1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

12. A Mosolygó Madame Beudet (La Souriante Madame Beudet) - 1922

2016. április 14. 23:41 - moodPedro


la_souriante_madame_beudet2.jpgFranciaország (Colisée Films), 38 perc, néma, ff.

Rendező: Germaine Dulac

Producers: Charles Delac

Nem ígér könnyed szórakozást ez a 38 perc. És a cím ellenére Beudet asszonyt sem fogjuk látni sokat mosolyogni. Ez a rövidfilm egy elhidegült, keserves házasságot ábrázol.

A karakterek akár ismerősek is lehetnek, a játékidő nagy részében kettejüket látjuk:

A férj: Korpulens ötvenes, szeret a társaság középpontjában lenni. Az a típus, aki tulajdonképpen szórakoztató, kellemes társaság. De harsánysága, ami a barátoknak néhány órás összejövetelek során szórakoztató, az az élettárs számára  hosszútávon fárasztó, egy idő után könnyen elviselhetetlenné válik. la-souriante-madame-beudet7.jpeg

A feleség: Ha az ő tekintetét nézem, felmerül a kérdés: Van még valami öröme ennek a nőnek az életben? Úgy tűnik semmi. Ami szomorú, hogy a jelek szerint ezzel ő is tisztában van, de helyzete miatt csak egyvalakit hibáztat: A férjet. 

Listánkon ez az első film, melyet egy hölgy rendezett: Germaine Dulac. Először újságíróként kezdett dolgozni több feminista lap számára, majd egy barátnőjének köszönhetően (Stacia Napierkowska, színésznő) belemerült a film világába. Az említett feminista kötődése alapján, és ismerve a tényt, hogy nem sokkal válása után készítette ezt a filmet, talán joggal nevezik a kritikusok az első feminista filmnek, mely jó eséllyel önéletrajzi elemekből is építkezik.

Adott tehát a szegény feleség, aki évtizedeken át beleszürkült érzelemmentes házasságába. Ilyenkor mindig felmerül bennem: De hát kezdetben biztos minden szép volt... Biztos nem úgy kezdődött, hogy rossz volt... Valami közös csak volt bennük egyszer ... régen... Abból már semmi nem maradt?

Bennem pont ellenkező hatást váltott ki a film, mint amit valószínűleg a rendezőnő kiváltani szándékozott. (És ahogy több kritikus a filmet interpretálni próbálja.)  Én egy olyan férjet látok, aki valamiért nem tud tájékozódni az emberi kapcsolatokban. Rosszindulatnak nyomát sem látom részéről (persze más részéről sem). Ha röviden szeretném megfogalmazni, akkor úgy mondanám, hogy ez a férfi egy szerencsétlen, akinek a sok pénze miatt senki nem meri megmondani, hogy néha pihenhetne is egy kicsit, mert SOK!

Teli szájjal gurgulázva nevet... Zabál... Kedvenc poénja, hogy előveszi pisztolyát a fiókból, és eljátssza, hogy főbe lövi magát. Természetesen nincsen töltény a tárban. Szerintem ez elsőre sem vicces (sőt Zámbó Jimmy óta kimondottan nem az), de sokadszor látva valószínűleg tényleg idegesítő lehet. De neki fogalma sincsen arról, hogy ő bárkit is idegesít!
00_11_57-00065.jpg

A film jó részében a feleség gondolatait, fantáziavilágát látjuk, melyben a férj egyre inkább nyomasztó módon jelenik meg. Lassításokat alkalmaz a rendező, egy torz világba lépünk be. Már-már thriller-szerű hatást kelt néha, voltak pillanatok, amikor kimondottan szorongtam. Holott csak arról van szó, hogy a feleség gondolataiban a férj egyre inkább szörnyetegként jelenik meg. És amikor már a legmélyebben vagyunk, amikor látjuk, hogy ez a szerencsétlen 'Mitugrálsz' még a zakóját sem tudja úgy begombolni, hogy a gombok között ne csípje be az ingét, akkor a feleség, akiben ott pezseg a gyűlölet, odalép, és megigazítja. Mert hát így mégsem engedheti el itthonról. Nagyon emberi volt ez a pillanat, és - bevallom - megható. Kell, hogy legyen még valami közös bennük...

A film erőssége egyébként, hogy ezeket a hangulatokat kimondottan jól közvetíti. Esemény, mely - divatosan szólva - előre lendíti a cselekményt, alig van a filmben - bár az a néhány, ami van, kétségtelenül fontos. Hangulatokat látunk leginkább. Impresszionista filmről van szó.

