1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


285. Macsók és Macák (Guys and Dolls) - 1955

2019. május 23. 15:12 - moodPedro

mv5bowi1zjlmogytyzzizs00yjezlwi4mjatnzk1ogu0nwfjnzcyxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_679_1000_al.jpgUSA (Samuel Goldwyn Productions), 150 perc, Eastmancolor, angol

Rendező: Joseph L Mankiewicz

Producer: Samuel Goldwyn

Az itt, balra látható poszter valószínűleg a töredékét villantja fel csak annak, amilyen szürreális élmény elé néz, aki ezt a filmet megtekinti.

Igen, a bal szélen az ott az (igazi!) "Keresztapa" fiatalabb kiadása, azaz Marlon Brando maga. Nem véletlen, hogy - annak ellenére, hogy Brando nyilván rengeteg jobb-rosszabb filmben játszott élete folyamán - fiatal "Keresztapának" titulálom, hiszen itt fiatal maffiózót alakít, aminek megformálásában fellelhető egy-egy, a későbbi nagy moziban látható öreg "keresztapás" manírja. (és ezt a szót itt nem feltétlenül rossz értelemben gondolom)

Brando csak a 23. percben tűnik fel először, és egészen eddig a pillanatig nézegettem a címet, a videó hosszát, hogy nincs-e valami hiba a gépezetben, hiszen olyan látványvilág tárult a szemem elé, amire Brando címszereplésével nagyon nem számítottam! Egy Broadway musical. Jó, jó... Frank Sinatra neve alapján akár várható is lett volna, de Sinatra sem feltétlenül csak énekes szerepekben volt látható, sőt... lásd Most és Mindörökké... Aztán még itt van az általam nagyon kedvelt Jean Simmons (Angyalarc, Fekete Nárcisz, Szép Remények), aki szintén nem nevezhető énekes színésznek.... A negyedik címszereplő Vivian Blaine, őt bevallom nem ismertem, és nem is volt rám túl jó hatással. Karrierjének nagyobb részét inkább tévésorozatokban töltötte.

 mv5byti2mjc0mdetzdbims00ntrjlwfkngitmwu4nji1mmnhytzixkeyxkfqcgdeqxvynjawoda4mw_v1.jpgSzóval 22 percen át egyre nagyobb bizonytalansággal bámultam ezt a mozit, hiszen a stúdióban felépített tipikusan Broadway musicales díszletben a szereplők időnként dalra fakadtak, időnként táncoltak, és jellemzően viccesek próbáltak lenni. Ebben a közegben Brando - a Vágy Villamosa illetve a Rakparton - sztárja valahogy teljesen elképzelhetetlennek tűnt, még csak-szöveges szerepben is.

De amit addig kizárnak tartottam, az a 23. percben bekövetkezett, és ehhez foghatót akkor éreztem utoljára, amikor valaki - mint Éva az almát a paradicsomban Ádámnak - figyelmembe ajánlotta a Star Wars Holiday Special-t aminek létezését méltán, teljes joggal próbálja - nemcsak a Lucasfilm, hanem - a jobb érzésű Star Wars rajongók is elfelejteni, írmagját is kitörölni az Univerzumból.

Brando ugyanis nemcsak énekel, de táncol is! (Ha ezt a képet sikerül megemészteni, akkor haladjunk tovább)

mv5bmtk1mdg0otaynf5bml5banbnxkftztcwnjk3mtkzna_v1_sy1000_cr0_0_673_1000_al.jpgA Macsók és Macák (ez a cím is... na...) 1950 és 1953 között futott a Broadway-en, és ekkoriban, ha elérte egy musical az 1200-as előadásszámot, akkor megérett arra, hogy filmet is készítsenek belőle.

Sinatra pályázott a főszerepre, ám valamiért a stúdió és a rendező Brando-t nézte ki, és szerezte meg a főszerepre. Sinatra elvileg csak egy mellékszerepet kapott, amiért igencsak duzzogott, szerintem ok nélkül, mert a kedvéért annyira felduzzasztották ezt a mellékszerepet, hogy gyakorlatilag Brando-éval egyenértékűvé vált.

mv5bnzgyodc4mdcymf5bml5banbnxkftztcwotk3mtkzna_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgBrando megpróbált vele összebarátkozni az első forgatási napon. Mivel tisztában volt azzal, hogy énekesi képessége messze elmarad Sinatra-tól, és talán jófejségből is is, felvetette, hogy esetleg naponta összejöhetnének gyakorolni ezt a dolgot. Ám Sinatra simán elhajtotta azzal, hogy őt nem érdekli ez a method acting-es szarság...utalva Brando színjátszó módszerére... A két férfi főszereplő kapcsolata tehát mindjárt a forgatás elején megfeneklett és állítólag a forgatás végéig jeleneten kívül csak közvetítők útján érintkeztek.

