USA (Columbia), 106 perc, ff. angol

Rendező: Charles Vidor

Producer: Virginia Van Upp

Bár a film valódi főszereplője Glenn Ford, a film több plakátján is Rita Hayworth-öt tolták az előtérbe... mit előtérbe... senki mást nem mutatnak rajta kívül. Jó oka van ennek, hiszen Rita Hayworth kisugárzása szinte radioaktív. Állítólag Bogart azért nem vállalta el ennek a noirnak a férfi főszerepét, mert attól tartott, hogy mindenki csak Hayworth-öt bámulná a vásznon. Látva, hogy Ford-ot simán lehagyták a plakátról, lehet, hogy ennek a félelemnek volt is valós alapja...

Egyébként Ford egyáltalán nem rossz. Korábban egy filmjét sem láttam, és az első néhány percében valahogy esetlennek, másodosztálybelinek tűnt. És bár sehol sem éreztem rajta mondjuk Bogart-hoz hasonlítható karizmát (na jó... azért ez erős elvárás lenne) végül azért egyáltalán nem volt rossz.

Még mielőtt rátérnék a filmre magára... vessünk egy pillantást Rita Hayworth-re... Nem ugrik be róla valami/valaki? Nekem szinte az első megjelenésekor bevillant egy másik hölgy egy jóval későbbi filmből:

Hát igen... A karakter megrajzolójának saját bevallása szerint nagyrészben Hayworth inspirálta Jessica Rabbit karakterét.

Hayworth tényleg elragadó, de egyvalami mégis hiányzott belőle: hiába fizette be a stúdió egy énektanárhoz, nem sikerült elfogadható szintre hozni az énektudását. Ezért hiába énekel el látszólag két dalt is remekül a filmben, valójában nem őt halljuk. A korabeli közönség ezt vagy észre sem vette, vagy szívesen megbocsájtotta neki, hiszen olyan sztriptízt mutatott be hosszú kesztyűjének levételével, ami felért bármely másik színésznő teljes levetkőzésével. 

Argentínában zajlik a történet nagy része, méghozzá egy illegális kaszinóban. A Ford által alakított Johnny Farrell csaló szerencsejátékosként keresi kenyerét, míg egy szép napon egy véletlen folytán összebarátkozik az említett kaszinó tulajdonosával, aki látva több területen is csillogó tehetségét felveszi a kaszinó vezetőjének. hm...

A film forgatókönyvét állítólag a forgatással párhuzamosan írták, azaz a film elején még senki nem tudta, hogy hova fog kifutni a dolog. Ennek - őszintén szólva - több helyen láttam is a nyomát. Helyenként bizony vannak olyan erőltetett fordulatok, amik feltehetőleg erre az előre átgondolatlanságra vezethetőek vissza. Nagyrészt azonban megbocsájthatóak ezek, kivéve a film végét, ami számomra fájdalmasan összecsapottnak és erőltetettnek tűnik. Kb annyira, mint a Lost lezárása, ahol annyira összekuszálták a szálakat, és olyan magasra helyezték a várakozásokat, hogy abból nem lehetett már jól kijönni. Itt is úgy zárták le a filmet, hogy az kimondottan csalódást okozott.

Ennek a noirnak az esetében a laza bűnügyi szállal szemben sokkalnagyobb jelentősége van a femme fatale karakter kibontása. Na ebben Hayworth-re nyugodtan lehetett támaszkodni. Ha valamit, akkor ezt tökéletesen hozta. Szép kis szerelmi háromszöget látunk kibontakozni mindjárt a film kezdetén, és gyakorlatilag ez lesz a mozgatórugója a film összes cselekményének.

"Egyszer hű voltam valakihez,

és látja mi lett a dologból..." - mondja Gilda (Hayworth)

Hayworth femme fatale-ja érzésem szerint a legártatlanabb szemekkel nézne, ha férje egy másik férfival kapná rajta az ágyban, és a legőszintébb csodálkozással vegyítve hazudná, hogy a sötétben azt hitte ő az... Miközben ő maga legszívesebben talán megölné szerelmét mintsem azt mással lássa...

Hayworth egyébként Orson Welles felesége volt ekkoriban, és, hogy talán a femme fatale karakter a való életben sem állt tőle teljesen távol, amit az is igazolhat, hogy ennek a filmnek a forgatása alatt állítólag Glenn Forddal (is) megcsalta Welles-t, akivel pár éven belül el is váltak. Pletykálják, hogy a rendező, aki a stúdió kérésére próbálta kiküszöbölni a botrányos fejleményeket, bepoloskázta a sztárok öltözőit, hogy nyomon tudja követni a z esetleges nemkívánatos légyottokat.

Mivel a nézők imádták ezt a filmet, Hayworth és ügynöke sikeresen felsrófolta a színésznő bérezését az amúgy a kisebb stúdiók közé tartozó Columbiánál. Ettől kezdve ugyanis olyan szerződéseket kapott, melyek szerint részesedést kapott a filmes bevételek után. Ami egyáltalán nem volt megszokott ekkoriban. (És most is csak a legnagyobb sztárok tudják ezt kikövetelni maguknak)

És - mint az alábbi hirdetés mutatja - a film bevételei már akkoriban sem kizárólag a mozipénztárakban gyűltek. Az alábbi hirdetés jól illusztrálja, hogy a film kapcsán Hayworth-el milyen jól lehetett például Max Factor rúzsokat reklámozni.

A végére egy kis különlegesség. Van egy mellékszereplő, akinek az ízesen magyaros angolja már mérföldekről árasztja a magyar származást: Steven Geray, azaz Gyergyay István játssza azt az inast, aki akkor is simán leparasztozza Johnny karakterét, amikor az hatalmának csúcsára ér.

Kellemes meglepetés volt ez a film. A hangulat működött egészen a végéig, amit csak az a nagyon fülénél előrángatott befejezés tudott elrontani. 

A posztban igyekeztem kerülni a súlyosabb szpoilereket, a kommentekben azonban bárki bármit írjon, ennek megfelelően aki mostanában tervezi megnézni a filmet az javaslatom szerint csak utána kommenteljen!