Magyarország (Hunnia Filmstúdió), 97 perc, ff., magyar

Rendező: Ranódy László

Kosztolányi Dezső novellájából Huszty Tamás írt forgatókönyvet a Ranódy László által rendezett filmhez.

Valamikor a "századforduló" idején vagyunk Sárszegen (a mai Románia területén). A történet középpontjában egy idős házaspár és rút vénlányuk szerepel....

... de mindjárt pontosítanom is kell magam... igazából alig történik valami ebben a történetben...  nem a felszínen keresendő a lényeg, hanem a lelkek mélyén... és ki kell hangsúlyoznom ezúttal, hogy úgy történik vajmi kevés az egész filmben, hogy közben egy percig sem válik unalmassá!

A film első perceiben a nyugalmazott megyei levéltáros Vajkay Ákos (Páger Antal) és felesége (Tolnay Klári) éppen segít Pacsirtának (Nagy Anna) szerencsétlen, csúnyácska lányuknak a készülődésben. Néhány napra a rokonokhoz utazik, ahol a szülők reményei szerint a megözvegyült ispán (Görbe János) talán majd megkéri a kezét...

Ahogy a lány eltávozik a vonaton, a szülők egyszeriben kivirulnak. Szép lassan világossá válik, hogy szerencsétlen lányuk miatt gyakorlatilag bezárkózva, a világtól elvonultan élnek. És ez a kizárt külvilág most erre az időszakra újra megnyílik előttük. Újra vendéglőbe, társaságba, színházba kezdenek járni. 

Ahogy látjuk, hogy hogyan éli meg "másodvirágzását" az idősödő pár, úgy ágazik le a történet a körülöttük feltűnő ismerősök egy-egy epizódját felvillantva. És elképesztő látni, hogy néha egy ilyen pár perces epizódszerepre is mekkora színészóriások ugrottak be: Törőcsik Mari csak pár percig látható egy színházi előadás dívájaként, de említhetném a mindig gyönyörű Bara Margitot, a szikár Görbe Jánost, a nagyhangú Bessenyei Ferencet, vagy a gyakran cinikus figurákat alakító Darvas Ivánt. Az ember csak néz, hogy melyik színészóriás tűnik fel az egyik pillanatban, hogy aztán egy másik csodálkozás elvonja a figyelmet az előzőről.

A kis elágazások, a már említett kis epizódok szépen felvonultatják a házaspár szinte teljes ismeretségi körét, és mindenhol belepillanthatunk egy-egy hasonlóan zavaros magánéletbe. És nagyon úgy tűnik, hogy hiába csillog a felszín, a mélyben mindenhol súlyos problémák lapulnak...

Velős mondata a filmnek... minél jobban ízlelgetjük, annál mélyebb tartalmat találhatunk benne... sokkal többet, mint ami első olvasatra előjön...

Páger Antal ismét megmutatja, hogy mennyire zseniális színész. Apró, finom mozdulatai, gesztusai, csendjei teszik tökéletesen világossá nagyságát. Külön érdekes látni a 303-as listán két egymás utáni filmben (a Hattyúdal volt az előző) két teljesen ellentétes karakterben.

Páger tökéletes társa a filmben Tolnay Klári, aki bájos idős asszonyból szinte kivirágzik, ahogy újra megnyílik előttük az élet. De minden hiába, mert lelkiismeretfurdalásuk mégsem engedi, hogy szabad utat engedjenek másodvirágzásuk okozta boldogságuknak.

Pacsirta alakja talán egy kissé eltúlzott volt. Na nem színészileg, hanem maszkmesterileg...

Persze nem volt könnyű feladat Pacsirta megjelenítése, mert a színészválasztásnál nem volt meg a rendezői bátorság egy igazán csúnya színésznőt kiválasztani... ehelyett egy gyönyörű lányból kellett rút kiskacsát varázsolni, és hát valljuk be, ez nem volt könnyű feladat. Legalábbis a mai szemmel olyan "Betty a csúnya lányos", kissé erőltetett, maszkmesteri megoldás született, elsősorban hatalmas műfogsor alkalmazásával csúnyítva el az eredetileg gyönyörű arcot, sőt, még egy árnyalatnyi pejhedző bajuszkával is fokozva a látványt.

Szívbe markoló történet, a végén feloldozás nélkül... talán pont emiatt marad meg bennünk ilyen mély nyomot hagyva ez a film.

