1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


240. Egy Hely a Nap Alatt (A Place in the Sun) - 1951

2018. december 12. 00:35 - moodPedro

mv5bytdkmzrjmmmtmtuzmy00yja3ltllmzetzdezmtjindyyzwnjxkeyxkfqcgdeqxvyodcwodg0oq_v1_sy1000_cr0_0_729_1000_al.jpgUSA (Paramount), 122 perc, ff., angol

Rendező: George Stevens

Producer: Ivan Moffat, George Stevens

Bár már 1949-ben leforgatta ezt a filmet a Paramount, és 1950-ben mozikba kerülhetett volna, inkább egy éven keresztül dobozban tartották, hogy ne rontsák egymás Oscar esélyeit az Alkony Sugárúttal.

Utólag nézve bizony jó döntés volt, mert az Alkony Sugárút 11 jelölése és 3 elnyert szobra feltehetőleg megnehezítette volna ennek a filmnek a 9 jelölésből 6 szobrot elnyernie. (rendezés, forgatókönyv, zene, operatőr, vágó és jelmez)

Theodore Dreiser amerikai író 1925-ös Amerikai Tragédia című regényét a Paramount egyszer már megfilmesítette 1931-ben, Az a verzió annyira nem lett sikeres, hogy a stúdió kerülni próbálta a névazonosságot, így lett a film címe ezúttal Egy Hely a Nap Alatt.

Sztárparádé látható a főszerepben. Elizabeth Taylor tinisztárként kezdte, de itt már szinte felnőtt sztár, bár a forgatás időpontjában még csak 17 éves volt. Sokan a világ egyik legszebb színésznőjének tartották. Szép-szép, de valamiért nekem nem sikerült szerelembe esnem vele...

Mindenesetre akármekkora sztár is volt Elizabeth Taylor, sok rendező egybehangzó nyilatkozata szerint mentes volt minden sztár-allűrtől, pontosságára és együttműködésére minden körülmények között számítani lehetett. Ő volt a film szerelmi háromszögének gazdag és szép női tagja. A klisétől eltérően ebben a felállásban a gazdag szép lány belső tulajdonságaival sincs semmi probléma, nem a kézenfekvő elkényeztetett, gazdag lány - kedves szegény lány ellentétről lesz szó...

A szegény lány szerepét ezúttal Shelley Winters kapta, ami azért meglepő, mert ezelőtt jellemzően szőke bombázókat alakított, lásd például a 73-as Winchestert... Az Egy Hely a Nap alatt castingjához - ahova a szegény munkáslány szerepére jelentkezett - azonban átfestette a haját barnára. Így esett meg, hogy a rendező, aki a szőke Shelley Winters-re számított, átnézett a feje felett, és majdnem meghiúsult a próbafelvétel, mert azt hitte, hogy a színésznő nem jött el.

Shelley Winters közel 30 évesen alakította a filmbeli 21 éves szegény munkáslányt. Talán ez is szerepet játszik abban, hogy szinte semmi nem jön át abból a szexi külsőből, amihez Shelley Winters esetében számítanánk.  Meg is kapta érte élete első Oscar jelölését. A díj tényleges elnyeréséhez azonban még néhány évet várnia kell majd.

A harmadik főszereplő Montgomery Clift volt, aki a gazdag Eastman cégtulajdonos egyik távoli elszegényedett rokonát alakítja, akit felkarol a tehetős nagybácsi és állást ajánl neki a cégénél. Eleinte a ranglétra legalján kezdi, de szép lassan bizalmat szavaz neki a nagybácsi, és előléptetést kap. Igen ám, de a cég íratlan szabályait megszegve a fiú (George) összejön az egyik kolléganőjével, akit hamarosan teherbe is ejt. Ennek eltitkolása még könnyen kivitelezhető lenne, de amikor George összeismerkedik a gazdag rokon társaságának egyik fiatal hölgytagjával, Angela Vickers-szel (Elizabeth Tailor), hirtelen beleszeret, és elveszti minden érdeklődését előző barátnője iránt.

