1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


272. Ördöngösök (Les Diaboliques) - 1954

2019. március 22. 13:17 - moodPedro

81gwr1cuhpl_ri.jpgFranciaország (Filmsonor), 114 perc, ff., francia

Rendező: Henri-Georges Clouzot

Producer: Henri-Georges Clouzot

Íme egy újabb ékes példája annak, hogy a háborútól sújtott Európa nemcsak, hogy utolérte Hollywood-ot, hanem leelőzni is látszik azt. Az amerikaiakat még mindig - bár már egyre kevésbé - gúzsba köti a magukra szabadított cenzúra bizottság, míg itt Európában az alkotól kevésbé voltak korlátok közé szorítva.

Clouzot magasra tette a lécet A Félelem Bérével egy évvel korábban, ezzel a filmjével sikerült ugyanazt a lécet simán újra megugrani. 

A negyven évesen is szuper-szexi felesége az előző filmben mellékszereplőként debütált, itt azonban már főszereplő, és nem is akármilyen. Félénk, melegszívű karaktere és a másik főszereplő (Simone Signoret) - szőge hajával, hűvös, kimért, parancsolóan kemény, már-már férfias egyéniségével - remekül ellenpontozza egymást.

diabolique-movie-nine.jpgTartogat néhány meglepetést a film... Gondolom sokak szemében felér egy szentségtöréssel, ha azt írom, hogy a suspense (a feszültség fenntartása) helyenként a Hitchcock-i magasságokat is felülmúlja. De ez egyáltalán nem túlzás.

A film végi felirat - mielőtt elengedné a nézőt a moziból - udvariasan megkéri, hogy ne rontsa el mások szórakozását azzal, hogy elmondja a film végét az ismerősöknek. Próbálok megfelelni ennek a kérésnek.

Valóban ez olyan film, hogy akkor tud ütni igazán, ha az ember minden információ hiányában üli végig. Magamnak sikerült kicsit elrontani a saját szórakozásomat, mert még a film megnézése előtt elkezdtem képanyagot gyűjteni a filmhez, és véletlenül belefutottam egy animgif-be ami egy nagyon fontos momentumot lelőtt nekem. De még így is körömrágós volt a hangulat.

19-simone-signoret-1940-50-theredlist.jpgA két főszereplő hölgy közül az alacsonyabb egy durva, szadista férfi felesége. A szőke, magasabb pedig ugyanennek a férfinak a szeretője. És nagyon jóban vannak. (Igen, ebből is látszik, hogy ez nem Amerika). Mindannyian egy magániskolában dolgoznak. A férfi az igazgató. Mindkét nő az iskola tanítónője. A feleség vagyonából tartják fent az iskolát.

Az eredeti regényben kifejezetten leszbikus felhangokkal teli kettejük kapcsolata, itt úgy mondanám inkább, hogy a sorok mögé rejtve megtalálható - de inkább csak kikövetkeztethető. Szinte férj-feleségként viselkednek többnyire. 

Olyan szorossá válik a feleség és a szerető kapcsolata, hogy elhatározzák, megszabadulnak a mindkettejüket terrorizáló férfitől. A gyöngéd feleségnek valószínűleg sok szenvedésen kellett átmennie ahhoz, hogy ebbe belemenjen, és még így is az utolsó pillanatban is azon aggodalmaskodik, hogy "biztos, hogy nem fog érezni semmit?"

Azzal talán nem lövök még le semmit, ha elárulom, hogy a két nő végrehajtja a tervet. A hulla eltüntetése olyan ötletes és feszült pillanatokat eredményez, mely a film csúcspontja is lehetne, ha ezután nem jönnének újabb és újabb magaslatok. Mondjuk egy önjelölt, nyugdíjazott detektív (Charles Vanel), aki fejébe veszi, hogy segít megtalálni szegény elesett nő férjét... Csak akkor kér javadalmazást, ha sikerült élve vagy halva megtalálni, de levakarhatatlanul nyomoz, már-már Columbo-t meghazudtolóan bosszantó ahogy a legváratlanabb helyeken és pillanatokban megjelenik.

Karaktere egyébként tökéletes, egyénisége is kifejezetten szimpatikus, csak éppen ez esetben mi a gyilkosok mellett állunk, így úgyszólván érdekellentét áll közöttünk, ami kicsit elhomályosítja karakterének pozitív voltát.698327b9193511b96f8706813de503f0.jpg

A nyomozó feltűnése mellett a kedélyeket az is borzolja, hogy egyre több furcsa dolog történik... a hulla nem ott van, ahová tették... sőt... na de tartom magam a film végén elhangzott kéréshez...!

A Hitchcock-i párhuzam egyébként sokkal erősebb, mint ahogy az ember elsőre gondolná. Állítólag a mester is pályázott erre a könyvre, és bizonyos források szerint órákon múlott, hogy végül nem Hitchcock film lett az alapműből. Mindenesetre a szerzők (Bouelau és Narcejac) azzal kárpótolták a hoppon maradt kövér rendezőt, hogy kifejezetten neki írták a "Szédülés" című film alapjául szolgáló regényt, melyből 1958-ban születik majd film, és szintén rajta lesz az 1001-es listán.simone-signoret-vera-et-henri-georges-clouzot-sur-le-tournage-des-diaboliques.jpgA két főszereplő és a rendező hármasa nem volt végig olyan idilli, mint amilyennek ezen a backstage képen látszik. A szőke Signoret 8 hetes forgatásra szerződött, erre kialkudott bérrel. A munka viszont elhúzódott, kétszer ennyi ideig tartott, Clouzot (aki egyben a producer is volt) viszont hallani sem akart arról, hogy az eredeti összegnél többet fizessen. Ezután nem nagyon állt vele többet szóba a színésznő.

Van egy másik figyelemre méltó érdekesség is a film szereplőivel kapcsolatban. Johnny Hallyday első filmszerepében, még gyerekként látható az intézet diákjai között. A szőke Signoret és a középen elhelyezkedő tanár között áll.

les-diaboliques-avec-simone-signoret-a-sa-gauche.jpgJól áll ennek a filmnek a fekete-fehér nyersanyag. Egyáltalán nem hiányoznak a színek. Mondhatni, inkább hozzátesz, mint elvesz...

Míg a posztom elején a film végén látható feliratot említettem - amihez remélem sikerült tartanom magamat - zárásul a film elején olvasható szöveget idézném:

Egy festménynek mindig erkölcsi értéke van, ha tragédiát ábrázol és borzalommal festi le a tárgyát

Szólj hozzá!

264. Hulot Úr Nyaral (Les Vacances de M. Hulot) - 1953

2019. február 24. 03:25 - moodPedro

les-vacances-de-monsieur-hulot_2cbd784a.jpgFranciaország (Cady Films, Specta Films), 88 perc, ff., francia

Rendező: Jacques Tati

Producer: Fred Orain

Mintha egy hangos némafilmet látnánk.

Vannak ugyan zörejek, sőt, esetenként még párbeszédek is vannak, azok jelentősége mégis szinte elenyésző. Cselekménye is alig van a filmnek, inkább egy életképet látunk, mely hol vicces, hol nem vicces, de mindenképpen jóleső érzés átengedni magunkat a látványnak, elutazni Hulot úrral együtt erre a Bretagne-i tengerparti nyaralóhelyre, hogy kicsit magunkba szívjuk a sós tenger illatát, a nyári forróságot.

Hulot úr alakja szinte azonnal Mr Bean-re emlékeztetett, melyet részben igazolni látszik, hogy Rowan Atkinson egy interjúban említette, hogy eme film ihlette a Mr Bean nyaral című 2007-es filmet. Én nem csodálkoznék, ha a teljes Mr Bean karakter alapötlete innét származna.

Maga a rendező Tati alakítja a csetlő-botló karaktert. Chaplin figurájához hasonlóan gyakorlatilag ő az egyetlen, akinek ilyen végletesen karikatúra-szerű jellege van. Az összes szereplőre igaz, hogy a mindennapos életből ellesett, - túlzóan ábrázolt - karaktereket, de közel sem olyan mértékig elrugaszkodottak a valóságtól, mint Hulot.

mv5bmtqxoty4njq3m15bml5banbnxkftztcwmdi0ntu5ng_v1_sy1000_cr0_0_798_1000_al.jpgMint említettem, a film során nem történik szinte semmi a kifejezés klasszikus értelmében. Hulot úr megérkezik a szállodába, okoz némely zűrzavart, melyen esetenként jókat nevetünk, majd amikor úgy érzi, hogy a dolgok kicsúsztak az irányítása alól, akkor jobbnak látja távozni.

mv5bmtm3odkwmjm1mv5bml5banbnxkftztcwnte0ntu5ng_v1_sy1000_cr0_0_1513_1000_al.jpgŐszintén szólva, - a Mr Bean-es filmekkel ellentétben - nekem pont Hulot úr figurája volt a leggyengébb láncszem. Nem volt rossz, vagy zavaró, de a mellékszereplők karakterei, talán mert annyira közel álltak az ilyen nyaraláson valóban megtalálható "embertípusokhoz", hogy azok megfigyelése sokkal érdekesebbnek tűnt számomra.

Ott volt például a szép skandináv típusú szőkeség "Leia hercegnős" frizurájával (Nathalie Pascaud), aki vonzó fiatalságával Hulot úr mellett az összes fiatal vagy idős, nős illetve nőtlen férfi érdeklődését kiváltotta. Csak ebben a filmben láthatjuk a színésznőt.

Vagy az idős házaspár, akik folyton valahol tébláboltak. A férfi mindig néhány lépéssel az örökmozgó asszony mögött. Mindent megfigyelnek, mindenhol ott vannak. De nem csak a karakterek figyelemre méltóak. Ott van a dél-Francia tengerpart, szép homokos strandjával, csíkos napozó-sátraival, öltöző-kabinjaival...

Tati sokszor hozzányúlt a filmhez. Még 25 évvel az elkészülte után is újravágta. Megpróbálta kicsit feszesebbre venni. Az eredeti 114 percesből 1978-ra 88 perces maradt. Feltehetően ez az a változat, ami legjobban megfelelt a rendező elképzelésének. Ezt a Tati által készített legvégső változatoát újították fel végül 2009-ben. Én ezt a változatot láttam, és úgy érzem, minden, ami ennél hosszabb, talán jogosan lett eltávolítva belőle. Így egy kellemes másfél órát okoz az embernek.

A strandot, ahol a filmet forgatták, ma Hulot úr strandjának hívják. Sainte-Marie-sur-Mer a nyaralóhely neve, és még szobrot is állítottak Hulot úrról a szálloda mellé, ahol a film nagy részét forgatták.

6077524941_05f812d057_b.jpg

 

6 komment

259. A Félelem Bére (Le Salaire de la Peur) - 1953

2019. február 13. 22:47 - moodPedro

mv5byte4mwiznjgtytfhzi00othlltk4mtutn2yxyzqxn2qzmjc5l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymzi4nzk0njy_v1_sy1000_cr0_0_730_1000_al.jpgFranciaország (CICC, Filmsonor, Fono, Vera), 148 perc, ff., francia, angol, spanyol és német

Rendező: Henri-Georges Clouzot

Producer: Rymond Borderie, Henri-Georges Clouzot, Louis Wipf

Ezt a filmet megtekintve az ember felteszi magának a kérdést, hogy ha - ezek szerint - Európában simán tudnak minden szempontból Hollywood-ot lepipáló filmeket készíteni, - 7-8 évvel a második világháború után -, akkor vajon miért maradt fenn a filmvilágnak ez a túlzott eltolódása Hollywood felé mind a mai napig?

Nem tudom, hogy a francia cím hogyan hat egy anyanyelvi franciára, de a magyar cím - A Félelem Bére - szerintem a legütősebb filmcímek közé tartozik. Ehhez hasonlítható még az Üvöltő Szelek, A Postás Mindig Kétszer Csenget, A Nagy Ábránd vagy mondjuk az Elfújta a Szél.

Elsőre talán hosszúnak hangzik a két és fél órás időtartam, de számomra szinte elröpült ez az idő, ami talán annak is köszönhető, hogy tulajdonképpen 2-in-1, azaz szinte két filmet kapunk egy áráért. Az első 65 perc egészen más, mint az azt követő 85.

Las Piedrasban kezdünk, valahol latin-Amerikában, a préri közepén. Nem tudni, hogy pontosan melyik országban, de nincs is jelentősége. Csak egy kis repülőgép köti össze ezt az Isten háta mögötti helyet a külvilággal. Aki ebben a porfészekben él, az nagy valószínűséggel valami elől menekült ide. Kitörni innét szinte lehetetlen, nem tudnak annyi pénzt összeszedni, hogy megvegyék a várost elhagyó repülőjegyet. Az egyetlen munkalehetőséget az amerikai SOC olajtársaság (Southern Oil Company) biztosítja, aki ki is használja a helyzetet, és csak annyit fizet az embereknek, amennyiből épp eltengődnek, de elutazni már nem tudnak.

mv5bmtqxmje2ode2nl5bml5banbnxkftztcwndu0mtc4ng_v1_sy1000_cr0_0_1362_1000_al.jpg

Az első 65 perc egy - átvitt értelemben színes - életkép a városkáról, és annak számunkra legfontosabb lakóiról. Itt van például a film főszereplője Mario (Yves Montand) a francia "playboy", tulajdonképpen Humphrey Bogart francia megfelelője, bár az ő stílusa talán kevésbé mesterkélt, és modoros, mint Bogart-é. A társadalmi élet láthatóan a központi szerepet betöltő taverna körül összpontosul. Itt ütik el órájukat azok, akik nem hajlandóak a kizsákmányoló amerikaiaknak dolgozni, és valami csoda eljövetelében reménykednek, hogy kitörhessenek ebből az áldatlan állapotból.

A városkát egyébként kifejezetten erre a forgatásra építették fel Dél-Franciaország egyik elhagyatott részén. Eredetileg egyébként Spanyolországi forgatás volt betervezve, de Montand nem volt hajlandó ott forgatni, amíg Franco falangista diktatúrája irányítja az országot.

Érdekes karaktereket ismerhetünk meg az első órában, köztük azonban négyen lesznek csak azok, akik majd a film második felében is elkísérnek minket. Itt van például a mindig mogorva kocsmáros, aki egész nap pizsamában (vagy valami nagyon annak tűnő ruhában) perlekedik a semmirekellő vendégekkel. Kisegítője - Linda - akit a rendező negyven évesen is rendkívül vonzó felesége (Vera Clouzot) alakít. Főnöke számára feltehetően nemcsak a tavernában, hanem a hálószobában is nyújt szolgáltatásokat, de igazából Marioba szerelmes. 

mv5bzjq0zdcxzdktytfkyy00otjjlwjingmtnjewzde2ztc1otvhl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymzi4nzk0njy_v1.jpg

Mario ki is használja a nő szerelmét amikor éppen úgy tartja kedve. De mindkét férfi - ha kedvük épp így tartja - egyszerűen elveri a nőt...  Ezt sem lehetett volna átverni a Hayes bizottságon... de hát ez nem Hollywood, hanem Franciaország.. 

0the_wages_of_fear_041_photo_lucienne_chevert_c_19.jpg

Mint ahogy 1953 lévén alig hittem a szememnek akkor is, amikor a taverna padlójának sikálása közben az előrehajoló Linda ruhája alatt világosan látszott, hogy nem hord melltartót, de akkor is csak dörzsöltem a szemem, amikor a héderelő főhősök mögött a háttérben egy meztelen fekete nő zuhanyzott.

foto6.jpgAmikor már kellően megismertük, és megszerettük a központi figurákat, jön a fordulat: Az olajcég 300 mérföldre levő olajkútja lángokban áll. Sokan meghaltak, és egyelőre nem tudják eloltani a tüzet. Egy hatalmas robbantással meg lehetne szüntetni a tüzet fenntartó olajvezetékből folyó olaj-utánpótlást, ám a robbantáshoz szükséges nitroglicerin viszont itt van a központi telephelyen. Annak a célba juttatása gyilkos, életveszélyesen kockázatos feladat. Hiszen a nitroglicerin rázkódásra és hőhatásra is igen könnyen óriási pusztítást végezve berobbanhat. Természetesen az Amcsik fejében meg sem fordul, hogy ilyen kockázatos feladattal saját alkalmazottjukat bízzák meg, hiszen a szakszervezet ilyet biztosan nem hagyna jóvá. Ám a kiugrásra váró semmirekellők akár életüket is kockára teszik azért a 2000 dolláros díjért, amit az SOC felajánl fejenként azoknak, akik eljuttatják a nitroglicerint az olajfúróhoz. Természetesen a 2000 dollárt csak annak kell kifizetni, aki élve megérkezik a célhoz.