Érdekesség, hogy egészen az utóbbi évekig nem volt színházi feldolgozása ennek a regénynek/filmnek. 2019-ben végül a Pesti Magyar Színházban bemutatták, és ugyanebből az előadásból végül egy tévéfilm is készült, ami várhatóan valamikor mostanában (2021 őszén) kerül bemutatásra valamelyik közszolgálati csatornán. Kíváncsian várom! Annyit lehet előre tudni, hogy a századfordulóról áthelyezték az 1960-as évekbe (tehát nagyjából a film készítésének idejére) a történetet.

Magyarország ( Hunnia Filmstúdió), 95 perc, ff., magyar

Rendező: Ranódy László

Móricz Zsigmond ifjúsági regényéről - Nyilas Misivel a főszerepben - talán majdnem mindenki hallott. A regényből Darvas József írt forgatókönyvet, és Ranódy László rendezett belőle gyönyörű filmet.

1892 Januárjában zajlik a történet - ezt egy nevezetes lottószelvényen feltüntetett dátumból tudjuk meg. A film elején csak annyit árul el egy felirat, hogy az 1890-es években járunk.

A kis Nyilas Misi (Tóth László) a történetünk főszereplője, aki a Debreceni Református Kollégium ingyenes (anyagi támogatásban részesülő), kitűnő diákja. Szüleitől távol, kiszolgáltatva a felnőtteknek (és néha osztálytársainak is) nem talál egyetlen igazán biztos pontot sem az életben. Az egyetlen, aki minden körülmények között hűséges hozzá, egy törött szárnyú madár, egy csóka, akit magához vesz, hogy segítsen neki felépülni

"Én nem csináltam semmi rosszat... Én mindenkihez jó akartam lenni..."

- ezeket a szavakat mondja Misi, miután valóban úgy érik súlyos vádak, hogy ő soha senkinek nem akart rosszat, mindenkinek próbált megfelelni, segíteni... De nem lehet mindenkinek megfelelni... sajnos azt mindenkinek a saját bőrén kell megtanulnia: még kísérletet sem érdemes erre tenni, hiszen ahogy mondani szokás: egyik ember esőért imádkozik, a másik napsütésért... mindenkinek még az Isten sem tud megfelelni... 

Misi rendszeresen egy vak embernek olvas fel újságból pénzért. Egyik nap ez az ember előző éjszakai álma alapján megkéri Misit, hogy vegyen lottót (a filmben lutrinak hívják) a megálmodott számokat megtéve. Később másvalaki, akinek szívességet tett szerelmi ügyben ellopja tőle a szelvényt, és maga váltja be amikor kiderül, hogy négy találatot ért el... A vak férfi feljelenti Misit, mivel az nem jelentkezik a nyereménnyel.

A kollégium tanárai nagyrészt gerinctelen képmutató alakok. Az iskola igazgatója a "Vén Baka" (Bessenyei Ferenc) az egyike annak a néhánynak, aki komolyan a gyermekek érdekét tartja szem előtt. Először el is kergeti a csendőröket, amikor azok megjelennek nyomozni. Érdekes szemlélni a régi világ normáit, ahol a kollégium igazgatója annak autonómiájára hivatkozva kirúgja a csendőröket az épületből, azok pedig elnézésért esedezve, kalapjukat tördelve oldalognak ki... hát egész más világ volt, az biztos... nem lehet ráfogni, hogy rendőrállam...

Tóth László Nyilas Misije egy percig sem szorul háttérbe a színészhatalmasságok között. Pedig olyan neveket vonultat fel a film, mint Makláry Zoltán, Bitskey Tibor, Psota Irén, illetve Törőcsik Mari, hogy csak a legismertebbeket említsem... Törőcsik Mari szépsége ebben a filmben is lehengerlő!

A színészlegendák felvonulásától függetlenül a gyerekszereplők emelik igazán magas színvonalra a filmet. Nem csak a főszereplő Tóth László, de gyakorlatilag mindenki profi teljesítményt nyújt.

Ranódy egy 1962-es Filmvilágban meséli el részletesen, hogy hogyan keresték meg a megfelelő gyerekeket az egyes szerepekre. Mivel a fiúknak Debrecen közeli tájszólással kellett beszélniük (tökéletesen teszik, lévén ez mindegyiküknek a sajátja) a Debrecen környéki összes általános iskolát bejárták az ezért felelős munkatársak. 