 A terhesen faképnél hagyott barátnő azonban nem fogadja el, hogy George magára hagyja. Megfenyegeti a fiút, hogy vagy elveszi feleségól, vagy tönkreteszi a kapcsolatát új szerelmével és persze egy füst alatt a munkahelyén is ellehetetleníti, ahol már a cégvezetés környezetébe sikerült magát feltornásznia a fiúnak. George tehetetlenségében beadja a derekát, ám a megfelelő hivatal, ahol az esküvőt azonnal nyélbe lehetett volna ütni, aznap éppen árva tartott, így egy nap haladékhoz jutott.

Hirtelen ötlettől vezérelve George elviszi csónakázni volt barátnőjét azzal a tervvel, hogy vízbe folytja és így megszabaduljon tőle. És ezen a ponton a történések erős párhuzamban vannak kedvenc némafilmem - a Virradat - eseményeivel. Kiviszi a lányt a csónakkal, a döntő pillanatban visszalép a tervtől, ám a kegyetlen sors dönt róla, hogy mégis halállal végződjön a csónakázás.

a-place-in-the-sun_nyk6m0.jpg

Váratlan fordulatot vesz itt a film, amiről egészen eddig azt hittem, hogy valami melodráma felé halad. Helyette határozottan film noir-os stílusjegyeket kezd felvonultatni a rendező.

Egy igazán szemét ügyész végzi a nyomozást (mellesleg remek színészi alakítás), mely arra hivatott, hogy kiderítse gyilkosság áldozata lett-e a lány...

Izgalmas - klasszikus - tárgyalásos jelenetet is kapunk a film vége felé (azaz "tiltakozom Bíró úr!" ... " a tiltakozásnak helyt adok"... ismerős, ugye?) Az alábbi képhez kapcsolódik az egyik legfeszültebb jelenet, amelyről érdekes módon semelyik általam olvasott elemzésben nem láttam említeni, de a rendező elhúzza a mézesmadzagot előttünk, felvillantja, a bizonyítékot George ártatlanságára, ám azt valahogy az ülésterem egyik tagja, de George sem veszi észre. Kíváncsi lennék, hogy rajtam kívül valaki kiszúrta-e... (kommentben nyugodtan)

a-place-in-the-sun_n7wl22.jpg

 Maga a történet is izgalmas, de számos szép megoldása miatt is remekműnek mondható ez a film.

Milyen szépen megkomponált az a jelenet például, amikor George még első barátnőjének lakására megy. A  rádióból szóló karibi zene lüktetése mellett a kamera ráközelít az ablakra majd hosszasan elidőz a mozdulatlan utca látványán. A szereplőket nem látjuk, csak halljuk, hogy "Ó, George.... George..." egyre szenvedélyesebben. Nem látjuk, csak sejtjük, hogy a szerelmes pár bizony olyasmit csinál, amit 1951-ben nem hogy mutatni, de még csak sejtetni sem lett volna igazán szabad a cenzori tiltás miatt... 

Ekkorra azonban már a rendszer szigora lazulni kezdett. 

a-place-in-the-sun_080cc37f.jpgElizabeth Taylor és Montgomery Clift nagyon közel kerültek egymáshoz a forgatás alatt. A pletyka össze is boronálta őket, ennek azonban nem biztos, hogy volt is valós alapja.a-place-in-the-sun_f8kvba.jpg

Montgomery annyira a method acting - azaz a valós élményekből táplálkozó színjátszásban hitt, hogy a siralomházas jelenetét megelőző éjjel egy valódi siralomházban töltötte az éjszakáját. Hát ez elég bizarr azért...

 

Szólj hozzá!

239. Egy Amerikai Párizsban (An American in Paris) - 1951

2018. december 01. 01:16 - moodPedro

postermv5bmzfkngm0ytutzjy5ny00nzbklwe1ntatyzuxnjuyzmjlodmwl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynjc1ntyymjg_v1_sy1000_cr0_0_667_1000_al.jpgUSA (MGM), 113 perc, Technicolor, angol

Rendező: Vincente Minelli

Producer: Roger Edens, Arthur Freed

Azok közé a musical-ek közé tartozik ez a film, melyek először a mozi számára készültek el, és csak utána kerültek színpadra, méghozzá csak különösen hosszú idő után, 2014-ben Párizsban, majd 2015-ben a Broadway-en, és 2017-ben a Londoni West Enden. Egyik előadás sem lett igazán kiugró siker, sehol sem ment tovább 1-2 évnél, bár azt meg kell jegyeznem, hogy mind a Broadway-en, mind a West Enden jellemző, hogy ha bemutatnak egy musical-t, akkor abban a színházban azt az egy darabot játsszák a hét minden napján - van amelyik napon többször is - amíg le nem veszik a műsorról. Tehát a Broadway-n a darab kicsivel több, mint egy éves pályafutása például összesen 623 előadást jelentett.