Egy közös jelenetükben, mely alatt Sinatrának jókedvűen sajttortát kellett ennie - Brando állítólag direkt mindig elrontotta a saját szövegét, hogy újra kelljen venni. Ezt annyiszor megtette, hogy Sinatra rosszul lett a sok sajttortától, és abba kellett hagyni aznapra a forgatást. Másnap Brando megkegyelmezett, és elsőre fölvették rendesen.

sk0rq7a.gif

Mindketten olasz maffiózókat alakítanak a filmben. Vidám musicalről lévén szó a legdurvább, ami történik, egy-egy jobb-egyenes, és jó adag tiltott szerencsejáték.1odmzmje_v1_sy1000_cr0_0_1491_1000_al.jpg

Sky Masterson (Brando) fogadásból összejön egy misszionárius hölggyel (Jean Simmons). Románcuk úgy indul, hogy mindketten érdekből közelednek a másik felé, de aztán persze rájönnek, hogy az érzelmek is belobbantak.

A film legjobb jelenete (stúdióban felépített) Havannában játszódik. Ekkor már azt sem érdekelt, hogy Brando mit művel a karrierjével. Ez egy szerethető, vicces néhány perc volt.

Úgy kerültek egyébként Havannába, hogy a maffiózó, oda hívta vacsorázni a hölgyet - ma kb. 4 óra a repülőút egy irányba. Kicsit eszementebb ötlet, mint mondjuk Bécsbe kiautózni egy tányérról lelógó Bécsi szeletért a Figlmüllerbe, és utána rögtön hazajönni. De mondjuk többek között az ilyen eszement ötletek teszik érdekessé az életet, és tényleg ez a jelenet volt az, ami miatt érdemes volt megnézni a filmet. Brando az alábbi animgif-en nem Jean Simmons-szal táncol, ebből volt egy kis "konfliktus" is, a misszionárius hölgy megmutatta, hogy neki is van jobbegyenese...marlon-and-larri-thomas_orig.gifMiközben Brando és Simmons karakterei egyre közelebb kerültek egymáshoz, addig Sinatra és párja egyre távolodni tűntek. A két külön szálon mozgó páros történetét egyébként szinte csak a maffia-vonal tartotta össze, alig volt átjárás a két szál között.

Sinatra párja egyébként revütáncos nő, aminek az volt a legfontosabb előnye, hogy így több zenés számot lehetett belezsúfolni a filmbe. A tánckar egyébként kimondottan szexi. 

Ahogy említettem, Brando nem volt énekes, hiába járt a film kedvéért tanárokhoz, a stúdióban felvett anyagból a hangmérnökök úgy vágták össze használhatóra az anyagot, hogy a nagyon sokszori nekifutásból összeillesztgették azokat a részeket (néha csak 1-2 szónyit) amik használhatóak voltak. Az eredmény így elfogadható egyébként. mv5bnzzlzgu2ndmtndjkoc00yty4lwe3ngetmwmxmda1ngvkodiyxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpgSimmons énekhangjára kevésbé szoktak kitérni, holott szerintem ő sem brillírozik a dalokkal,  hangja helyenként kifejezetten bántó.

mv5bnmnhzwuynmitmjbkmc00mmyxlwjintqtyzdlmzmyogu0yzm0xkeyxkfqcgdeqxvymjk3ntuyotc_v1_sx913_cr0_0_913_999_al.jpgCinemaScope-os szélesvásznú egyébként a film. Ennek az a lényege egyébként, hogy ugyanolyan 35mm-es filmre forgatták, mint az akkor (még) szabványosnak számító 4:3-ast, de egy lencse segítségével összetorzítotték a képet. Így a megszokott nyersanyagra a megszokott felvevővel dolgozhattak. 

Emellett egyébként két másik módszerrel kísérleteztek még ez idő tájt. A CineRama igencsak nehézkes volt, három egymással szinkronba hozott normál kamerával rögzítették a képet, és három vetítővel vetítették azokat egymás mellé a moziban. Egyrészt az illesztés nem volt tökéletes. Másrészt, ha valamelyik lejátszónál valami hiba lépett fel (középkorúak emlékezhetnek, hogy ez viszonylag gyakran előfordult amikor még valódi filmről ment a vetítés) akkor normál esetben kis hibaelhárítás után a mozigépész újraindította a lejátszást ott, ahol abbahagyta. Ha azonban a három lejátszó egyike megakadt, akkor a szinkronizálás csak úgy volt kivitelezhető, ha az adott tekercseket visszatekercselték, és elölről kezdték őket lejátszani. Ettől végképp nehézkessé és végső soron sikertelenné vált ez a formátum.

A harmadik szélesvásznú formátum a VistaVision volt, ahol a film vízszintesen mozgott, így a kép szélessége a film hosszirányában jelentkezett.

A tévé előretörésének a moziba járó közönség nem csak a szélesvásznú filmek számának megnövekedését köszönheti, hanem a színes filmek arányának ugrásszerű megnövekedését is. Eleinte a Technicolor volt a mindent-vivő , de az ötvenes években már sorra jöttek az újabb fejlesztések, mint pld. A KODAK a maga Eastmancolor-jával, amivel ez a film is készült. Ez a korszerűbb módszer idővel kiszorítja a Technicolor-t, és minden stúdió saját elnevezésével utal rá: Metrocolor, Warnercolor, Columbiacolor...

Szólj hozzá!

284. Művészpánik (Artists and Models) - 1955

2019. május 21. 00:18 - moodPedro

mv5byzi0ywm5ndctmjrmys00owu5lwe2odqtmjnly2i1njfhowizxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1_sy1000_sx756_al.jpgUSA (Paramount), 105 perc, Technicolor, angol

Rendező: Frank Tashin

Producer: Paul Nathan, Hal B. Wallis

Nevük nem cseng olyan ismerősen, mint mondjuk a Stan és Pan párosé, de a negyvenes-ötvenes években a Dean Martin - Jerry Lewis páros neve nagyjából garanciát jelentett egy önfeledt másfél órás szórakozásra.

