USA (Fox), 95 perc. ff., néma

Rendező: F.W. Murnau

Producer: William Fox

Olyan érzelmi töltet (mit töltet... bomba!) van ebben a filmben, hogy egészen elképesztő. Lehet, hogy különleges a lelki beállítottságom, de olyan mértékben a film hatása alá kerültem, hogy az teljesen meglepett. (És még most, napokkal a megnézése után is vigyáznom kell, nehogy túlzásba vigyem a felsőfokú jelzőket a film jellemzésekor...)

Ha egyetlen szóban akarom összefoglalni, hogy miről szól a film, akkor azt mondanám, hogy a Szeretetről. A korlátlan, mindent megbocsájtó, elnéző, egyszerű, legyőzhetetlen szeretetről, és teszi ezt minden "szirup" nélkül, ami egy amerikai filmnél külön kihangsúlyozandó!

Ezek után biztosan furcsán hangzik, hogy a film azzal kezdődik, hogy a férfi a szeretőjével eltervezi a szeretett nő meggyilkolását... 
De ne szaladjunk ennyire előre...

Már nem teljesen némafilm, még nem teljesen hangosfilm. És nem mellesleg ez az egyik(!) legelső Oscar díjas film! Mindkettő magyarázatra szorul, azt hiszem...

A Fox Film Corporation nagyhatalmú alapítója, William Fox - aki egyébként Magyarországon született Fried Vilmos néven - meghívta Murnau-t az USÁ-ba, hogy csináljon neki egy expresszionista filmet. Fox eltökélten váltani szándékozott a hangosfilm irányába. Ennek megfelelően 1926-ban megvette a Movietone eljárás szabadalmát, amivel a filmtekercsre rögzítették a hangot (lásd a Movietone hangsávot a képen a baloldali filmszalagon - a jobboldali a korábbi fejlesztésű Phonofilm eljárás hangsávját mutatja) - ez biztosította, hogy vetítés közben a kép és a hang szinkronban maradt.

A Virradat volt az első nagyfilm, mely hangsávot tartalmazott. Azonban a színészek hangja még mindig nem hallatszott, csak a zene és bizonyos zörejek kerültek rögzítésre. De azért már nem vagyunk messze! ...

Miért írtam azt, hogy ez az egyik legelső Oscar-díjas film? 

A Filmakadémia 1929 Május 26-án tartotta az első díjátadó ünnepségét egy vacsora keretei között a Hollywood Roosevelt Hotelben, Los Angelesben. Az 1927 és 1928-as évek legjobbjait jutalmazták. Akkor még nem hívták Oscar-nak a díjat, sőt, még nem is voltak szobrocskák. Ez volt az egyetlen Akadémiai díjátadó, amit nem közvetítettek sem rádióban, sem tévében. Douglas Fairbanks volt a műsorvezető, és kb. 15 percig tartott maga az eredményhirdetés. Az alábbi fotó ezen az eseményen készült.

Ebben az évben két filmet is díjaztak. Kíváló filmként (Outstanding Picture) a  "Wings" c. alkotás nyert, míg Különleges és Művészi filmként (Unique and Artistic Picture) a Virradat. Így lett tehát az egyik a legelsők között. Az elkövetkező években már mindig csak egy legjobb filmet díjaztak. A "Virradat" egyébként a legjobb operatőr (Charles Rosher és Karl Struss) valamint a legjobb női főszereplő (Janet Gaynor) révén is szerzett díjakat.

 Gyönyörű a film!  

A fiatal vidéki pár harmonikusan éli életét... De egy napon megjelenik a "Nő a Városból" (Griffith-nél is milyen jók voltak az ilyen beszédes nevek!) A "Városi Nő" elcsábítja a "Vidéki Férfi" szívét. És ráveszi a férfit, hogy szabaduljon meg a feleségétől. Hívja el csónakázni, és fojtsa vízbe! 

Ha ennél többet írnék a történetről, azzal valószínűleg elrontanám azoknak az élményét, akik meg szeretnék nézni ezt az alkotást.