A Londoni előadásról készült egy film is, mely idén (2018 Májusban) került mozikba néhány országban. Nálunk például nem.

Az, hogy ilyen sokáig váratott magára a színpadi adaptáció, azért is furcsa, mert maga a film nem csak, hogy nagy közönségsiker volt, de váratlan Oscar esőt is fakasztott (hat kategóriában nyert), a legjobb filmnek járó szobrot olyan jelöltek elöl elhódítva, mint a Vágy Villamosa, vagy az A Place in the Sun. Megkapta még a legjobb forgatókönyv, operatőr, díszlet, jelmez és zene díját is.

A filmet Vincente Minelli jegyzi rendezőként, aki otthonosan mozgott a musical-ek és a könnyed zenés vígjátékok világában. Ekkoriban azonban épp válófélben volt Judy Garland-tól, és párhuzamosan dolgozott az A Papa Kedvence című vígjátékon is, ezért mondogatják, hogy sok jelenetet gyakorlatilag a koreográfiáért is felelős főszereplő, Gene Kelly rendezett. Legvalószínűbb, hogy a film monstre - húsz perces - záró táncbetétjét, - melyben egy szó sem hangzik el, sem prózában, sem énekelve - szinte biztosan Kelly rendezte.

Az előbb említett zárójelenethez George Gershwin American in Paris című száma szolgáltatja a zenét. A film egyik producere Arthur Freed eredetileg csak ennek a számnak a felhasználási jogát szerette volna megvenni Gershwinéktől, de Ira (a zeneszerző bátyja) kialkudta, hogy az egész filmben Gershwin zenéket használjanak fel, melyekhez ő írta a dalszövegeket.backstagean-american-in-paris_c3075268.jpgGene Kelly nagyon szerette volna, ha az egész filmet Párizsban, eredeti helyszínen veszik fel. Ez természetesen nagyon drága lett volna, és a stúdiók sokkal jobban szerettek akkoriban a stúdió falai közt, minden zavaró körülménytől mentesen forgatni. Panaszra azért nincs ok, mert pazar díszletet sikerült alkotni, nem véletlenül kapott ezért is egy Oscar-t a film. A pompásan élénk színeiről felismerhető technicolor káprázatosan villantja fel a hangulatos párizsi utcácskákat, a Szajna partját vagy mondjuk a Montmartre környékét.

Van viszont valami, illetve valaki, akire sikerrel beszélte rá Gene Kelly a stúdiót: Párizsi vakációja során egy balett előadás során megtetszett neki Leslie Caron. Őt ajánlott a film női főszerepére a stúdió figyelmébe. A lány nem is ismerte Gene Kelly-t, ráadásul angolul sem nagyon tudott, talán ennek köszönhető elsősorban, hogy alig van szöveges szerepe a filmben.

Nem egy szokványos szépségű lányról beszélünk egyébként, de mindenképpen bájosnak mondanám. Talán a beszéd ilyen mértékű hiánya miatt lehet, hogy nem igazán került közel hozzám a lány karaktere.

Az egyik legjobban megkomponált kép a filmből, érdekes módon nem egy Párizsi színhez kapcsolódik, hanem egy szinte minimál-díszlethez, melyben két hatalmas gyertyatartót formáz a tánckar.

annex_guetary_georges_an_american_in_paris_01.jpgA másik kedvencem egy fekete-fehér bál, ahol mindenki eme két színbe öltözött. Fergeteges partinak tűnt, melyben a kor szelleméhez képest megdöbbentő módon jó néhány fiú női ruhában táncolt, de a legváratlanabb mozzanat mégis az volt, amikor lenge ruházatú hölgyek ugráltak a karzatról, hogy az alant éppen arra járó férfiak elkapják őket. Elmondva nem tűnik annyira hajmeresztőnek, mint amilyennek valójában látszott.

Gene Kelly egy amerikai festőt alakít, aki Párizsban tengeti életét, a Montmartre-on próbálkozik festményei eladásával. Beleszeret egy lányba, akit egy híres énekes bújtatott a nácik elől a francia ellenállás éveiben. A lány is beleszeret a festőbe, ám úgy érzi, életének megmentéséért cserébe tartozik annyival az énekesnek, hogy hozzámenjen feleségül. Hogy a szerelmi háromszög még izgalmasabb legyen, a film elején a két férfi összebarátkozik, és persze fogalmuk sincs arról, hogy mindketten ugyanazt a fiatal nőt szeretik. És, hogy egy utolsót csavarjunk a történeten, tegyük a háromszöget négyszöggé. A festő egy középkorú hölgy személyében (Nina Foch, aki mellesleg nekem sokkal kedvelhetőbbnek tűnt, mint az alig megszólaló francia lány) szponzort talál magának, és ahogy ez néha lenni szokott, a hölgy nem csak a festményekkel kapcsolatban táplált erős érzelmeket, de a férfiért is.

Persze, ahogy egy ilyen Broadway stílusú musical-nél lenni szokott, végül szinte minden a helyére kerül. Happy end van, kellemes zenék szólnak, többféle műfajban táncolnak a szereplők és a tánckar. Gyönyörű színkavalkádban csodálhatjuk a papírmasé Párizst. 

Egyetlen kérdés kavargott szinte mindvégig a fejemben a film megtekintése közben: Hogyhogy a 6 Oscar ellenére nem csak én, de egyetlen ismerősöm sem hallott soha erről a musical-ről? 

1 komment

234. Idegenek a Vonaton (Strangers on a Train) - 1951

2018. november 05. 22:03 - moodPedro

lobby00mv5by2qyndgzzmytowrlyi00ntdiltlhngutyjixnzvhowi0ndcyxkeyxkfqcgdeqxvynjuwmzi2nzu_v1_sy1000_cr0_0_1454_1000_al.jpgUSA (Warner), 101 perc, ff., angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Alfred Hitchcock

Hitchcock neve szinte egyet jelentett azzal a suspense-nek nevezhető "műfajjal", amit tulajdonképpen ő talált ki. Annyira ikonikus figurává nőtte ki magát a termetes rendező, hogy néhány plakáton egyenesen ő került előtérbe a szereplők helyett, mint például a balra látható poszteren, ahol senki más nem is látszik. Vicces kis szójátékot játszik itt Hitchcock a film címével: a strangers (idegenek) szóba megfelelő helyen belecsempész egy "L" betűt, így lesz a szóból stranglers, ami már "fojtogatók"-at jelent.

Mi is pontosan az előbb említett suspense? Magyarul inkább körülírnám, nem találok olyan szót, mely pontosan visszaadja az angol jelentését... valamilyen  hosszabb ideig fenntartott feszültséget, bizonytalanságot takar. Hitchcock maga úgy magyarázza ezt, hogy ha hirtelen felrobban egy bomba, az meglepetés. Ha tudjuk, hogy az asztal alatt van egy bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat, az a suspense.

Két férfi ül egy vonaton. Mondjuk ilyen vonaton én is ülnék, ma már nem ilyenek a vonatok még az első osztályon sem... Szóval a két férfi közül a fiatalabb egy híres teniszező (Farley Granger alakítja). Őt szólítja le a másik (Robert Walker, akinek ez volt utolsó szerepe korai halála előtt). A híres kénytelen-kelletlen szóba elegyedik vele. Az idegen úgy tűnik, hogy ismeri a teniszező magánéletének részleteit. Az újságokból tudja, hogy válófélben van feleségétől, és azt is tudja, hogy új szerelme egy szenátor lánya. Mivel kiderül, hogy a teniszező szeretne megszabadulni feleségétől, a másik férfi meg saját édesapjától, az idegennek az az ötlete támad, hogy cseréljenek gyilkosságot. Azaz, mindketten öljék meg azt, aki a másik terhére van, így - indíték nélkül - feltételezhetően mindketten megússzák a bűncselekményt.

