1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


237. Afrika Királynője (The African Queen) - 1951

2018. november 12. 14:27 - moodPedro

poster_african_queen_the_06.jpgNagy-Britannia (Horizon-Romulus), 105 perc, Technicolor, angol

Rendező: John Huston

Producer: Sam Spiegel és John Woolf

Afrika Királynője - fenségesen csengő neve ellenére - egy vén, rozoga kis vontatóhajó. Szinte az egész film ezen a rozsdától majdnem széteső járművön zajlik, melynek mindössze két utasa van... sokkal többen nem is férnének el rajta.

A Hollywoodi Sam Spiegel részéről a Brit székhelyű Horizon films, valamint a brit John és Joshua Woolf testvérek által irányított Romulus films együttműködéséből született ez a film.

Korda Sándor figyelmeztette a Woolf testvéreket: "Két öreg hajózik fel alá egy Afrikai folyón... ugyan, már... kit fog ez érdekelni? Bele fogtok bukni..."

Nem hallgattak rá, és jól tették, mert nemcsak szerethető, de pénzügyileg is sikeres film lett belőle, köszönhetően részben a két főszereplő remek összhangjának, de talán még inkább a túlnyomó részben eredeti - Afrikai - helyszínen való forgatásnak. És ez utóbbi egyáltalán nem volt magától értetődő akkoriban. Szerettek a lehető legkényelmesebb és legjobban kontrollálható módon a Hollywoodi stúdiók által épített díszletek között forgatni. Ha ezt a filmet egy amcsi stúdió készíti, akkor szerintem nem is mentek volna el emiatt a ma Kongói Demokratikus Köztársaságnak, gyerekkoromban Zaire-nak, a forgatás idejében pedig éppen Belga Kongónak nevezett egyenlítő környéki országba leforgatni ezt a filmet. A körülmények a vártnál is rosszabbak voltak. Mérges kígyók, krokodilok, skorpiók és különböző trópusi fertőző betegségek nehezítették a stáb életét. Beszámolók szerint a forgatás alatt alig volt olyan, aki ne lett volna beteg. Állítólag a rendező Huston és Humphrey Bogart úszta meg különösebb nyavalya nélkül, amit szerintük annak köszönhettek, hogy gyakorlatilag folyamatosan gin-t vedeltek, ezzel a vérük alkoholtartalma olyan magas lett, hogy bármi, ami megcsípte őket azonnal szörnyethalt. 

backstage1_gtbeby6xbfw44teviqtpg.jpeg

Bogart-ot elkísérte párja, Lauren Bacall is, aki ugyan nem szerepet a filmben, de állítólag komoly önkéntes szerepet vállalt a sérültek és betegek ellátásában. Főzött, mosott, kisegítette a stábot ahol tudta, Katherine Hepburn-nel is életre szóló barátságot kötöttek az Afrikában töltött időszak alatt.

backstagemv5byzm4ndjkowqtntvhoc00mzm4lwixndetota0mzq0ndrlmjq0xkeyxkfqcgdeqxvymje5mzm3mja_v1.jpgDe ha valaki igazán jó kedvre akart derülni, akkor az amerikai producert, Sam Spiegelt kellett megkeresnie szemével, és, hogy miért, azt szerintem nem kell különösebben magyarázni, elég megnézni ezt a képet. (Spiegel a jobboldali, ha valakinek kétsége lenne)

backstagespiegel.jpgNem az összes jelenetet forgatták egyébként Afrikában. Ami valamiért többlet kockázatot rejtett - krokodilok vagy nagy sodrású folyómedrek esetén, azokat zöld-hátteres megoldással vették fel. Még egy gyerek is kiszúrja ezeket a jeleneteket, annyira elütnek a valódiaktól.

