oroszlánszívű Richárd - aki a folklórban igazságos királyként maradt fenn - valójában tízéves uralkodása alatt alig fél évet töltött Angliában, mivel idejét vagy Franciaországi birtokain, vagy Keresztes-hadjáratban töltötte a közel keleten. Öccse, János herceg alattomos és gonosz trónbitorlóként jelenik meg ebben a történetben és egyéb mondákban-mesékben is, holott ezt a vádat semmilyen valós tény nem alapozza meg, sőt, "Puhakardú János"-nak hívták, és ő volt az, akitől a Magna Charta-t is kikényszerítették.A film elnyerte a díszletért és a filmzenéért járó Oscarokat.