Ranódy emberei felvonultatták a gyerekeket, azaz mai szóval élve castingot tartottak. A rendező elképzelése az volt, hogy sovány, kis növésű, ránézésre visszahúzódó gyereknek kell játszani Nyilas Misit. Akik ennek a képnek megfeleltek a felvonuló gyerekek közül, azokkal egy helyzetgyakorlatot játszattak el. Akiknek a helyzetgyakorlat alapján láthatóan volt egy kicsi színészi vénája, azokat kiválogatták és lefényképezték. A fotók alapján azokat, akik Ranódynak is tetszettek behívták Debrecenbe, újabb próbatételre: Hazugsággyakorlatnak hívták ezt a játékot. Kérdéseket kaptak a jelöltek, és semelyik kérdésre nem volt szabad igazat mondaniuk. Végül ezután a rosta után húsz fiú jelölt maradt a főszerepre. Őket egy szállodába költöztették, elolvastatták velük a szóban forgó regényt, moziba jártak velük, és sokat beszélgettek. Elpróbáltak velük jeleneteket a már kész forgatókönyv alapján... Végül három fiú jutott el az utolsó rostáig, ezek egyike volt a végső győztes Tóth László. Hosszas gondolkodás után őt tartotta Ranódy a legalkalmasabbnak.

Nyugodtan el lehet mondani Tóth Laciról, hogy hatalmas szerepe van abban, hogy a film ilyen remekül sikerült, és persze, hogy ilyen sikeres lett. Tóth Lászlóból végül nem lett nagy színész, bár élete során szerepelt még néhány filmben. Ranódy meg is jegyezte a castingról szóló beszámolója végén, hogy a gyermekszínészek esetében nagyon körültekintően kell eljárni, mert a jó gyerekszínész szerinte egy formálható figura, nem pedig nagy egyéniség, és mint ilyen, felnőttkorára nem várható, hogy jó színész válik majd belőle. Erre próbálta is felkészíteni a gyerekeket a szülők bevonásával is.

Összesen 9 mozifilmben kapott kisebb-nagyobb szerepeket, ami azért is érdekes, mert a Légy Jó Mindhalálig-on kívül három másik is rajta van ezen a 303-as magyar listán. Annyira erős emléket hagyott bennem ebben a szerepben, hogy nagy izgalommal várom hogyan alakul majd tehetsége az évek folyamán... igaza volt-e Ranódynak abban, hogy nem szabad tőle nagy színészi karriert várni...?

Magyarország (MAFILM), 145 perc, színes, magyar

Rendező: Nádasdi Kálmán, Ranódy László és Szemes Mihály

Először Balázs Béla játszott a gondolattal, hogy az 1948-as szabadságharc emlékére valami internacionális, - tehát az abban résztvevő hatalmak utódaival közös - alkotást hozzanak létre. Nagyon idealista elképzelés volt, hogy majd a románokkal és az osztrákokkal olyan közös nevezőre lehet jutni, egy olyan filmet lehet közösen létrehozni, melyben a '48-as forradalom annak eseményei és szereplői az abban résztvevő minden nemzet ízlésének megfelelően jelenjen meg. Ilyen közös nevező nem létezik, és az elkövetkező néhány száz évben nem is várható, hogy ilyesmi létrejöjjön.

Nem csoda, hogy ez a koprodukció Balázs Béla elképzelései szerint nem is jött létre a százéves évfordulóra. Ám az ötvenes években újra elővették a témát, és magyar mércével mérve szuperprodukciót alkottak - már ami a kivitelezés grandiózus voltát illeti.

A korszak szinte minden említésre méltó színésze kapott valamilyen kisebb-nagyobb szerepet. Nagyon kellett figyelnem, nehogy elmulasszak valamit. Sinkovits Imrének vagy Soós Imrének például alig pár másodpercnyi szerep jutott. Rajtuk kívül a teljesség igénye nélkül ilyen neveket látunk feltűnni a filmben:

Görbe János, Makláry Zoltán, Básti Lajos, Szirtes Ádám, Mádi Szabó Gábor, Benkő Gyula, Bessenyei Ferenc, Bitskey Tibor, Bánhidi László, Bárdy György, Darvas Iván, Pécsi Sándor, Raksányi Gellért, Zenthe Ferenc, Váradi Hédi... azért nem akármilyen lista ez, akárhogy is nézzük...

A forgatókönyvön Illyés Gyula és Nádasdy Kálmán dolgozott, a jelképes rendezői székben hárman is ültek: Ranódy László, Nádasdy Kálmán és Szemes Mihály. Érdekes lenne tudni, hogy hogyan oszlott meg a rendezői munka... Egyes elemzések szerint a produkción erősen érződik, hogy mindenki mindenkinek meg akart felelni... Az egyes rendezők egymásnak, a pártnak, a szovjeteknek, stb... 

