1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


279. Érzelem (Senso) - 1954

2019. április 28. 02:15 - moodPedro

mv5bytzlztq1mtmtyzgymi00mgfiltk1mtktzgnmmziwzdq1yzuwxkeyxkfqcgdeqxvymtiynzy1nzm_v1_sy1000_cr0_0_508_1000_al.jpgOlaszország (Lux), 126 perc, Technicolor, olasz

Rendező: Luchino Visconti

Producer: Domenico Firges Davanzati

Modrone Hercege, azaz Luchino Visconti felmenői között ott voltak a Milánói hercegség alapítói is. Gazdag, arisztokrata környezetben nevelkedett, ennek köszönhetően fiatalon lehetősége volt összeismerkedni Toscaninivel, Puccinivel, Coco Chanellel, de aki talán mindenkinél nagyobb hatást tett rá az Jean Renoir volt. Ennek köszönhetően részt vett a francia rendező asszisztenseként az 1936-os Mezei Kirándulás című film forgatásán.

Érdekes módon (Rossellinihez hasonló arisztokrata származása ellenére) komolyan érdeklődött a kommunista mozgalom iránt, sőt, a második világháború alatt be is lépett az Olasz Kommunista Pártba. 

Sokan Viscontit tartják az olasz neorealizmus elindítójának a Megszállottság (1943) című filmjével, mely A Postás Mindig Kétszer Csenget engedély nélküli feldolgozása volt. A film mozikba került ugyan, de a cenzúra betiltotta és megsemmisítette a forgalomban levő kópiákat. Maga Visconti megmentette a saját példányát. Ezután öt éven keresztül nem filmezett. Színdarabokat és operákat rendezett.  (Ennek jelentősége lesz majd a most tárgyalt és kásőbbi filmjeiben is)

1948-ban újabb film forgatásába fogott, még mindig a neorealizmus jegyében. Egy szicíliai halászfalú lakóinak szereplésével készítette a Vihar Előtt című filmet. A még amatőr színésznek sem igen mondható szereplőket csak lazán instruálta, hozzávetőleges forgatókönyv alapján dolgoztak. Csúnya bukás lett belőle, de úgy, hogy közben elnyeri érte a Velencei nagydíjat. Sokan a neorealizmus fő művének tartják.

Néhány év kihagyás után 1951-ben leforgatta utolsó neorealista filmjét, a Szépek Szépé-t, amit már a kritikusok sem tudnak hova tenni.

És itt rá is kanyarodunk Visconti negyedik egész estés filmjére, mellyel eltávolodik a neorealizmustól, és a melodrámák világába érkezik. Külsőre is látványos a változás, hiszen ez a film - a korábbiaktól eltérően - Technicolor, melyet ki is használ a rendező, hiszen az 1866 tavaszán kezdődő történetben végig komoly szerepe van a látványos díszletnek. A Velencei operaházban (La Fenice) kezdünk a Traviata előadásán, de az opera-díszlet szerű látványvilág az egész filmen végigvonul, ahogy Verdi zenéje is.

Azért szeretem a melodrámát, mert pontosan az élet és a színház határán helyezkedik el. - mondja Visconti.

senso20.jpg

Az olasz újraegyesítés (Risorgimento) célegyenesénél járunk, a fehérruhás osztrákok még megszállva tartják Velencét, de az olaszok közül már sokan lázadoznak. Puskaporos a hangulat.

A kezdő jelenetben megismerjük a film két kulcsfiguráját: Talán vitathatatlanul a film legizgalmasabb szereplője az olasz Livia Serpieri grófnét játszó Alida Valli, akivel A Harmadik Emberben találkozhattunk már, ott is rögtön felhívta magára a figyelmet. Partnere az osztrák tisztet játszó Farley Granger.

Alida Valli arcában van valami, ami miatt a szenvedély szinte áradni látszik belőle. Nem tud kicsit szeretni. Égető hőfokon tud imádni valakit, - de ha az ellőki magától, - ugyanilyen fokon képes gyűlölni is...

