1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


225. A Vihar Kapujában (羅生門) - 1950

2018. szeptember 29. 00:59 - moodPedro

mv5bmtzkmmi4mdqtn2i0zc00zgqzltkymjmtztjjywuxn2m3yza0xkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1_sy1000_cr0_0_705_1000_al.jpgJapán (Daiei Film), 88 perc, ff., japán

Rendező: Kuroszava Akira

Producer: Dzsungo Minoru

Aki már olvasott tőlem távol-keleti filmről szóló írást, annak talán feltűnt, hogy ezeknél a filmeknél először is utánajárok az eredeti cím pontos jelentésének.

Beírtam tehát a plakáton is látható három kanji-t a google fordítóba, és elég furcsa dolgot tapasztaltam: Ha angolra fordítottam, akkor azt adta ki a fordító, hogy Rashomon. Így kell ejteni egyébként a film címét japánul, és mellesleg ez a film angol címe is. Hát ez nem segített. Kipróbáltam, mi van, ha magyarra akarom fordítani. Az eredmény "Vihar Kapujában". Gyanús volt nekem a dolog. Ha magyarra ilyen ügyesen fordít, akkor az angollal miért nem birkózik meg? Próbálgattam a betűket egyenként is lefordítani.

(Ra) valami vékony selyemszövetet jelent.

(So) élet, ezt már tudtam vékonyka japán-tudásom révén.

(Mon) pedig kapu. Ez az egyetlen, amelyik stimmel a film címével.

De sehogy sem akart kijönni ebből a Vihar Kapuja, így kénytelen voltam egy japán-tanárnő ismerősöm segítségét igénybe venni. És itt derült ki egy hatalmas turpisság: A 羅生門 (Rasomon) név ugyanis egy régi Kyoto-i városkapura utal, igaz Kuroszava átnevezte Radzsomon-ról Rashomon-ra, azaz ebben az esetben az első két betű nem konkrét jelentéssel bír, hanem kiolvasásukkal a Raso nevet kapjuk. Ez viszont azt jelenti, hogy a Google Fordító szépen átvert engem, ugyanis mind angol, mind magyar nyelven fordításként a 羅生門 című film angol illetve magyar címét adta meg. Hát nem bájos?!

A címadó városkapu már nem létezett, így Kuroszava keresett olyan épületet, ami hasonlított a képzeletében élő hatalmas kapura. Egy Kyoto-i buddhista templom erősen omladozó kapuját találta erre a legmegfelelőbbnek.

gate-of-rashomon.jpg

Térjünk hát rá magára a filmre. Három férfi szűnni nem akaró esőben üldögél a Raso-kapu védelmében. Beszélgetni kezdenek. Egy bírósági ügyről mesélnek ketten a harmadiknak. Az ügy részleteiről számolnak be az egyes szereplők szemszögéből. Ekkoriban még úttörően új technikának számított, hogy az egyes eltérő visszaemlékezéseket flashback-ként látjuk mi nézők. A hangsúly itt az eltérő visszaemlékezéseken van. Hiszen maga a flashback nem volt újdonság, de az igen, hogy ugyanazon esemény máshogyan játszódik le a vásznon amikor valaki más mesélni el különböző perspektívákból, többé-kevésbé lényeges részletek tekintetében eltérő kisfilmekként.

mv5bmtq4odq0ody1ov5bml5banbnxkftztcwody0mtc4ng_v1_sy1000_cr0_0_1343_1000_al.jpg

Egy Tadzsomaru nevű rabló meglát egy szamurájt és annak lovon ülő feleségét. A rabló megkívánja a nőt, és elhatározza, hogy megszerzi magának. A férfit az erő mélyére csalja, ahol lefegyverzi és megkötözi, majd visszatér a nőért és feltehetően megerőszakolja, majd megöli a férjet. Ez így elég brutálisan hangzik, a szörnyűségek nagyrészt azonban képen kívül zajlikmv5bm2nmnmu2n2utn2q0yi00mdu2ltlmztqtmtu5odvkyzu1nweyxkeyxkfqcgdeqxvyntayodkwoq_v1_sy1000_cr0_0_1428_1000_al.jpg

 A két férfi, aki részt vett a gyilkos bírósági tárgyalásán, elmeséli a harmadiknak a rabló, a feleség és a halott szamuráj verzióját is. Ez utóbbi egy halottlátón keresztül teszi meg vallomását.  Mindhárom verzió különbözik a többitől, és ahogy az vallomástételnél lenni szokott, mindenki pozitív színben igyekszik feltüntetni magát a történetben, ami nyilván azt eredményezi, hogy a vallomások ellentmondanak egymásnak.

mifune-rashomon.jpg

És, hogy egy kicsit még jobban összezavarodjunk, a végén még egy független megfigyelő beszámolója is összezavarja a gondolatainkat. Ne várjuk a filmtől, hogy felfedi az igazságot, mert nem fogja. Még abban is elbizonytalanítja az embert, hogy létezik-e egyáltalán mindentől független igazság, vagy csak az egyének önálló, a másétól esetleg eltérő saját igazsága létezik?

A szereplők a forgatáson egyszer közösen odamentek a rendezőhöz, és megkérték, hogy legyen már szíves elmondani, hogy tulajdonképpen mi is az értelme ennek az egésznek? Kuroszava azonban lehűtötte a várakozásokat: Számára ez a film az életről szólt, és az életnek sincs mindig kézzel fogható értelme, nincs benne mindennek pontos magyarázata.003359jv7ce9v487vc452k.jpg

Kuroszava szerette a nyugati kultúrát, és Japánban gyakran érte az a kritika, hogy túlságosan nyugatias filmeket készít. Ennek igazságtartalmát mi innét kívülről viszonylag nehezen ítélhetjük meg, de talán lehet ebben valami, hiszen Kuroszava az a rendező, akinek a neve szinte biztosan elsőként hangzana el a legtöbb ember szájából, ha azt kérnénk, hogy mondjon egy japán rendezőt.

A japánoknak úgy általában jó az esztétikai érzékük. Megtalálják a szépet például az esőben is. Én is imádom nem csak hallgatni, de nézni is az esőt. Ebben a filmben megcsodálhattam ezt a szép természeti jelenséget különböző perspektívákból is. Na ehhez kell az esztétikai érzék: az eső szinte főszereplővé lép elő ezen a képen, a két férfi csak díszletként szolgál ebben a kompozícióban.
che1.gif

Nem véletlen hát, hogy ez a film elnyerte a Velencei Arany Oroszlán díjat, és Kuroszava azonnal világhírre tett szert.

 

2 komment

120. Az Utolsó Krizantém Története (残菊物語)

2017. augusztus 08. 02:04 - moodPedro

zangikumonogatari_01.jpgJapán (Shochiku), 144 perc, ff. japán

Rendező: Mizoguchi Kenji

Ahhoz, hogy értsük, miről szól a film, meg kell ismerkednünk a Kabukival, ezzel a fura, különleges, tradicionális japán színházzal, ami európai nézőnek jórészt értelmezhetetlen, látványos, színes jelmezei miatt mégis különlegesen pazar látványt nyújt.

De mielőtt rátérnék erre, - és magára a filmre - nem bírom, ki, hogy a japán nyelvű címről ne ejtsek néhány szót. Valami kicsit tanultam ezen a nyelven, ezért izgat engem ennyire ez a dolog... Aki erre nem kíváncsi, az a kabuki-nál visszacsatlakozhat az első színes kép alatt.

A japán írás az egyik legkülönlegesebb, ugyanis háromféle (!) írásrendszert használnak: Kanji, Hiragana és Katakana. De nem ám úgy, hogy mindenki azzal ír, amivel éppen kedve van. Nem! Megvan, hogy melyik betűkészlet mire használatos! És ezek mondaton, de akár szavakon belül keverednek is!3symbols.gif

A Kanji gyakorlatilag megegyezik a kínai betűkészlettel. 2136 ilyen kanji karaktert tanítanak az iskolában, művelt emberek ennél valamivel többet ismernek. A japánok még nem írtak, amikor a kínaiaknak már megvoltak a betűik, így első körben simán átvették azokat. Persze az átvétel óta a fejlődésük külön vált, azaz néhány betű már nem pontosan ugyanaz, mint a kínai megfelelője. Viszont a japán annyira különbözik a kínaitól, hogy a ragozást nem tudták a kínai betűkkel megfelelően jelölni. Erre tehát, illetve az azóta keletkezett japán szavakra használják a közben kifejlődő második ABC-t, a hiraganát. Ezek a kanjinál jóval egyszerűbb, jellemzően csak pár ívelt vonalból álló jelek. És harmadiknak ott van a katakana. Ezeket kedvelem leginkább. Ellentétben a hiraganával, ezek inkább egyenes vagy csak kissé ívelő "szálkák"-ból építkeznek. Olyan érzése van az embernek, hogy kardmozdulatokkal is könnyen fel lehetne vésni őket bárhova. Katakanákat leginkább jövevényszavak, illetve külföldi tulajdonnevek leírására használnak. Illetve, ahogy mi vastag betűvel, vagy dőlt betűvel emelünk ki egy szövegrészt, úgy ők ilyen kiemelésre is használják a katakanát. Kanji-ból több ezer van, ezek a betűk szóképeket jelölnek, míg hiraganából és katakanából csak 46-46 darab van. E két utóbbi fonetikus írásmód, tehát úgy is fel tudjuk olvasni az velük leírt szavakat, hogy nem értjük a jelentését. Ellenben minden kanji-hoz meg kell tanulni a jelentését, és néhány esetben akár két három teljesen különböző kiejtését - de ennek magyarázatába már nem mennék bele, mert túl messze vezetne...)

A hiraganát és a katakanát viszont egy nap alatt meg lehet tanulni olvasni (tapasztalatból tudom). Adódik a kérdés, hogy ha ez utóbbi két betűkészlettel elvileg mindent le lehetne írni, amit le kell, akkor miért szenvednek a japánok a több ezer kanji megtanulásával? Nos a kérdés jó, választ még nem sikerült rá találnom...  a legelfogadhatóbb magyarázat eddig az volt, hogy azért, mert a kanji szép. Ez mondjuk igaz...

Nézzük tehát a címet - és utána rögtön rátérek a filmre: Ha megnézzük a posztert és fenti zárójeles részt, akkor - bár elsőre nem úgy tűnik, de - mindkét helyen ugyanaz a négy betű látható (mind a négy karakter kanji egyébként): 

残菊物語 -   zan-giku mono-gatari

Azaz szavanként:

残     zan - utolsó

菊     kiku - krizantém - tetején a vízszintes vonal két kis áthúzással jellemző a virágot, füvet, bokrot jelölő kanjikra

物語 mono-gatari - történet    betűnként:   (mono - dolog)  (katari - szó)

Mint az látható, a szó eleji "k" hang (lásd kiku -> giku) hajlamos a lágyulásra... na de itt tényleg befejezem...

 konpira-grand-theater-kabuki5.jpg

A kabuki egyike a jellegzetes, tradicionális japán színházházi műfajoknak. A képen egy hagyományos kabuki színház belseje látható. Ilyennel találkozunk majd a filmben is. Ezek a színházak mindig fából és bambuszból készültek. Oldalt páholyok helyezkednek el. A nézőteret hagyományosan kettévágja (nem középen) egy "sétány", gyakran ezen jönnek be a színészek a színpadra, de van, hogy ide kerülnek jelenetek is. 

Eredetileg csak nők szerepeltek a kabuki színházakban, kifejezetten könnyed, "ledér" műfajnak számított akkoriban. Miután ez kiváltotta néhány uralkodó (sógun) ellenszenvét, a női szerepeket férfiak kezdték átvenni, sőt végül az összes szerepet férfiak játszották. Idővel tehát úgy alakult, hogy kabuki darabokban kizárólag férfiak játszanak. 

kabukiza-poster_1.jpg

Szemet kápráztatóak a díszletek, a jelmezek és a smink is. Valami hasonlót láthat az, akinek szerencséje van egy Cirque du Soleil előadást megnéznie. Mint ahogy a filmben is kiderül, ezek a kabuki színészek szinte külön társadalmi kasztot alkottak. Méghozzá nagy tiszteletben álló kasztot. Az egyes színész dinasztiáknak saját címerük volt, és maguk a családok általában kifejezetten egy szereplő-típusra specializálódtak. A gyerekeket 5 éves koruktól erre tanították. 