Minden szempontból tökéletesnek érzem a filmet. A városi jelenetek épített díszletekben játszódnak, ami különleges hangulatot kölcsönöz az egésznek. Ha a Murnautól elvárt expresszionizmus valahol megjelenik a filmben, akkor az a város képeinél keresendő.

Szokás szerint gyönyörű filmplakátokkal zárom a posztomat.

Németország (Universum Film AG), 151 perc, ff. néma

Rendező: Fritz Lang

Producer: Erich Pommer

Azt sem tudom, hol kezdjem... annyi szempontból összetett ez a film, hogy talán még egy kicsit ülepednie kell, hogy jobban átlássam...

Egyik korábbi bejegyzésemnél leírtam, hogy Chaplin olyan némafilmes színész, akiről nagy eséllyel már mindenki hallott. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki látott is volna tőle akár egy mozit is. A Metropolis pedig olyan film, amiből jó eséllyel láthattunk már részleteket úgy, hogy fogalmunk sem volt, melyik filmről van szó. Rengeteg helyen emeltek ki belőle jeleneteket. Legismertebb ilyen talán a QUEEN - Radio Ga-Ga című dalának videó-klipje. Szinte az egész klip ennek a filmnek a képeire - és azok újragondolására - épül. 

Annyi megjegyzést fűznék hozzá, hogy ők még a 80-as években rendelkezésre álló filmkópiát tudták csak felhasználni, ami elég gyatra minőségű. Most már létezik egy gyönyörűen felújított változat is, ami remekül illusztrálja, hogy szinte csodát tudnak tenni a digitális rekonstrukció során.

Ez az első film a listán, amit már korábban is láttam. A 90-es években felújított Corvin mozi ünnepélyes megnyitójára - szerintem valamilyen tévedés folytán - engem is meghívtak. Ott ezt a filmet vetítették élő zongorás kísérettel. Mint azt most rekonstruálom magamban, ez még a lerövidített változat lehetett, mert a hiányzó részeket jóval ezután találták meg Argentínában.

Ugyanaz a Fritz Lang rendezte ezt a filmet, mint aki a Dr. Mabuse-t is készítette öt évvel korábban. A történetet Lang felesége, Thea von Harbou írta. Rengeteg pénzbe került, és ennek megfelelően hatalmasat bukott annak idején. De akkorát, hogy visszavonták a mozikból, és újravágták. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a kivágott anyag nagy része elveszett. Pont ahogy a Gyilkos Arany tetemes részének is nyoma veszett.

Néhány évvel ezelőtt Argentínában előkerült egy 16mm-es (tehát otthoni lejátszásra szánt) borzalmas minőségű példánya az eredeti verziónak. Ennek segítségével rekonstruálni tudták a sorrendet, amit újravágáskor úgy felforgattak egyébként, hogy állítólag a történet egészen más értelmezést kapott. Most tehát van egy olyan változat újra, ami az eredeti elképzelés szerint alakul.

Az alapszituáció: Egy negatív utópisztikus társadalomban (mert ugye az előjel nélküli utópia elvileg egy jövőbeli, tökéleteshez közeli társadalmat jelent) a kisszámú elit éli gondtalan életét, míg a nagyszámú munkásosztály mélyen a föld alatt, a munkások városában zombiként robotol. Természetesen nem élőhalottak a szó horrorfilmes értelmében, de ahogy uniformizáltan, lehajtott fejjel, ritmikusan lépdelve menetelnek munkába, leginkább zombikra emlékeztetnek.

Ami azonnal megfogja az embert, az a különleges díszlet. Ezeknek a német expresszionista filmeknek (merthogy ez is ilyen) persze a díszletük a legjellegzetesebb, tehát nem ért váratlanul a különleges látvány.

 A díszlet tehát varázslatos - a színészi játék már kevésbé, bár vannak jobb és gyengébb alakítások is. 

Négy főszereplő van, mellettük 3-4 mellékszereplő. Rajtuk kívül csak az arctalan tömeg.