Talán mondanom sem kell, hogy az olasz grófné (aki tehát házas asszony) és az osztrák tiszt szerelme önmagában több okból is problematikus lenne, de mindketten tesznek azért, hogy ez a kapcsolat a lehető legzavarosabb legyen.

senso6.jpgVisconti eredetileg Marlon Brando-t és Ingrid Bergman-t szemelte ki a két főszerepre, de a producerek nem voltak elragadtatva Brando castingjától. Más források szerint Bergman férje (Rossellini) nem akarta elengedni feleségét más rendező filmjébe, nélküle pedig Brando amúgy sem vállalta a filmet. Akárhogy is, Alida Valli tökéletes választás volt, nála szenvedélyesebbnek látszó nőt javasolni sem tudnék egy címe alapján is szenvedélyről szóló film női főszerepére.senso_visconti.jpeg

Rajta kívül egy 18 éves olasz lány - Marcella Mariani - érdemel külön említést, leginkább fájóan rövid élete és karrierje miatt. A film forgatása után már egy év sem telik el, és egy repülőgép-szerencsétlenség áldozatává válik.

senso_1954_marcella_mariani.jpgZárásul érdekességképpen szeretném megjegyezni: ahogy Visconti neve rendezőasszisztensként feltűnt Jean Renoir filmjénél, úgy itt is találhatunk később híressé vált neveket rendezőasszisztensként: kötük is a legismertebb talán Franco Zeffirelli.

Szólj hozzá!

277. Országúton (La Strada) - 1954

2019. április 09. 21:26 - moodPedro

mv5bode3nzgwzgutyta1my00otm1ltlimdktyze2ngm3odzlnzewxkeyxkfqcgdeqxvyndu4nza5njk_v1_sy1000_cr0_0_748_1000_al.jpgOlaszország (Ponti-De Laurentis), 108 perc, ff., olasz

Rendező: Federico Fellini

Producer: Dino de Laurentiis, Carlo Ponti

Fellini negyedik egész estés filmjének plakátján is látható, hogy Giulietta Massina és Anthony Quinn állnak a főszerepben. Harmadikként fel van tüntetve Richard Basehart is, aki egyébként számomra a film kellemes meglepetése volt, de ő - a két előző színészhez képest - a plakáton csak a háttérben, a kötélen egyensúlyozó akrobataként látható.

Massina 22 éves korától Fellini felesége volt. 1943-ban egy rádiós sorozatban szerepelt először, melyet Fellini írt. Sokan Chaplinhez hasonlítják kissé szokatlan stílusát. Nem csak ebben a - nyomokban pantomimhez hasonlító - stílusban játszott persze, de ebben a filmben igen, és a Chaplinhez való hasonlóságra még rá is erősített a szerepe szerinti szakadt bohócjelmeze és maszkja.

Massina és Quinn már dolgoztak együtt előző évben a Giuseppe Amato által rendezett Donne Proibite-ben. Massina be is mutatta Quinn-t férjének, akinek pont kapóra jött volna a színész a tervezett filmjéhez, de a negyedrészt ír, háromnegyed részt mexikói származású (de már Los Angelesben élő) amerikai színész nem különösebben rajongott az ötletért. Az igazat megvallva, azt sem tudta ki az a Fellini. (Ekkor még nem is volt világsztár). Fellini napokig próbálta rábeszélni Quinn-t a szerepre, de hiába járt a nyakára, úgy tűnt, ebből nem lesz közös munka.

Az egyik este Quinn - volt Hollywoodi kolléganőjével - Ingrid Bergmannal, és annak férjével Roberto Rossellinivel vacsorázott. A kellemes estét filmnézéssel koronázták meg. Quinn már annyit hallott Fellini felől, hogy úgy döntöttek, megnézik a rendező előző, A Bikaborjak című munkáját. Mire véget ért a film, Quinn magában már leszerződött Fellini készülő filmjéhez, annyira el volt ragadtatva a látottaktól.