backstagemv5bngjmzji0owmtntawny00y2nmltk1ntatnta3otuymmy3yjdml2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynta1ndy3nzy_v1_sy1000_cr0_0_1506_1000_al.jpgAfrikai trópusi tájainak egzotikus szépsége persze a Technicolor-nak köszönhetően jelenik meg igazán szépen a képernyőn (vásznon). Mint minden esetben - most is hangsúlyozom, hogy ekkoriban még fekete-fehér werk-fotókat készítettek akkor is, ha maga a film már színes nyersanyagra készült. Nemcsak Afrika szépsége, de Hepburn szeplői is itt tárulkoztak fel igazán. Fekete-fehérben nem tűnt föl nekem, hogy ennyire szeplős a hölgy. Nem csak az arcán, de szinte mindenütt. Róla írja minden forrás, hogy - szinte egyedüliként - imádta Afrikát... jó az utolsó napokban már ő is hazakívánkozott, de eleinte ámulatba ejtette a különleges trópusa flóra.

Ezzel szemben Bogart az első pillanattól gyűlölte a helyszínt annak kényelmetlenségével, az örökös párával, meleggel és a különböző furcsa és veszélyes élőlényeivel. De megérte, hogy mégis elvállalta és végigcsinálta ezt a filmt, mert ezzel elnyerte élete egyetlen Oscar díját. (A képen Bogart a szobor átadójával, Claire Tervorral látható)

A film egy road movie-ba kevert screwball comedy. Előbbi műfaj a kedvenceim közé tartozik, utóbbitól - ha csak tehetem - tartózkodom. Rosát, az angol misszionárius nőt (Hepburn) és Charlie-t, a kanadai hajóskapitányt Afrikában éri az első világháború kitörése.  Miután a németek felgyújtják a bennszülött falut, ahol Rosa tevékenykedett, úgy döntenek Charlie-val, hogy nincs értelme tovább maradniuk, és, hogy távozásuk értelmet nyerjen, célul tűzik ki a Lujza nevű (angolul Louisa-nak hívják) német hadihajó elsüllyesztését. Ehhez csupán el kell hajózniuk ahhoz a tóhoz, amibe a falut átszelő folyó torkollik. Ez viszont egyenlő az öngyilkossággal. Nemcsak azért, mert egy németek megszállta erőd mellett kell elhajózniuk, hanem azért is, mert a folyó szakaszának egy része egyszerűen nem hajózható. Részben a vízesések, részben a helyenként előforduló alacsony meder miatt.

Némi kis kalandfilm jellege is van tehát e mozinak, de ez a szál szinte jelentéktelen a fősodorhoz képest. Ami miatt kellemes időtöltés végignézni ezt a filmet, az az, ahogy a folyón hajózva a két ellentétes személyiséget látjuk, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz és visszafordíthatatlanul egymásba szeretnek. 120430080705-african-queen-1-horizontal-large-gallery_1.jpg

Végül egy érdekesség: Aki maga is szeretne a film címadóján, az African Queen-en hajózni, az megteheti. Kirándulást lehet tenni abban a hajóban, melyben maga Hepburn és Bogart is hajókázott Afrikában. Az Afrika Királynője ugyanis ma is üzemel Floridában, Key Largo-ban. A filmbeli állapotához képest szerencsére kicsit rendbe szedték.

1 komment

235. A Levendula-dombi Csőcselék (The Lavender Hill Mob) - 1951

2018. november 07. 11:28 - moodPedro

mv5bogyynzqzngutmta3ms00nmq0lwjmotktogq5nzbkogzkywm5xkeyxkfqcgdeqxvynzqzndeyoq_v1_sy1000_cr0_0_673_1000_al.jpgNagy-Britannia (Ealing Studios), 78 perc, ff., angol

Rendező: Charles Crichton

Producer: Michael Balcon és Michael Truman

Eme film immár a harmadik jellegzetes Ealing Studios vígjáték az 1001-es listán a Kind Hearts and Coronets és a Whisky Galore! után. Ez a film folytatja a sort, különösebb meglepetést nem okozva szórakoztat jellegzetes angol humorával. (Illetve visszavonom! Egy hatalmas meglepetés azért volt, de ezt majd a poszt végén!)

Alec Guinness, - aki szerzett nálam néhány rossz-pontot azzal, hogy néhány esetben negatívan nyilatkozott az eredeti Csillagok Háborúja trilógiáról, melyben Obi Van Kenobit alakította - nagyon otthonosan mozog ebben a túl komolynak szintén nem mondható szerepben. 

