1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


426. Forradalom Előtt (Prima della Rivoluzione) - 1964

2021. november 11. 03:48 - moodPedro

prima-della-rivoluzione_480b6c09.jpgOlaszország (Cineriz, Iride Cinematografia), 115 perc, ff., olasz

Rendező: Bernardo Bertolucci

Producer: Gianni Amico, Bernardo Bertolucci

Bertolucci 22 éves volt a film készítésekor, ami mindenképpen megdöbbentő. Más 22 éves még diplomamunkáján dolgozik ilyenkor, ha egyetemre jár, vagy mondjuk szórakozóhelyeken tölti szabadidejének túlnyomó részét... 

Persze nem akkora csoda, hogy Bertolucci ilyen fiatalon, ilyen mélyre ásta magát a művészetben, hiszen apja - Attilio Bertolucci - híres költő volt, tehát volt kitől örökölni az elhivatottságot. Másrészt apja jó barátja volt Pasolininek, aki szintén ekkoriban bontogatta szárnyait. Bertolucci segédkezett Pasolini első filmjének elkészítésében (Csóró - 1961), cserébe Pasolini is egyengette Bertolucci egy évvel későbbi első filmjének útját. (A Kaszás  - 1962). Itt a listán mégis Bertoluccival találkozunk először, de mindjárt sorra kerül Pasolinitől a Máté Evangéliuma, mely szintén egy 1964-es film.

Pasolini Parmaban született, ezért talán nem olyan furcsa, hogy ezt a filmet Parmaban forgatta. Ráadásul Stendhal Pármai Kolostora szolgált bizonyos szempontból kiindulási pontnak, amennyiben a főbb karaktereket onnét emelte át. (Fabrizio, Gina, Clélia)

Itt azonban nagyjából meg is szűnik a párhuzam....

mv5bnzk0ytvhymutzdfjyi00ytk2lwjlnmytmme3zjixn2y3ztmxxkeyxkfqcgdeqxvymzk4oti2mjm_v1.jpg

Nagy várakozással álltam a Bertoluccival való első találkozás elé, de - bevallom - végül csalódás lett a dologból... Mindvégig az volt az érzésem, hogy Bertoluccinak nem volt konkrét elképzelése a készülő filmről... menet közben kapkodott ide-oda... esetlegesnek tűnt az egész...

A másik, ami szinte az első percekben bevillant nálam: nagy összegbe lefogadnám, hogy Bertolucci rajongott a már lecsengőben levő francia újhullámért, és kicsit mintha őket akarta volna utánozni... 

mv5boti0otbkmdctnwyzmy00zgy0lwfmzmutzgu4zty5y2riy2nmxkeyxkfqcgdeqxvymzk4oti2mjm_v1.jpg

A fenti képeken látható Fabrizio a film elején szakít az első képen látható menyasszonyával, majd később összejön a második képen látható saját nagynénjével, akit egyébként Adriana Asti alakít, Bertolucci első felesége. Közben a srácról kiderül, hogy közel áll hozzá a kommunista ideológia, és meghal Agostino nevű barátja. Lehet, hogy öngyilkos lett, de ez nem igazán derül ki... Nem megyek mélyebben bele a történetbe, talán leginkább azért, mert ezúttal maga a történet teljesen hidegen hagyott... egy pillanatig sem éreztem, hogy bármelyik szereplő sorsa egy kicsit is érdekelne...

beforetherevolution_03_1.jpg

Nem csak dramaturgiailag bicegett számomra a történet, de sok volt benne az olyan egyénieskedő megoldás is, melyek céltalannak tűntek azon túl, hogy érezhetően újhullámos hatást akartak kelteni. Ilyen megoldás például a többször is alkalmazott dezorientáció, amikor vágásokkal töri meg az időrendiséget, ezzel összezavarva a nézőt. Nem az eszközzel van bajom, hanem a célt hiányolom, nem sikerült rájönnöm, hogy hova akar kifutni ezekkel a megoldásokkal... 

Volt azért néhány izgalmas ötlet is: az egyik legemlékezetesebb, amikor az egyik jelenetben a kamera a férfi szemszögét vette át olyan mélységig, hogy szinte teljesen olyan érzésem volt, mintha Fabrizio szemével látnék. Egészen ráközelített a női szereplő szájára, majd gyors mozdulattal átpásztázott a szemeire, egyszóval úgy fürkészett ide-oda, ahogy az ember szeme teszi ezt beszélgetés közben....

143232303.jpg

Olaszországban kifejezetten sikertelen volt ez a film. Idővel külföldön viszont egészen népszerű lett...van egy olyan gyanúm, hogy ehhez a népszerűséghez Bertolucci későbbi filmjeire is szükség volt... a másik sejtésem pedig az, hogy a mi nagy találkozásunk Bertoluccival majd egy későbbi filmnél jön el... 

 

Szólj hozzá!

423. Vörös Sivatag (Il Deserto Rosso) - 1964

2021. október 24. 01:47 - moodPedro

mv5bmdm2yti5yzmtzjm5zc00ntq1ltkzzjqtngmxntlimgjjzmy1xkeyxkfqcgdeqxvymziwndy4ndi_v1.jpgOlaszország (Film Duelmina, Francoriz Productions, Federiz), 117 perc, Technicolor, olasz

Rendező: Michelangelo Antonioni

Producer: Tonino Cervi, Angelo Rizzoli

Antonioni a Napfogyatkozás után azt nyilatkozta, hogy pályájának új szakaszához érkezett, és ha még készít filmet, akkor az vígjáték lesz, és biztosan színes.

Nos, ez a film valóban színes lett, a rendező első színes filmje, a mondat összes többi eleme azonban tévedésnek bizonyult. Még csak mosolyogni sincs kedve az embernek, vígjátékról beszélni pedig eszünkbe sem jut, ha végignézzük ezt a filmet. De szintén tévedésnek bizonyult az új pályaszakasz említése, hiszen valójában ez lesz az a film, ami majd lezárja Antonioni első korszakát. 

Szokás tetralógiának, azaz négy egymással összefüggésben álló műként kezelni ezen szakasz utolsó négy filmjét: A Kaland (1960), Az Éjszaka (1961), a Napfogyatkozás (1962) és eme Vörös Sivatag (1964) összeköthető egyrészt Monica Vittivel, aki mind a négy filmben szerepel, másrészt tartalmilag az emberi kapcsolatok válságával, elhalásával, és általában véve a korabeli jelen vizsgálatával.

tumblr_pujjoc0rol1vpievmo8_540.gif

Először is egy feltehetően sokakat kiábrándító dolgot kell közölnöm: Elsősorban mai elemzéseknél jelenik meg sok helyen tévesen, hogy a film a Ravenna környékét elárasztó petróleumfinomító telepek ábrázolásával akarja felhívni a közvélemény figyelmét a környezetszennyezésre és az iparosodás negatív következményeire. Mai szemmel ez triviálisnak tűnik. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy ami ma alapvetés, az 50-60 évvel ezelőtt nem volt feltétlenül érvényes. (És ezt jó lenne, ha a #metoo és #blm mozgalmak harcosai sem felejtenék el, amikor évtizedekkel, esetenként évszázadokkal ezelőtti eseményekkel és emberekkel kapcsolatban ítélkeznek.)

mv5bndmzody2nde5mf5bml5banbnxkftztcwmtazmtmwnw_v1.jpg

Szóval utánaolvasva, a korabeli sajtóban megtalálható, hogy Antonioni Godart-nak nyilatkozva elmondja, hogy ő pont az iparosodás szépségét akarta ünnepelni ezekkel a képekkel: 

Szeretem az újat, szeretem a rakétákat, a gyárkémények füstjét, az ipar terjedése által megváltozott tájat.

Mindenesetre, ha valóban ez volt a célja Antonioninak, nálam nem sikerült betalálnia. Engem bizony nem varázsoltak el ezek a képek, sőt, kifejezetten nyomasztóan hatottak rám. És bevallom, nem is igazán értettem a logikát a színek használatában. A vörös különböző árnyalatainak nagyon, - talán túlzóan is - hangsúlyos esztétikai szerep jutott, ám a puszta megjelenítésen túl nem sikerült rájönnöm, hogy milyen dramaturgiai szerepet kapott ez a hatás.

mv5bmwywzmq1nmmtnmexzs00mza4ltkzntctyjrkotu2mgmzyzm3xkeyxkfqcgdeqxvymdc2ntezmw_v1.jpg

A vörösnek egyébként többféle árnyalata is ránehezedik a képre. Sokszor inkább a barnába hajló rozsdavörös, illetve okkeres árnyalatok uralkodnak. A két főszereplő (Monica Vitti és Richard Harris) haja is vörös.

mv5bmtqynjmxmze2of5bml5banbnxkftztcwnjkymtmwnw_v1.jpg

Aki látott már filmet Antonioni első (legfontosabbnak tartott) korszakából, az tudja, hogy ezekben a filmekben nem mondható, hogy kapkodjuk a fejünket az eseményeket nézve. Talán közelebb állunk a valósághoz, ha azt mondom, hogy szinte nem is történik semmi... és ez a közel két órás műsoridőben bizony nagy fegyelmet és összpontosítást igényel a nézőtől.

Giuliana (Monica Vitti) egy igen neurotikus, súlyos lelki problémáktól gyötört nő. Többször említésre kerül egy korábbi baleset, amiről aztán kiderül, hogy valójában egy öngyilkossági kísérlet volt, amit férje elől is titkol. Férje mérnök, aki - vele ellentétben - láthatóan minden lelki problémától mentes. Giuliana belegabajodik férje egyik kollégájába, Corradoba (Richard Harris) aki munkaügyben jár az ipartelepen, ami mellett Giulianaék élnek. 

A film nagy része ezt a se ide se oda kapcsolatot ábrázolja, komoly hangsúlyt helyezve közben a vörös árnyalatainak minél gyakrabban történő megjelenítésére. Még a korabeli kritikák között is több helyen olvasni hozzám hasonló "tanácstalankodókat", akik nem pontosan értik a vörös ennyire eltúlzott jelentőségét... 

Az viszont sejthető, hogy Giuliana lelki baja pont a modernizálódó környezettel való ellenérzésekből fakad. 

Ha el is fogadjuk Antonioni vallomását, mely szerint az iparosodott környezetet akarta eltúlzott szépségben bemutatni, én mégiscsak túlnyomó részt nyomasztó hangulatú képekre emlékszem.

Két olyan jelenet volt, amelyre kellemesen emlékszem vissza, ami kis kitörést jelentett ebből az igen lassan és szinte céltalanul hömpölygő filmből:

Az egyik a kis csónakház furcsa jelenete, ahol több pár is össze volt zsúfolódva. Talán nem is valóság, hanem álom volt? Nem is derül ki igazán, hogy hogyan kerültek ide, és a jelenet után azokkal az idegen párokkal, akikkel előtte nem találkoztunk, később sem találkozunk újra, ez az álom-elméletemet erősíti meg.

mv5bmtm5mdezodm3of5bml5banbnxkftztcwntkymtmwnw_v1.jpg

Olyan szűk a hely, és annyira érthetetlen, hogy a láthatóan jómódú emberek miért vannak így összezsúfolódva ezen a koszos kis helyen...Egyetlen ágy van, és egymás ölében, szorosan egymáshoz simulva fekszenek. Kifejezetten erotikus töltete van ennek a jelenetnek.

A jelenet kulcsszereplője a szintén vöröshajú Rita Renoir, aki a fenti kép középpontjában fekszik, és akiről érdemes elmondani, hogy állítólag az 50-es 60-as években Európa legismertebb sztriptíztáncosnője volt.

mv5bmtm5odm1ntk4nf5bml5banbnxkftztcwotkymtmwnw_v1.jpg

Arca valahogy minden játék nélkül is vad erotikát sugároz. Hozzá kapcsolódik az egyetlen olyan momentum, ami mosolygásra késztetett a film során:

- Utálom!

- Kit?

- A férjedet! Olyan, mint egy vércse, és arra mindig készen áll, hogy rávesse magát egy tönkremenőben lévő gyárra... vagy egy válságban lévő nőre... Meglátod... Meglátod, a végén velem is célt ér majd!

Hát igen... ez a csónakházas jelenet ilyen volt.. Bárki bárkinél célt érhetett végül...

Az említett másik jelenet, mely pár perces fellélegzést okozott a nyomasztó ipartelep hangulata alól: A kétségbeesett Giuliana egy mesét rögtönöz beteg gyermekének. Egy 12-14 éves lányról, aki magányosan strandol egy gyönyörű rózsaszín homokos tengerparton. Érdekes figyelni, hogy a jelenet képei hogy reagálnak a mesélő gondolataira. Amikor Giuliana először említ egy furcsa közeledő vitorlást, akkor a képen a hajó kifejezetten hasít a vízen. Majd amikor érezhetően improvizálva meséli tovább, ahogy a lány úszva megközelíti a furcsa vitorlást, akkor azt már állva látjuk a vízen... 

mv5bnzcyotrknzytmzixmy00mze4lwfjytatnjkwn2uyodk3zdy0xkeyxkfqcgdeqxvynde5mtu2mde_v1.jpg

Itt válik igazán érzékelhetővé, hogy Antonioni nagyon is tud harmonikus, meleg képeket mutatni nekünk, ha úgy tartja kedve. A mesebeli gyönyörű tengerpart egyébként a Sardinia melletti 1 km átmérőjű, Budelli nevű kis szigeten található, a partszakaszt Spiaggia Rosanak hívják. Valóban rózsaszín homokja van.

1_11.jpg

Ezzel a filmmel már valóban lezárul Antonioni első korszaka. Ezután szerződést köt az amerikai MGM-el három angol nyelvű filmre. Ebből kettő rajta is lesz a listán, úgyhogy hamarosan újra találkozunk vele.

mv5bntm2ntixmdiyov5bml5banbnxkftztcwmzkymtmwnw_v1.jpg

1 komment

408. A Párduc (Il Gattopardo) - 1963

2021. június 29. 00:17 - moodPedro

mv5bymmxmdk1ndutmmuzys00zdhjltgwnwmtmgmyyzyxywmyytuwxkeyxkfqcgdeqxvymja0mzywmdy_v1.jpgOlaszország (S.G.C, Nouvelle Pathé, Titanus), 185 perc, olasz, Technicolor

Rendező: Luchino Visconti

Producer: Coffredo Lombardo

Nem akárkiket láthatunk a baloldali francia plakáton a film főszereplőiként. Ráadásul mindhárman különböző származásúak. A tunéziai születésű, olasz Claudia Cardinale olyan gyönyörű, hogy az ember  szinte nem is igényel tőle különösebb színészi képességeket. Ha van is neki, nem ebben a filmben derül ki. Őt ellensúlyozandó, a hölgyek szívét a francia Alain Delon dobogtatja meg. És hát hol máshol találhatták meg a legigazibb szicíliait alakító színészt, ha nem Hollywoodban: Salina hercegét Burt Lancester alakítja, 

Lancestert állítólag a 20th Century Fox (az előre leszerződött amerikai forgalmazó) erőltette Viscontira, aki nem lelkesedett különösebben a világsztárért. "Ne már egy cowboyt!" - mondta. Megmutatták neki Lancestert az Ítélet Nürnbergben című filmben, és ezt látva Visconti végül elfogadta őt. Eleinte kifejezetten feszült volt a viszony közöttük, a rendező rendszeresen piszkálgatta Lancestert a forgatáson, míg egyszer csak elszakadt a cérna a sztárnál, és kiadott mindent magából. Na ez volt az a momentum, amikor Visconti véleménye 180 fokos fordulatot vett. Olyan őszinte és érzelemmel telített volt Lancester kirohanása, hogy ezzel nyerte el végül Visconti szimpátiáját, melynek köszönhetően a forgatás további tartama alatt már harmonikus - sőt baráti - volt kettejük viszonya.

Alain Delon viszont Visconti egyik kedvenc színésze volt, - nem először dolgoztak együtt - állítólag ő volt az egyetlen akinek saját öltözője volt a forgatáson, míg Lancesternek ki kellett várnia, hogy felszabaduljon a közös .öltözők valamelyike...

il-gattopardo_uiyziu.jpg

Claudia Cardinale pedig tényleg varázslatosan gyönyörű. Amikor esőtől csapzottan megjelenik a palotában... hát az már-már erotikus filmben is elmenne...

10feacccc1a01aa3589d03b9ca7abacf.gif

Szegény állítólag olyan szűk ruhákat kapott, hogy Lancester a két kezével (tehát nem a karjaival, hanem a kézfejeivel) át tudta karolni a derekát... (persze én ezt nem hiszem el, de sztorinak jól hangzik)

A film alapjául az 1958-ban megjelent azonos című Lampeduza által írt, az olaszok körében akkoriban nagyon népszerű regény szolgált, mely a Risorgimento mozgalom éveiben játszódik. Csak egy mondatban, hogy felfrissítsük az emlékeket: eme mozgalom a több kisebb államból álló Itáliai-félszigetet kívánta egy közös, olasz államba egyesíteni, lehetőség szerint köztársaság formájában. A regény - és ezzel együtt a film is - a főnemesség végnapjait mutatja be. Visconti úgy emlékezik vissza a filmet lezáró grandiózus báljelenetre, hogy az "nem is bál, hanem requiem, melyet a szicíliai főnemesség celebrál saját tiszteletére"

És itt mindjárt meg is értjük, hogy a film miért volt összességében anyagi bukás a maga idejében: hiába kapta egy hollywoodi sztár a főszerepet, a film nem kapott semmi olyan szálat (gyilkosság, megcsalás, stb), mely az olasz nemzeti érzést híján levő nemzetközi nézőt is különösebben meghatotta volna. Egy tengerentúli nézőt az olasz újjászületés folyamata tökéletesen hidegen hagyja, mi európaiak is legfeljebb érintőlegesen tanultunk róla. (Ellentétben mondjuk a francia forradalommal, melynek szereplőit és dátumait kívülről tudtuk), a Risorgimentóval kapcsolatban Garibaldi neve talán fölmerült, de olyan részletességgel legtöbbünk nem foglalkozott vele, hogy ez a több, mint három órás, rendkívül lassú sodrású, kifejezetten terjengős film tágabb összefüggéseiben is érthetővé (és élvezhetővé) váljon a széles közönség számára... Körülbelül, mintha egy külföldivel nézetnénk egy negyvennyolcas szabadságharcot és az azt követő eseményeket felölelő filmet, de úgy, hogy az nem a harcokra  és a magyar hősökre, majd a forradalmat követő megtorlásokra koncentrál, hanem arra, hogy a Habsburgok palotájában, a családi körben mi zajlik eközben. Ez talán még nekünk magyaroknak sem hangzik túl izgalmasnak...

A film címét adó párduc a szicíliai főnemesség allegóriája, mellyel szemben a lázadók hiénái állnak... avagy a párduc lehet maga Salina hercege is... teljesen mindegy.

"Az oroszlánok és a párducok átengedni kénytelenek a helyüket a sakáloknak és a hiénáknak"

Ezt a filmet a "három herceg filmjének" is szokás nevezni, hiszen egyrészt Salina hercegéről szól, másrészt a regény írója Giuseppe Tomasi di Lampedusa is herceg volt, harmadrészt a rendező Visconti is az volt, még ha erősen szimpatizált is időnként az olasz kommunistákkal...

Ha már szóba kerültek a párducok, érdemes megnézni, hogy országonként milyen macskaféle volt a film címe:

Eredetileg "il gattopardo", mely olaszul igazából ocelotot, más néven párducmacskát jelent. Ez a párducnál jóval kisebb, amolyan vadmacska méretű macskaféle. Francia mozikban "La Guépard" címen futott, mely gepárdot jelent. Amerikában "Leopard" néven futott, nálunk pedig "A Párduc" címet kapta....

Cardinale és Lancester mindenesetre egy gyönyörű gepárddal pózol a tengerparton valamilyen promo eseményen. Itt szögezem le, hogy a filmben nem szerepel egyik macskaféle sem.

Az olasz megújhodási folyamat hátterében zajló összefüggések apró rezdüléseire - hozzám hasonlóan - kevéssé fogékony nézőnek nem marad más, mint az audiovizuális élmények élvezete.

A fület Nino Rota gyönyörű zenéje kényezteti, a szemet pedig gyakorlatilag a film minden pillanata. Hiszen tagadhatatlan, hogy látványban nehéz lett volna túltenni azon, amit Visconti elénk helyez... a díszletek, a jelmezek, a táj... minden pillanatban gyönyörűség ami elénk tárul. Köszönhetően a technicolor és szélesvásznú nyersanyagnak, látvány hiányában egészen biztosan nem szenved ez a film.

mv5bzwy4yjdiotutmgq3ns00ytk1ltk1otetn2y4ndkznwe2zdeyxkeyxkfqcgdeqxvymje5mzm3mja_v1.jpg

A film producere mesélte, hogy 2-3 naponta San Remoból hoztak virágot a forgatás szicíliai helyszínére, mert odalent délen nem kaptak olyan virágot, ami a rendezőnek megfelelt volna.

A már említett (45 perces) báljelenethez gyertyák ezreit használták fel. A fenti képen látható, hogy hány gyertya kellett egy csillárra. Nos, az összes csillár összes gyertyáját ki kellett cserélni óránként, hiszen a forgatáshoz szükséges filmes lámpák olyan meleget produkáltak, hogy attól a gyertyák egy órán belül saját súlyuk alatt meghajlottak. A báljelenet előkészítése egyébként két hónapig, leforgatása pedig 3 hétig tartott. A film teljes forgatása pedig közel 6 hónapig. 

A bevétel messze nem kompenzálta a csillagászati költségeket. Olaszországban szerették a filmet, de mégsem volt akkora siker, hogy az önmagában kiváltotta volna a tengerentúli langyos fogadtatás miatti bevétel-elmaradást. 

 

1 komment

400. 8 1/2 - 1963

2021. március 09. 13:13 - moodPedro

mv5bmtq4otc4ndawov5bml5banbnxkftztgwodqxmtewmze_v1.jpgOlaszország (Cineriz, Francinex), 145 perc, ff., olasz

Rendező: Federico Fellini

Producer: Angelo Rizzoli

Amikor Fellinit kérték, hogy adjon valami támpontot, azzal kapcsolatban, hogy miről is szól ez a film, egy nagyon találó hasonlattal rukkolt elő: Argus, azaz Argosz - a százszemű óriás pásztor a görög mitológiában - alvás közben százból ötven szemét lezárta, ötvenet viszont nyitva hagyott, hogy tudjon figyelni a jószágokra. Mi mindent láthatott egyszerre álmában és a valóságban? 

Ennél jobb összefoglalóját nem is lehetne adni a filmnek. Valóságos képek keverednek álomszerű, szürreális jelenetekkel, és ezzel egy olyan varázslatos alkotás jön létre, mely legjobban talán az alvás és ébredés közötti állapothoz hasonlítható, amikor tudatunk már látszólag átvette az irányítást, de tudatalattink még belepiszkál a rendszerbe.

Ahogy az alábbi kép csapóján is látszik, a film munkacíme FELLINI n. 8 1/2 volt, ami ebben a formátumban a végső változatnál is egyértelműbben jelzi, hogy Fellini nyolc és feledik filmjéről van szó.

mv5bytnlmdhmy2ytytu5ns00odaxltk2zdetyjqyytu3ywiwnjk5xkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1.jpgDe hogy is jön ki pontosan ez a 8 és fél?

1/2. film: A varieté fényei 1950 Alberto Lattuadával közösen, tehát "félfilm"

1 és 1/2. film: A fehér sejk 1951 - ez Fellini első önálló filmje

2 és 1/2. film: A bikaborjak 1953

3. film: Szerelem a városban egyik epizódja 1953, tehát ez is "félfilm"

4. film: Országúton 1954

5. film Szélhámosok 1955

6. film: Cabiria Éjszakái 1957

7. film: Az Édes élet 1960

7 1/2. film: Bocaccio '70 egyik epizódja, tehát ez a harmadik "félfilm".

és végül a 8 és 1/2. film: 8 1/2 1963

A Filmvilág magazinban még 1963 elején is az olvasható, hogy Fellini legújabb filmjének még mindig nincsen címe, ezért ideiglenesen 8 és fél néven emlegetik... nos ez végül így is maradt.

mv5bntexzjk4m2utm2q2mi00yzgyltljmjatmdzmnzczmdbhytu2l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyndaxotexntm_v1.jpg

A film középpontjában Guido, a filmrendező áll, akit Fellini kedvenc férfiszínésze, Marcello Mastroianni alakít. Kézenfekvő feltételezés, hogy Guido tulajdonképpen Fellini megszemélyesítője, de Fellinit én megtalálni vélem egy másik szereplőben is, az okoskodó Carini nevű filmkritikusban (Jean Rougeul, az alábbi képen), aki csak mondja, mondja a magáét:

"Szerintem szembeötlő a filmben, hogy hiányzik belőle az alap-problematika. Nincs semmi mély filozófiai tartalma. Öncélú jeleneteket vonultat fel összefűggések nélkül. Igaz, hogy ezek bizonyos kétértelmű realizmusuktól szórakoztatók is lehetnek... Azért az ember tudni szeretné, hogy mit is akar a szerző ezzel... Gondolkodásra késztetni, esetleg megijeszteni?..."

A két alak (rendező és kritikus) akár Fellini belső vívódását is ábrázolhatja...

mv5bntczotm0mza4nl5bml5banbnxkftztgwnzmxmda4mte_v1.jpg

Bár az Édes Élet is tartalmazott helyenként szürrealizmus felé mutató apró lépéseket, a 8 1/2 az egyértelmű fordulópont Fellini életművében. Ezután kezdődik majd Fellini második - nekem felettébb izgalmasnak tűnő - korszaka.

Egyrészt ez egy összegző jellegű önvallomás, (holott Fellini még csak 43 éves), másrészt utólag visszanézve egyértelmű előrejelzője az előbb említett második nagy korszakának. 

A Como-i tó melletti Cadenabbia nevű fürdőhelyen indítunk, ahol a rendező valamilyen rehabilitációs kezelésen vesz részt. Mint kiderül, egy film elkészítésén kellene dolgoznia, de valahogy elfelejtette, hogy mit is akarna csinálni...  Nemsokára világossá válik, hogy a film, amit látunk, tulajdonképpen az a film, amit a rendező el fog készíteni! (hoppá!, mondtam, hogy szürreális!) A film vége felé Guido a gyönyörű Claudia Cardinale-val beszélgetve vázolja a készülő film egyik jelenetének tervét, mi pedig tudjuk, hogy amit felvázol, azt mi már láttuk elkészülve, hisz ennek a filmnek az elején volt ez a jelenet.

Nem mindig egyértelmű, hogy mikor állunk a valóság talaján, és mikor lépünk át az álomvilágba... de nem is igazán érdekes. Szerintem akkor jár legjobban a néző, ha nem akar mindent "megfejteni", csak átadja magát az élménynek, első megtekintéskor úgyis csak a felszínt fogjuk kapargatni. Állítólag sokadik megnézéskor is felfedezhetőek benne érdekes részletek. 

Az egyik jelenetben - mint valami háremben, - megjelenik a rendező életének összes adigi szerelme. 

De a legizgalmasabb vizuális élmény mindenképpen a semmiben gigantikusan magasodó űrhajó kilövő állomás volt, ami annyira nem illik ebbe a filmbe, hogy szinte attól válik tökéletesen a részévé.

Fellini viszonylag korán összebarátkozott Nino Rotával (a filmtörténelem egyik legjobb zeneszerzőjével) akinek zsenialitása megmutatkozik többek között az utolsó jelenetnél is, ahol a film szereplői felvonulnak a gigantikus monstrum szomszédságában. Meg sem kísérlem leírni a jelenet hangulatát, hiszen a zene annyira szerves része, hogy annak hallgatása nélkül fogalmunk sem lehet annak atmoszférájáról. 

Már ott tartottam, hogy elhelyezem itt egy kis videoablakban ezt az zárójelenetet, de rá kellett jönnöm, hogy nagy hiba lenne, hiszen análkül, hogy látnánk az egész filmet, töredékét sem adja a nézőnek, mint ha valaki a film végén látja. 

Nem tudok túlzott lelkesedés nélkül írni erről a jelenetről. Nyilván a zseniális zeneszerzőnek ugyanannyi köze van a parádés végeredményhez, mint a rendezőnek. 

Úgy döntöttem, hogy berakom a zenét, de magát a jelenetet nem. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak ismerős ez az alkotás, mely tökéletesen idézi a cirkusz - önmagában is többnyire - szürreális világát. La Passerella d'Addio a mű címe. Elképesztő, hogy Nino Rota hogy fokozza az ismétlődően visszatérő motívumot körről körre. Mintha mindig lenne egy aduja amivel felül tudja ütni az előzőt. 

Sokan Fellini pályafutása csúcsának tartják ezt a filmet. Hát... majd meglátjuk... Szerintem lesz még itt bőven látnivaló....

Jancsó jutott eszembe erről a filmről (is)... Egy interjúban a riporter szóba hozta egy régi filmjét, mire Jancsó szerényen félbeszakította: "Ugyan... ki néz ma már ilyen filmeket..." nekem a 8 1/2-el kapcsolatban az a kérdésem, hogy ki csinál ma már ilyen filmeket...? 

Külön öröm, hogy a lista négyszázadik filmje egy ilyen egészen remek alkotás!

1 komment

386 Napfogyatkozás (L'Eclisse) - 1962

2020. december 19. 03:00 - moodPedro

mv5botlmzjmxmzctmme0ms00nmi1ltg5ntktnjc5ody1zdg3nme4xkeyxkfqcgdeqxvymtiynzy1nzm_v1.jpgOlaszország (Cineriz, Interopa, Paris), 118 perc, ff., olasz

Rendező: Michelangelo Antonioni

Producer: Raymond Hakim, Robert Hakim, Danilo Marciani

Antonioni laza trilógiájának harmadik darabja ez a film. Az első, A Kaland Cannes-i bemutatójakor tulajdonképpen botrányba fulladt, de ettől függetlenül elnyerte a zsűri különdíját, és az utókor végülis a rendező egyik legjobb filmjének könyveli el. Monica Vitti azzal a filmmel lett közönségkedvenc színésznő. (Vitti a trilógia mindhárom filmjében szerepel.)

A trilógia második filmje, Az Éjszaka már egyértelmű siker volt. Mondhatjuk nyugodtan, hogy világsiker.

A Napfogyatkozás is elnyerte a Cannes-i zsűri különdíját, de közönségsikerről ez esetben nemigen beszélhetünk. Üzletileg legalábbis nem volt túl erős. Talán ennek a kisebb kudarcnak is lehet némi szerepe abban, hogy ez volt Antonioni utolsó fekete-fehér filmje.

mv5bmzi0zwmwmwutyzllzc00zdfmlwewogitzdg4zdcxzda5mzdkxkeyxkfqcgdeqxvymju5otg5ndc_v1.jpg

A film kritikusai, akik a rendező "fáradtságáról" beszéltek, többek között azt mondták, hogy Antonioni már annyira a belső történésekre koncentrál, hogy az átlag néző számára követhetetlenné válik a film. Bevallom, ezek alapján én is az átlag-nézők közé sorolom magamat. Le merem írni: nem nagyon értek semmi az egészből. És a legaggasztóbb számomra az volt, hogy nem úgy nem értek belőle semmit, mint mondjuk a Dog Star Man esetében, ahol meggyőződésem, hogy valóban semmi értelme nem volt az egésznek, hanem inkább azt nem értem, hogy Antonioni mit akart tulajdonképpen az egészből kihozni?

Antonioni elindít szálakat, majd mintha megunná őket eldobja, és valami egészen mást hoz elő. Ez izgalmasnak is hangozhat, és eleinte úgy is gondoltam, hogy majd ez a sok szál egy izgalmas gombolyaggá áll össze. Ilyenkor mindig megengedem, hogy az én készülékemben van a hiba, de az én fejemben sajnos nem nagyon állt össze semmi. Nem értettem például, hogy a tőzsdekrach bemutatására miért szentelt Antonioni közel negyed órát. Talán ez volt a film egyik leginkább arányt tévesztő része. 

A tőzsdei jeleneteket egyébként a Római értéktőzsdén forgatták, vasárnap, amikor a tőzsde amúgy zárva tartott. Hogy minél autentikusabb legyen a zsibvásár jellegű üzletkötések kavalkádja, az alkuszok nagy részét valódi brókerek játszották.

mv5bywywm2u2mtgtmzq2zc00zdfjltg1njmtode2mgu1nwiyyjvixkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1.jpg

Igen furcsa volt az utolsó jelenet is, mely kétségtelenül hatásos, de ezzel kapcsolatban sem tudtam rájönni, hogy mire akart kilyukadni az egész. Az utolsó előtti jelenetben ugyanis Monica Vitti karaktere (Vittoria) mégegyszer körülnéz a kihalt utcán, majd az utolsó 8 percben nem látunk mást, mint a szinte szellemvárosként élő EUR városrész képeit egy-egy ember felbukkanásával színesítve.

49010_1504187396_7955_1.jpg

Néhány amerikai forgalmazó - hozzám hasonlóan - annyira nem tudott mit kezdeni ezzel a záró jelenettel, hogy inkább fogták, és levágták a film végéről. Na jó... amerikaiak... azok nem értenek a művészethez... 

Az említett EUR nevű városnegyedet, - ahol a film külső jeleneteinek nagy része forgott - még Mussolini tervezte felépíteni az 1942-es Római világkiállításra (ami a második világháború miatt elmaradt). Végül az 1960-as Római olimpiára készült el nagyjából. Nevének semmi köze az Európai Unióhoz, egyszerűen az Esposizione Universale Roma (Római Világkiállítás) rövidítése. Mint általában a tervezőasztalon készült városrészek... furcsán kihalt zombi-apokalipszis díszleteire emlékeztető környék, nem túl szívmelengető látvány. Voltam többször is Rómában, de valahogy egyik alkalommal sem keveredtem errefelé. Bevallom, soha nem is hallottam róla eddig.

Azonban több hasonlót volt már szerencsém látni. Az olimpiai falukra többnyire ilyesmi sors vár. El kell fogadni, hogy a lakható városok (városrészek) maguktól alakulnak ki, nem tervezőasztalon.

unnamed_6.jpg

Monica Vitti arca önmagában is szinte egy műalkotás. (Igen, bevallom, rajongója vagyok) Valószínűleg Antonioni is hasonlóan vélekedhetett, ezért érezte szükségét annak, hogy mindhárom filmjében szerepeltesse. Ebben a filmben pedig kimondottan sűrűn, és nagyon közeli képeken mutatta be ezt a műalkotás jellegű női arcot. Tulajdonképpen Vitti szereplése okozta a film legélvezhetőbb pillanatait.

mv5bmtmymdu0odczn15bml5banbnxkftztcwmjyxnjc5ng_v1.jpg

No persze a női nézők szívét vélhetően Alain Delon dobogtatta meg inkább. Ő a tőzsdeügynök, aki beleszeret Vittoriába. De kapcsolatuk csak nem tud sínre kerülni. A nő épp most lépett ki előző kapcsolatából, talán még fél belekezdeni egy újba. Kettejük huzavonája az egyik legjelentősebb motívum a filmben, de ez a kapcsolat még így is jórészt kidolgozatlan maradt, mint a többi motívum, melyet a rendező elővett, majd dobott anélkül, hogy valahova is kifuttatott volna.49010_1504187395_553.jpg

2 komment

382. Kutyavilág (Mondo Cane) - 1962

2020. november 14. 00:55 - moodPedro

mondo-cane-vintage-movie-poster-original-french-small-23x32-1604.jpgOlaszország (Cineriz), 105 perc, Technicolor, olasz

Rendező: Paolo Cavara, Gualtiero Jacopetti, Franco E. Prosperi

Producer: Gualtiero Jacopetti és Angelo Rizzoli

"Minden jelenet, amit ebben a filmben látni fog valódi, megtörtént. Ha esetenként megdöbbentek, az azért van, mert a valóságban is sok a megdöbbentő dolog. Mellesleg a krónikás feladata, hogy ne szépítsen az igazságon, hanem objektíven mutassa azt be."