A Metropolis ura (alábbi képen balra, Alfred Abel) a legjobb szerintem. Mellette még jó a rendszert létrehozó tudós, akit Rudolf Klein-Rogge (középen) alakít - őt már láthattuk Dr Mabuse-ként. 

 Aztán ott van a nagyfőnök fia, aki szerintem tragikusan gyenge - jellemző, hogy a film elején olyan teátrális arckifejezéseket vett fel, hogy egy darabig azt hittem, hogy vak embert alakít. Nem vicc... 

A negyedik, egyetlen női főszereplő kettős szerepet játszik. Érdekes, hogy egyik szerepében egészen elfogadható, a másikban viszont - engem legalábbis - nagyon idegesített.

A néhány mellékszereplő érdekes módon egyenletesen jó. De ettől függetlenül nem a színészi játék miatt különösen érdekes ez a film, hanem a hangulata miatt. 

Fritz Lang mesélte, hogy a film alapötlete a New York-i útja során fogant meg benne. És itt térjünk rá egy kis kerülővel az Art Déco-ra, mely a New York-i felhőkarcolókon teljesedett ki. A bal oldali képen látható Chrysler Building az egyik kedvenc Art Déco-s New York-i épületem.

Az Art Déco az 1920-as as és 1930-as évekre volt jellemző. A Szecesszióra (Art Nouveau) vezetik vissza. Annak lágy, íves vonalvezetésével ellentétben viszont erre a stílusra az egyenes vonalvezetés a jellemző. Budapesten szépen sikerült képviselője a Madách téri épületegyüttes.

Íme egy galéria kifejezetten a film felhőkarcolós modern metropoliszát ábrázoló díszleteiről:

A filmben van egy robot. (!!!) Több okból izgalmas. Először is jól néz ki. Maga az Art Déco megtestesülése. Ha kicsit hunyorítunk, még C-3PO-t (Star Wars) is felfedezhetjük benne. (Ha már itt tartunk, az a momentum pedig kicsit Skywalkeres, amikor a tudós fekete kesztyűvel takart kézfejéről kiderül, hogy nem igazi kezet rejt.) Másrészt kiemelném, hogy a "robotika" még messze nem volt olyan elterjedt és népszerű téma, mint később. Hol van még Asimov a robotos novelláival... (majd 1950-ben: Én, a Robot címmel)

Ha akarom, társadalomkritika, mely egy borzasztó jövőt fest elénk. De nézhetem sci-fi-ként, ahol egy emberformájú robotot készít a tudós, hogy titokban azzal döntse meg szövetségesének hatalmát. A filmet végigszövi egy szerelmi szál is. 

A karakterek motivációi is érdekes összefüggéseket rejtenek. A két riválisnak nem csak a hatalmat érintően van elszámolni valója, de van egy titokzatos, hatalmas női arcot ábrázoló szobor, mely egy sokkal korábbi rivalizálást sejtet. Pontosan nem derül ki, hogy mi történhetett, de így talán még izgalmasabbnak tűnik a párharc, mely a film első felében csak a felszín alatt készül a kitörésre.

A látvány talán egy egész kicsit többet ígér, mint amit végül kapunk, de véleményem szerint magáért a látványért is érdemes megnézni ezt a művet. Persze hol van ez a mai CGI technikával létrehozható virtuális világokhoz képest? Sehol. Mégis van egy olyan hangulata, ami utánozhatatlan!

Ja! És a kedvenceim, a korabeli filmplakátok. Ehhez a filmhez is sok remekmű készült!

Németország (Prana-Film), 94 perc, ff., néma

Rendező: F.W. Murnau

Producerek: Enrico Dieckmann és Albin Grau

Rögtön előre szeretném bocsájtani: nemcsak, hogy nem tudott megfogni a vámpírfilmek újkori divathulláma (Alkonyat, Vámpírnaplók, True Blood, Buffy stb., stb...), de nem is nagyon értem, hogy mitől lehet izgalmas ez az emberi vérszívókról kerekített misztikus, félelmetes fantáziavilág olyan sokak számára.

