USA (United Artists), 124 perc, ff., angol
Rendező: Charles Chaplin
Producer: Charles Chaplin
Ha nem lenne öles betűkkel felírva az író-rendező-főszereplő-mindenes neve a plakátra, akkor lefogadom, hogy a legtöbb ember nem ismerné fel Chaplin arcát a megszokott fura bajusz és fekete cilinder nélkül. A biztonság kedvéért a plakát tervezője elhelyezte a háttérben az ikonikus Chaplin-figura kontúrját is, ennek azonban kicsit átverés-szaga van, mivel ez volt az első Chaplin-film melyben még csak hasonló figura sem szerepelt.
Érdekes belegondolni egyébként, hogy Chaplin milyen jól megélt vagy 20 éven át egyetlen igen jól kitalált figurájával. És kicsit fájó belegondolni, hogy amikor ez a figura már nem tudott megélni (mert hangosfilmben már nem működött), akkor Chaplin többé nem tudott igazán népszerű filmet csinálni, gyakorlatilag mindegyik megbukott.
Érdekes módon nekem ez a film jobban tetszett, mint a burleszk-jellegű korábbi filmjei, pedig azok sem voltak rosszak. Nagy bánatom egyébként, hogy A Diktátor című filmje nem került föl az 1001-es listára, mint ahogy a Verdoux után készült filmjei közül egy sem.
Orson Welles ötlete volt, hogy a francia Desiré Landru élete alapján forgasson egy filmet, akit 1922-ben végeztek ki Franciaországban guillotine által. Az illető azzal vált hírhedté, hogy újsághirdetések segítségével jómódú özvegyekkel kötött szorosabb ismeretséget, akiket megölt, feldarabolt, elégetett, és így megszerezte vagyonukat. Legalább 10 nőt ölt meg ily módon. Orson Welles filmjének főszerepére Chaplint szemelte ki, akinek annyira megtetszett a téma, hogy inkább 5000 dollárért megvette az ötletet Welles-től, hogy maga csinálhassa azt meg.
Nagy bajban lennék, ha műfaji besorolást kellene találnom a filmhez. Talán a vígjátékhoz áll legközelebb, bár a keserű befejezés miatt csak félve merném ezt kimondani. Chaplin messze távolodott a korai burleszkjeitől, annak jellegzetes elemei - bár mutatóban még egyszer-egyszer fellelhetőek - már egyáltalán nem jellemzik a filmet. Kellemes, nem túl harsány humora szórakoztató, lelkiismeretfurdalás nélkül engedi nevetni az embert olyan dolgokon, amin tudjuk, hogy nem szabadna (nők meggyilkolása) - mindezt persze úgy teszi lehetővé, hogy a sikeres bűncselekményekből mi nézők semmit nem látunk, mi már csak a viccesre sikeredő peches fázisnak vagyunk tanúi.
A vidám jelenetek mellett vannak komorabb pillanatok is. Például amikor kiderül, hogy mi kényszerítette hősünket arra, hogy a pénzszerzésnek eme igen elítélhető formáját válassza. És ha nem működik megfelelően az erkölcsi ítélőképességünk, akkor könnyen fennáll a veszély, hogy fel is mentettük a bűnöst, hiszen "akaratán kívül" került ebbe a nehéz helyzetbe, és tulajdonképpen nem is maga miatt csinálja az egészet...
A prűd amerikaiak nem nagyon tudtak mit kezdeni azzal, hogy Chaplin "gyilkosságok komédiája"-ként készítette el a filmet: irtózatos nagy bukás lett belőle. Európában valamivel jobban ment a film, főleg Franciaországban volt nagy iránta az érdeklődés, ahol az ötletadó sorozatgyilkos sztorija is ismert volt.
"Egy gyilkosság miatt gonosztevő lesz belőled
Millió gyilkossággal hőssé válsz"...
védekezik a gyilkos.. és ha felmentést természetesen nem adhatunk, azért ez a mondat legalábbis elgondolkoztatja az embert... valóban... háborúban milliókat megölni hőssé tehet (főleg, ha a nyertes oldalon áll az ember), az senkit nem érdekel, hogy esetleg a túloldalon is ártatlan emberek - esetlen nem is katonák / lásd Hirosima - állnak... Nehéz kérdések ezek... talán válaszok sincsenek rájuk...
Lehet, hogy a film hibája az volt, hogy nem volt sikeres a vígjáték ötvözése a moralizálással... holott szerintem tényleg jó kis film ez...
Chaplin már soha nem tudta régi sikereit még csak megközelíteni sem... ekkoriban pedig az antikommunista bizottság is rászállt... és 1952-ben sikerült elérni, hogy egy Londoni útja után már ne engedjék vissza az USA-ba. Chaplin ezután Svájcban telepedett le.
Húsz évvel később kapott csak elégtételt, amikor a megváltozott hangulatú USA-ban életműdíjat kapott a Filmakadémiától, amit hosszú vonakodás után elfogadott és személyesen átvett. Hosszú idő után először tért vissza régi nagy sikerei helyszínére. Érdemes megtekinteni a különleges pillanatokat, talán tényleg méltó elégtétel volt ez Chaplin számára:
