Franciaország (Films Abel Gance), 263 perc, néma, ff.

Rendező: Abel Gance

Producer: Abel Gance, Charles Pathé

A közel négy és fél órás film megtekintése alatt sokat gondolkoztam azon, hogy ha egyetlen jelzőt kellene használnom a filmmel kapcsolatban, akkor mi lenne az? 

Eleinte az 'ütős' és a 'művészi' szavak jártak a fejemben, majd a 'felkavaró'-t éreztem a találónak. A vége felé közeledve pedig a 'kemény' tűnt a legjellemzőbbnek, majd legvégül a 'sötét' lett a nyerő... nagyon sötét a film második fele, nagyon megterhelő végignézni, és nem elsősorban a hossza miatt.

Az előző ("Isten Hozta!" c.) Buster Keaton filmet bárkinek merem ajánlani egy felhőtlen szórakoztató mozizást ígérve. Nos, ez a film nem ilyen. Felütésként az alapszituáció - és ezzel ki is rostálom az olvasók nagy részét - egy szerelmi háromszög. Hogy mi ebben olyan nagyon furcsa? A háromszög tagjai: egy Apa, a Fia, és az apa örökbefogadott Lánya (azaz a fiú mostohatestvére). 

A megmaradt olvasóknak 'jóvátételként' ajánlom a lányt, Normát alakító színésznő (Ivy Close) fotó-galériáját. Helyenként kézi színezéssel. Van valami különlegesen megkapó ezekben a közel száz éves fotókban.

Eredetileg közel 9 (!) órás film volt, mely 5 éven keresztül forgott. A rendező (Abel Gance) 1924-ben lerövidítette 2 és fél órásra. Jelenleg egy 4 és fél órás felújított, két részre osztott változat érhető el. Nagyon hosszú, és el sem tudom képzelni, hogy hogyan volt képes valaki az eredeti, hosszú változatot végignézni? Rögtön hangsúlyozom: Az első órákban nagyon élveztem a filmet. Erőteljesen tud hatni! De a második felében, amikor a nyomorú, tragikus sorsok ábrázolása is ugyanilyen erős érzelmeket kelt, hosszútávon már kimondottan kellemetlen. Fájdalmasan nehezen telt az utolsó óra.

Képi világa sokszor emlékeztetett a 'Mosolygó Madame Beudet'-re. Francia impresszionista film az is. Sok esetben véltem felfedezni hasonló képi eszközöket is. 

Nagyon erős, talán az eddig látott 19 filmből itt a legerősebb a fény-árnyék drámai hatásának tudatos alkalmazása.

Gyorsuló vágás: Griffith több esetben is használta azt az eszközt, hogy különböző helyszíneken egy időben zajló - egymással összefüggő - események között egyre gyorsuló ritmusban vág. Gance ezt most még erőteljesebben, - néha a másodperc tört részére csökkenő periódusokkal, - szinte a végletekig kiaknázza. Van, ahol már - már vibrálás lesz ebből a váltakozásból.

Ezt a vágástechnikát együtt használva a fény - árnyék hatásokkal, - vagy néha vibráló, cikázó fényekkel - egészen lüktető, feszült hatás keletkezik.

YOUTUBE - A Száguldó Kerék - 1923

USA (Joseph M. Schenk Productions), 75 perc, néma, ff.

Rendező: John G. Blystone és Buster Keaton

Producer: Joseph M. Schenk

Nagyon szeretem ebben a listában azt, hogy sosem tudom, hogy mire számítsak a következő filmmel kapcsolatban. Néha egész váratlan dolgok jönnek. Most például ebbe a bájos vígjátékba botlottam. Ez az első kimondottan vidám film a listán.

Hiba lenne azt gondolni, hogy csak a 'komoly' filmek lehetnek jó filmek. Az a véleményem, hogy elsősorban igényesség szempontjából érdemes megítélni egy filmet. Minden műfajban lehet jót csinálni.

Gyerekkoromban - 80-as évek eleje - gyakran láttam a magyar tévében némafilmeket, de emlékeim szerint kizárólag Chaplin-t, 'Stan és Pan'-t (eredetileg Laurel and Hardy), Harold Lloyd-ot és ennek a filmnek a társrendező/főszereplőjét Buster Keaton-t. Ők voltak a nagy nevettetők. Gyerekként azt hittem, hogy a némafilmek mindig viccesek. 