Az alábbiakban a rendező - színésznő házaspár néhány forgatás alatt készült közös képe:

Quinn és Masina a két főszerepre tehát megvolt már, de még nem voltak befektetők. Akik szóba jöttek, azok vagy a film témáját nem látták elég kommersznek ahhoz, hogy nyereséget termeljen, vagy egyszerűen Masinában nem látták azt a női főszereplőt, aki vonzaná a férfi nézőket a moziba. Fellini úgy kezdett bele a forgatásba, hogy pénze még nem igazán volt rá. Anthony Quinn-el is sikerült úgy megállapodni, hogy semmi pénzt nem kap előre, csak jutalékot a bevételből... azonban Quinn ügynöke minden rábeszélőképességét latba vetette, hogy a színészt erről a "hülyeségről" lebeszélje. Időközben mégis lettek befektetők, így Fellininek lehetősége volt módosítani a megállapodáson, és Quinn kérésének megfelelően egyösszegű bérezésben maradtak. Egy öregkori interjújában a színész mesélte, hogy több millió dollár részesedéstől esett így el kapzsi ügynöke miatt.

A cirkuszok, mutatványosok világában játszódik a film. Zampano (Anthony Quinn) egy erőművész, aki egész életében vándorolva ugyanazt a - már maga által is elunt - számot mutatja be bohóc-segédjével közösen. Gelsomina (Giulietta Masina) egy furcsa lány... A színésznő itt már 34 éves, kora mégis szinte meghatározhatatlan a néző számára. Szerepe szerinti viselkedése - mely néha már-már szellemi fogyatékosságra utal - alapján, mintha tizenéves lenne, arca azonban láthatóan ennél idősebb. 

Zampano egy szegény özvegyasszonytól veszi meg (!) Gelsominát, miután korábbi segédje (az asszony egy másik lánya) meghal. Kiképezi őt trombitáló bohócnak, és együtt adják elő azt a bizonyos egyetlen unalomig ismételt számot, melyben Zampano egy mellkasa köré tekert láncot mellizmával szétszakít.

Zampano ugyanolyan brutális tahót játszik, mint amilyen Brando Kowalskija a Vágy Villamosában. Quinn egyébként fiatalabb korában játszotta is ezt a szerepet a Broadway-n. Gelsominát mindehol feleségeként mutatja be, azonban úgy bánik vele, mint egy kutyával. Ha felszed egy nőt, Gelsominát otthagyja az utcán, amíg a nővel tölti az éjszakát.

Egyedül az zavarja Zampano-t, amikor Gelsomina szerelmes lesz egy másik mutatványosba. A vadember ezt természetesen nem tudja megemészteni, és ez vezet hamarosan a tragikus végkifejlethez.

Fellini szeretett szimbólumokban gondolkozni. Egy későbbi elemzése szerint számára Zampano volt a FÖLD, Gelsomina a VÍZ, a fent említett harmadik személy, aki egyébként kötéltáncos-bohóc volt a LEVEGŐ

Nino Rota szerezte a film szép zenéjét. Bár Fellini első filmjét kivéve mindegyiknek ő szerezte a zenéjét, kevésbé hardcore mozirajongók számára talán a Rómeó és Júlia (Zeffirelli) és a Keresztapa-trilógia (Coppola) zenéi kapcsán lehet nagyon ismerős.

Nino Rota soha nem látta előre a Fellini filmeket, nem a mozgóképhez, hanem a forgatókönyvhöz komponált kíséretet. Ide is sikerült egy gyönyörű motívumot alkotnia, melynek különlegessége ezúttal, hogy nem csak a kísérőzenében hallható, Gelsomina is ezt a motívumot tanulja meg trombitán, és egy megható jelenetben a film vége felé még dúdolni is halljuk egy mellékszereplőtől...