"Az ön feleségének olyan gyönyörű a nyaka..." - mondja Nosferatu, és bár mi tudjuk, hogy miért vonzódik annyira a nyakakhoz, a főszereplő még csak bambán csodálkozik. Külön figyelmet érdemel, hogy Nosferatu-nál még nem a két felső szemfog módosult 'vámpírosan', hanem a középső felső metszőfogak. (Lásd a korabeli moziposzteren.)

Ezt a filmet tekintik általában az első Drakula filmnek. Ami egyrészt furcsának tűnhet, mert nem szerepel benne Drakula gróf (ezt az ellentmondást mindjárt feloldom), másrészt nem is teljesen első, hiszen egy évvel korábban, 1921-ben már mozikba került egy magyar (!) gyártású Lajthay Károly film "Drakula Halála" címmel. Sajnos ez a film - valószínűleg a II. Világháború során - elveszett.

Szóval hol van itt Drakula?

1921-ben Dieckmann és Grau producerek - akik erősen érdeklődtek az okkultizmus iránt  -   megalapították a Prana Film-et. (Prána - életerő-energia a hindu filozófiában.) Első filmjük Bram Stoker 1897-es "Drakula" című regényének megfilmesítése lett volna. Elkezdtek dolgozni a filmen, és valamilyen okból vagy nem tudtak, vagy nem is akartak megállapodni a filmes jogok megvételéről, ezért inkább úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a szereplők neveit és egy kicsit átírják a történetet. Így lett Drakula grófból Orlok gróf, más néven Nosferatu. Ez a trükk végül nem jött be, a német bíróság elrendelte az összes kópia megsemmisítését, amit végre is hajtottak. Csak azért tudott fennmaradni a film, mert ekkor már külföldi forgalomba is kerültek kópiák, amikre természetesen a német bíróságnak nem volt ráhatása. A Prana Film egyúttal csődöt jelentett be, hogy ne kelljen a hatalmas kártérítést kifizetniük. Így a Nosferatu nem csak az első, de egyben az utolsó filmjük is lett. 

A film bemutatójára az alább látható Berlini Állatkert márványtermében került sor. Nem mindennapos helyszín egy premierhez!

Orlok gróf (Nosferatu) mellett van még egy fura fazon a filmben. Őt Knock-nak hívják, és ő teszi a film elején a Thomas Hutter nevű - egyébkén elég súlytalan - főhősnek a következő ajánlatot:

"Jó kis pénzt tudnál keresni magadnak...persze kell egy kis fáradozás... egy kis izzadtság, és... esetleg egy kis vér..."

Főhősünknek el kell adnia a saját házával szemben levő elhagyatott épületet Orlok gróf számára, de ehhez előbb fel kell keresnie a furcsa grófot távoli kastélyában, ahol el is tölt vele néhány napot.

Szaporodnak a furcsa jelek: ébredéskor két piros kis pontszerű sebhely a nyakán, melyet ekkor még - jobb híján - a szúnyogokra fog. 

Aztán eljön a pont, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. Ekkor Orlok már költözik az újonnan vásárolt házba, útját azonban egyre szaporodó halálesetek kísérik. Tehát nemcsak vérszívó, de halálosztó is. Orlok gróf maszkja egyébként jópofa, bár mai szemmel inkább vicces, mint ijesztő.

Ebben a filmben újra gyakori a virazsírozás (a teljes kép egy adott színűre színezése), és újdonságként hatott az egyik jelenetben az un. stop-motion technika alkalmazása. 

stop motion: képkockánként beállított rögzítési eljárást jelent, amelyet később mozgóképpé dolgoznak össze. A hagyományos filmfelvétellel ellentétben itt nem valós időben megrendezett sebességgel kerülnek rögzítésre az események, hanem a mozgóképet alkotó összes képkocka egy-egy külön beállítást jelent, melyet állókép, azaz fotó formában rögzítenek. Majd az így keletkező állóképeket egymás után vágva, összeillesztve jön létre a mozgókép, animáció.