Azt kell mondanom, hogy ami született az egy élvezhető alkotás, és nem lehet azzal vádolni, hogy különösebben elrugaszkodott volna a történelemtől. Még akkor sem, ha az avatatlan szemlélő a filmet megtekintve azt hihetné, hogy mi tulajdonképpen győztesen zártuk ezt a forradalmat. A film ugyanis a forradalom kitörésével kezdődik, és a Nagyszebeni csatánál fejeződik be, amiről tudni illik, hogy egy kisebb (nem perdöntő) vereséggel zárult számunkra. A film zárójelenete viszont olyan hatást kelt, hogy ez alapján akár Nagyszebeni győzelemként is beszélhetnénk róla. És érdekes módon itt, 1849 Január 21-én lezárul a film története, holott a valóságban ezek után jön csak a fekete-leves, ami közismerten az 1949-es októberi kivégzésekkel ér véget.

A több, mint kétórás - mozikban akkoriban cigarettaszünettel vetített - film nagyjából három fontos személy köré tagolódva, három részre bontható. Az első részben Kossuth (Básti Lajos) a másodikban Petőfi (Görbe János), a harmadikban pedig a lengyel Bem tábornok (Makláry Zoltán) alakja dominál.

Petőfivel a legnagyobb bajom - nézzünk a fenti képre, és ez sajnos olyan sokszor előfordul a filmtörténelemben - , hogy egy hamis karaktert látunk. Petőfi nem ilyen volt, bár lehetett volna ilyen, ha megéri a negyven éves kort, de nemzetünk nagy költője 25 éves volt a forradalom kitörésekor, és ismereteink szerint rá nagyjából egy évvel meg is halt. A forradalom kitörésekor egy lánglelkű zseniális ifjú volt, nem pedig egy Görbe által megjelenített középkorú, kissé megcsömörlöttnek ható ellenálló.

Ezzel szemben a Bemet alakító Makláry remekül hozza azt a figurát, amilyennek a lengyel hadvezért elképzeljük. Ismereteink szerint Petőfi apai rajongással szerette és tisztelte őt, mely viszony valószínűleg kölcsönös is volt. A bátor, már-már vakmerő katona hírében álló Bem állítólag gyakran adott a lánglelkű költőnek olyan utasításokat, amivel kivonta őt a veszélyesebb harcok közeléből.

Kossuth alakjával sincsen semmi problémám, hallhatjuk felcsendülni az ismert Július 11-i képviselőházi beszédét, mely a jól ismert ismert mondattal végződik:

...Ezt akartam kérni, de önök felállottak; s én leborulok e nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!

 Látványosak, és jól követhetőek a csatajelenetek. Állítólag a nagyszámú statisztéria nagy részét a magyar honvédség, akarom mondani a néphadsereg tette ki. Nagyon szépek a színes felvételek. Hegyi Barnabás operatőr remek munkát tett le a vágóasztalra.

Az ötvenes években Március 15 természetesen nem volt ünnepnap, valamilyen okból mégis készítettek hozzá egy monumentális filmet, amit állítólag minden évben meg kellett nézniük a mozikba vezényelt kisiskolásoknak. A várakozásaimat felülmúlta, ami persze nem feltétlenül árul el sokat a film minőségéről, mert az ötvenes évek diktatúrájától nem vártam el, hogy egy korrekt '48-as filmet készítsen, mindenesetre egész nézhető alkotás lett.

Magyarország (MAFILM), 100 perc, Gevacolor, magyar

Rendező: Nádasdi Kálmán és Ranódy László

Ez az alkotás leginkább arról híres, hogy ez volt az első magyar teljes hosszában színes film. 

Az éledező magyar filmgyártásnak a negyvenes évek végén nem volt elég pénze, hogy - az ekkoriban igen drága - színes nyersanyagot beszerezze. Állítólag a román határon valamilyen csempészektől lefoglaltak a vámosok egy nagyobb mennyiségű Grevacolor nyersanyagot, mely az AGFA egyik kísérleti színes nyersanyaga volt. Mivel még erősen kísérleti stádiumban volt a gyártmány, csak a későbbiekben derültek ki vele kapcsolatban a konstrukciós hibái: néhány év alatt elveszítette színeinek nagy részét, és a hangsávja is nagyon gyorsan leromlott. 1-2 év múlva tehát a MAFILM színes büszkesége fakó, fekete-fehér, hallgathatatlan minőségű filmmé silányult.

Nem csoda, hogy már 1961-ben (!), tehát alig több, mint tíz évvel az elkészülte után a Pannónia Filmstúdió megpróbálta felújítani a filmet. A színekkel nem különösebben boldogultak, és a hangsávval is csak odáig jutottak, hogy újraszinkronizálták a még élő szereplőkkel. A főszereplő Soós Imre ekkor már nem élt, így az ő hangját például Csíkos Gábor adta. 