2 komment

268. Afrika Kincse (Beat the Devil) - 1953

2019. március 09. 03:07 - moodPedro

mv5bzdq4yju4ywitogi1nc00m2yzlwi5njytndrjntc1nzyznzrmxkeyxkfqcgdeqxvynjuwmzi2nzu_v1_sy1000_cr0_0_687_1000_al.jpgOlaszország (Romulus, Rizzoli-Haggiag, Santana), 85 perc, ff., angol

Rendező: John Huston

Producer: Jack Clayton

Bevallom, kicsit összezavart ez a film, mert először komolyan vettem. Azt hittem, hogy a Máltai Sólyomhoz hasonló krimi lesz, és eleinte valahogy nem sikerült felvennem a fonalat. 

Kb. a film felénél jártunk, amikor leesett, hogy ez inkább egy paródia lesz. Hozzáteszem, hogy az első felében ez még nem volt teljesen egyértelmű, mintha ott még próbálta volna komolyan venni magát a film. És ennek magyarázatára van is egy teóriám, amit bizonyos források alátámasztani is látszanak: A film alapját képező krimit 1951-ben egy bizonyos Claud Cockburn nevű brit politikai újságíró írta James Helvick álnéven. 

Állítólag maga Cockburn kezdett bele a forgatókönyv írásába is, és el tudom képzelni, hogy a film eleje, ahol még nem sok nyoma volt a parodisztikus jellegnek, még nagyrészt az ő munkája lehetett. Cockburn azonban valamilyen okból távozni kényszerült a produkciótól, és a forgatókönyvírást Truman Capote vette át. Akár azt is el tudom képzelni, hogy Cockburn nem végezte el időben a munkát, és a producerek nem is láttak esélyt arra, hogy ez megváltozzon. Capote ugyanis napról napra, a forgatással párhuzamosan haladt a szkripttel. Az alábbi képen Capote a padon fekszik a forgatás mellett. Talán ő vitte el a film fele tájékán az egészet a paródia felé.

capotebs_1525_458918_displaysize.jpgDacára annak, hogy a rendező és a főszereplők legtöbbje amerikai, a helyszín Olaszország (Ravello), és a stáb nagy része is olasz, akikkel állítólag nehéz volt szót érteni, mivel az angol tudásuk nagyon korlátozott volt.

A főszereplő-gárda viszont parádés volt. Hogy csak a legismertebbeket említsem: Gina Lollobrigida, Humphrey Bogart, Peter Lorre, Jennifer Jones...

mv5bntlmywqymjetyzawns00mtqzlwi2otgtmzu2nmyzngu5oge0xkeyxkfqcgdeqxvymzawotu1mtk_v1_sy1000_cr0_0_1338_1000_al.jpg

Öt kétes előéletű üzletember azon mesterkedik, hogy kelet-Afrikában megszerezzen egy uránlelőhelyet. Olaszország egyik legszebb részén, Ravelloban (az Amalfi partvidéken) várják, hogy felszállhassanak egy hajóra, ami céljukhoz szállítja őket. 

O'Hara (Peter Lorre), akit hol Ohoro-nak, hol nagy szemű ír koboldnak gúnyolnak , - és aki mindezeket önérzetesen mindig vissza is utasítja - tagja ennek a fura csapatnak, amivel kapcsolatban azon csodálkozom, hogy egyáltalán Olaszországig hogyan jutottak el... Talán mondanom sem kell, céljukat soha nem fogják elérni, pedig az idő nagyon sürgeti őket. O'Hara hangzatos kis monológban elmélkedik az idő jelentőségéről:

Idő...idő...mi is az idő?

A svájciak csinálják,

A franciák lopják...

Az olaszok pazarolják,

Az amerikaiak szerint pénz.

A hinduk szerint meg nem is létezik...

Tudja, mit mondok? Az idő szélhámosság...

Ez volt egyébként az ötödik, és egyben az utolsó film, melyben Bogart-tal együtt szerepelt.

mv5bytm4mwniodctzja5yy00zduxlwezmtatzte2yzdlm2mwmdy5xkeyxkfqcgdeqxvymdi3otizoa_v1.jpgHa már Bogartnál tartunk.. ő az ötös banda egyetlen tagja, mely kicsit kívülálló... mint majd kiderül, csak azért megy bele az osztozkodásba, mert egyedül nincs meg a megfelelő forrása az akció végrehajtására, de sejthető, hogy ha lehetősége adódik, akkor mégis magának próbálja majd intézni az "okosságot"... feleségét Lollobrigida játssza. Érdekes, hogy fél Európa rajongott Lolo-ért, én viszont nem látom benne azt a végzetes vonzerőt, amivel ezt kiérdemelte...

Vegyük akkor már végig az ötök bandájának többi idióta tagját is: Van egy kis agresszív náci törpe (Ivor Barnard), akit minduntalan vissza kell fogni, nehogy megkéseljen valakit, aki ellentmond neki. Aztán ott van a hórihorgas Ravello, akit véletlenül pont úgy hívnak, mint a várost, ahol a film nagy részét forgatták. De a kedvencem a banda vezetője a kövér Peterson (Robert Morley) - óriási karakterszínész. Holt komoly arccal adja elő, hogy az arabok, akiknek éppen a fogságába estek vélhetően haragszanak rá, mert a korábban nekik eladott fegyverek nagy része feltehetően nem működött... hiszen a csempészés során sokat kellett tárolni őket a víz alatt. És ezt olyan halál-komoly arccal adta elő, hogy szakadtam a nevetéstől...

beat2.jpeg

Kicsit lelkiismeret furdalással lövöm le a következő poént, (de annyira azért nem áltatom magam, hogy az írásom nyomán valaki megnézné ezt a filmet...) de a film humorára talán a legjellemzőbb jelenet, amikor az arab rendőr-kapitányról kiderül, hogy odavan Rita Hayworth-ért, Bogart megdumálja, hogy ő nemcsak, hogy ismeri a színésznőt, de olyan jóban is van vele, hogy ha akarja, akkor bele tudja a színésznőt bolondítani az arab rendőrbe...feltéve, ha elengedi őt...

Bogart - Santana Pictures corporation nevű - 1949-től 1953-ig működő produkciós cégével maga is részt vett a film finanszírozásában. Így őt is rosszul érintette, hogy az megbukott. A Santana-nak ez volt a hetedik, és utolsó filmje. Az első hatot a Columbia forgalmazta Amerikában, ezt a hetediket már kénytelen volt átvinni a United Artist-hoz. Majd amikor ez is megbukott, akkor eladta a céget.

Érdekes módon ez a film is azok közé tartozik, melyek a maguk idejében nem voltak sikeresek, ám néhány év elteltével népes rajongói tábort tudott maga mögé állítani.

5 komment

265. Itáliai Utazás (Viaggio in Italia) - 1954

2019. február 24. 19:54 - moodPedro

mv5bnzbhztu3otgtodm2my00mwexlwi1otitndvhn2jkytc4ytkyl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1_sy1000_cr0_0_744_1000_al.jpgOlaszország (Junior Film, Italia Film, Sveva Film, S.G.C.), 82 perc, ff., olasz

Rendező: Roberto Rossellini

Producer: Vitaliano Brancati, Roberto Rossellini

Nagyon nyomasztó. Nem kicsit... Tényleg nagyon. És ezt még tetézi a film neorealista eseménytelensége. Egész rosszkedvű lettem tőle, holott az utolsó perc még akár feloldozást is adhatott volna...

Egy angol házaspár az autójával Nápoly felé tart. A férj Alex (George Sanders) munkamániás, de most úgy döntöttek, hogy a gyors repülőút helyett autóval utaznak a Nápoly mellett elhunyt Homer bácsi hagyatékával kapcsolatos ügyeket elintézni, hogy végre vakációzhasson egyet feleségével, Katherine-el (Ingrid Bergman), akivel elmondásuk szerint házasságuk alatt még nem nagyon voltak egy napig sem kettesben. 


