USA (MGM), 117 perc, ff. angol
Rendező: Victor Fleming
Producer: Louis D. Lighton
Egy elkényeztetett milliomos csemete kivagyiságból elfogyasztott 6 adag fagylaltos szóda után émelyegve beesik apjának tengerjáró hajójáról a vízbe. Egy halász kimenti és embert farag belőle. De még mielőtt rátérnék, hogy kezdeti fenntartásaim ellenére - azt hittem valami gyerek-filmet kell majd végignéznem - miért tetszett kifejezetten ez a film, gondolom minden olvasóból kitört a kérdés: Mi a fene az a fagylaltos szóda???
Nem, nem elírás. Az amerikaiak sok mindenre képesek. Például cukrozva eszik a bundás kenyeret. Na, ez a fagyis szóda is valami hasonló furcsaság: Egy kis szódát összekevernek csokisziruppal és zsíros tejjel. Rádobnak két gombóc vanília fagyit, és az egészet felöntik szódával. Hogy teljesebb legyen az amerikai életérzés még a tetejébe egy kis tejszínhab is dukál. Nos ebből fogyasztott el kis hősünk 6 adaggal. Nem csoda, hogy az émelygéstől belefordult a tengerbe... Ha hatot nem is, egyet biztosan ki fogok próbálni.
A film nagy része a tengeren zajlik. A két főszereplő a 10 év körüli fiú és annak kimentője Manuel (Spencer Tracy). A halász, aki oltalmába veszi a fiút, egy 20-30 fős halászhajó legénységének egyik tagja. Igen ám, de a hajó 3 hónapig biztosan nem fog kikötni, ugyanis halászni jöttek a nyílt tengerre, és addig egyszerűen nem fordulnak vissza amíg tele nem halásszák a hajó rakterét. A halakat egyébként - mivel egyébként megromlana - a legénység maga dolgozza fel, sózással kerül tartósításra.
A legénység néhány babonás tagja hamar elkezdi mondogatni, hogy halászhajón az utas bizony balszerencsét hoz az egész hajóra. Így csak egy megoldás van: a fiúnak el kell kezdenie dolgozni, akkor már nem számít ugyanis utasnak. A 20. század első felében még nem volt politikailag inkorrekt a gyermekmunka, a fiút simán munkára fogják. Nem ő az egyetlen gyerek a hajón egyébként. Először nem nagyon fűlik ehhez a foga a fiúnak, lévén elkényeztetett milliomosként nem nagyon szokott hozzá a sanyarú körülményekhez. De Manuel szinte pót-apjává válik, gyorsan szoros kapcsolat alakul ki a halász és a fiú között. Mint egy "Tüskevár" a tengeren. Csak ez nem Fekete István, hanem Kipling.
Mint említettem a film nagy része a tengeren zajlik. A stúdióban, medencében felvett (ennek ellenére remek látványvilágú) felvételek keverednek a tengeren felvett távoli felvételekkel. Így a film felénél már ott érezzük magunkat a nyílt tengeren, az örökké párás, sós szagú levegőt bőrünkön érezve. Végül olyan film kerekedett az egészből, melyet bár gyerekek is bátran megtekinthetnek, közel sem kifejezetten csak nekik szól. Rám komoly hatással volt. Több olyan rétege is van a filmnek, amit egy gyerek valószínűleg meg sem ért. Például a film végén, ahogy az apa visszakapja gyerekét, ám az már inkább tekinti Manuel-t az apjának, mint a valódi édesapát, akinek 10 év alatt nem sikerült annyi közös élményt összegyűjtenie fiával, mint Manuel-nek ez alatt a 3 hónap alatt... valószínűleg ezt a drámát csak egy lelkiismeretfurdalásos szülő tudja igazán átélni... és hát melyik az a szülő aki úgy érzi, hogy nem tölthetett volna kicsit több időt gyerekével...
Még illőnek tartom megemlíteni, hogy ennek a filmnek a forgatása alatt hunyt el a mindössze 37 éves Irving Thalberg, az MGM igazgatója, akinek valószínűleg rengeteget köszönhetett ez a stúdió. Róla nevezték el az Oscar egyik különdíját, melyet a producerek között osztanak ki, nem minden évben, csak ha arra érdemest találnak, hasonlóan, mint az életműdíj esetén. Még azért is különleges ez a díj, mert eltérően a többitől, nem a jól ismert arctalan férfialakot ábrázolja, hanem Thalberg fejszobrát.