A végkifejlettel kapcsolatban annyit árulnék el, hogy ennek a filmnek a doktrinája szerint egy vámpírt csak úgy lehet megállítani, hogy egy önfeláldozó tiszta szívű nő 'lefoglalja' a vámpírt az első kakasszóig. A napfénytől ugyanis megsemmisülnek. 

Azzal kezdtem ezt a bejegyzést, hogy számomra érthetetlen a vámpíros filmek divatja. Különös érdeklődéssel ültem le megnézni ezt a filmet, mert egy ismerősöm - akinek adok a véleményére - úgy ajánlotta a figyelmembe ezt a filmet, hogy részben ennek hatására kezdett filmezéssel foglalkozni. Talán ezért okozott valamelyest csalódást. Nekem helyenként kimondottan zavarosnak tűnt a történetvezetés. Dramaturgiailag kimondottan egyenetlennek érzem. Képi világában sok helyütt emlékeztetett a  szintén expresszionista Dr. Caligari-ra bár nem annyira szélsőséges. Viszont az a jelenet, ahol Nosferatu-nak csak az árnyéka látszik nagyon látványos, igencsak rendben van.

YOUTUBE - Nosferatu (1922)

Németország (Uco-Film), 270 perc, néma, ff.

Rendező: Fritz Lang

Producer: Erich Pommer

"Maga megint kokózott, Spoerri!" - erre a felütésre nem számítottam egy 1922-es film esetében! A Weimari köztársaságban (azaz már nincs császár - még nincs Hitler) ... izgalmas korszak lehetett ez a rövid átmeneti időszak Németországban a huszadik század elején, szinte közvetlenül az első világháborút követően ... Hát fel sem merült bennem, hogy a gengszterek asszisztensei már ekkor kokainozással ütötték el szabad félóráikat.

Nagyon hosszú ez a film. Én a felújított változatot láttam - mindig felújítottat nézek, ha tehetem, szeretem felkutatni az elérhető legjobb minőséget. Létezik ennél rövidebb változat is, és szerintem ki lehetett volna hozni egy pörgősen izgalmas másfél órás filmet ebből a 4 és fél órás anyagból.

Két részre osztott a film. Eredetileg nem is egyben mutatták be. Németországban legalábbis 1 hónapos eltérés volt a két rész premierje között. 

Az első rész kicsivel több, mint két és fél órás, és tulajdonképpen gengszterfilmnek sorolnám be. Kifejezetten emlékeztet a Les Vampires -re, mely a negyedik volt ezen a listán. Tulajdonképpen ez a rész a fehérgalléros főgengszter (Dr. Mabuse) - az átváltozások nagymesterének - hosszúra nyújtott bemutatása. Az éppen aktuális tervhez olyan külsőt készít magának, amilyet csak akar. Ha új alakra van szüksége, egy pakli fényképből választja ki külsejét a soron következő akciójához:

Kedvenc vadászterületei a füstös játékbarlangok, melyek gyakran csak jelszóval - titkos hátsó ajtókon keresztül, testes kidobó emberek által vigyázva - közelíthetőek meg. Bennük felelevenedik a múlt század elejére jellemző romantikus éjszakai világ, amikor még mindenki frakkban illetve szmokingban járt ezekre a helyekre. A titkos kártyabarlang - ha razzia fenyegetne - egy gombnyomásra (süllyesztő technika!) átalakul éjszakai klubbá ahol fedetlen kebleket is láthatunk. 

Ezt a filmet is szokás a német expresszionista vonulatba sorolni. A díszletekben helyenként valóban felfedezhetőek a Dr. Caligari díszleteihez hasonló vonások, de én nem érzem annyira karakteresnek ezen stílusjegyek jelenlétét, mint az említett filmben.

Óvatlan szerencsejátékosok kifosztásán kívül, ha úgy adódik, akkor téves információk híresztelésével befolyásolja a tőzsdét... de egy csapat vak (!) és fogyatékos férfit egy titkos műhelybe zárva hamis pénz nyomásába is kezd: "Amíg az Európai valuták romlanak, addig csak dollárt nyomuk!" - hát így megy ez Dr. Mabuse-nál. 

Mabuse ténykedése persze nem kerülheti el a hatóság figyelmét. Egy rendkívül tenyérbemászó államügyész - végülis milyen legyen egy ügyész, ha nem tenyérbemászó?! - ered a csaló nyomába, és az első rész végére néhány letartóztatást is sikerül eszközölnie a főgengszter segítői közül. Ez meg is adja a második - az elsőnél jóval nyomasztóbb, kicsit kevesebb mint 2 órás - rész alaphangulatát, melyet az alcím - Inferno / Pokol - megfelelően jellemez.

Míg az első részben az ügyész - bűnöző viszonylatban (elítélhető módon) helyenként a bűnözővel szimpatizáltam - mellesleg jól hozza Mabuse karakterét az őt játszó Rudolf Klein-Rogge -, addig ebben a második részben Mabuse tesz arról, hogy elveszítse a néző minden jóindulatát. Bárki, aki őt támogatta - érdekből vagy szerelemből - ha bajba kerül, számíthat rá, hogy Mabuse a legrövidebb úton megszabadul tőle, nehogy véletlenül felhasználhassák ellene. Tehát ahogy az ügyész egyre közelebb kerül hozzá, úgy kezdenek körülötte hullani segítői, mint a legyek. Ezzel párhuzamosan az ügyész semmivel sem válik szimpatikusabbá, így a film vége felé tökéletesen híján maradunk bármilyen pozitív hősnek. 

Fritz Lang rendezőtől lesz még jó néhány film a listán, és arra számítok, hogy többségük majd jobban megfog, mint ez. Nem azt mondom, hogy rossz volt, de olyan aspektusa nem volt, ami igazán elvarázsolt volna.

Németország (Decla-Bioscop), 71 perc, néma, ff.

Rendező: Robert Wiene

Producer: Rudolf Meinert, Erich Pommer

Fergeteges látványvilága van ennek a filmnek. Hasonlót talán még nem is láttam. Egészen szürreális... azt mondják, ez az első német expresszionista film. Mások szerint ez az egyetlen igazi expresszionista film.

expresszionizmus: Az expresszionista művész saját érzéseit vetíti a tárgyi világ motívumaiba, ezért lelki intenciója szerint a látványt tetszőlegesen, szuverén módon átalakítja, sőt időnként torzítja.

Az expresszionizmus nem egy stílus tehát, melyet felismerhetünk jellegzetes stílusjegyeiről, hanem inkább egy avantgárd irányzat (alapvetően a festészetből származik), melyet elsősorban hangulata jellemez. És ez a hangulat jellemzően cseppet sem vidám, gyakran hátborzongató. Ne felejtsük el, hogy Németország a film készítésekor éppen, hogy túl volt az elveszített első világháborún. 

Talán legjobban teszem, ha ideszerkesztek egy galériát a film egyik díszlettervezőjének  (Hermann Warm) terveiről. Nem, ezek nem stilizált rajzok, ezek a díszletek így, pontosan ebben a formában valósultak meg a filmhez. Kusza, sehol nem párhuzamos falak, eltúlzott (festett) árnyékok, aránytalan bútorok. Minden mintha egy nagyon beteg elme látásmódja lenne. Mint majd végül kiderül, okkal látjuk így a dolgokat.

Ez a film a horror filmek őse. A mutatványos által mutogatott alvajáró Cesare akár Frankenstein előképe is lehet...  Vigyázat! Aki jövendőmondást kér tőle, annak halált jósol, mely garantáltan be is következik!

Gyanítom, hogy a mai horrorhoz szokott nézőnek ez a film kevés ahhoz, hogy a műfajtól elvárt borzongást létrehozza, de ez a különleges látványvilág mindenképpen izgalmasan hat. 

Az alábbi egy tökéletesen felújított változat. Igény szerint angol vagy spanyol felirat is bekapcsolható. (A film eredetileg német feliratos). Átkapcsolható HD felbontásra is.