Most itt az alkalom végre, és nem valami rózsásan alakulnak a dolgok. Úgy tűnik, elhidegültek egymástól. Türelmetlenek, feszültek, feltehetően unatkoznak egymás társaságában. 

viaggio-in-italia_9de89699.jpgA Nápoly melletti villa is szokatlan, számukra kényelmetlen körülményeket rejteget. A személyzet nem beszél angolul. Sőt, kora délután alszanak (!) - figyelem, Olaszországban nincsen szieszta. Ezt egy olasztól tudom. Szieszta csak Spanyolországban van! Olaszországban egyszerűen csak bezárnak a boltok, és az emberek ledőlnek pihenni. De ez nem szieszta! 

viaggio-in-italia_0c1e61a6.jpgEleinte megpróbálják élvezni a gyönyörű környezetbe épült villa kényelmét, de valahogy inkább mindketten külön utakon kezdenek járkálni. Amikor esténként társaságba mennek, ott is inkább külön érzik jól magukat. Persze láthatóan féltékenyek, ha észreveszik, hogy a másik udvarol/udvarolnak neki, de ahogy egyikük megbántva érzi magát, igyekszik ő is megbántani a másikat. Így persze egyre csak nő köztük a távolság.

viaggio-in-italia_a8fc3ed2.jpgAlex Capri-ra látogat, megismerkedik több nővel is, Katherine Nápoly környékét járja be idegenvezetőkkel. Megnézi a Vezuv füstölgő krátereit, egy Nápolyi múzeumot, végül férjével közösen Pompeii-t is meglátogatják, ahol egy - feltehetően - házaspár megkövesedett holtteste olyan hatással van rá, ami arra készteti, hogy átgondolja ezt az állapotot, ami férje és őközte kialakult.

mv5bogyyywq5mjktmgy1ny00njkzlwiyyzutnzcxnjy0nje0ymu4l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1.jpgMaga a téma elgondolkoztató, sajnos Rossellinivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Örültem, amikor előzetesen olvastam, hogy ezúttal eltávolodott a politikától, de annyira hideg és nyomasztó ez a stílus, hogy állandóan azon kaptam magam a film nézése közben, hogy máshol járnak a gondolataim...

Sanders egy visszaemlékezésében hosszasan írt ennek a filmnek a forgatásáról. Talán élete egyik legrosszabb élményének tartotta ezt a munkát. Állítólag szerette a rendező korábbi filmjeit, ezért vállalta el ezt a szerepet, de ő úgy látta, hogy a forgatás alatt Rossellini-t jobban érdekelte a búvárkodás, mint maga a filmforgatás...

Hogy egy kicsit árnyaljunk a képen íme egy fotó, ahol Rossellini éppen feleségét, Bergman-t instruálja.

c_sim5xw0aafped.jpg

3 komment

252. Az Aranyhintó (Le Carrosse d'or) - 1952

2019. január 27. 02:19 - moodPedro

47fe5c616cedd0862d3fa603ab7f6bbf.jpgOlaszország (Hoche Productions, Panaria), 103 perc, Technicolor, angol

Rendező: Jean Renoir

Producer: Francesco Alliata, Renzo Avanzo

Jean Renoirral 1939-ben találkoztam utoljára, A Játékszabály című remek filmje kapcsán. Azóta eltelt több, mint tíz év, és most egy egészen más jellegű filmje kapcsán kerül újra szóba.

A Római Cinecittá-ban forgatták, olasz-francia koprodukcióban. Bizonyos források szerint Renoir három változatban is leforgatta a filmet (angol, francia és olasz) más források szerint azonban pénzhiány miatt ezeket a nyelvi variánsokat végül csak utószinkronnal valósította meg. Az biztos, hogy a filmnek az angol nyelven készített változata érhető el gyönyörű, vibráló színekkel, felújított változatban. (Nem utószínezésről, hanem Technicolorra forgatott filmről beszélek). A francia rendező az olasz főváros filmes stúdiókomplexumát használva többek között angol és olasz színészekből álló szereplőgárdára támaszkodott a film elkészítésekor.