Francia impresszionizmus: A francia filmművészeti avantgárd első szakasza a francia impresszionizmus volt. Ez az irányzat bizonyos képviselői révén átnőtt az „igazi” francia avantgárdba, de jellege szerint különbözik attól. Ennek a magas fejlettségű francia filmstílusnak legfőbb eszköze a kifejező fény, a fények és árnyékok egyensúlya, harmóniája. A filmbeli megvilágítás a művészi kifejezést szolgálta. Az általános bevilágítás csupán bázis volt. A rendező ebből indult ki, hogy felrakhassa a kifejező fényeket és árnyékokat, hogy ezáltal megteremtse a jelenet drámai atmoszféráját.

A történet egyszerű. A feleség - mivel férjében látja boldogságának egyetlen gátját - egy nap úgy dönt, hogy elhelyez egy golyót abban a pisztolyban, amivel férje minduntalan eljátssza a főbelövést. Éjszaka küzd a lelkiismeretével (talán jönnek elő azok az emlékek, amikor még minden jó volt?), és elhatározza, hogy reggel inkább kiveszi a töltényt. De erre már nincs lehetősége.

Majd jön egy váratlan csavar, és a legvégén még valami, ami miatt én egyszerűen nem tudtam a nő oldalán állni (igaz, senki nem is kért tőlem állásfoglalást), de még csak semleges sem tudtam maradni. A rendezőnő vélhető szándéka (ha egyáltalán volt ilyen) ellenére én a férjet tekintem áldozatnak ebben a házasságban. Nem a feleséget. Vagy, ha nagyon elvont akarok lenni: Mindketten önmaguk közös áldozatai... 
2015-02-25-7-thumb.jpg

YOUTUBE - La Souriante Madame Beudet (1922)

 

Szólj hozzá!

11. Árvák a Viharban (Orphans of the Storm) - 1921

2016. április 12. 02:04 - moodPedro

32a.jpgUSA (United Artists), 150 perc, néma, ff.

Rendező: D.W.Griffith

Producer: D.W. Griffith

Ebben a filmben is megkapjuk Grish kisasszonyt, sőt! ... kettőt is. Mint kiderült számomra, Lillian Grish-nek volt egy Dorothy nevű testvére is. Vele szerepel ebben a filmben, és mostohatestvéreket alakítanak. annex_gish_lillian_orphans_of_the_storm_02.jpg

A történet a Francia Forradalom idején játszódik, még éppen a kitörése előtt kapcsolódunk be. Látjuk Danton-t Robespierre-el kvaterkázni az utcán. Ők végül fontos szereplői lesznek majd a film második felének. De szintén látjuk Thomas Jefferson későbbi Amerikai elnököt, aki itt még csak nagykövet. Csak azért jelenik meg, hogy az amerikai nézőknek ezzel egy kis örömet okozzon Griffith. Látjuk XVI. Lajost is. Szeretem az olyan filmeket, ahol a fiktív események egy olyan eseménysorral keverednek, melynek ismerjük a pontos kimenetelét. Az pedig némafilmtől szokatlanul erős poén, amikor Danton próbál közbenjárni a népbíróságnál az egyik lány életéért, és valaki figyelmezteti, hogy vigyázzon, mert az ilyesmi egyszer még az életébe kerülhet.

Griffith-től az ekkorra tőle már megszokottá vált melodrámát kapjuk (váratlan és valószerűtlen fordulatokkal, a filmet végigkísérő balsorssal, stb.). Itt sem bírja ki, hogy ne csempésszen bele néhány egészen valószerűtlen momentumot. Az egyik lányt elraboló cigány asszonynak olyan jellegű bajsza van hiányos fogsora fölött, mint amilyet Bajor Imre hordott. A királyi udvarban a hölgyek olyan elképesztő hajkoronákat hordanak, amik majdnem 1 méter magasak.

A filmet bevezető szövegben Griffith megpróbál párhuzamot vonni a kommunisták - 3 évvel vagyunk a Nagy Októberi Szocialista forradalom után - és a francia forradalmárok között. Egészen addig megy, hogy a francia (!) forradalmárokat anarchista, bolsevikoknak nevezi, ami talán kicsit erős. Azért találom nagyon szerencsétlennek a politikát belekeverni egy filmbe, mert a politika nagyon gyorsan veszít aktualitásából. A huszadik század első felében az amerikaiak rettegtek, hogy a kommunizmus oda is begyűrűzik, mai szemmel nézve viszont már nevetséges és érthetetlen, hogy miért kell egy francia forradalom idején játszódó filmbe beleerőszakolni az antikommunista vonalat.