Buster Keaton az első az 1001-es listán haladva, akinek a nevét valószínűleg egy átlagos filmnéző is hallotta már. Cirkuszos családban nevelkedett, szülei bűvészek voltak, a nagy Houdini is a társulathoz tartozott. Állítólag a Buster becenevet is a nagy mágustól kapta. A történet szerint 18 hónapos korában véletlenül legurult egy lépcsőn, majd minden sérülés nélkül felült. Ekkor Houdini megszólalt: "Ez egy 'buster' volt!" - ami veszélyes esést, halálugrást jelentett. Öt éves korára képzett akrobata lett. Ezt a képzettségét gyakran kamatoztatta filmjeiben is. Ekkor még mindig nem volt divat dublőröket használni, tehát az ebben a filmben is látható veszélyes mutatványok mind Keaton tehetségét dicsérik. 

A film alapszituációja ötletes, vígjátékhoz kicsit váratlan: egy Rómeó és Júliát idéző, két család között zajló, gyilkosságokkal tűzdelt gyűlölködésbe csöppenünk. A McKay és Canfield család között már olyan régóta tart az ellenségeskedés, hogy azt sem tudják, miért kezdődött. Egy tragikus estén a két család egy-egy férfitagja lelövi egymást. A McKay családban így már csak egyetlen fiúgyermek maradt, akit édesanyja New Yorkba költöztet nővéréhez, hogy a fiú békében nőjön föl. Ugrunk húsz évet... A fiú (Buster Keaton) értesítést kap, hogy megörökölte a családi birtokot. Elhatározza, hogy visszatér szülőhelyére.

A film első harmada egy road movie, az ifjú McKay rögös útja hazafelé. Ezt volt nekem a film legszórakoztatóbb része, lehet, hogy csak azért mert váratlan volt ez a kedves humor.

Buster Keaton vesszőparipán. Magyarul így hívták a kerékpár első - pedál nélküli - változatát, mely viszonylag hamar kiment a divatból. Angolul 'Dandy Horse'.

Ami még aranyosabb volt, az a Stephenson-féle Rocket gőzmozdony által húzott kezdetleges, lovaskocsikból álló szerelvény. Nem tudok jobb szót: Bájos az egész, és közben kacagtató. Ez a vasutas rész szerintem az egész film csúcspontja. 

Az út során a McKay fiú megismerkedik egy fiatal hölggyel (akit Keaton valódi felesége: Natalie Talmadge alakít) akiről később kiderül, hogy az ellenséges Canfield család tagja. És ez megalapozza a film középső harmadának komikus szituációit: A családok számára kötelező egymás férfi családtagjainak meggyilkolása, de van egy szabály, ami még ennél is erősebb: Vendéget nem bántunk! Azaz, míg a McKay fiú a házukban van (újdonsült szerelménél) addig érinthetetlen. És mivel a fiú rájön, milyen helyzetbe került, úgy dönt, hogy nem hagyja el a házat. És ebből alakulnak ki az újabb komikus helyzetek: A Canfield-ek töltött pisztollyal várják, hogy a fiú végre kitegye a lábát a házból...

A film utolsó harmada pedig a menekülés. Amikor a helyzet végképp tarthatatlanná válik, akkor úgy dönt, hogy inkább irány vissza New Yorkba. Itt van egy folyós-vízeséses jelenet, ahol megcsillogtathatja artista-tehetségét Keaton. Nem lövöm le a poént, látványos. Az alábbi kép egy kulisszafotó az említett vízesésről. A filmben sokkal nagyobbnak látszik, mint amilyen valójában.

Buster Keaton inkább artista ezekben a filmekben mint színész. Hangját nyilván nem halljuk, mimikája pedig mintha egyáltalán nem létezne. Humorának egyik forrása pont ez a merev arckifejezés, mely minden körülmények között letörölhetetlen az arcáról. Ha boldog, ha életveszélyben van, pont ugyanolyan egykedvűen szemléli a dolgokat. Ez a kissé szerencsétlennek tűnő, alacsony - kb. 160 cm magas - törékeny figura a nézők egyik kedvencévé vált. 

YOUTUBE - Isten Hozta - 1923