A képen a kalapos úr maga a francia rendező (Jean Renoir), a másik két színész a film két fontos szereplője: az olasz Anna Magnani és a brit Duncan Lamont.

renoir_en_rodaje_de_carosse-d-or-1952.jpg

A film úgy kezdődik, mintha egy színdarab előadásán lennénk. A színpadon látjuk a XVIII. századi Perui alkirály udvarát, épp megérkezett a film címét adó aranyhintó. (Megjegyzés: a Perui alkirály tulajdonképpen a spanyol király által 4-6 évre kinevezett kormányzója volt a területnek).  Összesereglenek az udvaroncok, kinéznek az ablakon, és - hoppá - már nem is színházban vagyunk, hiszen kívülről látjuk az alkirályi palota ablakain kinéző személyzetet, azaz az előadás világa hirtelen valósággá vált. Ötletes, nekem nagyon tetsző megoldás, bár meg kell jegyezni, hogy ez messze nem Renoir találmánya, hiszen ugyanezt a megoldást már láthattuk az 1944-es V. Henrik című Laurence Olivier által rendezett Shakespeare királydrámánál is.

Itt még egy olyan csavar is belekerült a filmbe, hogy amikor a színpad valósággá válik, és megjelenik egy Itáliából Peruba érkezett vándortársulat, akkor az ő előadásuk is egy színpadon játszódik, ami így egy színpad a színpadon lenne elvileg... így elmondva talán nehéz követni, pedig pofonegyszerű...

v12carrosse08.jpg

Az olasz díva (Anna Magnani) által játszott Camilla az említett színtársulat vezető színésznőjeként  érkezik, bízva abban, hogy ők is részesülnek az indiánok mesés aranykészletéből. A társulat azonban megérkezése után hamar rájön, hogy az inkák kincsét bizony nem osztogatják az utcákon.

Viszont pillanatok alatt Camillának három mindenre elszánt udvarlója is akad. És itt kicsit bicegett számomra a dolog. A három jó kiállású férfi (közülük az egyik maga az alkirály, egy másik pedig egy népszerű matador) szerelmének tárgyát ugyan remekül játssza a 44 éves olasz színésznő, aki tényleg irtózatosan jól lubickol a szerepben, mégis kicsit idősnek tűnik ahhoz, hogy néhány pillanat alatt ennyi férfiszívet összetörjön. Ugyanez a színésznő 24 évesen minden bizonnyal tökéletes Camilla lett volna.

A film így egy vígjátéki elemekkel fűszerezett melodráma lesz, melyben a fent említett három férfi egymással vetélkedve próbálja meghódítani közös szerelmük szívét. Kedves kis történet, de nem emiatt szerethető igazán a film: remekre sikerült a megvalósítás.

A fent valósággá változó színpadkép csak az egyik erőssége a filmnek. Képzeljük hozzá, hogy végig Vivaldi muzsikája szolgáltatja a filmzenét a - mellesleg a rendező bátyja (Claude Renoir) által fényképezett - képekhez.

És akkor még nem említettem a lélegzetelállító díszletet és jelmezeket. Ez a film az első Renoir színház-trilógiájának filmjei közül.

Szólj hozzá!

251. A Sorompók Lezárulnak (Umberto D.) - 1952

2019. január 19. 16:54 - moodPedro

mv5byjawmtc5yzmtzdixoc00nmyxlwizzjgtyjdiyjm4otc0njayxkeyxkfqcgdeqxvynde5mtu2mde_v1.jpgOlaszország (Rizzoli, Amato, De Sica), 89 perc, ff. olasz

Rendező: Vittorio De Sica

Producer: Giuseppe Amato, Vittorio De Sica és Angelo Rizzoli

Ha Rossellini filmjeit nézi az amber, akkor azt gondolhatja, hogy az olasz realizmusnak feltétlenül politikai üzenete kell, hogy legyen. 

Ha viszont De Sica filmeket nézünk, akkor egyáltalán nincs ilyen érzésem. De Sica mindkét eddigi listán levő filmjében (A Biciklitolvajok volt a másik) igen hangsúlyos szerepe van a szegénységnek, mégsem érzek semmilyen baloldali propaganda-hangulatot. Egész egyszerűen szegény emberek sorsát mutatja meg, nagyon emberközelien, szerethető módon.