A film kiinduló szituációja, hogy az árva mostohatestvérek - akik közül az egyik megvakult egy betegségben - elindulnak Párizsba, mert ott állítólag létezik egy orvos, aki vissza tudná hozni a vak lány látását. Egyiküket már útközben kinézi magának egy pökhendi arisztokrata, majd el is raboltatja. A szerencsétlen, magára maradt vak testvért pedig az előbb említett cigány asszony veszi magához és koldulásra kényszeríti. A film során először a kizsákmányoló nemesség miatt szenvednek a lányok, majd miután kitört a forradalom, kiderül, hogy a másik oldal ugyanolyan elviselhetetlen.

Szép az épített Párizsi sikátorokat ábrázoló díszlet. És persze, ha Francia Forradalomról van szó, akkor szinte kihagyhatatlan szereplő a Guillotine. De látványos a népbíróság ülésterme is.

A már megszokott teátrális játék - a Körkarlen realisztikus színjátszása után - ha lehet, még jobban zavart. Az eddig számomra ismeretlen Grish lány úgy adta elő a vak lányt, hogy egy pillanatig sem tudtam ezt elhinni neki. Igaz, vakot játszani nagyon nehéz lehet. Aki látott  már igazi vakot, az tudja, hogy a merev előrebámulás csak filmen jelent vakot. Számomra még Al Pacino is csak elfogadható az 'Egy Asszony Illata'-ban. Ahány vakot eddig láttam, mindnek folyamatosan járt a szeme, csak éppen szabálytalanul cikázva, mint a látóknak amikor álmodnak. Na de itt ilyen mélységeket nem is vártam. De ha a vak ábrázolása abban merül ki, hogy ha a lány egyedül marad véletlenül egy folyóparton, akkor, mintha felhúzták volna, elindul a víz felé, és éppen hogy csak meg tudja menteni valaki attól, hogy beleessen... Nekem ez egyáltalán nem működött.

Az utolsó húsz perc viszont nagyon izgalmasra sikerült! Mintha már láttam volna ezt a jelenetet, csak más szereplőkkel... Igen... Az Intolerance kortárs szálának a vége szinte ugyanígy volt megcsinálva. Ott is ütős volt, itt meg talán még rátett egy lapáttal Griffith, nagyon sikerült felpörgetni a végét!

Sok kézzel színezett fotót találtam a filmről, érdemes egy külön galériát összeállítanom csak ezeknek. Itt jegyzem meg, hogy volt egy blokk, ami váratlanul ért, és meglepően jól működött. Amikor kitörni készült a forradalom, először egy nagyon impresszív zene kezdődött csak el, és a szegények elkezdtek táncolni, kialakult a karnevál. A színes galériában két kép is van erről a táncmulatságról. A jelenetet kísérő zene - La Carmagnole - lüktetően magával ragadó. A franciák ehhez jól értenek, lásd még a Marseilles-t, ha szuggesztív forradalmi zenéről beszélünk. Végül a karnevál jelenet (mely eleinte még burleszk elemeket is tartalmaz) fokozatosan átcsap valódi forradalomba. Nagyon eltalálta Griffith a hangulatot, és meglepett vele. Bravo, tapsolok.

Griffith utolsó nagy dobása ez, mely még pénzügyileg is sikeres volt valamennyire. A U1024px-dw_griffith_star_hwf.JPGnited Artist többi tagjával visszatérő vitái voltak - a sikertelen együttműködések általában ezt hozzák. Panaszolta, hogy állítólag az ő filmjeire olcsóban adják a jegyeket, bizonyos forrásokra hivatkozva azt állította, hogy becsapják az értékesítési adatokkal kapcsolatban, és jobbnak látja, ha kilép a United Artists-tól, és a továbbiakban maga intézi filmjeinek forgalmazását. Ezt meg is tette, de soha nem tudott újabb sikert elérni. A harmincas évek elején még megpróbálkozott két hangosfilmmel, de a kudarcok után nem készített több filmet. Ami engem meglep ezzel kapcsolatban, hogy első zajos sikere (The Birth of a Nation - 1915) és utolsó sikeres filmje (eme Orphans of the Storm - 1921) között összesen 6 év telt el. Valahogy túl gyorsan átlépett rajta az idő. 

Az első 11 filmből 5 Griffith alkotása volt. Most elbúcsúzunk tőle. Orson Welles mondta: "Soha nem utáltam Hollywod-ot igazán, hacsak nem azért, ahogy D.W.Griffith-el bánt". 

YOUTUBE: Árvák a Viharban (Orphans of the Storm (1921)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása