USA (Disney), 64 perc, Technicolor, angol

Rendező: Ben Sharpsteen

Producer: Walt Disney

Az 1937-es Hófehérke elsöprő sikere után, majd az azt követő 1940-es két film - a Pinokkió és a Fantázia - pénzügyi sikertelenségét követően Walt Disney-nek ki kellett találnia valamit, hogy negyedikre végre újra nyereséges egész estés filmet tudjon készíteni.

Ilyenkor az ember kényszerből azzal kezdi, hogy lefarag a költségekből, úgy biztosan több marad a bevételből. A festékanyagon is spóroltak: a háttereket vízfestékkel festették, így olcsóbb volt. A film hossza is csak 64 perc, és úgy általában kevésbé volt kidolgozott a képi megjelenítés, mint ahogy az addig megszokott volt a Disney-s nagyfilmek esetében.

Szerencséje volt Disney-nek, mert bejött a dolog. Nem csak spórolni sikerült sokat, de ez a film végre megint sikeres lett, így az alacsonyabb költségek mellett a nyereség is újra jól alakult. Állítólag ez volt egyébként Walt kedvence a stúdiója által gyártott mesefilmek közül.

Egy aranyos kis elefánt a film főszereplője. Egy gólya pottyantja le édesanyjához, aki egy cirkusz elefántjaként dolgozik. Szegény csöppségnek van egy 'kis' testi hibája: Hatalmas fülei vannak, és emiatt gúnyolódás tárgyává válik. 

• 
• 
• 

Mivel egy édesanyának nem lehet nagyobb fájdalmat okozni annál, mint, hogy drága kicsikéjét bántják, egyszer csak elszakad a cérna nála, és nekiesik a gúnyolódó tömegnek, amire persze a cirkuszigazgató bezáratja egy lakókocsiba, elválasztva gyermekétől.

Furcsa módon Dumbo egyetlen egyszer sem szólal meg a film során, és édesanyja is csak egyszer, amikor Dumbo-nak nevet ad. Holott Dumbo társa, aki felkarolja a magára maradt állatot, - Timothy az egér - folyamatosan beszél. Érdekes lenne megtudni, hogy DIsney végül miért döntött úgy, hogy Dumbo nem beszél, főleg, mivel eredetileg már meg is volt, hogy ki lesz az elefánt szinkronhangja. De itt meg kell jegyeznem, hogy a mese során egyetlen egyszer nem tűnt föl, hogy nem beszél az elefánt, csak amikor - szokásom szerint - elkezdtem utánanézni a filmnek, akkor olvastam valahol. Ekkor esett le, hogy valóban...

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Van egy jelenete a filmnek ami viszont egészen megdöbbentett. Hozzáteszem, hogy felnőtt fejjel láttam először. Szóval van egy jelenet, ahol Dumbo (a gyermek elefánt) lerészegedik. Víz helyett tévedésből alkoholt iszik. Már ez is meglepett. De ami utána jön, az egy olyan pszichedelikus utazás, egy  hallucináció, ami alatt csak néztem, és leesett az állam. Persze teljesen indokolatlan a tiltakozás, ami néha fogadja ezt a jelenetet. Hat éves kis hercegnőmmel néztük a filmet, és gyermekemnek semmi problémája nem volt vele. Hozzáteszem, - szerintem - nem is igazán értette. Nem is tudja mi a részegség, ő ezt az öt perces jelenetet egy nagyon vicces, színes-zenés közjátéknak vette...

Nem hiszem, hogy nagy meglepetést lövök le, ha elárulom, hogy végül azért minden a helyére kerül. Mindenki boldog lesz.

Mint a többi Disney-s posztom végén sem, most sem állom meg, hogy fel ne hívjam a figyelmet arra, hogy Európában is van egy Disneyland, ahol arra az időre, amennyit megengedhetünk magunknak, hogy ott töltsünk, mi is a mesék részesei lehetünk. Kisgyermekeknek két kihagyhatatlan Dumbo-s játék is van: Az egyik a repülő elefánt, a másik a Casey Junior. Így hívják a kis-vonatot a filmben, amivel a cirkusz Amerikát járja.

• 
• 
• 
• 
• 

 

USA (Walt Disney), 88 perc, Technicolor, angol

Rendező: Hamilton Luske, Ben Sharpsteen

Producer: Walt Disney

Mint minden gyerek, én is imádtam a rajzfilmeket. Bár akkoriban még nagyon színvonalas rajzfilm gyártás folyt Magyarországon is, a Disney filmjei azért kiemelkedtek minden más rajzfilm közül. Aztán ahogy kamaszodtam, természetesen a rajzfilmek elvesztették számomra jelentőségüket, és legközelebb akkor kerültem közel hozzájuk, amikor gyermekeim elkezdték nézni őket. Most újra megnézve a Pinokkiót elámulok, hogy már 1940-ben milyen magas színvonalon alkottak ebben a stúdióban. 

A Hófehérke - az első egész estés rajzfilm - váratlan sikere után nem is volt kérdéses, hogy a rövidfilmek mellett ezek a nagyobb produkciók kiemelt jelentőségűek lesznek. A stúdió a Bambin kezdett el dolgozni, de különböző technikai nehézségek miatt az olasz Carlo Collodi meséje (Storia di un Burattino / Egy fabábú meséje) alapján készülő Pinokkió beelőzött.

Kerül amibe kerül, természetesen ezt is varázslatos Technicolorban készítették, hiszen a gyerekek számára kiemelten izgalmas ez a vibrálóan színes képi világ. Az eredetileg tervezett 500.000 dollár helyett ennek ötszöröse lett a végleges költség, amivel a korszak egyik legdrágább filmje lett, de megérte.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Míg a Hófehérke egy speciális Oscart kapott - kedvesen egy nagyot, és hét kicsit - a rajzfilmes műfajban végzett úttörő munkáért, addig a Pinokkió két 'verseny'-kategóriát is megnyert: a legjobb dalért és a legjobb aláfestő zenéért járót. Merthogy a zene - Disney szokás szerint - megint varázslatos lett.

Ezúttal egy kis fabábu kel életre. Egy magányosan élő idős fafaragó mester Dzsepettó kívánságát teljesíti egy kedves tündér. Az életre kelt bábú azonban másnap iskolába menet elcsábul, így suli helyett veszélyesebbnél veszélyesebb kalandok várnak rá. Az eredeti történet kifejezetten sötét volt, de azért a Disney-féle változatban is akad néhány ijesztő pillanat. Például az iskolakerülők szamárrá változása már-már a légy című horror átváltozását vetíti előre, igaz, még egy gyermeknek nagyjából megemészthető szinten. A bálna, melynek gyomrában kénytelenek időzni Pinokkió-ék, szintén elég félelmetesre sikerült. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A szereplők mozgatása mai szemmel is tökéletesnek mondható. Sőt, jobb, mint némely nemrég számítógéppel készített animációs film. Úgynevezett rotoszkóp-technikát alkalmaztak az élethű mozgások megrajzolásához. Ez azt jelentette, hogy a mozdulatsort felvették filmre, majd kockáról kockára, gyakorlatilag lemásolták a valóságot. 

A karakterek nagyon jól eltaláltak. Pinokkió szerethető kis figura, Dzsepettó ember, mégis kicsit karikatúraszerű. Érdekes módon a kékruhás tündér (hófehérkéhez hasonlóan, sőt, még annál is inkább) kifejezetten valósághű, mintha egy élő ember jelenne meg a vásznon. Az alábbi képen ez talán nem annyira látványos, de mozdulatainak, mimikájának realisztikus volta egészen valóságossá teszik. Hófehérkéhez hasonlóan az ő modelljét is ismerhetjük. Evelyn Venable volt a "Kék Tündér" megtestesítője.

• 
• 

Amikor első kislányomnak kezdük el beszerezni a legjobb Disney filmeket (még nem létezett torrent), akkor tudtuk meg, hogy egy film újra kiadása után - ami akkor még VHS-en történt - ha elfogy az adott példányszám, nem gyártanak újat, legközelebb a következő évtizedben esedékes következő újra kiadáskor lehet majd hozzájutni az adott filmhez. (elképzelhető, hogy azóta változott ez a policy) Természetesen a Pinokkió kópiáját is megviselte az idő. Az egyik ilyen újra kiadás alkalmával, 1992-ben "leporolták" a filmet, eltüntették a karcolásokat, képkockáról képkockára haladva. A színeket digitálisan visszaállították eredeti tündöklésükbe, a hang is visszanyerte régi csengését. Új magyar szinkront is kapott. Így a mai gyerekek is olyan minőségben (sőt, ma már BluRay-en) élvezhetik ezt a mesét, mint az 1940-es évek kicsinyei.

• 
• 
• 

Nem szégyellem bevallani, engem negyven év fölötti apukaként még mindig elvarázsol Disney világa, örömmel ülök fel a Párizsi Disneylandben a Pinokkió meséjét felelevenítő járgányra. Sőt, szívesen viszem haza azokat a parkban borsos áron kapható kis figurákat, mint amivel maga Disney bíbelődik az alábbi képen.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

USA (Disney), 125 perc, Technicolor, angol

Rendező: Ben Sharpsteen

Producer: Walt Disney, Ben Sharpsteen 

Kicsit kakukkfióka ez a film a Disney stúdió több évtizednyi egész estés animációs alkotásait ismerve. Meglepő vállalkozás, és megkockáztatom, hogy inkább felnőtteknek való, mint gyerekeknek. Hiszen az egyes kisfilmeket felkonferáló Deems Taylor zeneszerzőn és zenekritikuson kívül nem szólal meg senki, a komolyzenei aláfestést nem törik meg párbeszédek, zörejek, semmi. Gyerekeknek, legalábbis a kicsik többségének ez szerintem ilyen két órát meghaladó mennyiségben unalmas lehet. Megjegyzem, 125 perces hosszával a mai napig ez a leghosszabb Disney rajzfilm.

Arról van szó ugyanis, hogy Walt Disney egy vacsora során megemlítette Leopold Stokowskinak (aki a korszak egyik leghíresebb amerikai karmestere volt), hogy szeretne komolyzenei aláfestésre animációs filmeket csinálni. Stokowski felajánlotta, hogy elvezényelné Disney-nek a zeneszámokat a Philadelphia zenekar közreműködésével. Kiválasztottak 8 komolyzenei művet, és ezek felhasználásával készítettek hét stílusában egészen különböző kisfilmet, melyeket az előbb említett zenekritikus átvezető szövegei kötnek össze. Ezek az összekötő részek, ahol a zenekar látható (nem a valódi Philadelphia, csak statiszták) is nagyon szépen megkomponáltak, gyönyörű színes háttérrel, színes megvilágítással, és megállás nélkül mozgó kamerával készültek.

1. kisfilm: Bach: D-mol toccata és fúga 

Rögtön az első kisfilmmel húznak egy váratlant, és egy teljesen non-figuratív animációval lepik meg a gyanútlan nézőt. Engem a számítógépes lejátszók vizualizációs üzemmódjára emlékeztetett, ami a lejátszókban engem idegesített, de itt bevezetésnek még érdekes volt. Ezt a zeneművet szeretem, elég népszerű ahhoz, hogy a legtöbb ember élvezni tudja ezzel a teljesen absztrakt képi kísérettel is.

2. kisfilm: Csajkovszkij - Diótörő

Itt vált világossá, hogy a film készítői nem feltétlenül akarnak a zeneműhöz eredetileg kapcsolódó történetből kiindulni. A kisfilmben ugyanis nincs se karácsony, se diótörő. Nincs is igazi története. Hol meztelen, kecsesen sudár testű tündérkék szállnak, és csillámporukkal díszítik az élővilág teremtményeit, hol varázsgombák vagy virágszirmok táncolnak, hol egy gyönyörű vízalatti világba merülünk le. Lenyűgöző képi világával szerintem ez a fejezet a legszebb, nekem mindenesetre az abszolút kedvencem.

Érdekes momentuma a filmnek, amikor a kisfilmet felvezető Deems Taylor megjegyzi, hogy a Diótörő balett előadása nem volt túl népszerű, és ma is alig adják elő. Azt hittem viccel, bár nagyon komolyan mondta, és cinikus mosolynak még a nyomát sem láttam az arcán. Kicsit utánaolvasva derült ki, hogy a Szentpétervári előadás valóban nem volt túl sikeres, és a film készítésekor tényleg nem is nagyon játszották. 1944 Karácsony este a San Francisco Ballet előadta a darabot, és az viszont már olyan harsány siker lett, hogy azóta minden Karácsonykor előadják, és elég gyorsan egész Amerikában szinte kötelezővé vált karácsonykor előadni a Diótörőt, mint ahogy nálunk is több színházban megy a darab különböző stílusban Mikulás és Karácsony időszakában.

• 
• 
• 
• 
• 

3. kisfilm: Dukas - A bűvészinas

Ez az egyetlen kisfilm, melynek története kötődik az eredeti mű történetéhez. Egyben ez az, mely leginkább hasonlít ahhoz, amit Disneytől megszoktunk. Szerepel benne az ekkor megújult, a mai formájára hasonlító Miki-egér. A bűvészinas egy olyan srácról szól, aki ellesi varázslómestere trükkjét, életre kelt egy söprűnyelet, de elfelejti azt a varázsigét, amivel le tudná állítani az önjáróvá váló tárgyat. Ezzel persze kalamajkák sokasága keletkezik.

• 
• 
• 
• 
• 

 4.kisfilm: Stravinsky - Tavaszi áldozat

Abban tér el ez a szegmens a többitől, hogy ennek a műnek a zeneszerzője még élt a film készítésének idejében. El is látogatott néhány alkalommal a stúdióba, látta a kész filmet is... és hát... enyhén szólva nem volt elájulva attól amit látott. Nem tetszett neki, ahogy a zenekar játssza a darabot, és a hozzá készült animációt egyenesen baromságnak tartotta.

Ez utóbbival kapcsolatban nekem is hasonló érzéseim vannak. Az evolúciónak, az élet kialakulásának ábrázolását ígéri a felvezető szöveg, de amit kapunk, az nagyrészt a dinoszauruszok világának nem túl izgalmas megjelenítése, azok kihalásánál véget is ér a szegmens... Érdemes hamar túllendülni rajta...

• 
• 
• 

Szünet: A zenekar fogja magát, és tagjai szép lassan kisétálnak, majd feljön a főcím. Az eredeti verzióban ez a főcím 15 percig kint volt, amíg az emberek kimehettek a moziteremből, cigarettázhattak, elvégezhették egyéb dolgaikat. Gyerekkoromból emlékszem, hogy a másfél óránál hosszabb filmeknél rendszerint mindig volt szünet, akkor még nem várták el szegény dohányosoktól, hogy ilyen hosszan kibírják káros szenvedélyük nélkül... habár más beszámolók szerint a mozik székein hamutálca is volt, és vígan lehetett dohányozni is, de erre én nem emlékszem konkrétan, bár simán el tudom hinni ezt is.

Ami viszont ezen a ponton tűnik föl igazán: a film közepére elhelyezett főcímen kívül sehol nincs semmilyen más felirat. Sem az elején, sem a végén. Ez azért szokatlan!

A felújított (egyébként gyönyörű) változatban természetesen nem 15 percig látható ez az állókép, csak közel 12 másodpercig, aztán függöny szét, és újra jön a zenekar. Hangolnak. Majd az egyik nagybőgős egyszer csak elkezd egy kis jazz improvizációt nyomni, a zenekarból egyre többen csatlakoznak hozzá, jó hangulatú kis jam-session kerekedik a dologból, amit a hamarosan érkező kommentátor megjelenése szakít csak meg. Aranyos kis közjáték.

5. kisfilm: Beethoven - 6. szimfónia

Olümposzra, a görög istenek otthonába látogatunk el. Itt a különböző mitológiai alakok kavalkádjával találkozunk: cuki unikornisok, faunok, repülő pegazusok, s a kentaur-lányoknak udvarló kentaur-fiúkon kívül felvonulnak a görög istenek is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 6. kisfilm: Ponchielli - Az órák tánca

Struccok, dagi vízilovak és elefántok, majd - nem is annyira - vérszomjas krokodilok balettelőadását láthatjuk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

7. kisfilm: Musszorgszkij - Éj a kopár hegyen ÉS Schubert - Ave Maria

Két zeneművet is tartalmaz tehát az utolsó rész. Először a gonosz tobzódását láthatjuk az éjszaka világában. Ez a rész kisgyerekek számára kifejezetten félelmetes. (Volt olyan kiadás, amiből később emiatt ki is hagyták.)