Először 1946-ban álltak össze, hogy éjszakai mulatókban adják elő vicces, zenés számaikat, melyek részben improvizációra alapultak. Néhány tévés szerep után 1949-ben szerződést kötött velük a Paramount-os Hal B. Wallis producer, és  összesen 17 filmet készítettek 1956-ig a stúdió számára. 

Párosuk jellegzetessége, hogy két teljesen különböző karaktert játszanak. A mindig komolyabb, romantikus, énekesként is kiváló olasz származású Dean Martin (született: Dino Paul Crocetti) belefáradt, hogy nem tud kilépni ebből a skatulyából, minden filmben szinte ugyanazt a szerepet kellett eljátszania.

Sokat kellett törnöm a fejemet, hogy honnét olyan ismerős, hogyha eddig egyetlen Martin & Lewis filmet sem láttam... az IMDB segítségét kellett igénybe vennem, ahol természetesen hamar sikerült kiderítenem, hogy leginkább az első Airport film pilótájaként vésődött az emlékezetembe.

fc5e65960ccb8f2e4ba38458eb4171d4.jpg

A páros másik tagja Jerry Lewis, akinek viszont szinte egyetlen komolyan vehető pillanata sincsen. Ahogy megszólal, olyan mintha Donald Kacsát hallanánk, esetlensége már-már Chaplin figuráját juttatja helyenként az eszünkbe.

Egyik kedvenc jelenetem tőle, amikor - szegénységük miatt - egy szem babot fogyaszt el olyan jó étvággyal és lelkesedéssel, mintha egy hatalmas, szaftos steak lenne a tányérján.artists-and-models_lqfgxu.jpg

Ha kizárólag rá épülne a film, talán zavaró lenne ez a harsány esetlenség, ez a végletekig eltúlzott kelekótyaság, de mivel rendszerint ott van mellette a komoly, és inkább intellektuális humort forszírozó Dean Martin, a két különböző stílus összességében egy nagyon kellemes, ma is fogyasztható könnyed komédiát hoz létre.

Több irányból is kísérletet tesz meghódításunkra ez a film. A humoron és az időnkénti dalra fakadáson túl a szinte elmaradhatatlan romantikus vonal is megjelenik. Persze mindkét főszereplő férfi kap egy nőt maga mellé. Sőt! Dean Martin hármat is, igaz közülük ketten - igen ismert nevek - emitt csak mellékszereplők. 

Az egyik ilyen - szinte csak perceket és pár mondatot kapó  - hölgy az ekkor még inkább modellként illetve bulvárhősként ismert Anita Ekberg volt. Néhány év múlva, Fellini Dolce Vita-jában kapja meg majd legismertebb szerepét.

Egy leheletnyivel erősebb mellékszerepet kapott a magyar származású Gábor Éva (Gábor Zsazsa nővére)Ő egy magyarokból álló kémszervezet ügynöke - és ezzel a komédia, musical és romantikus vonalak mellé - egy igencsak váratlan húzással, szinte a semmiből - besorolódik a kémfilm zsánere is a film utolsó fél órájában.

artists-and-models_ylbqtu.jpgA két főszereplő valódi partnerei a filmben Dorothy Malone és Shirley MacLaine. Előbbi egy Bat Lady (Denevérlány) képregény rajzolója, míg utóbbi az ő modellje. Az alábbi képekből hamar kiderül, hogy ki kivel került párba. Aki nem ismeri a hölgyeket, annak segítek azzal, hogy Shirley MacLaine a kis cuki rövid hajú barna.

A Bat Lady képregényes vonal azért is érdekes, mert a filmben irtózatos mennyiségű kellék képregény látható, amiben ez a fiktív Bat Lady szerepel. Ő nem összetévesztendő a DC Universe-es Batwoman-nel. Az eltérő név persze nem volt elég ahhoz, hogy ne legyen jogvita a dologból. A filmben látható képregényeket - amik tényleg meg lettek rajzolva rendesen! - feltehetően emiatt a jogvita miatt mind egy szálig meg kellett semmisíteni. Néhány évvel ezelőtt előkerült belőle néhány oldal, de a teljes anyag egyelőre nem fellelhető, pedig gyűjtők biztosan sok pénzt adnának érte

A sztoriba nem hiszem, hogy érdemes belemenni. Tulajdonképpen kicsit gondban is lennék, ha össze kellene szednem néhány mondatban, hogy miről szól a történet. Ez esetben szerintem ne is akarjunk belemenni... Kicsit zavaros, kicsit összevissza, és őszintén szólva ezúttal sem értem pontosan, hogy hogyan verekedte be magát ez a film az 1001 legjobb közé, de bevallom, hogy ezúttal átengedve magam a guilty pleasure-nek, a bűnős élvezetnek, nagyon jól tudtam szórakozni a Martin & Lewis páros kedves, pop-art-os díszletekkel teli komédiáján, és egyedül azt sajnáltam, hogy csak most, közös karrierjük vége felé csatlakoztunk be hozzájuk. 

