Szovjetunió (GOSKINO), 72 perc, néma, ff.

Rendező: Szergej Eisenstein

A Sztrájk c. film megmutatta, hogy Eisenstein különleges esztétikai érzékkel rendelkezett. Kamerabeállításai, vágásai az akkori legjobbak közé sorolják. Ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy ha mondjuk az USA-ban született volna, akkor nem propagandafilmekkel foglalkozott volna, hanem feltehetően remek közönségfilmeket bíztak volna rá. Ez majdnem összejött neki, de erre majd visszatérünk.

Megtörtént eseményeket dolgoz fel a film, persze a propagandista szája íze szerint.

1905. június, Odessa közelében a Fekete-tengeren: A Patyomkin hadihajó legénysége fellázad a tisztek ellen. Nem voltak hajlandóak megenni a férgekkel teli rohadt húsból főzött borscs levest. Ez komoly, nem vicc!

Ebből kerekedett az egész. Ahhoz, hogy ezek a finnyás matrózok hőssé váljanak, kellett persze egy "remek" másodtiszt, aki ezt az ellenállást megtorolandó felsorakoztatta a renitenseket, és büntetésül lövetésre készült. Ezzel betelt a pohár. A legénység fellázadt, megölte a tisztek közel felét. 

Kicsit cinikus voltam az előbb, amikor a romlott ételtől való undorra fogtam a lázadás kitörését... Ekkorra már nagyon rossz volt a közhangulat, mindenhonnét jöttek a hírek zavargásokról, sztrájkokról. Valószínűleg, ha nem romlott a hús, akkor lett volna más ok az ellenállásra. Mindenesetre ez a lázadás emblematikus eseménye lett az 1905-ös orosz forradalomnak, ami az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom előfutáraként is értelmezhető.

Eisenstein előző filmjét minden nehézség nélkül tudtam esztétikai szempontból szemlélni, zárójelbe téve a propagandisztikus üzenetet.

Ennél a filmnél már bajban voltam. A film első fele - a matrózok lázadása - kimondottan idegesített. Szép, megkomponált képek voltak, jól kitalált vágások, ám ez nem tudta ellensúlyozni a tudatot, hogy mindez egy bosszantóan átlátszó manipulatív propaganda. 

Azonban a film második fele ismét nagyot ütött. Nem véletlen, hogy mindenki a lépcsős jelenetet ismeri a filmből. Abban minden benne van, amit a montázs-elméletről érdemes elmondani. Persze ott is bosszankodtam egy sort, amikor Eisenstein testi fogyatékosokkal és haldokló gyermekekkel (milyen olcsó dolog!) kíván a nézőben hatást kiváltani.

 A film egyébként nagy vonalakban nem tér el a valóságtól. Azokban a dolgokban manipulatív inkább, amikről nem írnak a történelemkönyvek. Tehát a tisztek mind ellenszenvesek, a matrózok pedig tiszta tekintetű hősök. Az Odessa-i lépcsőn történt emblematikussá vált tömegoszlatáskor pedig a rendőrök hideg kegyetlenséggel lőnek az előttük haldokló gyermekét karjában tartó anyára.

A valóság az, hogy ekkor a Japán-Orosz háború folyt, nagy orosz veszteségekkel. A hadi-tengerészek java a fronton szolgált, otthon a frissen toborzott, kevésbé alkalmas legénység és hozzájuk illően alkalmatlan tisztek gyakorlatoztak. 

Az Odessa-i "Patyomkin-lépcső" ma is szépen áll a kikötőt a belvárossal összekötve.

Azzal kezdtem ezt a posztot, hogy ha Eisenstein az USA-ba születik, akkor valószínűleg remek filmekkel ajándékozott volna meg minket ezek helyett a "komcsi" filmek helyett.

Nos... megvolt rá az esélye.

1928-1929-ben ugyanis Európát járta be, majd 1930-ban a Paramount Pictures az USA-ba hívta és szerződést ajánlott neki.  Többek között G.B. Shaw - Az ember és vitéz c. könyvének megfilmesítésében állapodtak meg. Több lehetséges filmmel kapcsolatban kezdte meg az előkészületeket, forgatókönyveket készített, azonban minden terv kútba esett. A stúdió végül kihátrált a megállapodás mögül, nem lett semmi az egészből. Eisensteinnek volt még egy próbálkozása Mexikóban, ám Sztálin hazarendelte még mielőtt az ott készülő filmet befejezhette volna.

USA (Universal), 92 perc, néma, ff./Technicolor 

Rendező: Rupert Julian

Producer: Carl Laemmle

Hát... én azt hittem, hogy az Operaház Fantomja egy Webber musical. Ezek szerint nem teljesen... azaz nem Webber nyúlt hozzá először.

Láttunk már olyan filmet a listáról, mely több változatban is létezett (pld a Häxen), de ennyi különleges változata egyik filmnek sem volt eddig, mint ennek: eredeti 1925-ös, majd felújított, szinkronos, részben színes, van alternatív befejezés, és - kapaszkodjunk! - van 3D-s változat is! - Nem, nem viccelek, ennek a filmnek egészen véletlenül készült egy 3D-s változata is, amire mindjárt rátérek, de haladjunk sorban!

Eredeti 1925-ös verzió: Gaston Leroux 1910-es novellája alapján készült a film a Universal filmstúdió produkciójaként. Az első tesztvetítés után a stúdió elbocsájtotta a rendezőt (Rupert Julian-t) és a film nagy részét újraforgatta Edward Sedgwick-el. Az eredetileg komoly thriller-nek induló filmet elvitték egy romantikus vígjáték irányába. Azonban ennek a verziónak a tesztvetítése sem alakult jól. Így aztán a stúdió kivette a vígjátéki vonal jó részét, s többségében az első változat felvételei maradtak a filmben. Két teljesen különböző befejezés készült. Eredetileg a Fantom szíve 'megszakad' orgonázás közben és így hal meg. Végül egy sokkal durvább befejezés került be a végső verzióba.
A Fantomot Lon Chaney alakítja, akivel kapcsolatban azt érdemes megjegyezni, hogy ő alkotta meg saját maszkját, ami pontosan megfelel az eredeti novellában olvasható leírásnak. A könyv szerint a Fantom születése óta ilyen torz arccal rendelkezik, eltérően a későbbi feldolgozások sav- illetve tűz általi roncsolásától. 

Csak vázlatosan az alapszituáció: A Fantom a Párizsi Operaházban és annak föld alatti kazamatájában tengeti életét. Arcát maszk fedi, senki sem látta még anélkül. Szerelmes az egyik énekesnőbe, akinek azzal próbál imponálni, hogy - akár életek árán is, de - eléri, hogy ő legyen a főszereplő az aktuális előadásban. Végül szegény nyomorult semmilyen erőszaktól nem riad vissza, hogy megszerezze vágyai nőjét. 

A döcögős gyártási folyamat ellenére a film kasszasiker lett. Talán ebben a sikerben szerepe volt az új, akkor még erősen kísérleti stádiumban levő Technicolor eljárásnak is.

Kétszalagos Technicolor 2-es eljárás: A kamera két fekete-fehér filmtekercsre rögzíti a filmet. Az egyik tekercsre egy piros filteren keresztül, a másikra egy zöld filteren keresztül vetül a fény.  Az így készült két fekete-fehér tekercs közül a zöld filterrel készült filmet narancs-vörösesre, a vörös filterrel készültet pedig kékes-zöldesre tónusozták. Az így keletkezett két tekercset összeragasztották, és kész is lett a színes film. (A fenti kép egy későbbi, un. Technicolor 4-es eljáráshoz használt kamerát ábrázol, de ebben is jól látható, hogy egyszerre több szalag fut a gépben)

Állítólag 17 percnyi ilyen színes anyag volt az eredeti filmben. Ebből kicsivel több, mint 3 perc maradt fent. Így, hogy mostanában nagyon sok fekete-fehér filmet nézek, talán kicsit bele tudom élni magam, hogy milyen lehengerlő lehetett színes filmet látni. Még nekem is szinte elállt a lélegzetem.

De ez még nem minden! 1929-ben a Universal úgy döntött, hogy forgat egy második részt A Fantom Visszatér címmel. Ez a terv végül nem valósult meg, mivel a Fantomot alakító Lon Chaney ekkor már az MGM-hez volt leszerződve. Így a korábbi terv helyett úgy döntöttek, hogy kiadják az eredeti filmet hangos változatban.

(hm - ? - !)

Ekkorra ugyanis már divatba jöttek, és szép számmal készültek hangosfilmek. Ehhez újraforgatták a film jó részét azokkal a szereplőkkel, akik elérhetőek voltak. Bizonyos esetekben szinkronizáltak. Sok helyen pedig - főként az opera-előadásnál -  zenei aláfestést alkalmaztak. Ezzel a verzióval is kaszált a stúdió egy szép összeget. - Sajnos ez a film elveszett, csak a hanganyaga van meg, ami az előbb említett részbeni újraforgatás miatt nem párosítható egy-az-egyben a meglevő eredeti verzióval.

De ez még mind semmi a következőhöz képest: 2012-ben valaki észrevette, hogy az eredeti kiadás 35 mm-es meglevő kamera-negatívja és a 16 mm-es otthoni vetítésre szánt eredeti másolatok nem teljesen azonosak. Ennek oka - mint kiderült - az, hogy az eredeti filmet egyszerre KÉT egymás melletti kamerával forgatták. Hogy miért, azt senki nem tudja pontosan (talán biztonsági tartaléknak), mindenesetre így tudtukon kívül leforgatták a filmtörténelem első 3D-s filmjét. Ugyanis térhatású filmet pont így kell forgatni, két egymás melletti kamerával - utánozva a két szemünk elhelyezkedését. Ezzel a rendelkezésre álló anyaggal és a mai technológiával létre tudtak hozni egy 3D-s verziót, aminek a trailer-e itt látható. A térhatáshoz természetesen szükség van egy piros-kék elven működő 3D-s szemüvegre.

 A filmnek van még egy különleges hagyatéka. A történet nagy része a Párizsi Operaházban, illetve az alatta húzódó kínzókamra rendszerben játszódik. Ehhez készítettek egy operaház belsőt, ami filmes díszlettől szokatlan módon betonba épített acélszerkezettel készült.

Mivel ez a díszlet rendkívül masszívnak és tartósnak bizonyult, nem bontották le. Néhány helyen kissé átalakították, és több későbbi produkcióhoz is felhasználták. Egészen a közelmúltig a Universal Studios 28-as soundstage-ében volt felépítve ez a díszlet.

Kellett a hely a stúdió melletti Universal Park (vidámpark) bővítéséhez, ezért 2014-ben lebontották az említett épületet, de a díszleteket sikerült megmenteni, és a tervek szerint valahol olyan helyen fogják fölállítani, ahol az érdeklődők - mint muzeális értéket  a továbbiakban is megtekinthetik.

YOUTUBE - Ez egy érdekes kísérlet arra, hogy az 1930-as hangsávot hogyan próbálták összeboronálni az eredeti 1925-ös filmmel.