Természetesen a józan gondolkozású teniszezőnek esze ágában sincs ebben az üzletben részt venni. Ám Bruno, a furcsa idegen ettől függetlenül végrehajtja a gyilkosságot. Megfojtja a teniszező feleségét...

mv5bmje2nzu4mjk3mv5bml5banbnxkftztgwmzg5nzq3mte_v1_sy1000_cr0_0_1036_1000_al.jpg

... majd a gyilkos jelentkezik, hogy várja az ellentételezést, apjának megölését. Főhősünk tehát belekeveredik egy gyilkossági ügybe úgy, hogy teljesen ártatlan, ráadásul a valódi gyilkos úgy intézte, hogy ha nem kapja meg az elvárt ellentételezést, akkor a férj keveredjen gyanúba...

A férfi természetesen azonnal elutasítja a részvételt ebben a bizarr üzletben, de persze a rendőrség őt kezeli az első számú gyanúsítottként felesége meggyilkolása ügyében. És a helyzet csak fokozódik, ahogy a bomlott elméjű Bruno egyre erőszakosabban próbálja kizsarolni a gyilkosság ellentételezését hősünkből. Végül már befurakszik a a teniszező közvetlen környezetébe. A helyzetet csak nehezíti, hogy a férfi apósjelöltjének politikai helyzete miatt mindenki kerülni szeretné még csak a gyanúsítást is... bizonyos pillanatokban láthatóan már az új kedves is kezdi elveszíteni vőlegénye ártatlanságába vetett hitét. 

Egy viszonylag fontosabb mellékszerepben látható Hitchcock egyetlen lánya is Patricia Hitchcock, aki ugyan szerepelt egy-két másik rendező filmjében is, de azért jellemzően édesapjától kapott jobb szerepeket. Egyáltalán nem mondanám, hogy rossz, de alkatánál fogva nem volt igazán esélye arra, hogy női sztár váljon belőle... ő játszotta a teniszező barátnőjének húgát, aki kíváncsisággal vegyes izgalommal foglalkozott a nyomozás körülményeivel. Patricia egyébként még mindig él, 90 éves a poszt írásakor.strangers-on-a-train_hixbnc.jpg

1 komment
Címkék: film ff USA Hitchcock

233. A Vágy Villamosa (A Streetcar Named Desire) - 1951

2018. november 02. 03:24 - moodPedro

poster_a_streetcar_named_desire_05.jpgUSA (Warner Bros.), 125 perc, ff., angol

Rendező: Elia Kazan

Producer: Charles K. Feldman

Ha Marlon Brando, akkor a Keresztapa! Nyilvánvaló, hogy száz emberből száznak ez az alapfilm jut először eszébe Brando nevét hallva. Holott a Keresztapa igazából "csak" Brando "második eljövetele", amikor már szinte mindenki elfelejtette, és szinte senki nem akart vele forgatni, a Paramount torkán is csak nagy nehezen tolta le ezt a nevet Coppola, akkor Brando előjött rejtekéből, hogy újra megmutassa, hogy mit tud.

De Brando első nagy dobása igazából a Vágy Villamosában volt, ráadásul nem is filmen, hanem előbb színházban, a Broadway-en. Amikor a darab rendezője (Elia Kazan) színészt keresett a férfi főszerepre, valaki figyelmébe ajánlotta a teljesen ismeretlen, kezdő Brando-t. Kazan azonban kissé  bizonytalan volt, fiatalnak tartotta őt a szerepre. Az az ötlete támadt, hogy adott neki húsz dollárt, hogy utazzon le a darab szerzőjéhez, Tennessee Williams-hez, nyilatkozzon a szerző, hogy mit gondolna róla. Brando még New Yorkban elverte a húsz dollárt, és lestoppozott Williams-hez. A nagy drámaírónak éppen el volt dugulva a WC-je, amikor Brando megérkezett. Az ifjú színész pillanatok alatt rendbe hozta neki a hibás szerelvényt, ezután beszélgettek néhány órát, majd Williams telefonált a rendezőnek, hogy Brando-n kívül már senki mást nem tud elképzelni a szerepre, ragaszkodik hozzá. (a képen Brando és Kazan)

backstagea-streetcar-named-desire_jdayl0.jpg

A bemutató után állítólag másfél óra hosszú vastaps fogadta az előadást, ami, - ha tényleg igaz - akkor azért bír fokozott jelentőséggel, mert míg itthon még nem láttam olyan előadást, melyet ne fogadott volna szinte kötelezően többszöri visszatapsolás, addig a Broadway-en látott előadásokon a közönség egy udvarias (vastapstól mentes) tapssal, egyszeri meghajlás után elengedi a társulatot. Más kérdés, hogy ott a művészbejáró előtt szokás megvárni a hazainduló színészeket, akik többsége szívesen pózol és autogrammozik a rajongókkal. Na ez meg itthon nem szokás.

Amikor a Warner Bros felkérésére Kazan filmet készíthetett a sikeres darabból, természetesen az előadás húzóneveit magával vitte. Brando mellett Karl Malden és Kim Hunter is az ő előadásából jött a filmhez. A női főszereplőt viszont lecserélte a Londonban futó, Laurence Olivier által rendezett előadásban ugyanezt a szerepet játszó Vivien Leigh-re. Egyébként a különböző gyökerek számomra igen szembetűnőek. Brando nyers játékához valahogy sehogy sem akar illeszkedni Vivien Leigh klasszikus felfogása, akinek játékára bevallottan nagyobb hatással volt a korábbi Londoni előadásának rendezője (és egyben férje) Laurence Olivier, mint a film valódi rendezője, Kazan.

(a képen balról jobbra Vivien Leigh, Marlon Brando, Kim Hunter és Karl Malden)mv5bywfkzme2otatmmvhny00mtk1lthkzdatnjljothkzwqxotu5xkeyxkfqcgdeqxvynjuwnzk3ndc_v1_sy1000_cr0_0_813_1000_al.jpgA harmóniában élő fiatal pár életét fenekestül felforgatja, amikor ideiglenesen hozzájuk költözik a nő nővére (Blanche - Vivien Leigh), akinek elárverezték a házát. A férfi (Brando) egy tahó, erőszakos "polák", aki olyan undorítóan zabál, hogy keze tiszta zsír, és zokogva, mint egy óvodás kér bocsánatot terhes feleségétől (Kim Hunter), miután agyba főbe veri.

Szokatlan a dolgok ennyire realisztikus ábrázolása. Bár a legdurvább dolgok, mint mondjuk egy megerőszakolás - hollywood-i szokás szerint - nem láthatóak, az érzékiség ilyen nyers ábrázolása ebben a korszakban kifejezetten szokatlan. A képen még nem is jön át egészen a filmben jelen levő érzékiség, a nő szinte végigkarmolja a férfi hátát.

a-streetcar-named-desire_05fc4e42.jpgTalán vitathatatlan, hogy Brando miatt igazán emlékezetes ez a film. Ilyen energiával és hitelesen kevesen játszottak ekkoriban. 

Találó jellemzést nyújt a nyers vademberről Blanche:

"Olyan, mint egy állat... úgy viselkedik, mintha még nem érte volna el az emberi szintet...

Itt ülsz és várod... talán fejbe ver, talán megcsókol..."

Brando jó kapcsolata Tennessee Williams-el megmaradt. Az Orfeusz Alászáll című darabját például kifejezetten Brando számára írta. 

Ez a film számomra kifejezetten Brando miatt volt érdekes. A kamaradráma mind a négy fontos szereplőjét Oscar-ra jelölték. Furcsa módon Brando-n kívül mind a hárman elnyerték a szobrot. Neki erre egyelőre várnia kellett.