A Guinness által alakított Henry Holland egy Londoni bank alkalmazottja. Ő a felelős a bank aranykészletének rúdba olvasztásáért és azok szállításáért. Mindenki végtelenségig pontos és megbízható embernek ismeri. Senki sem sejti, hogy nyugdíjas éveinek beköszönése előtt egy tökéletesen elkövetett rablás tervét dédelgeti. Mivel a szállítmány útját és a biztonsági intézkedéseket pontosan ismeri, nem is maga a rablás megtervezése jelenti számára a legnagyobb kihívást, hanem az így megszerzett aranyrudak értékesítése, ami Anglián belül szinte lehetetlen lenne. Remek ötletet eszel ki azonban: egy ismerősénél, - aki a Párizsi Eiffel-toronynak gyárt kisméretű szuvenír Eiffel-tornyokat - a zsákmányolt aranyat kis Eiffel-tornyokba olvasztják, és így csempészik ki az országból.

A banki dolgozó és a szuvenírgyártó párosához csatlakozik két valódi tolvaj, így négyen vitelezik ki a bűncselekményt, mely - ahhoz képest, hogy nem egy profi bűnbandáról van szó, remekül sikerül. Lavender Hill egyébként egy dél-Londoni utca, róluk kapta a film és természetesen az előbb említett négyes a nevét.

Na de, mint ahogy azt előre sejtették is, ezután jön csak a neheze: a zsákmányolt rengeteg aranyrúd kicsempészése és elpasszolása. Nem szeretném a teljes történetet elmesélni és az összes poént lelőni, de talán mindenki sejti, hogy természetesen az aranyból kiöntött szuvenírek véletlenül összekeverednek az értéktelen valódi ajándéktárgyakkal, és a film tetőpontja az aranyszobrok visszaszerzése utáni hajsza lesz.

Szégyen ide, szégyen oda, bevallom, hogy számomra a film csúcspontja az volt, amikor a rabolt aranyból Rio-ban dőzsölő Henry Holland mellé a meglepetés teljes erejével odalép  Audrey Hepburn és ad neki egy puszit, majd arrébb libben... Easy come, easy go... alig hittem a szememnek, erre nem voltam lelkileg felkészülve... néhány másodperc az egész, de ragyogóvá varázsolta a jelenetet a 21 éves Hepburn első nagyfilmes kis nyúlfarknyi szerepe. Vele majd még találkozunk többször is.

6l0c.gifthe-lavender-hill-mob_r8ef5b.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: film angol ff

221 A Harmadik Ember (The Third Man) - 1949

2018. szeptember 15. 19:39 - moodPedro

postermv5bmtkzmtkwmtc1ov5bml5banbnxkftztgwode5ntiwmje_v1_sy1000_cr0_0_695_1000_al.jpgNagy-Britannia (London Films), 106 perc, ff. angol

Rendező: Carol Reed

Producerek: Hugh Perceval és Carol Reed, Korda SÁndor és David O Selznick

Nem először gondolkodom el egy angol film megtekintése után, hogy vajon miért van az, hogy az angolok jobb filmeket csináltak ez időtájt, mint a Hollywoodi kollégák? Mert bizony a listán kicsit felülreprezentált amerikai filmek esetében egyre többször érzem azt, hogy "ezt a filmet tulajdonképpen ki is hagyhatták volna a listáról", míg az angol filmek esetében ez nagyon ritkán fordul meg a fejemben.

Tulajdonképpen a Hayes kódex bevezetése (pontosabban szigorú betartatása) óta érzek egy lefele mutató tendenciát, amit a noir-os hangulatú filmekkel időlegesen meg tudtak fordítani, de az újdonság varázsának csökkenésével azok is egyre kevésbé találnak el engem. A kódex persze évről évre olvadozva lassan elveszti majd a jelentőségét, hogy aztán a hatvanas évek végére majd teljesen meg is szűnjön. Jön majd az új Hollywood, Lucas, Coppola, Spielberg, de Palma, és barátaik... De addig kíváncsian várom, hogy Hollywood tud-e addig még valami igazán izgalmasat mutatni nekem...

De térjünk rá erre a filmre, hiszen van miről beszélni! Carol Reed korábbi filmjéhez hasonlóan - bár sok noir-ra jellemző izgalmas képi megoldást látok - stílusában mégis közelebb érzem ezt a filmet az olasz neorealizmushoz, mint az amerikai noir-hoz.

028-the-third-man-theredlist.jpg

Holly Martins (Joesph Cotten) regényíró Bécsbe érkezik barátja meghívására, akiről megtudja, hogy nemrég furcsa körülmények között meghalt. Egy autó elütötte, de a hozzá közel álló tanuk elmeséléseiben van némi ellentmondás. Valaki szerint azonnal meghalt, valaki szerint még volt néhány fontos mondanivalója. Van aki szerint ketten vitték el a halottat, van, aki látott egy titokzatos harmadik embert. Martins-t nem hagyja nyugodni a dolog, elkezd utánajárni a történteknek. A rendőrség is bekapcsolódik az ügybe, és  kiderül, hogy valami nagyon mocskos történetről van szó. Előkerül a bizonyos - címadó - harmadik ember is (Orson Welles), és lesz néhány ütős meglepetés is...

Bécs ekkoriban a háború utáni újjáépítés keserves éveit élte, még katonai megszállás alatt. A város négy részre volt osztva (angol, amerikai, francia és német) a belváros (az alábbi térképen fekete rész) azonban "nemzetközi" maradt, azaz a négy győztes közösen felügyelte. (Nagyjából az Opernring és a Duna-csatorna közötti részről beszélünk.) Itt játszódik a film nagy része.

vienna_allied_sectors_1945-1955.pngMellékesen megjegyzem, hogy Bécs ilyen Berlinhez hasonló felosztása eddig nemigen tudatosult bennem, ilyesmik miatt is izgalmas kirándulás ez a filmtörténeti kalandozás. Az a kérdés is felmerült bennem egyébként, hogy Bécsben miért csak 1955-ig tartott ez az állapot, vajon Ausztria miért kapta vissza ilyen hamar függetlenségét a ruszkiktól? Erre - ahogy olvasom - a történészek sem tudják a pontos magyarázatot. Egyrészt az 1941-es Atlanti Charta a győztes háború utánra ígéretet tett az agresszió révén elvesztett szuverenitás helyreállítására. Márpedig Ausztria az Anschlussal elvesztette szuverenitását, egészen más elbírálás alá esett tehát, mint mondjuk Berlin, aki viszont maga volt az agresszor, így 1990-ig kellett várnia az újraegyesítésig. Másrészről viszont a Szovjetunió katonai helyzete simán megengedte volna, hogy Ausztriában maradjon, annyi gazság mellett miért pont ez okozott volna nekik erkölcsi problémát? Valószínűleg emberi tényezők játszhattak szerepet Ausztria sorsának ilyen szerencsés alakulásában, a Sztálinnál és Brezsnyevnél valamivel kezelhetőbb, talán emberibbnek mondható Hruscsovot valószínűleg sikerült rábeszélni, hogy Ausztria semlegességével mindenki jobban jár, mint az ország keleti felének szovjetek általi birtoklásával. (Egész Ausztria Bécshez hasonlóan fel volt osztva a győztesek között, ellenben mondjuk Magyarországgal, ami teljesen szovjet megszállás alatt volt)

Megint túlságosan elkalandoztam. A film nagy részét eredeti helyszínen, a láthatóan még a háború sebeit nyögő Bécsben forgatták.

the-third-man_3843deeb.jpgRemekül, és szokatlanul használja a rendező a zenét. Amikor Carol Reed megérkezett Bécsbe, talán a második napján ellátogatott egy Grinzing-i étterembe. (A Grinzing nevű Bécsi városrésznek olyasmi a hangulata, mint a mi Szentendrénknek) Ebben az étteremben egy citerás játszott, akit úgy hívtak, hogy Anton Karas. A rendező úgy érezte, hogy neki pont ilyen hangulatú zenére lesz majd szüksége a készülő filmhez, ezért azonnal felkérte a megilletődött zenészt, hogy komponáljon neki filmzenét. Hiába szabadkozott Karas, hogy ő csak penget, nem komponál, Reed végül meghívta Angliába, ahol Karas remek zenét szerzett a filmhez. Az alábbi youtube videóban bele is hallgathatunk a fő motívumba. Hallgatva ezt a zenét olyan érzésem van, mintha a múlt századi Grinzing hangulatos utcáiban sétálva a kerthelyiségekből kiszűrődő zenét hallanám.

Nem említettem még a film egy másik nagy erősségét: Alida Valli-t. Elegáns szépsége, visszafogott játéka sokat hozzátesz a film hangulatához. Az általa játszott Anna Schmidt szerelmes volt a nemrég meghalt férfiba, ám Martins láthatóan azonnal beleszeret volt barátjának nőjébe, és úgy tűnik, a nőt sem hagyja teljesen hidegen a férfi. És ezután kellett lélekjelenlét a rendezőnek ahhoz a bombasztikus zárójelenethez - aminek értékeléséhez persze az egész filmet látni kell előtte - ahol a két perces hosszú snittben Martins várja a végtelenbe vesző útról hosszú percek alatt közelítő nőt, aki ahelyett, hogy odafordulna a férfihoz, egyszerűen elsétál mellette, anélkül, hogy ránézne. Az évtized egyik legerősebb jelenete, holott semmi ördöngösség nincs benne. Egyszerűen mesteri.

Joseph Cotten megbízhatóan hozza a tőle megszokott, kicsit száraz, de korrekt alakítást. Orson Welles - aki egyes mérések szerint mindössze 5 percet látható a képernyőn - bár nekem jóval hosszabbnak tűnt - viszont ötleteivel és improvizációjával jócskán hozzáadott a filmhez. A hozzá kapcsolódó - számomra legdrámaibb - pillanat, amikor felviszi Cotten figuráját a Prater óriáskerekére, és ott magyarázza el, hogy hogyan talál felmentést egy emberélet elvételére:

"Nézd csak - mutat le a vidámparkban az óriáskerékről lenézve apró pontoknak tűnő emberekre - éreznél valamit, ha az egyik ilyen pötty örökre eltűnne?"

mv5bmjg4otyxotq5mf5bml5banbnxkftztgwmdi5ntiwmje_v1_sy1000_sx1250_al.jpgÉs ez egy nagyon komoly mondat. Tegnap óta ez jár a fejemben. Magyarázatot ad arra, hogy hogy tudnak néhányan lelkiismeretfurdalás nélkül emberéletekkel elszámolni magukban.

Orson Welles állítólag elnyerte az Angliai stáb tökéletes ellenszenvét kihívó viselkedésével. A film vége felé előforduló szennyvízcsatornában zajló jelenetek egy részéhez - legalábbis amiben ő szerepelt - Angliában kellett díszletet építeni, mert ő nem volt hajlandó az igaziba lemenni, ellentéttel például Cottennel vagy a stáb többi tagjával.

Érdekes együttműködés volt ez az amerikai David O Selznick és az angliai Korda Sándor között. Olyan jól sikerült a film, és emiatt valahogy annyira összevesztek - mindketten maguknak akarták elkönyvelni a sikert - hogy eredeti terveikkel ellentétben többet soha nem működtek együtt.

Robert Krasker operatőr Oscar díjat kapott a filmért, mellette a rendezőt és a vágót is jelölték a neves elismerésre.

7 komment

218. Whiskyt vedelve (Whisky Galore!) - 1949

2018. szeptember 11. 22:54 - moodPedro

mv5bmtm5nty2nji2mf5bml5banbnxkftztgwmdc0mdgymte_v1.jpgNagy-Britannia (Ealing Studios), 83 perc, ff., angol

Rendező: Alexander Mackendrick

Producer: Michael Balcon és Monja Danischewsky

A Nemes Szívek, Nemesi Koronák után az angol Ealing Studios egy másik vígjátékkal is felkerült a listára. Az említett film remek, gyilkos angol humora után ez egy sokkal inkább old-school, szokványos film.

Megtörtént eseményeken alapul a történet: 1941-ben valóban megesett, hogy az Eriskay sziget mellett hajótörést szenvedett szállítóhajóról 24.000 rekesz whisky-t loptak el a helybeliek (továbbá jelentősebb mennyiségű készpénzt).

Ezt a filmet az eredeti szigettől nem túl távol, szintén a Külső-Hebridákon forgatták, egészen pontosan a Barra-szigeten.  El is helyezek ide egy térképet, hogy könnyebben be lehessen lőni a helyszínt. Annyi mindenképpen azonnal látszódik, hogy Nagy-Britannia viszonylatában ez egy Isten háta mögötti helynek számít jócskán odébb a "mainland"-től.scotlandcruising-route2-map.jpg

Köszönhetően a szinte teljes egészében külső helyszínen (azaz nem az Ealing stúdióiban) való forgatásnak, jól érezhető a különleges helyszín egyedi hangulata. A tenger és annak homokos partja szinte minden kültéren zajló jelenetnél látható. Mint ahogy az alábbi képen is szembetűnő, az események menete messze nem merül ki a hajó rakományának kirámolásában, mellékesen megismerkedünk a messzi sziget mindennapi életével, lakóinak különböző egyéniségeivel, kapcsolataikkal.mv5bodezytu0mjutytizmy00mzyxltlhogmtztu4nzk4m2yzmgu2xkeyxkfqcgdeqxvynzc5njm0na_v1.jpgSzokás szerint a forgatókönyv megalkotásakor valamelyest változtattak az eredeti eseményeken. A valódi sziget helyett egy képzeletbelire (Todday-ra) helyezték át a történetet, ahol - mit ad isten - egy ideje éppen whisky hiány okozta melankóliában szenvedett a sziget lakosságának túlnyomó része. Egyszerűen elfogytak a készletek, és a világháború miatt nem lehetett utánpótláshoz jutni. A megfeneklett hajó éppen kapóra jött. A parti őrség kapitánya persze kiadja a parancsot a hajó rakományának a felügyeletére, de a nem túl lelkes egyszemélyes őrség pont inkább a whisky közelségétől lázba jött lakosság mellé áll, akik egy éjszaka alatt kirámolják a hajó teljes rakományát. 

mv5byjixmzu0zjitnzq5zs00y2u5ltllmdctztyyzwvjmmflzmuzxkeyxkfqcgdeqxvynzc5njm0na_v1.jpg

Mackendrick első rendezése volt ez a film, előtte díszlettervezőként és forgatókönyv íróként dolgozott a stúdiónál. A stúdió vezetője által a rendező mellé kiküldött produkciós asszisztens és a rendező között gyakoriak voltak a feszültségek a forgatás alatt. A stúdióvezető is rendkívül elégedetlen volt az elkészült anyaggal. Balcon először fontolóra vette, hogy lerövidíti az unalmasnak tűnő anyagot, végül felkérte a stúdió egy másik rendezőjét, hogy forgasson pótjeleneteket a filmhez. Végül ezekkel együtt került mozikba az alkotás, és csodák csodájára szép jegyeladási számokat produkált, sőt, ez volt az Ealing Studios első amerikai sikerfilmje.

Az angolok körében feltehetően nagy a nosztalgia a film iránt, hiszen ahogy minálunk is született néhány remake a nagy klasszikusokból, ennek a filmnek is elkészítették a modernizált változatát, mely 2017-ben került az angol (és amerikai) mozikba.
Szólj hozzá!

