Magyarország (MAFILM), 100 perc, Gevacolor, magyar

Rendező: Nádasdi Kálmán és Ranódy László

Ez az alkotás leginkább arról híres, hogy ez volt az első magyar teljes hosszában színes film. 

Az éledező magyar filmgyártásnak a negyvenes évek végén nem volt elég pénze, hogy - az ekkoriban igen drága - színes nyersanyagot beszerezze. Állítólag a román határon valamilyen csempészektől lefoglaltak a vámosok egy nagyobb mennyiségű Grevacolor nyersanyagot, mely az AGFA egyik kísérleti színes nyersanyaga volt. Mivel még erősen kísérleti stádiumban volt a gyártmány, csak a későbbiekben derültek ki vele kapcsolatban a konstrukciós hibái: néhány év alatt elveszítette színeinek nagy részét, és a hangsávja is nagyon gyorsan leromlott. 1-2 év múlva tehát a MAFILM színes büszkesége fakó, fekete-fehér, hallgathatatlan minőségű filmmé silányult.

Nem csoda, hogy már 1961-ben (!), tehát alig több, mint tíz évvel az elkészülte után a Pannónia Filmstúdió megpróbálta felújítani a filmet. A színekkel nem különösebben boldogultak, és a hangsávval is csak odáig jutottak, hogy újraszinkronizálták a még élő szereplőkkel. A főszereplő Soós Imre ekkor már nem élt, így az ő hangját például Csíkos Gábor adta. 

Később, a 2003-2004 években a Magyar Nemzeti Filmarchívum, - akik azóta is dicséretes munkát végeznek a filmek felújításával - nem csak az eredeti színeket, de a hangsávot is szinte tökéletes minőségben helyreállította, így én már megközelítőleg olyan minőségben láthattam ezt a filmet, mint azok, akik a premier idején jegyet váltottak rá.

Itt jegyzem meg, hogy blogomban - ha csak tehetem, nem a filmből kivett képkockákkal illusztrálom bejegyzéseimet, hanem lehetőség szerint jó minőségű forgatási fotókkal, amik ekkoriban jellemzően fekete-fehérek voltak akkor is, ha a film színes nyersanyagra forgott. Tehát a továbbiakban ilyen képek láthatóak, de a film maga színes.Ludas Matyi történetét talán mindenki ismeri. Az eredeti Fazekas Mihály-féle vershez képest néhány apróbb változtatást eszközölt a forgatókönyvíró Szinetár György. Ennek oka feltehetőleg az volt, hogy maga az eredeti vers valószínűleg nem töltött volna ki egy egész estés filmet történettel, ezért néhány új cselekmény-szállal, és szereplővel bonyolítottak rajta egy kicsit.

Ludas Matyi (Soós Imre) például szerelmes egy Piros nevű lányba (Horváth Teri), akit anyja pont a Döbrögi birtokra küld cselédként dolgozni a történet elején, aki így maga is tanúja lesz a Matyit érintő kellemetlen eseményeknek, de segítséget is fog nyújtani Matyi bosszújához.

De említhetnénk például Döbrögi lányát (Ruttkai Éva), aki túl sokat ugyan nem tesz hozzá a történethez, legfeljebb növeli a női szereplők számát, ahogy a hozzá hasonlóan affektáló francia nevelőnő is (Kiss Manyi).

Azok kedvért, akik véletlenül nem ismerik a történetet: Ludas Matyi kiviszi a libáit a döbrögi vásárba, hogy jó áron túladjon rajtuk. Nem tudja, hogy Döbrögi Döme nagyúr, ha valamit kinéz magának a piacon, akkor ő mondja meg az árat, és ha az nem tetszik az eladónak, akkor elveszi tőle erőszakkal. Matyi ezen felháborodik, és a tiszteletlen hangnemért cserébe nem csak az összes libáját veszik el, de még 50 botütést is kap. Miután ezt a büntetést  Matyi elszenvedte, megfogadja, hogy háromszor is visszafizeti ezt Döbröginek. Természetesen meg is teszi, bár a nagyúr minden lehetséges óvintézkedést megtesz ennek elkerülésére, de főhősünk különböző cselekkel mindig túljár az eszén.

Van olyan elemzés, ahol ifjúsági film-vígjátéknak sorolják be a Ludas Matyit. Tény, hogy felnőtteknek talán kevésbé szórakoztató, nem túl komolyan vehető ez a történet. Van egy kis stíluskeveredés is. A film első harmada kifejezetten realisztikusan jelenik meg. Ezt a részt vígjátéknak aligha nevezném. Matyi büntetése is teljesen valóságosnak látszik. 

Ettől kezdve viszont, amikor Döbrögi uraság kapja vissza háromszor a büntetést, már karikatúra-szerűvé válik minden. A Döbrögit játszó Solthy György nagyon hiteles volt az első, realisztikusabb részben, a másodikban már inkább bohócként alakította a mindig pórul járó uraságot.

A kommunista pártnak nyilván szimpatikus volt az elnyomott parasztgyerek lázadása a hatalommal szemben. Külön megmaradt bennem Matyi zárómondata, mely nem a versből való:

Van énnekem fegyverem: az igazság... De botom is van hozzá!

Ezen érdemes kicsit elgondolkozni... szóval az igazság az ő legfőbb fegyvere, de ha nem győz az igazság, akkor megy az majd máshogy is. Akár a kommunista kiáltványban is jól megférne ez a két mondat minden változtatás nélkül...

A film nagy része stúdión kívül, vidéki helyszíneken forgot. A fenti képen Soós Imre látható valamelyik jelenet forgatása után a helybeliekkel pózolva, akik talán még statisztaként is szerepeltek a filmben. Sok jelenet vettek fel Dabason, ahol a film kedvéért leszerelték a villanypóznákat, a cseréptetős házak tetejét szalmával fedték be, hogy korhű legyen a környezet. (1820-as évek környékén vagyunk a történetben)

Gyerekként szórakoztatott a történet, melyben a kis parasztlegény jól megbosszulja az őt ért megaláztatást, felnőtt fejjel talán nem ezt állítanám ideálnak a gyerekek elé...