Ha egy színésznek nem volt fiúgyermeke, akkor szokás volt inkább örökbe fogadni egy tehetségesnek vélt fiút, hogy valaki továbbvigye a dinasztia nevét. Egy ilyen örökbefogadott férfi körül zajlik a film története. Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert a film japánoknak készült, és enélkül a magyarázat nélkül a dolgok egy része nekünk - európaiaknak - egyszerűen érthetetlen. the_story_of_the_last_chrysanthemums_1939_picture_1.jpg

A XIX. században járunk, amikor a kabuki még fénykorát élte. Az első távol-keleti filmnél, az Éjféli Dalnál sajnálkoztam, hogy nem egy kifejezetten kínai témát dolgoz föl a film. Nos, ez esetben panaszra nincs ok, hiszen a kabuki vérbeli japán, és egyébként is minden nagyon autentikus ebben a filmben. Egy nagy bánatom volt viszont: a gyönyörű kabuki nemcsak, hogy nem színesben látható, de a fekete-fehér kópia is sajnos annyira megkopott már, hogy az az élvezhetőség rovására ment. Kellene erről is egy szépen felújított változat. Hiába kapható BluRay-en is a film, ha nem restaurálják az alapanyagot, mit sem ér a 21. századi technológia.

chrysanthemum5-1600x900-c-default.jpg

Kiku, a főszereplő, az örökbefogadott fiú egy női szerepeket játszó kabuki színész, akinek mostohaapja hatalmas sztár. Ám a fiú lusta is, és igazából tehetségtelen is. Ezt egy valaki mondja csak a szemébe, unokaöccsének dajkája. Talán emiatt az őszinteség miatt is, Kiku beleszeret ebbe a dajkába, holott több gésa is ostromolja szerelmével. Mind abban bízva, hogy majd őt veszi el feleségül. Ahogy a család tudomást szerez a Kiku és a dajka között szövővő románcról, elkergetik a lányt, (egy dajka szóba sem jöhet, csak egy gésa lehet a perspektíva egy komoly embernek) Kiku pedig utána megy. És egy lassan csordogáló, kissé száraz szerelmi dráma bontakozik ki ebben a közel két és fél órában.

56556_15.jpg

A film inkább annak élvezhető, akit érdekel a korabeli Japán és/vagy filmesztétikai szempontból is érdemesnek tart végignézni egy filmet. Érdekes megfigyelni például a hosszú, néha több perces snittet (azaz vágás nélküli folyamatos felvételt). Ezt a stílust Jancsó Miklós "max"-olja ki majd 30 évvel később, amikor nemhogy percekig, de egy egész filmtekercsnyi (13 perc) időtartamban is képes volt olyan snittet leforgatni, ami mozgalmassága és koreográfiája miatt mégis látványos és izgalmas volt. Itt a japán rendező, Mizugochi nem merészkedik olyan messzire, mint Jancsó, de a felvételek így is érdekesek: a kamera emeletet vált, vagy körbefordul akár 360 fokot is adott esetben. A fából felépített színház nagyon alkalmas teret és sok lehetőséget biztosít ezeknek a kreatív kameramozgatásoknak.chrysanthemum2-1600x900-c-default.jpg

Akit meg a tradicionális japán kultúra is érdekel valamennyire - mint például engem - az örömét lelheti olyan érdekességekben is, hogy milyen remekül kerül ábrázolásra a hagyományos japán alá-fölé rendeltség kifejezése nők és férfiak között, illetve magasabb-alacsonyabb rangúak között. A fölérendeltek mindig mélyebben, lassabban, nyomatékosabban beszélnek. Sőt vannak szavak, melyeket csak alárendeltek használnak, és vannak, melyeket csak fölérendeltek.

Aztán olyan érdekességekbe is bele lehet botlani, mint a japán dinnyeevés. Izgatottan néztem, hogyan fognak neki. Gondoltam biztos valami egészen furcsa, vad formában fogja szertartásszerűen felszeletelni a dinnyét a férfi. Először csalódnom kellett, mert egész hétköznapiasan, cikkekre szeletelte föl a dinnyét, ahogy mi is szoktuk. Amikor már beletörődtem, hogy ugyanúgy eszik a dinnyét, mint mi, akkor hirtelen megszólalt a férfi: 

"Tessék! Megsózom neked!... Hmmm... Isteni finom!"

Brrr...

Egyébként ha egy szobában ketten vagy többen beszélgetnek, akkor elmaradhatatlan a tea-szertartás. És szinte a teljes film hossza alatt szól egy nagyon monoton, egy idő után mégis kellemes hangulatot árasztó japán zene.

Olyan volt ez a film, mint egy nehézkesebb kötelező olvasmány. Néha csiga lassúsággal peregtek a percek, visszagondolva rá mégis úgy érzem, hogy egy érdekes élménnyel gazdagodtam.

zangiku_01.jpg

1 komment
Címkék: film japán ff