215. Nemes Szívek, Nemesi Koronák (Kind Hearts and Coronets) - 1949

2018. augusztus 22. 23:36 - moodPedro

mv5bnji5n2y4ywetythmoc00oda0ltlhmgytnme3mmvmnjnhywqyxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_651_1000_al.jpgNagy-Britannia (Ealing Studios), 107 perc, ff., angol

Rendező: Robert Hamer

Producer: Michael Balcon, Michael Relph

Nem először bizonyítják az angolok, hogy simán felveszik - legalábbis ekkoriban felvették -  a versenyt Hollywooddal, ha filmkészítésről volt szó. A The Archers - azaz a Powell és Pressburger páros - a negyvenes években ontotta magából a remeknél remekebb filmeket. Az ő legjobb filmjeiken már túl vagyunk, az Ealing Studios legjobb vígjátékai viszont most kerülnek csak sorra a listán.

Bár remekül szórakoztam ezen a filmen, ezúttal nagyon sajnáltam, hogy nem volt szinkronos változat, mivel a nyelvezet tele volt olyan brit angol nyelvi fordulattal, amiben a rejtett poénokat az anyanyelvieken kívül talán nem sokan értik. Egy jó műfordító talán át tudta volna ültetni ezeket a poénokat magyarra. A világért sem panaszkodom persze, hiszen így is az elejétől a végéig remekül szórakoztam.

Louis Mazzini a félig angol, félig olasz főhős a d'Ascoyne hercegi rang egyik örököse édesanyja révén. Édesanyát fekete bárányként kezeli a család az olasszal kötött házassága miatt, még végakaratát sem teljesítik, melyben azt kéri, hogy a családi kastély kertjében temessék el. Louis ekkor bosszút esküszik, hogy megöli a D'Ascoyne család öröklési listájának összes előtte álló tagját.

És az első hatalmas poén: ennek a nyolc családtagnak mindegyikét ugyanaz a színész - az akkor 35 éves Alec Guinness  játssza. Remekül!

010-kinds-hearts-and-coronets-theredlist.jpg

A bosszú olyan fogás, amit a jó ízlésű ember hidegen tálalva fogyaszt.

Kicsit ismerős egyébként ez a Mazzini szájából elhangzó szöveg, a Kill Bill elején majdnem szó szerint ugyanez a bevezető olvasható - ott kimarad a jó ízlésre való utalás. A teljes történetet a börtöncellában kivégzésére váró főhős Mazzini meséli el, - a film nagyobb részében noir-os jellegű narrációval. 

Az angol abszurd humor remek példájaként mindez úgy kerül kivitelezésre, hogy a sorozatgyilkos főhős (Dennis Price) a film egyik legszerethetőbb figurája. A gyilkosságok kivitelezésének részletes taglalásakor mintha a legtermészetesebb dolgokról mesélne.

014-kinds-hearts-and-coronets-theredlist.jpgA lista végrehajtásán kívül könnyed szerelmi szál is színesíti a történetet. Nem is egy, hanem kettő. Két teljesen eltérő kaliberű és személyiségű hölgyről van szó. Az egyik ilyen hölgy Sibella (Joan Greenwood) - a fiatalkori szerelem - akivel csak azért maradt felszínes a kapcsolat, mert a hölgy olyan férfit keresett maga mellé, aki megfelelő anyagiakkal rendelkezik. Ahogy főhősünk karrierje felszálló ágra kerül, úgy válik kapcsolatuk újra egyre intenzívebbé.

A másik hölgy viszont maga a megtestesült elegancia, hibátlan szépség. Ő az egyik meggyilkolt D'Ascoyne özvegye, Edith (Valeria Hobson). Egymásba szeretnek. 

edith-valerie_hobson.jpgA hercegi cím elnyerésekor a két hölgy párharca annyira kiéleződik, hogy végül főhősünk élete is kockára kerül miattuk. Bár alapvetően a humorra épül föl az egész film, a végén sikerül kissé feszültté, fordulatossá tenni a történetet, köszönhetően ennek a rivalizálásnak. Mindkét hölgyszereplő érdekes színfoltjává válik a filmnek.

Érdekességképpen megemlítem, hogy gyönyörű helyszínen - a Leeds-i Kent kastélynál - forgatták a hercegi rezidencia jeleneteit. 

Még egy érdekesség: a film operatőre az a Douglas Slocombe, aki többek között a Jézus Krisztus SZupersztárt vagy az Indiana Jones filmeket is fényképezte.
2 komment
Címkék: film angol ff