Ez a film egyébként nem csak gyönyörűen szép Technicolor színekkel rendelkezik, hanem VistaVision szélesvásznú is. Itt jegyzem meg szokásom szerint, hogy a poszthoz stage-fotókat, - azaz a forgatás során fotográfusok által készített fényképeket - használtam, amik az ekkori szokásoknak megfelelően jellemzően fekete-fehérek annak ellenére, hogy a film "ragyogóan" színes, mint ahogy ezen az anim-gifen is látható.tumblr_ljjh0m20r91qecvhz.gif

 

Szólj hozzá!

281. Carmen Jones - 1954

2019. május 06. 21:38 - moodPedro

carmen_jones.jpegUSA (Otto Preminger Films, Fox), 105 perc, Technicolor, angol

Rendező: Otto Preminger

Producer: Otto Preminger

Imádom az olyan filmeket, melyek egy klasszikus történetet modern környezetbe helyeznek át.

Az 1845-ben kiadott Prosper Mérimée regényt 1875-ben George Bizét operává dolgozta át, majd 1943-ban Bizét zenéjét kissé áthangszerelték, "musicalesebbé" tették, hogy a Broadway-en all black, azaz kizárólag feketebőrű szereplőgárdával, a második világháború alatti Chicago-ba helyezve adják elő. Nálunk Magyarországon sem példa nélküli az "all black cast"  előadás, hiszen a Magyar Állami Operaház a napokban mutatta be szintén kizárólag fekete előadókkal (ez itt az irónia helye) a Porgy és Bess-t, ahol egyenesen a szerző kikötése volt, hogy csak feketékkel adható elő a darab. 

Otto Preminger még szerződésben volt a 20th Century - Fox-szal amikor úgy döntött, hogy kivásárolja magát a szerződésből. Mivel úgy gondolta, hogy a színházi adaptáció alapján készülő, fekete szereplőkkel forgatott operafilmben a Fox úgysem fog fantáziát látni, inkább ezzel a szerződésbontással akart magának szabad kezet biztosítani. Így függetlenként vágott bele a film elkészítésébe. Amikor híre ment a készülő filmnek, érdekes módon maga Darryl F. Zanuck, a Fox fejese kereste meg Premingert, hogy a stúdió örömmel venne részt befektetőként a gyártásban, és a rendező teljesen szabad kezet kaphatna. Így is lett.

carmen-jones_yhoj7m.jpgPróbáltam rajtakapni a filmet, kiszúrni legalább egyetlen fehér embert, de nem sikerült. Pedig volt néhány tömegjelenet is, például egy ökölvívó mérkőzés, ahol többezres közönség szurkolt, de láthatóan nagyon vigyáztak, hogy a kamera ezen oldalára még véletlenül se merészkedjen fehér ember. Egy idő után kicsit furcsa úgy látni Amerikát, hogy sem a pályaudvaron, sem egy rendezvényen, sem az utcán, sehol nincsenek fehér emberek... a fenti képen is csak azért látható egy, mert ő a rendező.

Carmenből, a cigánylányból tehát afro-amerikai Carmen Jones (Dorothy Dandridge, középen) lesz, aki dohánygyár helyett kezdetben egy ejtőernyő gyárban dolgozik. Don José tizedesből Joe tizedes lesz (Harry Belafonte, a képen balra). Escamillo torreádor pedig egy profi ökölvivóként (Joe Adams, a képen jobbra) jelenik meg ebben a Chicagoi környezetben játszódó adaptációban.

carmen-jones_ttkkwa.jpgPreminger sok színésszel készített próbafelvételt a főszerepekre. Dandridge-t, - miután bejelentkezett Carmennek - a rendező szépnek, aranyosnak találta, de semmiképpen nem olyannak, amilyennek Carment elképzelte. Helyette Joe ártatlanul kedves barátnőjének, Cindy Lou-nak a szerepét ajánlotta figyelmébe. Adott is neki egy szövegkönyvet, ami alapján várta egy következő castingra. Ám Dandridge Carmennek beöltözve, és erre a szerepre készülve jött el az újabb próbára. Ekkor már Preminger is úgy gondolta, hogy kár tovább keresni, megtalálta azt a Carment, akit keresett. Nem csak a film főszerepére, hanem magának is, mert éveken át szoros kapcsolatban voltak.

Preminger szeretett ujjat húzni a cenzúrával. 1953-as The Moon is Blue című filmje például cenzori pecsét nélkül került mozikba, mert az túlságosan engedékenyen kezelte a laza erkölcsöket bemutató jeleneteket. És az alábbi képen is olyasmit látunk, ami a korszak Hollywoodi filmjeiben azért még messze nem volt megszokott. Bizony, ez a filmben egy lábcsókolgatásig fajuló jelenet lesz...

mv5bmtm1odc0mdy2nf5bml5banbnxkftztcwnja2njgymw_v1_sy1000_cr0_0_1365_1000_al.jpg

Érdekes módon mindkét főszereplő énekhangját más kölcsönözte, holott mindketten jó énekesek voltak. Sőt, én Belafontét inkább énekesként ismertem eddig, mint színészként. Ha más dalról nem, hát a Banana Boat Songot talán mindenki ismeri... ami úgy szól, hogy "come mister tally man, tally me banana", de mi csak úgy énekeltük, hogy "Come Mister Talibán" pedig akkor még nem is hallottunk a tálibokról...annex_dandridge_dorothy_carmen_jones_nrfpt_03.jpg