Furcsa elnézni, hogy ez a csupa izom fiatalember, aki ráadásul még piszok jó képű is volt, akinek tulajdonképpen mindene megvolt ahhoz, hogy boldog lehessen, mégis milyen méltatlanul élte élete utolsó szakaszát. A világtól elvonultan, Tahiti mellett egy saját kis szigeten, közel 200 kilósan. Lánya öngyilkos lett, fia börtönben egy gyilkosság miatt, feleségétől elváltan, és olyan filmekben felbukkanva, amiknek a címét szinte kínos leírni is... pld. Dr Moreau szigete...

a-streetcar-named-desire_d21f87.jpgBrando ezzel a szereppel - James Dean mellett - a lázadó ifjúság idoljává válik. A fiatalon, autó-balesetben elhunyt Dean állítólag őrülten majmolta Brando-t. Szinte lemásolta annak manírjait. Brando azonban meglehetősen lenézően nyilatkozott Dean-ről... Állítása szerint soha nem voltak barátok, alig ismerték egymást. Azt mesélte egyszer, hogy Dean állandóan megpróbált a közelébe kerülni, gyakran felhívta telefonon, de Brando mindig megvárta, hogy az üzenetszolgálata bejelentkezzen, és ha Dean-t hallotta üzenetet diktálni, sosem szólt bele a telefonba, és soha nem hívta vissza. Egyszer egy fogadáson Dean mégis a közelébe férkőzött, ekkor Brando ajánlott neki egy pszichiátert... Dean - Brando szerint - tudta magáról, hogy beteg, és fel is kereste az orvost... 

Előre tudtam, hogy A Vágy Villamosáról szóló posztom leginkább egy hosszú Brando poszt lesz... de igazából ez a film tényleg miatta volt számomra érdekes... az utolsó dolog amit el szeretnék mondani a címmel kapcsolatos. A magyar cím szerintem egy kicsit csalóka, bár talán még erősebb is mint az eredeti. A magyar cím szerintem sokkal erőteljesebben adja vissza a filmben érezhető izzó feszültséget. Az angol cím - bár vélhetően - hordozza ugyanezt a tartalmat, végül is csak egy "Vágy" nevű, angolul "Desire" nevű villamosvonalat említ (szó szerint "A Vágy nevű villamos", ami tényleg létezett New Orleans-ban, bár a film készítésekor a vonal már nem síneken, hanem buszként üzemelt... de azért szívesen ízlelgetem, magyarul mennyivel kifejezőbbnek tűnik: A Vágy Villamosa"...

2 komment
Címkék: film ff USA Elia Kazan

232. A Nagy Karnevál (Ace in the Hole) - 1951

2018. október 15. 00:38 - moodPedro

postermv5bodi5yjm4nzitmgm3ys00y2vjltgzmzctmwy2mdqzmju0mmq2xkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_697_1000_al.jpgUSA (Paramount), 111 perc, ff., angol

Rendező: Billy Wilder

Producer: William Schorr és Billy Wilder

A filmben látottak szerint az újságírók már az ötvenes években is - finoman szólva - megérték a pénzüket. 

Egy szinte már mindenhonnan kirúgott újságíró (Michael Kirk Douglas) az isten háta mögötti Albuquerque-ben (New Mexico) talál állást. Hosszú irodai munkája után végre egy külső tudósítással bízzák meg, egy izgalmasnak nemigen ígérkező csörgőkígyó vadászatról. Útban a vadászat helyszíne felé egy benzinkútnál értesül arról, hogy valakire ráomlott egy barlang, melyben kincskeresők indián leletek után kutattak.

Tatum, az újságíró úgy érzi, megtalálta azt az eseményt, amit meglovagolva visszatérhet régi sikerei közelébe. A bennrekedt férfit ki lehetne hozni 12-16 óra alatt, de Tatum ráveszi a seriff-et, hogy ne a barlang belsejében építsenek támfalat, hanem a sokkal lassabb, de látványosabb megoldást válasszák: a hegy tetejéről fúrjanak le a bennrekedt emberhez. Így 6-7 napig is elhúzódhat a mentés, de Tatum pont ezt szeretné. 