Három kulcsszereplője van ennek a filmnek, közülük egyik egy kis keverék kutya (Flike), van egy szobalány - Maria (Maria Pia Casilio, 16) - és a film eredeti címét adó öregúr, Umberto D., teljes nevén Umberto Domenico Ferrari (Carlo Battisti, 70), egy nyugalmazott hivatalnok.

Róma utcáin készültek a külső jelenetek, és a Római Cínecittá adott helyet a belső felvételeknek.

A fontosabb szereplők ezúttal is - mint a neorealistáknál sok esetben - teljesen amatőr szereplők, elsőfilmesek voltak. Érdekes módon a mellékszereplők között viszont akadtak komolyabb színészek is.

umberto-d_-1952-the-old-pensioner-umberto-d-carlo-battisti-and-the-pregnant-slavey-maria-maria-pia-casilio.jpgBár a szobalányt játszó elsőfilmes hölgy ezután a film után sok másikban is játszott, Battistinek ez volt élete egyetlen filmszerepe. Érdekességképpen megjegyzem, hogy egy Firenzei egyetemen volt nyelvész-professzor. Mindkettejük játéka megdöbbentően hiteles. Főleg az öregúrnál, pontosabban egy-egy finom gesztusánál éreztem, hogy ennél tisztábban nem is lehetett volna kifejezni azt az érzést, amit éppen láttatni akart.

umberto-d.jpgÉrdekes a címválasztás, - ami a magyar változatban teljesen eltűnik - Umberto D. - tehát a vezetéknév nem is érdekes. Ennél egyértelműbben nem is lehetne tudtunkra adni, hogy egy kisemberről szól tehát ez a film.

Ennek a kisembernek a nyugdíja nagyon kevés a megélhetéshez. Utolsó értékeit adogatja el, hogy valahogy még fizetni tudja a szobát, amit bérel, de a lakástulajdonos nő tulajdonképpen már szeretne megszabadulni tőle, amit az akkori törvények szerint nem tehet meg, amíg a bácsi fizeti a bérleti díjat. De ahogy egy fillér elmaradás is keletkezik, a hónap végén távoznia kell.

Az öregúr méltatlan körülmények közé kényszerül. Van, hogy arra kell hazamennie, hogy az ágyában egy ifjú pár hentereg, ugyanis a tulajdonos egy-egy órára kiadja a szobáját, hogy abból finanszírozza az öregúr elmaradását.

image-w856.jpgSzomorú helyzetében két támasza van csak Umberto-nak: kedves kiskutyája, és a szobalány, aki egyébként terhes. Két udvarlója van, maga sem tudja, hogy melyik lehet az édesapa, de az apajelöltek közül sem akarja egyik se magára vállalni ezt a szerepet, úgyhogy neki is megvan a maga baja... de ahol tudja, azért segíti az öreget.

03guide8-master1050_1.jpgÉs persze ott van hűséges kutyája Flike, aki egyszer elkóborol. Az utána való nyomozás már-már a Biciklitolvajok-ban látható nyomozást idézi. Umberto számára az életénél is fontosabb ez az eb, tulajdonképpen életének már nem is nagyon van más értelme, mint, hogy erre az állatra vigyázzon. Ha találna valakit, akire rábízhatná, nyugodt szívvel meg is válna nyomorúságos életétől. Miután világossá válik számára, hogy senkitől nem remélhet segítséget, a régi kollégáktól kezdve a volt barátokon át mindenki magára hagyja, felkerekedik, hogy találjon valakit, aki magához venné a kutyát...

mv5bmjazmtq5njaymv5bml5banbnxkftztgwmzy4odmzmje_v1_sy1000_cr0_0_1348_1000_al.jpg

Nem szól túl nagy dolgokról ez a film, mégis nagyon megható, ha erre nyitott hangulatban talál el minket. De Sica saját édesapjának ajánlotta ezt a filmet. Még egy film lesz ettől a rendezőtől a listán, igaz csak a 70-es években. Kíváncsi leszek , hogy a két évtized mekkora változást hoz majd a stílusában.

1 komment