Preminger a Broadwayes "musicalesített" hangszereléstől szeretett volna visszatérni az operás hangzáshoz, a két főszereplőnek viszont - hiába voltak jó énekesek - nem volt operaénekesi képzettsége. Az opera pedig tudvalevő, hogy egészen speciális hangképzést igényel. Ez tehát a magyarázata, hogy mindketten más hangján énekelnek.

mv5bmtkwmdawnjy3n15bml5banbnxkftztcwmde2njgymw_v1_sy1000_cr0_0_798_1000_al_1.jpgDandridge valóban meggyőzően hozza a pénzsóvár, gátlástalan és szenvedélyes karaktert. Azt a szépséget viszont én nem találom meg benne, amitől igazán Carmenné válna a szememben. De elképzelhető, hogy ebben a változó idők változó ízlésének is nagy szerepe van. Lehet, hogy akkoriban más volt a szépségideál.

Carmen története egy szerelmi négyszög, melyben gyakorlatilag mindenki másba szerelmes. Egyedül Carmeről nem lehet (valószínűleg maga sem tudja) eldönteni, hogy a pénzbe vagy Joe-ba szerelmes jobban. Végül természetesen elkerülhetetlen a tragédia.

Szélesvásznú (Cinemascope) és színes (Technicolor) filmről beszélünk. Mindkettőnek nagyon örültem, sokban hozzájárultak a film élvezhetőségéhez. Még azt sem vettem észre, hogy a Chicagoi helyszín ellenére semmi sem forgott a megnevezett városban, szinte minden a Fox Los Angelesi stúdiójában készült.

mv5bmjhkzjq4yjetowq4ns00zmfilwi5mdmtnmrjndy5nge4ztjjxkeyxkfqcgdeqxvymzi4nzk0njy_v1_sy1000_cr0_0_810_1000_al_1.jpg

Harry Belafonte idén 92 éves. Dandridge viszont 42 évesen elhunyt valamilyen antidepresszáns - feltehetően - véletlen túladagolásában.carmen-jones_fvzpsb.jpg

4 komment

275. Csillag Születik (A Star is Born) - 1954

2019. április 02. 02:20 - moodPedro

poster_a_star_is_born_1954_01.jpgUSA (Warner), 176 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Cukor

Producer: Vern Alves, Sidney Luft

Többször is előfordult már a filmtörténelem során, hogy egy film hosszúra, unalmasra sikeredett, és a stúdió fejesei - menteni próbálva a menthetőt - rövidebbre, pergősebbre vágták a filmet, hogy azt könnyebben letolják a nézők torkán. Nos, ezt a filmet is jelentősen lerövidítették, de pont azért mert tetszett a nézőknek. Hogy ennek mi értelme? Mindjárt elmagyarázom...

A film 196 perces volt a tesztvetítéseken, és a nézők imádták! Cukor (a rendező) mégis úgy döntött, hogy egy kicsit talán érdemes lenne feszesebbre venni a tempót, és a vágóval egyetértésben 182 perc hosszúra rövidítették. Így mutatták be New Yorkban először, és továbbra is hatalmas sikere volt. Erre a változatra tekintenek etalonként a film rajongói, ezt nevezik A Cukor-féle változatnak.

Miután a Warner fejesei látták, hogy a nézők kapkodják a jegyeket, elkezdtek gondolkozni, hogy ezzel a filmmel úgy lehetne még ennél is többet kaszálni, ha elvennének belőle még fél órát. Így a napi öt vetítés mellé nyernének időt egy hatodikra is. Azaz húsz százalékkal meg lehetne növelni a bevételeket. Mivel Cukor ekkor már Pakisztánban forgatott, így nem tudott különösebben hatékonyan fellépni a pusztítás ellen. 154 percesre rövidítették a filmet.

1983-ban sikerült előkeríteni a kivett jelenetek nagy részét. A hang teljes egészében előkerült a Warner archívumából. A kép már bonyolultabb dolog volt, több helyről kellett összeszedni. Van 5 perc, ami még mindig hiányzik, azok helyett fotókat tettek be a hang alá.

mv5bnja1owvknjktymzmzs00m2y0lthhndctntuzytrknmfhyjq3xkeyxkfqcgdeqxvyodqzntyxodq_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgA fenti fotón (és egyébként a film poszterein is) két fontos márkanévre figyelhetünk fel. Az egyik a Technicolor, a másik a CinemaScope. A Technicolor már egyáltalán nem volt új ekkoriban. Ez volt a legnépszerűbb színes-film technológia. Ami viszonylag új volt még ekkor az a CinemaScope nevű szélesvásznú formátum.

Alapvetően háromféleképpen (egymással nem kompatibilis módokon) készítettek szélesvásznú filmeket.

Volt a CineRama, ahol 3 egymás mellé vetített hagyományos formátumú képpel hoztak létre szélesvásznú képarányt. Egyrészt problematikus volt a három kép illesztése, másrészt ekkoriban még viszonylag gyakran előfordult, hogy a három egyszerre futó vetítő közül egy valamilyen technikai hiba miatt "kiesett" a rendszerből, és akkor annál a tekercsnél már szinte lehetetlen volt a szinkronizáció, hacsak nem tekerték vissza az adott tekercseket, és kezdték elölről egyszerre min a hármat.