A rossz hírek fogynak a legjobban, mert a jó hír nem hír --- good news is no news.

mv5bnjy4mte2ngmtzmq0zi00mguyltg4mgqtm2rhmzu5mtdintljxkeyxkfqcgdeqxvymjmxmdgynzu_v1.jpg

Szegény Leo, aki a bánya mélyén fekszik beszorulva egy kő alatt, azt hiszi, hogy az őt rendszeresen meglátogató újságíró az ő legnagyobb jóakarója. Nem is sejti, hogy a férfit egy dolog érdekli, hogy ebből a helyzetből a lehető legtöbbet kihozza a maga számára, és szegény azt sem sejti, hogy hirtelenszőke feleségét a legkevésbé sem izgatja az ő sorsa... Őt is inkább az érdekli, hogy mennyi pénzt hozhat számára ez a helyzet.

mv5byjvjmmfinwytndjmni00mjm1lwfkzdctzmi2ytyznwezotdixkeyxkfqcgdeqxvymjmxmdgynzu_v1.jpg

Mindezt olyan szinten teszi, hogy az még a gátlástalan firkásznak is sok... Ezekben az években - ahogy látom - a legférfiasabb főszereplők bizony lekevertek egy-egy pofont a női főszereplőnek, ha ennek szükségét látták. Ennek most is eljön majd az ideje...

ace-in-the-hole_q038pu.jpg

A film megtekintése közben végig azt hittem, hogy ez egy erősen eltúlzott alkotás, hiszen ne vegyük már véresen komolyan, hogy egy bányába rekedt férfi valóban akkora felfordulást okozzon a környéken, hogy vidámpark költözzön a helyszínre és gyakorlatilag kempinggé változzon a környék...

mv5bmjcwnzk2ymmtmti2os00m2filwiwzdytytzmnzzjztg4mgvhxkeyxkfqcgdeqxvymjmxmdgynzu_v1.jpgÉs amikor - szokásom szerint - egy kicsit utánaolvastam a részleteknek, akkor kiderült, hogy egyáltalán nem volt olyan valóságtól elrugaszkodott ez a történet... hiszen két alkalommal is megtörtént hasonló azokban az években.

Az egyik ilyen eset például 1949-ben történt. Akkor egy hároméves kislány esett bele egy 36 cm átmérőjű, de nagyon mély fúrt kútba. Mélyre esett, de nem a kút legmélyére, valahogy megakadt útközben és élt, hallani lehetett a hangját. Pár órán belül egy hatalmas mentőakció indult meg a kislány megmentésére, a környező városok darukat, fúrókat, markolókat és mindenféle elérhető eszközt küldtek a helyszínre ami csak rendelkezésre állt. Mivel ez a Kaliforniai San Marino-ban történt még Hollywoodi stúdiólámpákat is küldtek a filmesek, hogy az éjszakai világítás is megoldott legyen.  A tömegek is elkezdtek gyülekezni, hogy élőben követhessék figyelemmel a kislány kiemelését. Egy ponton leértek egy kötéllel a kislányig, aki sajnos nem tudta megtartani magát, és a mozgástól még lejjebb esett. Ekkor hallották utoljára a hangját. Végül két nappal később éjszaka, harminc méter mélyen megtalálták szegény kislányt, és a helyszínen összegyűlt közel tízezer embernek hangosbemondón jelentették be a szomorú hírt. Az alábbi kép ez alatt a valós mentőakció alatt készült...

grave-of-kathy-fiscus-11.jpg

A film felkutatásakor kicsit összezavart, hogy két hivatalos angol címe is van: Ace in the Hole és The Big Carnival. Ilyesmi gyakran előfordult a 60-as, 70-es évek trash cinemáinál, ahol gyakran új címmel újra moziba küldték az adott filmet, hogy újra beüljön rá néhány néző, de a Hollywood-i filmes világban sem példa nélküli több cím egy filmhez. Legtöbbször azonban az volt az oka ennek, hogy Angliában néha kicsit más értelme van egy angol nyelvű címnek, mint az USA-ban, ezért más címmel forgalmazták az egyik országban, mint a másikban. Itt viszont nem ez a magyarázat.

A sajtóvetítés után a kritikusok nagyon rossz kritikákat írtak a filmről. Ezért a stúdió azt a trükköt próbálta bevetni, hogy végül másik címmel küldte mozikba a filmet. Ám ez sem vált be... a közönség sem igazán szerette... csak jó pár évvel később került be ez a cím az elismert filmek közé.



Szólj hozzá!