Később, a 2003-2004 években a Magyar Nemzeti Filmarchívum, - akik azóta is dicséretes munkát végeznek a filmek felújításával - nem csak az eredeti színeket, de a hangsávot is szinte tökéletes minőségben helyreállította, így én már megközelítőleg olyan minőségben láthattam ezt a filmet, mint azok, akik a premier idején jegyet váltottak rá.

Itt jegyzem meg, hogy blogomban - ha csak tehetem, nem a filmből kivett képkockákkal illusztrálom bejegyzéseimet, hanem lehetőség szerint jó minőségű forgatási fotókkal, amik ekkoriban jellemzően fekete-fehérek voltak akkor is, ha a film színes nyersanyagra forgott. Tehát a továbbiakban ilyen képek láthatóak, de a film maga színes.Ludas Matyi történetét talán mindenki ismeri. Az eredeti Fazekas Mihály-féle vershez képest néhány apróbb változtatást eszközölt a forgatókönyvíró Szinetár György. Ennek oka feltehetőleg az volt, hogy maga az eredeti vers valószínűleg nem töltött volna ki egy egész estés filmet történettel, ezért néhány új cselekmény-szállal, és szereplővel bonyolítottak rajta egy kicsit.

Ludas Matyi (Soós Imre) például szerelmes egy Piros nevű lányba (Horváth Teri), akit anyja pont a Döbrögi birtokra küld cselédként dolgozni a történet elején, aki így maga is tanúja lesz a Matyit érintő kellemetlen eseményeknek, de segítséget is fog nyújtani Matyi bosszújához.

De említhetnénk például Döbrögi lányát (Ruttkai Éva), aki túl sokat ugyan nem tesz hozzá a történethez, legfeljebb növeli a női szereplők számát, ahogy a hozzá hasonlóan affektáló francia nevelőnő is (Kiss Manyi).

Azok kedvért, akik véletlenül nem ismerik a történetet: Ludas Matyi kiviszi a libáit a döbrögi vásárba, hogy jó áron túladjon rajtuk. Nem tudja, hogy Döbrögi Döme nagyúr, ha valamit kinéz magának a piacon, akkor ő mondja meg az árat, és ha az nem tetszik az eladónak, akkor elveszi tőle erőszakkal. Matyi ezen felháborodik, és a tiszteletlen hangnemért cserébe nem csak az összes libáját veszik el, de még 50 botütést is kap. Miután ezt a büntetést  Matyi elszenvedte, megfogadja, hogy háromszor is visszafizeti ezt Döbröginek. Természetesen meg is teszi, bár a nagyúr minden lehetséges óvintézkedést megtesz ennek elkerülésére, de főhősünk különböző cselekkel mindig túljár az eszén.

Van olyan elemzés, ahol ifjúsági film-vígjátéknak sorolják be a Ludas Matyit. Tény, hogy felnőtteknek talán kevésbé szórakoztató, nem túl komolyan vehető ez a történet. Van egy kis stíluskeveredés is. A film első harmada kifejezetten realisztikusan jelenik meg. Ezt a részt vígjátéknak aligha nevezném. Matyi büntetése is teljesen valóságosnak látszik. 

Ettől kezdve viszont, amikor Döbrögi uraság kapja vissza háromszor a büntetést, már karikatúra-szerűvé válik minden. A Döbrögit játszó Solthy György nagyon hiteles volt az első, realisztikusabb részben, a másodikban már inkább bohócként alakította a mindig pórul járó uraságot.

A kommunista pártnak nyilván szimpatikus volt az elnyomott parasztgyerek lázadása a hatalommal szemben. Külön megmaradt bennem Matyi zárómondata, mely nem a versből való:

Van énnekem fegyverem: az igazság... De botom is van hozzá!

Ezen érdemes kicsit elgondolkozni... szóval az igazság az ő legfőbb fegyvere, de ha nem győz az igazság, akkor megy az majd máshogy is. Akár a kommunista kiáltványban is jól megférne ez a két mondat minden változtatás nélkül...

A film nagy része stúdión kívül, vidéki helyszíneken forgot. A fenti képen Soós Imre látható valamelyik jelenet forgatása után a helybeliekkel pózolva, akik talán még statisztaként is szerepeltek a filmben. Sok jelenet vettek fel Dabason, ahol a film kedvéért leszerelték a villanypóznákat, a cseréptetős házak tetejét szalmával fedték be, hogy korhű legyen a környezet. (1820-as évek környékén vagyunk a történetben)

Gyerekként szórakoztatott a történet, melyben a kis parasztlegény jól megbosszulja az őt ért megaláztatást, felnőtt fejjel talán nem ezt állítanám ideálnak a gyerekek elé...