A második formátum a jelen filmnél is használt CinemaScope volt (a 20th Century Fox fejlesztése), ahol hagyományos, standard 35 mm-es filmre vették az anyagot úgy, hogy egy prizmával összeszűkítették a képet, majd lejátszáskor visszatágították. Ha figyelmesen nézzük ezeket a filmeket (erre a filmre is igaz ez), akkor látjuk, hogy a torzítás tökéletlensége miatt a szélen levő alakok sokkal vékonyabbak. Tájképeknél ez nem észrevehető, de ha egy alak szélről besétál középre, látjuk ahogy egyre csak hízik befelé tartva.

A harmadik megoldás esetén nem élnek a torzítás eszközével. Ez esetben vagy 70mm-es filmet használtak (Todd-AO), vagy 35 mm-es filmet vízszintesen fűzve kezeltek (VistaVision). Azaz a 35 mm nem a képkocka szélességét, hanem magasságát adta, így a filmkocka szélessége gyakorlatilag döntés (és a filmfelvevő gép) kérdése volt.

Na, de hagyjuk a technikát, és térjünk vissza a filmhez...

mv5bntnjngm5zwmtzgi2zc00mjeyltg0zwqtymm4n2e2ztzhmdvhxkeyxkfqcgdeqxvymjgyoti1ody_v1.jpgA producer Sidney Luft saját felesége (Garland) számára nagy visszatérésként szánta ezt a filmet. Cukort sikerült rábeszélni a rendezésre, aki először Brandót próbálta megkörnyékezni a férfi főszerepre. Ő azonban a lecsúszott, alkoholista bukott színész szerepére maga helyett James Mason-t javasolta. Cukor állítólag megpróbálta megszerezni a legnagyobb nevek valamelyikét erre a szerepre Bogart-tól Sinatráig, végül a Brando által javasolt Mason volt az, aki ezt a szerepet el is vállalta.

Judy Garland ekkor 33 éves volt. A hosszú film alatt őt elnézve végig két dolog motoszkált a fejemben. Egyrészt ennél a filmnél éreztem először igazán a hasonlóságot közte és legismertebb lánya (Liza Minnelli) között. Mit hasonlóság... ha hunyorítottam, mintha őt láttam volna. 

A másik, ami motoszkált bennem... próbálok úgy fogalmazni, hogy ne tűnjön bántónak a Garland rajongók számára: Előfordul, hogy valakinek cuki arcocskája van még tinédzser korában is, de ez a cukiság harminc fölött valahogy elkezd rádermedni az arcra, és a ráncokkal együtt már kissé bizarr összhatást kelt. Nekem valami ilyesmi érzésem volt Judy Garland-dal kapcsolatban...

A filmben egyébként hol jobban, hol rosszabbul nézett ki. Feltehetően pillanatnyi lelki- és egészségi állapotától függően. Hiszen a tíz hónaposra húzódó forgatás elsősorban azért tartott ilyen sokáig, mert a kezdetben igen lelkes Garland rendszeresen fáradt, beteg vagy kedvetlen volt. A hosszú forgatás természetesen rekordösszegű forgatási költséget eredményezett. Ez volt a Warner addigi legdrágább filmje. 

Ennek tükrében még talán érthető is, hogy a stúdió fejesei maximalizálni próbálták a bevételeket. Ám a 30 percnyi vágás - úgy tűnik - végzetes hiba volt... Ahogy említettem, a film bemutatója elképesztően sikeres volt. Özönlöttek rá a nézők. Ám amikor elterjedt, hogy a már bemutatott filmből a stúdió kivágott fél órát, amivel három dalbet is kiesett a filmből, a nézők olyan bosszúsak lettek, hogy visszaestek a jegyeladások, így a bevételmaximalizáló törekvésével a stúdiónak sikerült elérnie, hogy a rekord költségvetéssel gyártott filmnek végül nem sikerült nyereséget termelnie. (Az alábbi képen a rendező Cukor Garlanddal beszélget)a-star-is-born_0te4sb.jpgA Csillag Születik-re szokás musical-ként hivatkozni. Én azonban talán pontosabbnak érzem a zenés film kifejezést. Mert úgy általában a musicalekre jellemző a zenéjük. Mit szólnánk mondjuk, ha csinálnának egy Grease remake-et teljesen más zenékkel? Azt hiszem közfelháborodás lenne...

A Csillag Születik-kel viszont ez történt, és senki sem bánja. Először is volt egy 1937-es változat, ami még nem zenés film volt. Aztán Sidney Luft javaslatára Cukor 1954-ben elkészítette első "musical"-ét. Erről a filmről szól eme poszt. De itt nem állunk meg. 1976-ban készül egy újabb feldolgozás Barbara Streisand-dal, egészen más dalokkal. Végül tavaly (2018-ban) jött a Lady Gaga-féle újabb feldolgozás, újabb dalokkal. Négyből három filmben tehát elsődleges szerepe van a zenének, ez a szerep mégis más, mint egy musicalben.

A történet maga viszont nagyrészt mind a négy filmben ugyanarra az alapra épült: Egy alkoholista sztár felfedezi a női főszereplőben rejlő tehetséget. Sikerre segíti őt, miközben ő maga - alkoholizmusának köszönhetően - lebukdácsol a csúcsról. 