A reggel közeledtével azonban a szörnyek visszahúzódnak, és felcsendül az Ave Maria.

Népszerű zeneműveket válogattak össze ehhez az egészen különleges rajzfilmhez, de volt merszük és ízlésük nem a legkommerszebbekből válogatni. Azt majd megteszik a 2000-ben kiadott újrafeldolgozáshoz, a Fantasia 2000-hez, amiben már olyan kedvencek vannak, mint például az 5. szimfónia, vagy a Kék rapszódia és még néhány további zenemű. Csak a Miki-egeres Bűvészinast hagyták benne eme eredetiből.

Volt egy érdekes újraéledése az eredeti 1940-es Fantasia-nak: 1969-ben a hippikorszakban újra elkezdték vetíteni a filmet. Valaki rájött, hogy a pszichedelikus korszakban remek alapanyag lesz a bódult fiatalok szórakoztatására. És igazuk is lett. Kultuszfilm lett az akkori fiatalok körében. Az alábbi 1969-es reklámplakát is, mintha az LSD trip-re hajazó Sárga tengeralattjáró sikerét próbálná meglovagolni. Hát... érdekes élmény lehetett... nekem mindenesetre segédanyagok nélkül is tetszett.

USA (Walt Disney), 84 perc, Technicolor, angol

Rendező: Walt Disney

Producer: Walt Disney

Gondolta  valaki, hogy Disney Hófehérkéje már 80 éves?

Pedig ennyi... 1937-ben született. 

A listán ez az első film, amivel kapcsolatban egészen biztos vagyok, hogy szinte mindenki látta, ezért a sztoriba ezúttal nem nagyon fogok belemenni, de a filmmel, és annak készítésével kapcsolatban összeszedtem jó néhány izgalmas dolgot, amiről talán alig valaki hallott.

Például ki gondolta volna, hogy 1916-ban már készült egy némafilmes Hófehérke, élő szereplős változatban, amit Walt Disney is látott még újságkihordó korában, Kansas Cityben? 

1934-ben, amikor Disney elkezdett dolgozni a filmen, Miki Egér, Donald Kacsa és Pluto már léteztek. Ők azonban mind rövid animációs filmek szereplői voltak. Walt azonban úgy gondolta, hogy ha igazán komoly bevételt akar elérni, akkor egész estés filmet kell készítenie. Mindenki őrültnek gondolta, még a családon belül is próbálták lebeszélni erről. Ki ülne végig egy másfél órás rajzfilmet? - kérdezték. Walt azonban hajthatatlan volt. A rajzolókat elhívta egy vacsorára a stúdió melletti étterembe, majd visszamentek a hangfelvevőbe, maga köré ültette a csapatot, és előadta nekik a nagy tervet.

Azt gondolhatnánk, hogy Walt remek rajzoló volt. Nos, tudott rajzolni, de nem volt kiemelkedően jó. Viszont zseni volt. És emellett fantasztikus színész is volt. A fejében levő karaktereket olyan jól el tudta játszani, hogy a rajzolói pontosan tudták, hogy mit vár tőlük Walt. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Fontos volt Walt számára, hogy a hét törpe mindegyikének egyéni karaktere legyen. Ezt azzal is hangsúlyozta, hogy a meghatározó karakterjegyeikről kapták nevüket: Vidor, Tudor, Szundi, Hapci, Szende, Morgó és Kuka.