Két teherautót is indítanak, mindegyikben két sofőrrel. Az egyik majd csak megérkezik...

És itt kezdődik a homlokegyenesen más hangulatú második rész, melyben gyakorlatilag a négy sofőr kalandjait követjük végig az úton, mintha csak egy playstation-ös akadálypályán haladnánk. 

av1bjsxodiyntc7ajsxnzk1nzsxmjawoze1nzu7mte4mq.jpgVan amelyik szakaszon tartani kell egy minimális sebességet, hogy ne zötykölődjön a jármű... ha ez alá mennek, akkor felrobban a szállítmány. Van, hogy egy hatalmas kő állja el az utat, vagy éppen egy rozoga hídszerkezet akadályozza a továbbjutást. A nappali melegben - a tájékoztató szerint - addig nincs baj, amíg folyamatosan mennek - nyilván a menetszél hűti a nitrót -, de ha megállnak, baj lehet... szóval kockázat az folyamatosan van...

A helyzet egyre feszültebb, bármelyik pillanatban várható a robbanás, és annyit talán elárulhatok, hogy lesz robbanás. Kettő is...

Megvan tehát a kissé rejtélyes cím magyarázata. A félelem bére 2000 dollár. Ami akkoriban hatalmas pénz volt. Azzal el lehetett hagyni ezt a porfészket, és el lehetett kezdeni valami normális jövő megtervezésén gondolkozni. Viszont a 300 mérföldet végigvezetni ilyen félelemben... az biztos, hogy a végén nem ugyanaz az ember száll ki az autóból, mint aki az út elején beszállt... mv5bnwu2nwu1ytctzwewoc00njq1ltk2mwutyzfiyzjmnjc5ngm3xkeyxkfqcgdeqxvyndkzntm2odg_v1_sy1000_cr0_0_1227_1000_al.jpg
4 komment

255. Madame de... (1953)

2019. február 02. 01:14 - moodPedro

mv5bzmjmzdfhyjatmtmwms00ztnklwfkmtgtzjkyzwnkodvhndi3xkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1_sy1000_cr0_0_712_1000_al.jpgFranciaország (Franco London, Indusfilms, Rizzoli), 100 perc, ff. francia

Rendező: Max Ophüls

Producer: Ralph Baum

Max Ophüls rendező készített néhány - szerintem remek - filmet az USA-ban, (ld. például a listán is szereplő  Vakmerő Pillanat és a Levél egy Ismeretlen Nőtől címűt), de az amerikai közönség valahogy nem volt igazán vevő az ő filmjeire, így inkább visszaköltözött Európába, ahonnan a zsidóüldözés miatt menekült Amerikába még 1941-ben.

Franciaországba történő visszaköltözése után négy filmet forgatott 1957-ben bekövetkezett halála előtt. Ezek közül kettő került fel a listára. (Jelen film mellett az 1955-ös Lola Montés című utolsó filmje.)

Egy másik neves rendezőt is érdemes megemlíteni a filmmel kapcsolatban: Vittorio De Sica az olasz neo-realizmus egyik fontos alkotójaként jut a legtöbb filmszerető eszébe, de nem szabad megfeledkezni róla, hogy De Sica - nem mellesleg - remek színész is volt. Annyira szerette Ophüls filmjeit, hogy kifejezetten megkérte, hadd játsszon valamelyik filmjében. A tisztelet egyébként kölcsönös volt, mert állítólag Ophüls annyira meg volt illetődve De Sica jelenlététől, hogy nem igazán merte instruálni a neves rendezőt, eleinte hagyta, hogy azt játssza, amit jónak lát. Aztán idővel kifejezetten összebarátkoztak, és oldódott kettejük között az egymás iránti tiszteletből eredő tartózkodás.

Az alábbi képen a nyilvánvalóan nem odaillő - kalapos, szivarozó - úr a rendező, aki épp De Sicával egyeztet valamit a jelenettel kapcsolatban.

ophulsmv5bymewmwrlyzetnmyyzi00mgu2lthmntitmjfhodvjztqzogfjxkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1_sy1000_cr0_0_909_1000_al.jpg

A filmet a rendező egyik közeli "jó barátnéjának" - Louis de Vilmorinnak- a novellája ihlette. Azért csak ihlette, mert Ophüls is tett rá utalást, hogy voltaképpen nem sok minden maradt meg a filmben az eredeti írásból a történet emblematikus gyémánt fülbevalóján kívül. A központi figura - aki a novellában egyáltalán nincsen néven nevezve -, a filmben  kapott egy keresztnevet - Louise-t - az írónő iránti tiszteletből...

Vezetékneve továbbra sincsen... nem fontos... Többször is elhangozna ugyan a filmben a teljes név, ám akárhányszor valaki kimondja, a "Madame de... " nevet... vagy félbeszakítja valami/valaki vagy egyszerűen egy hangosabb dolog elnyomja a teljes nevet. Ez tehát megmagyarázza a film kicsit furcsa címét: Madame de...

1880 környékén vagyunk... a film elején Madame de... keresgél budoárjában, majd elővesz egy nagyon értékes gyémánt fülbevalót - amit férjétől kapott nászajándékba - és eladja egy ékszer-kereskedőnek, mert éppen kicsit túlköltekezett, és valamiért nem akar férjétől pénzt kérni. A film ennek az ékszernek az útját követi végig közel két órán keresztül. Egészen pontosan 18 alkalommal kerül át valakinek a kezéből más valakiének a kezébe (igaz néhány alkalomról ezek közül csak utólag értesülünk). 

mv5bmje0otg3oty4nf5bml5banbnxkftztgwotuzmje1mje_v1_sy1000_cr0_0_1367_1000_al.jpgSzámomra egyébként a Danielle Darrieux által alakított Madame de... volt a legjelentéktelenebb figurája a filmnek. Szinte minden más szereplő játékát sokkal izgalmasabbnak találtam. Leginkább persze a szerelmi háromszög két férfiszereplője mutatott remek alakítást. Ez azért is furcsa egyébként, mert Ophüls kifejezetten Darrieux-val képzelte el a filmet, számára írta ezt a szerepet. A színésznővel kapcsolatban azért mindenképpen meg szeretném említeni, hogy 100(!) éves korában, nemrég - 2017-ben hunyt el.

ophulsmv5bmwi0mjnmogitmjdkyy00zmvhltk1ytetmjaxyzq3m2flmgjjxkeyxkfqcgdeqxvymta2odmzmdu_v1_sy1000_cr0_0_909_1000_al.jpg

Alkalmi kapcsolatok, házasságon kívüli szerelmi ügyek, elcsábított ártatlanok... ezeket köti össze egy történetté a kézről kézre járó tárgy, a gyémánt fülbevaló.

És amit soha nem mulasztok el megjegyezni - és ami minden alkalommal elámít a francia filmek esetén, - holott inkább az olaszoktól vártam volna, bár nem tudom miért - hogy mennyire szabadon és elnézően kezelik a  félrelépéseket... mint az élet legtermészetesebb dolgát... csak éppen bizonyos kereteket nem szabad átlépni. Addig lehet csak elmenni, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló a dolog, hogy az kellemetlenné váljon a "megcsalt" számára. És a "megcsalt"-at csak azért írtam idézőjelben, mert ő maga is ugyanolyan megcsaló, mint amennyire mindenki az... legalábbis Franciaországban... ezek szerint...

Talán a képek, és a fenti információk alapján kiderül, hogy hiába cserél gazdát 18 alkalommal is a fülbevaló a történet során, azért olyan nagyon nem távolodunk el a központi figuráktól. Bár a rendező simán meghúzza, hogy bevezet egy új szereplőt, aki hirtelen a középpontba kerül, hogy aztán rövid idő után elkaszinózza a nagy értéket, és szinte soha többé ne is halljunk róla. 

Ez is egyike azon filmeknek, melyek nem arattak azonnal osztatlan sikert, idő kellett hozzá, amíg "megérett" annyira, hogy széles körökben elismert és nagyra tartott alkotásnak minősüljön.

4 komment

243. Tiltott Játékok (Jeux Interdits) - 1952

2019. január 04. 00:34 - moodPedro

mv5bmzjmowninzmtmjlmyi00nde0ltkyndatzwrhzdixm2vmzdk0l2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynza4odc3odu_v1_sy1000_cr0_0_654_1000_al.jpgFranciaország (Silver Films), 102 perc, ff., francia

Rendező: René Clément

Producer: Robert Dorfmann

Mindig lenyűgöz, amikor olyan gyerekszereplőket látok, akik minden manír és különösebb képzés nélkül képesek érzelmek megjelenítésére. Hát ebben a filmben két ilyen szereplő is volt. Különösen Brigitte Fossey nyűgözött le, aki a kis ötéves Paulette szerepében olyan természetes volt, hogy csak bámultam, hogyan lehet képes egy ilyen fiatal kislány rendezői instrukciók alapján érzelmeket előásni magából; olyanokat, amiket remélem, hogy a való életben, néhány évével a háta mögött még nem kellett átélnie.

Mert nagyon mélyről indít a film: 1940-ben járunk, tömegesen menekülnek az emberek Párizsból, amikor német repülők támadják meg a menekültek oszlopát, és Paulette egyszerre veszíti el édesanyját, édesapját, és ölben tartott kiskutyáját. (Utóbbi kisállat haláltusája megdöbbentően élethűre sikerült, tekintettel arra, hogy az állatvédők akkoriban még nem voltak túl erősek, nem tartom kizártnak, hogy szegény kis állat valóban életét adta a filmért. Remélem, ezúttal tévedek.)

98322033_o.jpgBrigitte Fossey-nak ez volt első filmszerepe. Nem állom meg megjegyezni, hogy valószínűleg sokan találkoztunk vele egy másik szerepében. Sok - főleg francia - filmben volt látható, de az én korosztályom, - akik a 80-as években voltak fiatalok - például nagy valószínűséggel emlékeznek rá a Házibuli című filmben a Sophie Marceau által alakított Vic édesanyjaként. Eme posztom írásakor 72 éves és Franciaországban él.

y-fbqpzcyh2lnvto8o3dob3clre.jpgBrigitte arcán olyan pontosan jelent meg a veszteség okozta fájdalom, ugyanúgy, mint a felfoghatatlan események miatti döbbenet, hogy majd megszakadt a szívem. Mellette az egyébként szintén briliánsan játszó Georges Poujouly kicsit háttérbe is szorul, holott tulajdonképpen mindketten egyenrangú főszereplői a filmnek. 

Az ő ártatlan, külön kis életük rettenetes kontrasztban áll a felnőttek kicsinyes, romlott világával. 

041_jeu001ah.jpg

A számukra még felfoghatatlan halál megtapasztalását követő zavarodottságot úgy próbálják a maguk módján kezelni, hogy eltemetik a kis állatot egy rituálé keretében. De, hogy a kis kedvenc ne legyen egyedül, mellé temetnek más állatokat is, amiket a környéken találnak. Végül különös szenvedélyükké válik ez a rituálé. Minden sírhoz keresztet fabrikálnak, és valódi temetést imitálva valami ima-szerűt mormolnak hozzá. Kereszteket kap minden állat, mindegyik a saját méretéhez valót. És mivel az általuk fabrikált fakereszteket nem tartják elég szépnek, elkezdenek kereszteket lopkodni mindenhonnan. Templomból, temetőből...

mv5bnta4ndc5otqynf5bml5banbnxkftztcwmdi5mdewoq_v1_sy1000_cr0_0_1357_1000_al.jpgA film hangulatának egyik meghatározó eleme a spanyol Narciso Yepes gyönyörű zenéje. A spanyol gitárművészről talán érdemes annyit tudni, hogy a hatvanas években kifejlesztett egy tízhúros gitárt, mely ugyan nem különösebben terjedt el, de ő maga ezután csak ilyen gitárom játszott. A tízből a felső hat húr megegyezik a klasszikus gitárok húrozásával, ezt egészítette ki négy basszus húrral. 

A művet Yepes saját szerzeményeként szerepelteti a filmben, de Yepes szerzősége erősen vitatott. Mivel a film a vártnál szélesebb körben ismertté vált, csakhamar kiderült, hogy a darab már jóval korábban mások által is játszott volt. Erre Yepes előállt azzal a történettel, hogy hét éves korában szerezte a darabot, és feltehetőleg mások plagizálták tőle. Azonban egy 1900-ban készült felvétel napvilágra kerülése ezt az elméletet is cáfolta, hiszen Yepes ekkor még nem is élt. Az eredetileg Románc-ként jegyzett "Yepes-szerzemény" így kapta az Anonim Románc címet.

narciso-yepes.jpgEz a gitármű álomszerű hangulatával szinte bárhova elrepít, ha becsukom a szememet. A zene nagy mértékben hozzájárul a film szinte álomszerű hangulatához. Álomszerű a film számomra abban az értelemben, hogy negyvenes éveimben egyre gyakrabban vágyom vissza gyerekkoromba. Ez a zene valamiért elősegíti ezt az ébren álmodós lelkiállapotot, melyben fiatalkorom egyes helyszíneire tudok visszatérni gondolataimmal. Érdemes külön is meghallgatni.

xvm77baca60-0bc8-11e6-b5f4-bb9519c36f2b-300x380.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: film francia ff

238. Egy Falusi Plébános Naplója (Journal d'Un Cure de Campagne) - 1951

2018. november 14. 00:39 - moodPedro

mv5bndazody0otgtyzeyny00odnllwi5owqtowmyogfhm2m3zjk2xkeyxkfqcgdeqxvymtiynzy1nzm_v1_sy1000_cr0_0_650_1000_al.jpgFranciaország (UGC), 116 perc, ff., francia

Rendező: Robert Bresson

Producer: Léon Carré, Robert Sussfeld

Azért nagyon nehéz erről a filmről írni, mert szinte minden, ami leírható róla, azt a hatást kelti nagy valószínűséggel az olvasóban, hogy ez egy unalmas, szürke film, holott a valóság ennek pont az ellenkezője. Nem is emlékszem pontosan, hogy utoljára melyik filmet néztem végig a listáról ilyen feszült figyelemmel.

Egy fiatal plébános hétköznapjainak egy nem túl hosszú periódusát követjük nyomon. Ráadásul a papnak nincsenek is világmegváltó tervei, csak éppen a vallás parancsolatainak megtartását tűzte ki célul. 

Nem nagy dolgokat csinál, csak a hívek ügyes-bajos dolgaiban próbál a tőle telhető módon rendet tenni. Nem hangzik túl izgalmasnak, mégis leköti az embert.

A színészek szinte teljesen eszköztelenül dolgoznak. Claude Laydu, a plébánost alakító színész nem amatőr volt ugyan, de elsőfilmes. Arca szinte mozdulatlan. Csak néha-néha látszik rajta egy-egy apró rezdülés. De amikor néha megrezdül ez az arc, akkor annak - pont a visszafogottság miatt - nagyon erős a hatása.

Első látásra - legalábbis a képek alapján - nem túl megnyerő ez az arc; már-már ellenszenves. De a mögötte álló személyiség - legalábbis amit a szerep ábrázol - pillanatok alatt megkedvelteti magát a nézővel. Az érzékeny, szinte minden romlottságtól mentes figura belopja magát a néző szívébe.

A film nagyobbik felében a fiatal plébános monológját - naplóbejegyzéseit - halljuk, sok esetben látjuk magának a naplóba való bejegyzésnek a folyamatát - melyet egyébként magának a rendezőnek a keze "követ el". 

Míg a fiatal pap keresi - és tulajdonképpen meg is találja - az általa üdvözítőnek tartott utat, addig a hívek között szinte senki nincs, akinél ilyesmire egy kis esély is mutatkozna...

Van például a fiatal lány, aki szerelmével üldözi a papot, van, aki egyéb okokból írogat neki fenyegető névtelen leveleket...  

Ismételnem kell magamat: bármit írok is a filmről, nem tudom megmagyarázni, hogy miért annyira jó. Érdemes megnézni... Ha megvan a nézőben a nyitottság, akkor könnyen a hatása alá lehet kerülni.

1 komment