1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


276. A Mezítlábas Grófnő (The Barefoot Contessa) - 1954

2019. április 04. 02:17 - moodPedro

mv5bzmq0nwzjmjgtndyzmy00yzc2ltgxndetzgq5mdnmm2qzyznhxkeyxkfqcgdeqxvynjqzndi3nzy_v1.jpgUSA, Olaszország (Figaro, Transoceanic), 125 perc, Technicolor, angol

Rendező: Joeseph L. Mankiewicz

Producer: Franco Magli

A Mezítlábas Grófnő, azaz Maria Vargas (Ava Gardner) - temetésével indul a film. Nem kell tehát titkolóznom azzal kapcsolatban, hogy a film női főszereplője végül meghal.

Tanulva néhány korábbi tapasztalatomból, amikor is - előzetesen utánaolvasva a filmnek - komoly poénoktól, meglepetésektől fosztottam meg magamat, most úgy kezdtem el nézni a filmet, hogy gyakorlatilag semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy a szépséges Ava Gardner és a mindig komor Humphrey Bogart a főszereplők, és, hogy ez egyike azoknak a filmeknek, amiket a Hollywoodi stúdiók az ötvenes években a Római Cinecittá stúdióval együttműködve készítettek. (Hollywood on Tiber - azaz Hollywood a Tiberisen - így utaltak erre az 1-2 évtizedes korszakra, amikor a Cinecittában sok amerikai produkció készült.)

Amikor a temetésen Humphrey Bogart figurája elkezdte mesélni a halott nő életének - általa ismert - történéseit, arra számítottam, hogy valami noir-os bűnögyi történet lesz a dologból, pedig valami egészen más - műfajilag nem könnyen besorolható - dolog lett belőle. Épp ezért ez az alkotás azok közé a filmek közé sorolódik nálam, melyek igazából második megnézéskor - amikor már pontosan tudom, mire számíthatok, és, hogy mire érdemes odafigyelni - adja majd oda magát igazából. Ilyen volt például Scorsese Casino-ja is, - mely egyébként rengeteg közös vonást mutat eme filmmel kezdve a több szereplő irányából jövő narrációtól a keretes szerkezetig: azzal a képsorral kezdünk, ahova a film nagyjából a vége felé majd kifut.

the-barefoot-contessa_25ae71.jpgHumphrey Bogart egy kissé lecsúszott Hollywood-i rendezőt alakít, aki egy pénzzel teli üzletember, Kirk Edwards  számára készül filmet forgatni. Éppen a női főszerepre tervezik megtekinteni Madrid egyik közismert flamenco táncosát Maria Vargas-t. Azonban az előadást lekésik. A híresség naponta csak egyszer adja elő a táncát, és nem ül le a közönség asztalához, tehát a táncosnőről lecsúsztak, mivel éjjel utaznak tovább... azaz csak utaznának, ha a társaságban nem lenne valaki, aki csodát tesz, és Mariát mégis leülteti az asztalukhoz...

Mankiewicz nagyon ügyesen építi fel a táncosnő renoméját, mivel nagyon sokáig csak hallunk róla, de nem látjuk.  Kérdezgettem is magamban, hogy mikor mutatják már meg ezt a nőt, akiért láthatóan egész Madrid megőrül? Itt jegyzem meg, hogy a sok rendhagyó megoldás közül az egyik, hogy - bár Maria Vargas híres színésznő lesz a történet során - soha nem látjuk egy fellépését illetve egy filmjének még csak a forgatását sem. Egyetlenegyszer látjuk csak táncolni, de pont nem olyan szituációban, amire számítanánk: egy cigány-tábor rögtönzött előadásában láthatjuk.

mv5bodk2mzgwmde0ml5bml5banbnxkftztcwody1mtcyna_v1.jpg

De - ahogy említettem - nem ez az egyetlen rendhagyó a filmben. Bogart figurájának az elbeszélésével elindulva megismerjük a táncosnőt, aki utálja a cipőket, csak mezítláb érzi igazán jól magát. Látjuk, ahogy híres lesz, és bár a gazdag producer mindent megtesz, hogy a nőt magának is megszerezze, megint kiderül, hogy pénzzel nem vehető meg minden. 

Aztán nagyjából a film harmadánál egyszer csak Bogart-tól átveszi az elbeszélés fonalát a stúdió PR ügynöke, Muldoon. Kicsit mintha nézőpontot váltana a film, mindent az ő szemszögéből tálalva látunk ezután.

A Hollywoodi siker és csillogás világából hamarosan a francia Riviérán találjuk magunkat, amikor egy másik férfi, Bravano veszi pártfogásába a már világsztár színésznőt. Neki is meg kell elégednie azzal, hogy a táncosnő környezetében van, hamarosan azonban erről is le kell mondania, amikor egy olasz arisztokrata gróf veszi át a hölgy életének felügyeletét. Ezek a változások mindig furcsán, egy pillanat alatt lezajlanak. Jön az új férfi, és Maria távozik velük. 