Ketten így is kiemelkednek a többiek közül, akiket szerintem még a felnőttek is azonnal felismernek: Morgó és Kuka. Morgó, aki megállás nélkül zsörtölődik, de a film végére azért kiderül, hogy neki is hatalmas szíve van. A másik, talán a legcukibb, aki külsőre is nagyon különbözik a másik hat törpétől: az esetlen, és imádni valóan aranyos Kuka.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A törpék animálása hasonlított a Miki-egérnél és társainál megszokott, már kialakult karikatúra-szerű, rajzfilmes stílusra. A további emberek (Hófehérke, Királynő, Herceg, Vadász) megjelenítése azonban komoly kihívás elé állította a stúdiót. Szerették volna realisztikusan ábrázolni őket, ám ez sokkal nehezebb feladat volt, mint ahogy elsőre gondolnánk. Ilyet eddig nem csináltak. Tesztfilmként készítettek egy közel 10 perces filmet, melyben "Perszepóné, a tavasz istennője" szerepel. Az eredmény nem volt túl meggyőző. Walt ezúttal sem vesztette el kedvét. Rájött, hogy úgy tudnak igazán realisztikusan embert animálni, ha először élő szereplővel felveszik az adott mozdulatsort, majd kockáról kockára lerajzolják a felvétel képeit. (A mozifilm 24 képkockát tartalmaz másodpercenként.) Így lett hófehérke modellje Marjorie Belcher. Tulajdonképpen kezdhettem volna úgy is ezt a posztot, hogy Hófehérke 97 éves. Hiszen az említett modell - aki egyébként Merge Champion néven lett híres táncos és koreográfus a későbbiekben - a mai napig él Los Angelesben.

A Hófehérke és a Hét Törpe színes volt (Technicolor), mint ahogy Disney filmjei ekkoriban már rendre színesek voltak. De látványvilága azért mondható igazán újszerűnek, mert multiplán kamerát használtak. Ez annyit jelent, hogy a különböző távolságot ábrázoló látósíkok (égbolt, távoli fák, közeli szereplő) külön rétegekre kerültek felfestésre, és ezeknek a rétegeknek különböző mértékű mozgatása valóságosnak ható térbeli érzetet keltett. Mindezt az alábbi fotón is látható hatalmas szerkezet tetejére szerelt lefelé néző kamera rögzítette. 1989-ig ezzel a módszerrel készültek a Disney rajzfilmek.

Walt Disney 500.000 dollárt irányozott elő a produkció költségeire, de végül háromszor ennyire volt szükség. Két és fél évig tartott a film készítése, mely lekötötte a stúdió legjobb rajzolóit. Emellett persze szükség volt a rövidfilmek gyártására is, hogy a stúdió napi működése biztosított legyen. Még így is többször bank-kölcsönhöz kellett folyamodnia a film elkészültéig. Egyre erősödtek a negatív hangok. Sokan a Disney közelgő nagy bukásáról pletykáltak. Egyre nehezebben ment a film befejezése. Már nem sok hiányzott a filmhez, de szükség volt még egy utolsó nagy kölcsönre. A bankár, aki a hiteleket engedélyezte, már csak úgy volt hajlandó jóváhagyni ezt a kölcsönt, ha megmutatják neki a készülő filmet. Walt nagyon nem rajongott az ötletért, de nem volt mit tenni. Így hát összefűzték a már kész részeket a hiányzó részek állóképes vázlataival, és a bankár Walttal kettesben megnézte a félkész anyagot a vetítő-teremben. Walt töltötte ki a hiányzó részeket a maga látványos előadásával.

Lement a film, Walt várta a reakciót. A bankár komótosan fölállt, kifelé menet érdeklődött a családról, Walt egészségéről, mindenről beszéltek, csak a látottakról nem szólt egy szót sem az üzletember. Walt kezdett idegeskedni. A bankár beült az autójába, beindította a motort, majd kihajolt az ablakon, és mintegy mellékesen megjegyezte:

"Walt, ezzel a filmmel egy vagyont fog keresni..."

Megvolt tehát a kölcsön. Így elhárult az akadály a film elkészítése elöl, mely 1937 December 21-én bemutatásra került, és sikere gyakorlatilag minden előzetes várakozást felül múlt.

Kisgyerekként nézve a rajzfilmek is ugyanolyan hihető világot hoznak létre, mint az élőszereplős filmek. Kislányaim például rettegnek a királynőből átalakult gonosz banyától. Én arra emlékszem, hogy amikor gyerekkoromban láttam a filmet, kicsit mintha szerelmes lettem volna Hófehérkébe. Mindenesetre irigylem azokat a mai gyerekeket, akiknek lehetőségük van elmenni a Disneylandbe, és akár élő Hófehérkével is találkozhatnak. Biztosan hatalmas élmény lehet. Persze a Disneyland egy felnőttet is el tud varázsolni...