A valóságban pont Garland gyógyszer-függősége hátráltatta leginkább a film elkészültét, és eme függőségnek valószínűleg nagy szerepe volt abban is, hogy a legnagyobb sztárok nem vállalták el a férfi főszerepet. Mindkettejüket Oscar-ra jelölték, de egyikük sem nyerte el a díjat. Nem csak a díj elmaradása esett rosszul Garland számára, de férje produceri érintettsége révén a film anyagi bukása az ő pénzügyi helyzetüket is megroppantotta.

Judy Garland-tól itt elbúcsúzunk, több filmmel nem szerepel a listán. 

poster_a_star_is_born_1954_02.jpg

1 komment

271. Hét Menyasszony Hét Testvérnek (Seven Brides for Seven Brothers) - 1954

2019. március 19. 00:10 - moodPedro

mv5bzwi1zjy5mzitmzu2yy00ywe4ltljotgtyjcyota0zddkmtrml2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynje5mjuyotm_v1_sy1000_cr0_0_660_1000_al.jpgUSA (MGM), 102 perc, Ansco Color, angol

Rendező: Stanley Donen

Producer: Jack Cummings

Stanley Donan néhány héttel ezelőtt, 94 éves korában halt meg. Fiatalkorában Gene Kell-vel közösen rendezte és koreografálta többek között az Ének az Esőben-t és az Egy Nap New York-ban-t. Később vígjátékokat, sőt sci-fit is rendezett (Hármas számú Űrbázis). 

Kettővel a Johnny Guitar után a listán elég edzettnek éreztem magam egy újabb ötvenes évekbeli színes westernhez - hamar rájöttem persze, hogy vadnyugati ugyan a környezet (1850 Oregon), de westernnek egyáltalán nem nevezhető a műfaja. 

Egy pillanatig sem komolyan vehető musicallel van dolgunk, mely mondjuk a Muzsika Hangjával van egy szinten - nagyjából hasonló lelkivilágú embereknek ajánlanám, leginkább talán matiné jelleggel. Egyébként megfelelő lelkiállapot elérésekor - a vége felé - kicsit meg is szerettem ezt a filmet. Na jó, nem nagyon, tényleg csak egy kicsit...

Hét vörös hajú prémvadász testvér él egy hegyi kunyhóban, szinte elzárva a külvilágtól, akárcsak a mesebeli hét törpe. Az elején, amikor még mindegyik szakállas, szinte alig lehet megkülönböztetni őket.... csak a legfiatalabb volt kicsit más, mint a többi (akárcsak Kuka a törpék között, akinek a Disney változatban egyedüliként nincsen szakálla) 

seven-brides-for-seven-brothers_1urzdn.jpgAz egyik nap Adam (a legidősebb), elhatározza, hogy hoz magának egy feleséget a városból (Jane Powell). Nem bonyolítja túl, szinte azonnal beleszeret valakibe, és rögtön össze is házasodnak. Ugye mondtam, hogy egy pillanatig sem szabad komolyan venni ezt a filmet? 

Hazaviszi a lányt, a többiek pedig irigykedve figyelik. A lány az első sokk után - mint Hófehérke a Törpéket - rendbe szedi a lakást és a fiúkat is kicsit emberibbre formázza. A fiúk élvezik a helyzetet, de előbb utóbb mindegyik rájön, hogy nekik is kellene egy feleség. Első körben megpróbálják bátyjuk módszerét követni. Ám a város többi menyecskéjére már mások is pályáznak, így a fiúknak a város hagyományai szerint különböző próbák során meg kell küzdeniük a lányok kezéért. És itt derül ki, hogy milyen fontos szerepe van a vörös hajnak. Tömegesen ugyanis már nem lehetne megkülönböztetni a városi és a hegyi fiúkat, csak a hajszínük segít. Így a táncos énekes versengés során látjuk, hogy a fekete hajó városi fiúk különböző cselekkel elhappolják a vörös hajúak elöl a csajokat... így azok üres kézzel térnek vissza otthonukba...seven-brides-for-seven-brothers_wsf75t.jpg

És itt fordulunk rá a Hófehérke és a hét Törpe motívuma után egy másikra, a Szabin Nők elrablására. Ha becsülettel nem megy, akkor majd megy erőszakkal. Lemennek a városba, és mindenki rabol magának egy nőt. Hazafelé pedig zajt csapnak, hogy a zaj keltette lavina (ez komoly!) elzárja az utat. Így tavaszig biztosan nem tudnak feljönni hozzájuk a városiak kiszabadítani a nőket.

És itt már annyira átment mesébe az egész, hogy nem tudtam mást tenni, átengedtem magam a stúdióban felépített téli havas hegyvidék szépségének, és elkezdtem önfeledten élvezni a filmet. Nem mondom el a végét, de drámai fordulatra vagy hasonlóra természetesen nem kell számítani.

Donen egyébként eredeti helyszínen szerette volna leforgatni a filmet, ami egyébként furcsa, mert a tőle eddig látottak mindegyike szigorúan stúdióban felvett musical volt. Az MGM viszont alapvetően B filmes jelleggel viszonyult ehhez a mozihoz, nem volt hajlandó kiengedni a forgatást a stúdió védelmező öleléséből. 

Amire viszont adtak pénzt az a szélesvásznú változat volt, ami ekkoriban még ritkaságszámba ment. Nagyjából hasonló problémák hátráltatták az elterjedését, mint a hangosfilmeknek: Másfajta vetítőberendezés kellett a szélesvásznú filmekhez, ezért képesek voltak kétféle változatban is felvenni a filmet. Délelőtt Cinemascope-ban (szélesvásznú) forgattak, délután pedig standard képarányban újra felvették a délelőtti jeleneteket.

A Cinemascope technológiának az volt a lényege, hogy szabványos 35mm-es filmre vették az anyagot, de vízszintes értelemben összenyomták a képet, hogy beleférjen a standard képméretű szalagra, majd a mozi vetítője "széthúzta" a képet, hogy a vásznon már élethűen látszódjon a szélesvásznú kép.

Nem számított a stúdió arra - és látva az elkészült művet, számomra is igazából felfoghatatlan -, hogy hatalmas sikere lett a filmnek.seven-brides-for-seven-brothers_ecdsjy.jpg

1 komment

262. Szőkék Előnyben (Gentlemen Prefer Blonds) - 1953

2019. február 21. 12:49 - moodPedro

mv5bnwqwyzvkmjutmjnmny00nwjhlwjlmzmty2i5zwriyzq5yjbhxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_778_1000_al.jpgUSA (20th Century Fox), 92 perc, Technicolor, angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Sol C. Siegel

Jó kis páros lett Marilyn Monroe és Jane Russel duójából. Jól domborították ki a kettejük között levő különbségeket, mely nem csak a szőke haj - fekete haj kontrasztjával írható le, sőt leginkább nem külső, hanem a belső tulajdonságaik ellentétesek.

Míg Dorothy (Russel) a jóképű pasikért van oda, (így, többes számban, és mennyiségi korlát nélkül) addig Lorelei (Monroe) azokba a férfiakba szerelmesedik bele azonnal, akiknek sok pénzük van. És nincs felső korhatár. Nem arról van szó, hogy meg akarja kaparintani ezeknek a férfiaknak a pénzét, hanem őszinte vonzalmat érez az öreg, kövér, csúnya gazdagok iránt. 

"A férfiaknál a pénz olyan, mint egy lánynál a szépség"

-mondja Dorothy, és hát valljuk be, van ebben valami ráció. Vannak hölgyek akik szépnek születnek, de vannak akiknek keményen meg kell dolgozniuk, szenvedniük a szépségért. És a férfiak ezt gyakran értékelik. Egy férfi is tud sikereket elérni a jó kinézettel, de én úgy látom, hogy gazdagsággal még nagyobb sikereket lehet elérni a nők terén. 

gentlemen-prefer-blondes_065da780.jpg

Ide kapcsolódik a film legismertebb - illetve egyetlen igazán ismert - dala a Diamonds are a Girl's Best Friend (A Gyémánt a lányok legjobb barátja). Természetesen Monroe énekli. Egyébként - bár sok helyen musicalként említik ezt a filmet, nincs benne túl sok dal. Összesen öt számot énekelnek a hölgyek. 

jfg.gifMonroe egyébként szinte karikatúráját mutatja a szőke buta nőknek, de azért kis feloldozást is ad nekik (magának) a film vége felé - és állítólag ez nem a forgatókönyvíró tollából származik, hanem Monroe saját szövege volt:

"Tudok én okos is lenni, ha akarok....de azt a férfiak nem szeretik"

Nagyon jól egészíti ki egymást Jane Russel én Marilyn Monroe. Előbbi jóval magasabb, fekete hajú, és szerepe szerint szinte pontosan az ellentéte a szőkeségnek. Okos, céltudatos, és nem érdeklik a gazdagok. Talán visszatekintve kicsit furcsának tűnik, de akkoriban Jane Russel volt a nagyobb sztár. Pontosabban szólva ő volt a sztár, Monroe már ismert volt, de még nem volt különösebben húzónév. Ez tiszteletdíjukon látszik a legjobban. Míg Russel 200.000 dollárt kapott a filmért (ez még mai értéken is nagyon jól hangzik egy átlagember számára) addig Monroe heti 500 dolláros - kiemelkedőnek egyáltalán nem mondható) alapbérezéssel kellett, hogy megelégedjen. 

Monroe - megnyilvánulásai alapján - egyáltalán nem kifogásolta, hogy ő csak a kettes számú főszereplő. Azzal vigasztalta magát, hogy végül is a film címe mégiscsak rá - a szőkére - utal.

A film története - ahogy az előzetesen sejthető is volt - nem túl nyakatekert. Lorelei (Monroe) épp összeházasodni készül, egy butácska milliomos-csemetével. Dorothy-val közös fellépésük azonban Párizsba szólítja. A film nagy része egy óceánjáró hajó fedélzetén zajlik, ahova a vőlegény édesapja által megbízott detektív is követi őket. Természetesen az ilyen hajókon viszonylag nagyszámú gazdag ember fordul elő, így Lorelei erős csábításnak van kitéve. Barátnőjének - Dorothynak - viszont megtetszik a magándetektív... minden adott tehát egy nagyon könnyed, zenés romantikus komédiához... Ennél többre semmiképpen nem szabad számítani ez esetben...

Szólj hozzá!