Mielőtt az olasz arisztokrata belépne Maria életébe, megint jön a narrátor-váltás, amit most még annyival megfejel Mankiewicz, hogy a harmadik narrátor elmesélése kicsit visszaugrik az időben, így lesz egy jelenet, amit két különböző személy szemszögéből is megismerhetünk, így utólag válik érthetővé az előző elmesélő történetének egy addig érthetetlen része.

Mindeközben egyedül a rendezővel (Bogart), - azzal aki világsztárt csinált belőle - marad változatlan a híressé vált színésznő kapcsolata. Mankiewicz a nézőre bízza, hogy mit lát bele ebbe a kapcsolatba. Érezhetjük úgy is, hogy egy szoros baráti kapcsolatról van szó, de gondolhatjuk azt is, hogy ennél valamivel több...

Valószínűleg csak az értheti meg a film minden mélységét, aki nagyon tájékozott a 40-es, 50-es évek Hollywoodjának pletykáival kapcsolatban, hiszen szinte mindenhol olvasom, hogy sok belső poén van Rita Hayworth-el illetve Howard Hughes-al kapcsolatban a filmben elrejtve...

Ava Gardner mellesleg maga is szeretett mezítláb járkálni... A film készítésekor egyébként Sinatra felesége volt.

Kicsit elkényeztetett mostanában az 1001-es lista ezzel a sok szép Technicolor filmmel. Félek, hogy ezután majd újra kifejezetten zavaró lesz fekete-fehér filmeket nézni...mv5bmty5mze5ndg1m15bml5banbnxkftztcwnzc1mtcyna_v1_sy1000_cr0_0_826_1000_al.jpg

 

Szólj hozzá!

275. Csillag Születik (A Star is Born) - 1954

2019. április 02. 02:20 - moodPedro

poster_a_star_is_born_1954_01.jpgUSA (Warner), 176 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Cukor

Producer: Vern Alves, Sidney Luft

Többször is előfordult már a filmtörténelem során, hogy egy film hosszúra, unalmasra sikeredett, és a stúdió fejesei - menteni próbálva a menthetőt - rövidebbre, pergősebbre vágták a filmet, hogy azt könnyebben letolják a nézők torkán. Nos, ezt a filmet is jelentősen lerövidítették, de pont azért mert tetszett a nézőknek. Hogy ennek mi értelme? Mindjárt elmagyarázom...

A film 196 perces volt a tesztvetítéseken, és a nézők imádták! Cukor (a rendező) mégis úgy döntött, hogy egy kicsit talán érdemes lenne feszesebbre venni a tempót, és a vágóval egyetértésben 182 perc hosszúra rövidítették. Így mutatták be New Yorkban először, és továbbra is hatalmas sikere volt. Erre a változatra tekintenek etalonként a film rajongói, ezt nevezik A Cukor-féle változatnak.

Miután a Warner fejesei látták, hogy a nézők kapkodják a jegyeket, elkezdtek gondolkozni, hogy ezzel a filmmel úgy lehetne még ennél is többet kaszálni, ha elvennének belőle még fél órát. Így a napi öt vetítés mellé nyernének időt egy hatodikra is. Azaz húsz százalékkal meg lehetne növelni a bevételeket. Mivel Cukor ekkor már Pakisztánban forgatott, így nem tudott különösebben hatékonyan fellépni a pusztítás ellen. 154 percesre rövidítették a filmet.

1983-ban sikerült előkeríteni a kivett jelenetek nagy részét. A hang teljes egészében előkerült a Warner archívumából. A kép már bonyolultabb dolog volt, több helyről kellett összeszedni. Van 5 perc, ami még mindig hiányzik, azok helyett fotókat tettek be a hang alá.

mv5bnja1owvknjktymzmzs00m2y0lthhndctntuzytrknmfhyjq3xkeyxkfqcgdeqxvyodqzntyxodq_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgA fenti fotón (és egyébként a film poszterein is) két fontos márkanévre figyelhetünk fel. Az egyik a Technicolor, a másik a CinemaScope. A Technicolor már egyáltalán nem volt új ekkoriban. Ez volt a legnépszerűbb színes-film technológia. Ami viszonylag új volt még ekkor az a CinemaScope nevű szélesvásznú formátum.

Alapvetően háromféleképpen (egymással nem kompatibilis módokon) készítettek szélesvásznú filmeket.

Volt a CineRama, ahol 3 egymás mellé vetített hagyományos formátumú képpel hoztak létre szélesvásznú képarányt. Egyrészt problematikus volt a három kép illesztése, másrészt ekkoriban még viszonylag gyakran előfordult, hogy a három egyszerre futó vetítő közül egy valamilyen technikai hiba miatt "kiesett" a rendszerből, és akkor annál a tekercsnél már szinte lehetetlen volt a szinkronizáció, hacsak nem tekerték vissza az adott tekercseket, és kezdték elölről egyszerre min a hármat.

A második formátum a jelen filmnél is használt CinemaScope volt (a 20th Century Fox fejlesztése), ahol hagyományos, standard 35 mm-es filmre vették az anyagot úgy, hogy egy prizmával összeszűkítették a képet, majd lejátszáskor visszatágították. Ha figyelmesen nézzük ezeket a filmeket (erre a filmre is igaz ez), akkor látjuk, hogy a torzítás tökéletlensége miatt a szélen levő alakok sokkal vékonyabbak. Tájképeknél ez nem észrevehető, de ha egy alak szélről besétál középre, látjuk ahogy egyre csak hízik befelé tartva.

A harmadik megoldás esetén nem élnek a torzítás eszközével. Ez esetben vagy 70mm-es filmet használtak (Todd-AO), vagy 35 mm-es filmet vízszintesen fűzve kezeltek (VistaVision). Azaz a 35 mm nem a képkocka szélességét, hanem magasságát adta, így a filmkocka szélessége gyakorlatilag döntés (és a filmfelvevő gép) kérdése volt.

Na, de hagyjuk a technikát, és térjünk vissza a filmhez...

mv5bntnjngm5zwmtzgi2zc00mjeyltg0zwqtymm4n2e2ztzhmdvhxkeyxkfqcgdeqxvymjgyoti1ody_v1.jpgA producer Sidney Luft saját felesége (Garland) számára nagy visszatérésként szánta ezt a filmet. Cukort sikerült rábeszélni a rendezésre, aki először Brandót próbálta megkörnyékezni a férfi főszerepre. Ő azonban a lecsúszott, alkoholista bukott színész szerepére maga helyett James Mason-t javasolta. Cukor állítólag megpróbálta megszerezni a legnagyobb nevek valamelyikét erre a szerepre Bogart-tól Sinatráig, végül a Brando által javasolt Mason volt az, aki ezt a szerepet el is vállalta.

Judy Garland ekkor 33 éves volt. A hosszú film alatt őt elnézve végig két dolog motoszkált a fejemben. Egyrészt ennél a filmnél éreztem először igazán a hasonlóságot közte és legismertebb lánya (Liza Minnelli) között. Mit hasonlóság... ha hunyorítottam, mintha őt láttam volna. 

A másik, ami motoszkált bennem... próbálok úgy fogalmazni, hogy ne tűnjön bántónak a Garland rajongók számára: Előfordul, hogy valakinek cuki arcocskája van még tinédzser korában is, de ez a cukiság harminc fölött valahogy elkezd rádermedni az arcra, és a ráncokkal együtt már kissé bizarr összhatást kelt. Nekem valami ilyesmi érzésem volt Judy Garland-dal kapcsolatban...

A filmben egyébként hol jobban, hol rosszabbul nézett ki. Feltehetően pillanatnyi lelki- és egészségi állapotától függően. Hiszen a tíz hónaposra húzódó forgatás elsősorban azért tartott ilyen sokáig, mert a kezdetben igen lelkes Garland rendszeresen fáradt, beteg vagy kedvetlen volt. A hosszú forgatás természetesen rekordösszegű forgatási költséget eredményezett. Ez volt a Warner addigi legdrágább filmje. 

Ennek tükrében még talán érthető is, hogy a stúdió fejesei maximalizálni próbálták a bevételeket. Ám a 30 percnyi vágás - úgy tűnik - végzetes hiba volt... Ahogy említettem, a film bemutatója elképesztően sikeres volt. Özönlöttek rá a nézők. Ám amikor elterjedt, hogy a már bemutatott filmből a stúdió kivágott fél órát, amivel három dalbet is kiesett a filmből, a nézők olyan bosszúsak lettek, hogy visszaestek a jegyeladások, így a bevételmaximalizáló törekvésével a stúdiónak sikerült elérnie, hogy a rekord költségvetéssel gyártott filmnek végül nem sikerült nyereséget termelnie. (Az alábbi képen a rendező Cukor Garlanddal beszélget)a-star-is-born_0te4sb.jpgA Csillag Születik-re szokás musical-ként hivatkozni. Én azonban talán pontosabbnak érzem a zenés film kifejezést. Mert úgy általában a musicalekre jellemző a zenéjük. Mit szólnánk mondjuk, ha csinálnának egy Grease remake-et teljesen más zenékkel? Azt hiszem közfelháborodás lenne...

A Csillag Születik-kel viszont ez történt, és senki sem bánja. Először is volt egy 1937-es változat, ami még nem zenés film volt. Aztán Sidney Luft javaslatára Cukor 1954-ben elkészítette első "musical"-ét. Erről a filmről szól eme poszt. De itt nem állunk meg. 1976-ban készül egy újabb feldolgozás Barbara Streisand-dal, egészen más dalokkal. Végül tavaly (2018-ban) jött a Lady Gaga-féle újabb feldolgozás, újabb dalokkal. Négyből három filmben tehát elsődleges szerepe van a zenének, ez a szerep mégis más, mint egy musicalben.

A történet maga viszont nagyrészt mind a négy filmben ugyanarra az alapra épült: Egy alkoholista sztár felfedezi a női főszereplőben rejlő tehetséget. Sikerre segíti őt, miközben ő maga - alkoholizmusának köszönhetően - lebukdácsol a csúcsról. 

A valóságban pont Garland gyógyszer-függősége hátráltatta leginkább a film elkészültét, és eme függőségnek valószínűleg nagy szerepe volt abban is, hogy a legnagyobb sztárok nem vállalták el a férfi főszerepet. Mindkettejüket Oscar-ra jelölték, de egyikük sem nyerte el a díjat. Nem csak a díj elmaradása esett rosszul Garland számára, de férje produceri érintettsége révén a film anyagi bukása az ő pénzügyi helyzetüket is megroppantotta.

Judy Garland-tól itt elbúcsúzunk, több filmmel nem szerepel a listán. 

poster_a_star_is_born_1954_02.jpg

1 komment

274 Hátsó Ablak (Rear Window) - 1954

2019. március 28. 19:27 - moodPedro

mv5bymvmmgu4mzitnjq3nc00ymzmltkxmtqtzdi2yza0zmu0ztm5xkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_655_1000_al.jpgUSA (Paramount), 112 perc, Technicolor, angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Alfred Hitchcock

Hajlamos vagyok két nagy csoportba sorolni a klasszikus krimiket. Az egyiknél látjuk a gyilkosságot, és pontosan tudjuk, hogy ki az elkövető. Az okozza a növekvő feszültséget, ahogy látjuk, hogyan szorul a hurok a gyilkos nyaka körül. A Derick vagy Columbo sorozat epizódjai jellemzően ebbe a csoportba sorolhatóak.

A másik csoport filmjei esetében fogalmunk sincs, hogy ki a gyilkos. Van viszont egy viszonylag szűk kör, akik között ott kell lennie az elkövetőnek. Ez a klasszikus Agatha Christie felállás. És persze optimális esetben az utolsó percekben kiderül, hogy az az elkövető, akire a néző (olvasó) a legkevésbé sem számított.

Ez a film egy atipikus krimi abban a tekintetben, hogy jó darabig azt sem tudjuk biztosan, hogy történt-e egyáltalán gyilkosság.

Jeff (James Stewart) a fotós-újságíró egy lábtörés miatt fekvőgipszével apartmanjába zárva kényszerül tölteni idejét. Unalmában a társasház ablakain teleobjektívja segítségével kémleli a szomszédok magánéletét.

Minden lakás egy-egy külön történet. Megismerjük lakóikat, furcsa magánéleti szokásaikat. Kémkedő főhősünknek szerencséje van, mert ebben a társasházban úgy tűnik, mindenki nyitott a külvilág kíváncsi szemei felé, a valóságban azért az ilyen kíváncsi szemek ellen (is) találták fel többek között a függönyt. Jeffnek és nekünk azonban szerencsénk van, mert a ház lakói láthatóan nem kívánnak élni a magánélet védelmének eme eszközével. Az embernek szinte kedve lenne itt lakni. 

A film legizgalmasabb és legkarakteresebb szereplője maga a társasház, melyet a Paramount 18-as stúdióépületében (STAGE 18) építettek fel. Ötven ember dolgozott a díszletház felépítésén két hónapon keresztül. 31 apartmant tartalmazott a ház, amiből 8 teljesen be volt rendezve, áram és vízellátása is volt. Gyakorlatilag lakni is lehetett ezekben.

Négyféle világítást terveztek a díszlethez. Megoldható volt a kora reggel, a délután, a késő este és az éjszaka. Még esőt is tudtak fakasztani. És nem csak a belső kert látszott, az utcára néző kijáraton át látszik az utca, és a szemben levő épület is.

Jeff lakása a másodikon van és összesen öt szintes a ház. Ez nem fért volna el a stúdióban, de erre a problémára ügyes megoldást találtak: lebontották a földszinti födémet, és az addig díszletraktárnak használt pinceszinten kezdték el felépíteni a társasházat. Így tehát Jeff második emeleti apartmanja a valóságban a földszinten volt.

A balerinát (Miss Torso) alakító modell állítólag annyira benne élt a díszlet-házban, hogy a forgatási időszak alatt gyakorlatilag minden idejét a saját "lakásában" töltötte, akkor is, ha aznap nem is volt jelenete.mv5bzduzmda0odctytbmms00yjy0ltg3mdutmzi4nwfjmtm3mwi4xkeyxkfqcgdeqxvymjcynza2mje_v1_sy1000_cr0_0_696_1000_al.jpg

A férfiakat viszont valószínűleg leginkább a szabályos szépségű Grace Kelly vonzott a moziba. Imádták a stáb tagjai is, hiszen kedves és közvetlen volt, állítólag mindenkihez volt egy-egy kedves szava.

Mondogatták róla, hogy a férfi főszereplőkkel úgy általában még ennél is kedvesebb szokott lenni. Sok esetben "kavart" filmbeli partnereivel a való életben is. Nem tudom pontosan, hogy az alábbi fotók mennyire marketing jellegűek, de az biztos, hogy Stewart-on a filmben végig fekvőgipsz van, tehát az alábbi képek feltehetően nem kifejezetten a film promóciójához készültek.

Tulajdonképpen egy kamaradarabot látunk, hiszen Jeff apartmanját szinte el sem hagyjuk (csak a legvégén néhány másodpercre). Innét követjük Jeff nézőpontjából, ahogy az egyes lakások életébe be-be lesve egyszer csak valami olyat lát, ami szörnyű gyanúra ad okot. Az egyik lakásban a fekvőbeteg feleség egyik pillanatról a másikra eltűnik, a férj pedig egy fémbőrönddel járja a lépcsőházat fel-le többször egymás után... bizony még az is felmerülhet bennünk (és Jeffben is) hogy a feleséget esetleg feldarabolta a férj... Először mindenki bolondnak nézi: barátnője, ápolónője, nyomozó barátja... de szép lassan csatlakoznak mellé a nyomozásban...

 A szokás szerint fekete-fehér stage fotók ne tévesszenek meg senkit, a film gyönyörű Technicolor nyersanyagra készült, amit ráadásul fel is újítottak, úgyhogy gyakorlatilag ugyanolyan szépségében láthatjuk ezt a filmet is, mint a korabeli nézők.rear-window_ntkk9z.jpg

Egyébként A Hátsó Ablak is egyike volt annak az öt filmnek, amelyeknek a jogai teljes egészében Hitchcocké lettek a bemutató után nyolc évvel, és ettől kezdve ő gyakorlatilag egyáltalán nem engedte őket játszani évtizedeken keresztül. Feltehetően azért, hogy így a forgalmazási joguk rettenetesen felértékelődjön, és örököse (lánya) így egy szép kis vagyonhoz juthasson, amikor majd az ő halála után eladja azokat. A hetvenes években egy titkos Londoni klubban állítólag néha-néha különös óvintézkedések mellett szerencsés kiválasztottak megtekinthették ezt a filmet, de általánosságban a közönségnek nem volt lehetősége megnézni a rendező 1980-as haláláig.

4 komment

273 Állatfarm (Animal Farm) - 1954

2019. március 24. 19:11 - moodPedro

mv5bmtjiymvinjitowqyzc00nwmylwjiodmtnzuxmdq0mdcynjfll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynju0otq0oty_v1_sy1000_cr0_0_660_1000_al.jpgNagy-Britannia (Halas and Batchelor), 72 perc, Technicolor, angol

Rendező: John Halas és Joy Batchelor

Producer: Louis De Rochemont és John Halas

George Orwell a film megjelenésének évében már nem élt. 46 éves korában, 1950-ben halt meg. A film készítését az amerikai CIA finanszírozta, de az alkotók nagy részének valószínűleg erről nem volt tudomása. Nyilvánvalóan antikommunista propaganda volt a szervezet célja ezzel a filmmel, de ettől függetlenül egy színvonalas műalkotás jöntt létre.

Annak ellenére, hogy a legtöbb kommunista ország már évtizedekkel ezelőtt lemondott eme utópia megvalósításáról, 1954-ben viszont még egy egyre csak terjedő, a nyugati, kapitalista rendszereket félelemmel eltöltő rémkép volt, sok csalódott ember számára pedig egy idealizált utópisztikus társadalom képét kínálta a kommunizmus. Oroszországi győzelme is feltehetően mindenkit meglepetésként ért, majd kelet-Európai térhódítása sem volt feltétlenül előre borítékolható (bár ez utóbbiak inkább kívülről kényszerítettek voltak, nem úgy, mint a nagy orosz-szovjet előd, mely magának vívta ki a "proletárdiktatúrát".) Egyre nagyobb volt a félelem az USA-ban, hogy ez az ideológia esetleg egyszer még hozzájuk is begyűrűzhet, ezért minden lehetőséget próbáltak megragadni, hogy kampányoljanak ellene.

mv5bmmzknde1yzctyzg1nc00ymixlwiwoditnjy5zwu5nmu5yty5xkeyxkfqcgdeqxvymdy3otcyoq_v1_sy1000_cr0_0_1357_1000_al.jpgMindjárt az elején fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár rajzfilmről beszélünk, nagyon nem gyerekeknek való ez a film. Nem csak azért, mert egy gyermek feltehetően semmit nem ért a film lényegét jelentő kommunista allegóriából, de azért is, mert több állat is olyan módon pusztul el, ami a gyermeki lélekre nagyon fájdalmasan hathat. Például a haldokló igáslóért egy dögszállító kocsi jön az enyvfőzőből. (Igen, jó a következtetés... azért) Ezért minimum 12 éven felülieknek ajánlanám a filmet, de inkább 13-14 amikor már töriből megvolt ez az időszak.

A festett hátterek nagyon szépek a Technicolor nyersanyagnak és a festési technikának köszönhetően. mv5bzmmynjflowetztfmys00zdmwlwjmy2utndu5ntm0ztbknweyxkeyxkfqcgdeqxvymdy3otcyoq_v1_sy1000_cr0_0_1357_1000_al.jpgAz állatfigurák megőrzik hagyományos karaktereiket, nem kapnak emberszerű külsőt, mint mondjuk a két lábon járó Micky-egér. Beszélni is - ha jól emlékszem csak a disznókat halljuk, a történet fordulatait jellemzően a mesélő szavai kommentálják.

Szinte minden állat egy-egy allegória. Van aki konkrét személyt jelenít meg, van aki (mondjuk az igásló = munkásosztály) egy nagyobb csoportot.

Aki hozzávetőlegesen ismeri az orosz forradalom és az azt követő diktatúra fontosabb összefüggéseit, azoknak egyáltalán nem fog gondot okozni az egyes disznók beazonosítása. Mert hát a disznók a mesélő szerint a legértelmesebb állatok, ők irányítják az eseményeket. Hamar rájövünk tehát, hogy ők a kommunisták. Ők hozzák a gonosz gazda elkergetése után az új törvényeket, mint pld.:

Állat nem öl meg más állatot

Minden állat egyenlő

A történet elején már erejét vesztett hatalmas "Őrnagy" természetesen Lenin, az intellektuális, ám a munkásokat szintén kizsákmányolni igyekvő fehér szőrű "Hógolyó" természetesen Trockij, és a napnál is világosabb, hogy a már kezdetben is ellenszenves "Napóleon" nevű erőszakos és paranoiás disznó Sztálint személyesíti meg.

A disznókat megkérdőjelezhetetlen hűséggel védő, kutyákból álló testőrcsapat pedig nyilván a rendfenntartó erőket jelenítik meg (NKVD majd később KGB)

A szamár pedig, aki tulajdonképpen a kezdetektől ódzkodva figyeli a "forradalmat" feltehetően Orwell maga...

mv5bytiyn2e1yzgtmzfmzs00yzjkltg3mgutodblmdk2ndbjzjq0xkeyxkfqcgdeqxvymdy3otcyoq_v1_sy1000_cr0_0_1357_1000_al.jpgSokat gondolkozom, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a forradalom útján hatalomra jutó emberek (illetve csoportok) sokszor a leváltott, elűzött korábbi vezetőknél is embertelenebbekké válnak. A legkézenfekvőbb magyarázat az lehet, hogy a hatalmi mámor senkinek nem hagyja érintetlenül a személyiségét, és mivel ők maguk erőszakkal kerültek hatalomra, nagyon jól tudják, hogy belőlük nagyon könnyen lehet letaszított. Egy szép napon majd magukat találják a másik oldalon, ha nem vigyáznak hatalmukra kellőképpen. És ennek elkerülésére nyilván az  egyik lehetséges módszer, ha az elődnél is brutálisabb elnyomó rendszert működtetünk. Azért van szükség brutálisabbra, mert amazé nyilván nem volt elégséges, ha le lehetett váltani.

Hamar módosításra is szorulnak a forradalom kezdeti mámorában született törvények. "Állat nem öl meg állatot - OK NÉLKÜL" a kiegészítés már vérvörössel fölmázolva... Azaz okkal bizony engedélyezett a gyilkolás...

mv5bzmi4yznjotytmmzios00odbmltljzjatntvizdrkogzkyjyxxkeyxkfqcgdeqxvymdy3otcyoq_v1_sy1000_cr0_0_1357_1000_al.jpg"Minden állat egyenlő... DE VANNAK AKIK EGYENLŐBBEK"

És közben megjelennek a személyi kultusz elmaradhatatlan eszközei is... a nagy vezető bekeretezett képe, a díszes drapéria, és a vezetőség tagjai (akik olyannyira különbözni akart kezdetben az elnyomó emberektől), szép lassan ruhákban kezdenek járni, asztalnál ülnek...és végül rosszabbakká válnak, mint az ember volt..mv5bmtdinjk4mzmtmjjlnc00zju1ltgwzdutzgi1n2u3zdq0m2zixkeyxkfqcgdeqxvymdy3otcyoq_v1_sy1000_cr0_0_1357_1000_al.jpgFelmerülhet a kérdés, hogy ha a CIA egy propagandafilmet akart készíttetni, akkor miért pont Angliát választotta? Miért nem otthon keresett ehhez vállalkozót? Mondjuk a Disney-t vagy a Warner Bros.-t?

Pontos választ nem tudok. Állítólag a film készítőinek sem volt igazán fogalmuk arról, hogy a CIA az igazi megbízó. (Ezt persze vagy elhisszük, vagy nem) Az biztos, hogy nem közvetlenül a titkosszolgálattól jött a pénz, hanem természetesen egy fedőcégen folyt keresztül. A magyar származású John Halas és felesége a brit Joy Batchelor kapták tehát a megbízást, hogy elkészítsék az első angol egész estés rajzfilmet. Alaposan föl kellett tuningolni a stúdiót a film elkészítéséhez, ami így is nagyjából három évig tartott.

Gyermekük visszaemlékezése szerint szülei nem tudtak a CIA érintettségéről. Az ekkoriban már nem élő Orwell örököse (özvegye) viszont a CIA egyik ügynökével tárgyalt a mű filmes felhasználásáról, és az egyik feltétele (amit tető alá is hoztak) állítólag az volt, hogy az özvegy találkozni szeretett volna Clark Gable-el...

A film vége egyébként eltér Orwell eredeti regényének befejezésétől. Orwell feltehetően forgott is emiatt sírjában. Míg az eredeti történetben a disznók, akik szép lassan ugyanúgy kezdenek kinézni, mint az emberek, és egyesítik is erőiket az emberekkel, a regényben az állatok fellázadnak a disznók ellen, és legyőzik azokat. Egy sikeres ellenforradalom képe villan tehát fel. Ami speciel nálunk néhány napra megvalósult két évvel később, de Orwell pesszimista elképzelésétől nagyon távol állt ez a befejezés.

A CIA érintettsége egyébként csak 1974-ben került napvilágra az egyik közreműködő ügynök emlékiratainak köszönhetően.

Angliában valószínűleg olcsóbb is volt a film elkészíttetése, mintha otthon csinálták volna, de az is lehet, hogy a haza cégek egyszerűen nem akartak ekkoriban belefolyni a politikába. Disney, aki a családi filmjeivel nagyon népszerű volt, éppen a Kaliforniai Disneyland megnyitásán ügyködött, lehet, hogy nem szívesen csinált volna olyan rajzfilmet, mely nem való gyerekeknek...

Talán a külföldi készítők esetében jobban titokban is lehetett tartani a CIA érintettségét. A pontos magyarázatot talán már soha nem fogjuk megtudni.

Nálunk - és persze a keleti blokkban - a filmet érthető okokból nem mutatták be a rendszerváltás előtt. És persze a regényről sem lehetett hivatalosan hallani.animal-farm_2943fe79.jpg

1 komment

267. Idegen a Vadnyugaton (Shane) - 1953

2019. március 04. 21:20 - moodPedro

mv5bogm5njy5otktymq2os00ntcylwi4mwyty2ixmdhlndy3nmiyxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Paramount), 118 perc, Technicolor, angol

Rendező: George Stevens

Producer: Ivan Moffat és George Stevens

Ennek a blognak a sajátossága miatt - azaz, hogy végignézem az "1001 film ..." című könyv összes filmjét, és mindegyikről írok egy bejegyzést - óhatatlanul is íródik olyan poszt, amiben olyan filmről vagyok kénytelen írni, mely egyáltalán nem tetszett. 

Hát ez a film most valami ilyesmi... És számomra igazi talány, hogy mitől lehet ilyen népszerű. Például Woody Allen egyik kedvenceként említi valahol. Holott egyáltalán nem vicces. Se nem izgalmas. Ha nagyon összeszedem magam, akkor egy olyan momentumot tudok összeszedni, amit igazán említésre méltónak tartok: Ha nem is biztos, hogy ez volt az első, de mindenképpen az elsők között volt, melyben a meglőtt férfiakat feldönti a pisztolygolyó lendülete. Korábban jellemző volt, hogy ha valaki találatot kap, az csak összerezzent, majd lassú haláltusával összerogyott. A második világháborúban sokan láttak eltalálni valakit, és a töltény lendülete bizony leterítette az embereket. Úgyhogy kitalálták, hogy egy vékony huzallal hátrarántják az áldozatot, hogy élethű legyen az esése. Az időzítés még kicsit döcögős, de látványosnak látványos.

remarkableornateantlion-max-1mb.gif

Van benne néhány haláleset ugyan, de ettől függetlenül kifejezetten családi mozi ez a western. Szemben mondjuk a Délidővel, ami az idegszálakat sokkal magasabb szinteken stimulálja.

Mint ahogy a kis mozgóképen is látszik, ez is egy színes western, ami miatt már előre féltem is. Az ekkoriban készült színes westernek közül egyre sem emlékszem, ami különösebben tetszett volna eddig. mv5bnjuyyzgwmdatzwm4ni00ymflltkxm2utmzbknwuymgy1zjnlxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_797_1000_al.jpgA gonosz állattenyésztő Ryker és emberei, élükön a bérgyilkos Wilsonnal áll szemben a farmerekkel, akiknek a földjeire a marhatenyésztő pályázik... El akarja kergetni őket. Wilson igazi karakter, arcán ott a gonoszság összes vonása. De igazán azért hírhedt, mert még soha nem lott nála gyorsabban senki. 

A jó farmerek vezetőjévé avanzsál Starrett az egyik farmer, aki feleségével és kisfiával befogadja a - film névadójaként - arra bóklászó Shane-t. A Shane-t játszó Alan Ladd-ban első ránézésre nincs meg az a karizma, ami mondjuk megvan Clint Eastwoodban, vagy Charles Bronsonban, vagy bármelyik népszerű western hősben. Második, és harmadik ránézésre since meg benne.. A film nagy részében csak szemlélője a körülötte zajló eseményeknek. Az hamar kiderül, hogy nagyon jól tud lőni, és mivel a konfliktusok során sem hajlandó pisztolyát használni, már előre lehet sejteni, hogy a film végén fogja csak elővenni, és akkor majd nagy bátran mindenkit lepuffant.

A film gyerekszereplője, a Shane-t Istenként csodáló Joey annyira unta a hangzatos semmitmondó monológokat, hogy amikor ezeket felé intézték, akkor gyakran akasztotta ki a színészeket azzal a szokásával, hogy bandzsítással és nyelvnyújtogatással próbálta megakasztani a neki beszélő felnőttet. Őszintén szólva, megértem... néha fájdalmasan didaktikus és semmitmondó ez a film. Várom olyasvalaki kommentjét, akinek tetszik...

Szólj hozzá!

262. Szőkék Előnyben (Gentlemen Prefer Blonds) - 1953

2019. február 21. 12:49 - moodPedro

mv5bnwqwyzvkmjutmjnmny00nwjhlwjlmzmty2i5zwriyzq5yjbhxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_778_1000_al.jpgUSA (20th Century Fox), 92 perc, Technicolor, angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Sol C. Siegel

Jó kis páros lett Marilyn Monroe és Jane Russel duójából. Jól domborították ki a kettejük között levő különbségeket, mely nem csak a szőke haj - fekete haj kontrasztjával írható le, sőt leginkább nem külső, hanem a belső tulajdonságaik ellentétesek.

Míg Dorothy (Russel) a jóképű pasikért van oda, (így, többes számban, és mennyiségi korlát nélkül) addig Lorelei (Monroe) azokba a férfiakba szerelmesedik bele azonnal, akiknek sok pénzük van. És nincs felső korhatár. Nem arról van szó, hogy meg akarja kaparintani ezeknek a férfiaknak a pénzét, hanem őszinte vonzalmat érez az öreg, kövér, csúnya gazdagok iránt. 

"A férfiaknál a pénz olyan, mint egy lánynál a szépség"

-mondja Dorothy, és hát valljuk be, van ebben valami ráció. Vannak hölgyek akik szépnek születnek, de vannak akiknek keményen meg kell dolgozniuk, szenvedniük a szépségért. És a férfiak ezt gyakran értékelik. Egy férfi is tud sikereket elérni a jó kinézettel, de én úgy látom, hogy gazdagsággal még nagyobb sikereket lehet elérni a nők terén. 

gentlemen-prefer-blondes_065da780.jpg

Ide kapcsolódik a film legismertebb - illetve egyetlen igazán ismert - dala a Diamonds are a Girl's Best Friend (A Gyémánt a lányok legjobb barátja). Természetesen Monroe énekli. Egyébként - bár sok helyen musicalként említik ezt a filmet, nincs benne túl sok dal. Összesen öt számot énekelnek a hölgyek. 

jfg.gifMonroe egyébként szinte karikatúráját mutatja a szőke buta nőknek, de azért kis feloldozást is ad nekik (magának) a film vége felé - és állítólag ez nem a forgatókönyvíró tollából származik, hanem Monroe saját szövege volt:

"Tudok én okos is lenni, ha akarok....de azt a férfiak nem szeretik"

Nagyon jól egészíti ki egymást Jane Russel én Marilyn Monroe. Előbbi jóval magasabb, fekete hajú, és szerepe szerint szinte pontosan az ellentéte a szőkeségnek. Okos, céltudatos, és nem érdeklik a gazdagok. Talán visszatekintve kicsit furcsának tűnik, de akkoriban Jane Russel volt a nagyobb sztár. Pontosabban szólva ő volt a sztár, Monroe már ismert volt, de még nem volt különösebben húzónév. Ez tiszteletdíjukon látszik a legjobban. Míg Russel 200.000 dollárt kapott a filmért (ez még mai értéken is nagyon jól hangzik egy átlagember számára) addig Monroe heti 500 dolláros - kiemelkedőnek egyáltalán nem mondható) alapbérezéssel kellett, hogy megelégedjen. 

Monroe - megnyilvánulásai alapján - egyáltalán nem kifogásolta, hogy ő csak a kettes számú főszereplő. Azzal vigasztalta magát, hogy végül is a film címe mégiscsak rá - a szőkére - utal.

A film története - ahogy az előzetesen sejthető is volt - nem túl nyakatekert. Lorelei (Monroe) épp összeházasodni készül, egy butácska milliomos-csemetével. Dorothy-val közös fellépésük azonban Párizsba szólítja. A film nagy része egy óceánjáró hajó fedélzetén zajlik, ahova a vőlegény édesapja által megbízott detektív is követi őket. Természetesen az ilyen hajókon viszonylag nagyszámú gazdag ember fordul elő, így Lorelei erős csábításnak van kitéve. Barátnőjének - Dorothynak - viszont megtetszik a magándetektív... minden adott tehát egy nagyon könnyed, zenés romantikus komédiához... Ennél többre semmiképpen nem szabad számítani ez esetben...

Szólj hozzá!