USA (Micheaux Book & Film Company), 79 perc, néma, ff.

Producer: Oscar Micheaux

Rendező: Oscar Micheaux

Ez a film sokáig elveszettnek tűnt. Forgatási fotókat alig, eredeti moziplakátot egyáltalán nem találtam róla, csak ezt az inkább hirdetésnek tűnő újságkivágást. A 70-es években Spanyolországban (!) találtak egyetlen példányt, amit 1993-ban az USA Kongresszusának könyvtára felújított. 

1919 nyarán a Chicago-i Michigan tónál egy 17 éves fekete fiú átmerészkedett a fehérek strandjához tartozó vízbe. Fehér fiatalok megdobálták, a fiú megfulladt. A kiérkező rendőrök nem voltak hajlandóak letartóztatni a kődobáló fehéreket. Zavargások kezdődtek, amibe az elkövetkező hetek során 38 ember halt bele, és százak sebesültek meg. Ennek azért van jelentősége, mert a film nem sokkal a zavargások után jelent meg, és a zavargások nyomán több állam jónak látta cenzúrázni a filmet, mert féltek, hogy újra felkorbácsolja a közhangulatot. Több jelenetet, melyek a film lényegi részéhez tartoznak kivágattak, például a film végi lincselést és nemi erőszakot. A szólás szabadságát büszkén hirdető USA-ban 1915-ben a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a filmekre nem vonatkozik az Alkotmány szólásszabadsággal kapcsolatos védelme. Tehát a cenzúra törvényes volt.

Oscar Micheaux volt az első színes bőrű filmkészítő. Filmjét egyesek a rasszista "Birth of a Nation"-re adott válaszként értékelik. Én nem vonnék le ilyen egyértelmű kapcsolatot a két film között. Nem kérdés, hogy kiemelt hangsúlyt kap a filmben a feketék hátrányos helyzete. Ugyanakkor nagyon furcsának tűnik mai szemmel az USA-ban elvárt politikai korrektség ismeretében, - ahol ma már nemcsak a néger szó tilos, hanem már a fekete sem ajánlatos, helyettük az afrikai amerikai vált elfogadottá - hogy Negronak hívják magukat a feketék. Ezek szerint ekkor még teljesen elfogadottnak számított ez a szó.

Ha műfaji besorolást kellene mondanom, akkor nagyon zavarban lennék. Először úgy tűnt, ez is valami melodráma lesz. Szerelem és ármány, majd féltékenység, szakítás... így kezdődött a film. Azután hirtelen átment fekete kisebbségi propagandafilmbe, amikor az egyedül maradt főhősnő a fekete fiatalok iskolájának támogatására kezd adományt gyűjteni. Míg a 'Birth of a Nation'-ben a feketék szinte kizárólag műveletlen, durva vademberként voltak ábrázolva, addig itt árnyaltabb a kép: a fehérek között van feketéket támogató asszony és őt erről lebeszélni igyekvő barátnő is. 

Majd mikor ebbe is beleuntam, hirtelen újabb fordulat következett be, egy hosszú flashback (visszatekintő) rész következett, mely a főszereplő Susan fiatalkorával kapcsolatban mutatott be egy eseménysort, melyben többek között az ő nevelőszülei válnak egy lincselés áldozatává. Egy fehér ember Susan (fekete) nevelőapjára tereli egy  fehér ember meggyilkolásának gyanúját. Ez a flashback rész a film legizgalmasabb része. Váratlan fordulattal ér véget az egyik bosszút szomjazó fehér ember általi kísérlet Susan megerőszakolására.

Megnyugtató lezárást kap végül a film: "Be proud of our country, always!" - Légy büszke országunkra, mindörökké! Ez már nagy formátumú emberre utal. Nemcsak megbocsájt, hanem egyenesen büszke az országra, melynek úgy vált részévé, hogy felmenői rabszolgaként kerültek oda.

Zárásul még fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a film gyakorlatilag teljesen mentes volt a némafilmekre annyira jellemző, és az általam nagyon nem kedvelt túljátszástól. És természetesen ebben a filmben minden feketét valódi fekete játszott, semmi blackface!

Sajnos erről a filmről csak egy nagyon rossz minőségű változat létezik. Mintha az 1993-as felújítás után valaki kiírta volna VHS kazettára a filmet, és most is ez az egy kazettás példány keringene mindenhol. Még az Amazon online videotékával is kísérleteztem, de ott is ez a - szinte - nézhetetlen verzió van. 

YOUTUBE - Within our Gates (1920)

USA (United Artists), 150 perc, néma, ff.

Producer: D.W Griffith

Rendező: D.W. Griffith

A fent jelölt időtartam csak hozzávetőleges. Az én birtokomban levő felújított változatnak ez a hossza, de könnyen elképzelhető, hogy más változat ettől eltérő hosszúságú. Ennek oka, hogy bizonyos jelenetek elvesztek, megrongálódtak, és az egyes intézmények vagy cégek különböző módokon oldották meg ezeket a problémákat. Az én változatomat a New York-i The Museum of Modern Art film részlege újította fel, és a megsemmisült jelenetek helyére - ahol lehetett - forgatáson készült fotókat tett be, és szövegtáblákra kiírták, hogy az adott jelenetben mi történt. Nem túl jelentősek ezek a hiányok egyébként.

A filmipar központja az USA-ban lassan áttevődött nyugatra, pontosabban Hollywoodba. 1919-ben összeállt négy sikeres filmes személyiség  (Mary Pickford, Charlie Chaplin, Douglas Fairbanks és D.W.Griffith) és megalapították a United Artist vállalatot. Az cég eredeti logóját lásd jobbra fent. Az akkor már formálódni látszódó nagy stúdió rendszer ellen hozták létre ezt az egyesülést, hogy a nagyoktól - akik megpróbálták diktálni a színészek és rendezők fizetését - függetlenül tudjanak filmeket gyártani és forgalmazni. Fejenként évi öt film gyártását tűzték ki célul, de mint kiderült, ezt a mennyiséget lehetetlen volt megvalósítani. Nem volt igazán kidolgozott koncepció, pár éven belül csődbe mentek, Griffith addigra ki is lépett, de a cég még ma is létezik. Többszöri tulajdonosváltás után ma az MGM egyik leányvállalata. A baloldali logó talán ismerős is lehet. A Way Down East c. Griffith filmet már ez a cég forgalmazta.

A Birth of a Nation-höz hasonlóan ennek a filmnek az alaptörténetét sem Griffith írta, hanem egy 1897-es Charlotte Blair Parker drámát filmesített meg.

Akár csak a Broken Blossoms-ban, itt is három főszereplő körül zajlanak az események. A háromból két színész már ismerős az előző filmből, és karakterük is nagyon hasonló az előző filmben általuk játszotthoz. A fotón a kalapos Griffith-től (ő nem szerepel, csak rendez; ez werk-fotó) jobbra Richard Barthelmess a Broken Blossoms kínaija. Most (megint) hősszerelmes, majd Lillian Grish az előző film szomorú lánya, akivel ebben a filmben is keservesen elbán a sors. Hozzájuk harmadikként csatlakozik Lowell Shermann (teljesen jobbra) a középkorú playboy... a film negatív hőse. 

 Grish kisasszonyt kimondottan figyeltem. Szerettem volna megszeretni, de sajnos nem ment. Barthelmess-el kapcsolatban nem értem, hogy miért látott benne fantáziát Griffith? A ravasz playboy viszont teljesen ott volt. Hozta Jávor Pált negatív hős féle változatban. 

Három dolgot tartok kimondottan említésre méltónak ebben a filmben:

1. Soft Focus. Az előző filmben is használta Griffith. Leginkább a női főszereplőről készült közeli képeknél alkalmazta ezt a technikát, mellyel különleges, álomszerű hatást lehet elérni különféle lágyító szűrőkkel, illetve a fények megfelelő beállításával. A jobbra látható fotó nem ehhez a filmhez kapcsolódik, de Grish-ről készült ezzel az említett soft-focus technikával.

2. Burleszk elemek. Meglepett, hogy ebben az alapvetően emberi sorsdrámában Griffith milyen gyakran használt burleszk elemeket. Ilyenekkel eddig nem találkoztam nála. Talán ekkor kezdett divatba jönni. Eddig azt hittem, hogy a burleszk szó, mint filmes műfaj - mivel főleg amerikai képviselőivel találkoztam - az angolból származik. Tudtam is, hogy létezik a Burlesque szavuk, de tévedtem. Ez a szó az angolban kimondottan színpadi műfajt takar. Valami kabaré-szerű, kb. mint a Cabaret c. musical füstös kis előadása. A helyes angol megfelelő a 'slapstick comedy' - slapstick két kis fadarab, amit összeütöttek, amikor a viccesnek szánt jelenetben az egyik ember behúzott egyet a másiknak. Ettől a fa koppanástól még viccesebben hatottak az ütések, fenéken billentések... Nem mondom, hogy ennek a filmnek a túlnyomó része ilyen elemekből áll, de sokszor nem értettem, hogyan jönnek ebbe a mély drámába ezek a bugyuta jelenetek...

3. Ami mindenképpen mérföldkő, és be kell valljam szinte végigizgultam - és ami mellesleg mindenkiben felvillan, aki látta ezt a filmet - az az utolsó 10 perc, amikor Grish kisasszony egy jégtáblán eszméletlenül fekve halad a folyón egy vízesés felé. Nagyon hideg volt, a kamerákhoz külön tüzet kellett gyújtani, hogy ne fagyjanak be. Grish - aki egyik kezét a vízbe lógatta, hogy még magatehetetlenebbnek tűnjön - állítólag maradandó sérüléseket szenvedett el emiatt. 

 Ez a film hatalmas siker lett. A negyedik legtöbb bevételt hozta a némafilmek közül. A legtöbbet a - szintén Griffith által készített - Birth of a Nation hozta.

Végezetül még néhány fotó a filmről, csak mert szépek, hangulatosak:

Ez az általam is látott változat:

YOUTUBE - Way Down East (1920)