Ezzel a felirattal találkozunk a film elején, ami egyrészt előrevetíti, hogy lesz néhány igen sokkoló jelenet, másrészt azt füllenti, hogy ez egy olyan dokumentumfilm, ami hiteles képet próbál mutatni a világ furcsaságairól. 

Sokkolónak valóban sokkoló. Volt egy-két jelenet, ahol tényleg inkább nem néztem oda, annyira rossz volt nézni. Pedig egyáltalán nem tartom magam érzékenynek, még kevésbé prűdnek. A magukat kövekkel véresre csapkodó vallási fanatikusok vágták ki nálam különösen a biztosítékot, ha valakit kíváncsi lenne, hogy melyik volt ez a jelenet.... Valószínűleg sokkal többen lesznek, akik az állatkínzást bemutató részeket fogják nehezen megemészteni, lásd kígyók élve nyúzását vagy amikor bosszúból cápák száját szúrós tengeri sünökkel tömik tele.

mondocane-001-web.jpg

Azt, hogy a szó megszokott értelmében dokumentumfilmet látunk, rögtön az elején érdemes elfelejtenünk. Maradjunk inkább abban, hogy ez egy színvonalasan elkészített, rendkívül szórakoztató áldokumentumfilm, mely helyenként tartalmaz valódi felvételeket, van benne emellett sok rekonstruált felvétel, és bőségesen mutat teljesen hamis, beállított jeleneteket is. Továbbá az egyes epizódokon belül is él azzal a klasszikus manipulációs módszerrel, hogy a vágások segítségével építenek fel teljesen hamis "valóságot". Egyik legjobb példa erre, amikor a kínai haldoklók képeit vágják össze egy fesztivál képeivel, az alámondással azt sugallva, hogy a hozzátartozók jókedvűen vacsorázva várják, hogy a haldokló rokon végre meghaljon. Mintha Kínában ez lenne a haldoklás hétköznapi formája.

mondo-cane_oyzd26.jpg

Ahogy az eddigiekből is kiderül, a világ legkülönbözőbb tájain felvett laza epizódokból (ha jól számolom, 35-ből) fűződik össze ez az áldoksi film. Az egyes epizódokat - nagyon ügyesen - mindig valamilyen szabad asszociáció köti össze. Például a szingapúri kígyó-leves előkészítését mutató jelenet után, egy Abruzziban felvett Szent Domonkos fesztivált mutatnak, ahol sokan kígyókkal a kezükben vonulnak a vallási menetben.

mondo-cane_8t4nxd.jpg

A film sikeréhez nyilván hozzájárult, hogy gyönyörűek (és színesek) a képek. És minden téren kifejezetten  színvonalas a megvalósítás. A zenéje például Oscar-díjat nyert.

Az egyik legjobban sikerült epizód, amelyik egy atomkísérletektől sújtott helyszínen a megváltozott környezetben mutatja az állatok pusztulását. 

unnamed_5.jpgNem tudom persze megmondani, hogy ebben az epizódnak mennyi volt a fikció és a dokumentarizmus aránya...

unnamed_2_1.jpg

Mindenesetre a felvételek, és az a mód, ahogy megvágták, illetve zenével illusztrálták, nagyon megrázóra sikerültek...

unnamed_1_2.jpg

Nem csupa borzongás volt az egész film. Voltak persze vicces, és enyhén erotikus epizódok is. (Nem ezért, hanem a brutalitása miatt kapta ez a poszt a 18+ -os taget.)

Az egyikben részben például felajzott bennszülött lánycsapat kergetett szerelmi vágytól hajtva egy férfit a kókuszfa tetejére... máshol pedig egy avant garde festő - Yves Klein - meztelen női testekkel festi meg fura műalkotását.

klein_2004_63_1-_34.jpg

Alapvetően semmit sem szabad készpénznek venni ebből a filmből, de persze mutatóban van néhány valóságos dolog...

mondo-cane-2.jpg

Ez a film bátran nevezhető az exploitation filmek egyik alapkövének. Sőt, gyakorlatilag műfajt hozott létre az exploitation-ön belül, az úgynevezett "mondo" filmekét, melyek mindegyike hasonlóan sokkoló áldokumentumfilm volt. Nyilván legtöbbjük messze nem ilyen színvonalas, mint eme műfajteremtő előd.

Mondo Hollywood, Mondo Bizarre, Mondo Erotica, Mondo Inferno, Shocking Asia 1-2, A Halál Arcai... hogy csak néhány példát említsek... De nem muszáj ilyen messzire menni. Ha a kortárs művészeteket nézzük, akkor például az MTV hírműsorai hasonló kreativitással kezelik a valóságot, mint Jacopetti és társai.

mv5bmjhlnmfkztgtnze1ms00mte4ltkxytutzdu5zgrmnjy0mjvmxkeyxkfqcgdeqxvymziwndy4ndi_v1.jpg

1 komment
süti beállítások módosítása