1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


482. Rosemary Gyermeke (Rosemary's Baby) - 1968

2024. március 28. 23:00 - moodPedro

mv5bmje3nze4nzkynl5bml5banbnxkftztgwntyyodgwnze_v1.jpgUSA (Paramount), 136 perc, Technicolor, angol

Rendező: Roman Polanski

Producer: William Castle, Dona Holloway

Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen mélységig mehetek bele a történetbe anélkül, hogy elrontsam azok szórakozását, akik még csak ezután fogják megnézni ezt a filmet. Azért különösen nehéz a dolgom ez esetben, mert a film kb. harmadáig csak egyre nő és nő a feszültség, de halvány fogalmunk sincs, hogy hova vezet majd ez az egész. Aztán történik valami, amiről - ha nem beszélek, akkor tulajdonképpen alig van miről beszélni: egy fura szeánsz keretében megerőszakolja egy szörnyeteg a szerencsétlen, elkábított Rosemary-t. (Mia Farrow). Ezután már sejtünk valamit, hogy úgy nagyjából, hogy mi is történik Rosemary körül, de a teljes megfejtésre az utolsó percekig várnunk kell. A film úgy nyomasztó és félelmetes, hogy tulajdonképpen a horror műfajnak a gusztustalan és klasszikusan gyomorforgató (pld. kibelezős) eszközeitől teljesen távol tartja magát. Úgy félelmetes, hogy végig attól félünk amit nem látunk. Pontosabban semmi olyat nincs a színen, amitől félnünk kellene. És a nem látható sokkal félelmetesebb tud lenni sokszor, mint a látható. Mert amit nem látunk, oda hajlamosak vagyunk a képzeletünk által alkotott legfélelmetesebbet elképzelni.

A filmben ennek legszebb példája, amikor Rosemary láthatóan valami iszonyatos dolgot lát... nos azt mi sosem látjuk meg. Ez akár frusztrálónak is tűnhet, mégis hálás vagyok, hogy nem láttuk, mert bármi amit mutattak volna, gagyi lett volna ahhoz képest, ahogy elképzelem...

giphy_8.gif

Egy fiatal pár: Rosemary Woodhouse (Mia Farrow) és színész férje, Guy Woodhouse (John Cassavetes) beköltözik egy különös Manhattani társasházba. Mindezt annak köszönhetik, hogy a férfi egyik színész kollégája minden előzmény nélkül megvakul (mint mindennek, ennek is jelentősége lesz), így az eredetileg neki szánt szerepet Guy kapja meg, és az ezzel járó magas gázsi miatt megengedhetik maguknak, hogy ebbe az egyébként igen drága apartmanba költözzenek.

Itt mindjárt két dologra is felhívom a figyelmet: Az egyik, hogy az igen drága apartman-ház különösen híres Manhattanben, úgy hívják, hogy Dakota-ház, a Central Park nyugati oldalán helyezkedik el (upper West side). Nagyon sok híres lakója volt, csak néhányat említek most: Paul Simon, Judy Garland, Leonard Bernstein, és talán aki miatt a legtöbbet lehetett hallani a ház nevét: John Lennon. Nem csak azért, mert itt lakott, hanem azért, mert ennek a háznak a kapujában is lőtték le. (Az alábbiak közül az utolsó kép nem a film készítésének idején készült, viszont jól látható rajta maga az épület)

A filmben ügyes technikai trükkökkel úgy fényképezték a házat, hogy kifejezetten félelmetesnek tűnjön. A belső terek viszont már nem voltak elég komorak a rendezői elképzeléshez, a lakók meg egyébként sem járultak hozzá, hogy az épületben forgassanak, így minden, ami elvileg az épületben játszódik, valójában stúdióban forgott.

Nagyon izgalmas ez az apartman. Amolyan klasszikus angolos belső, ahol minden fával van burkolva, és emiatt kissé áttekinthetetlen. Bárhol lapulhat valami beépített szekrény, valami kamra, esetleg kis rekesz... vagy éppen titkos ajtó ami ki tudja, hova vezet...

A másik dolog, amire fel akartam hívni a figyelmet, hogy John Cassavetes volt a sorrendben ezt megelőző Arcok (1968) című film rendezője. Ő maga egész más stílusban képzelte el a filmművészetben követendő irányt. Nála a jó színész van a középpontban, hatalmas szabadsággal, és a technika (operatőr, hangmérnök) feladata, hogy lekövesse az improvizáló színészeket. Ez egy érdekes hozzáállás, ám tévedés, ha valaki azt gondolja, hogy ez az egyetlen járható út. Márpedig az hírlik, hogy emiatt a felfogása miatt Cassavetes-nek nagyon sok vitája volt a film perfekcionista rendezőjével, Polanskival, aki viszont pontosan azt akarta látni a vásznon, amit ő elképzelt, a színészi improvizációnak nem sok teret engedve. Cassavetes azért vállalta az ilyen szerepeket, hogy az abból befolyó gázsival finanszírozni tudja a közönség által jóval kevésbé látogatott saját filmjeit. Ha Polanskit szó szerint akarom idézni, akkor Cassavetes "was a pain in the ass"... ami nagyon finoman fordítva "púp volt a hátán"-t jelent... Cassavetes ettől függetlenül nagyon jó ebben a szerepben is, mint úgy általában is. 

Na, de a film nagy meglepetése számomra Mia Farrow volt. Woody Allen két hosszan tartó, színésznővel folytatott kapcsolatáról is tudtam (érdekes módon ezek egyike sem tartozik volt vagy jelenlegi feleségei közé): Mia Farrow és Diane Keaton. Diane Keatont rengeteg filmben láttam, Farrow viszont eddig vagy elkerült engem, vagy - ha láttam is - nem volt olyan jelentős, hogy észrevegyem. Most viszont - bevallom- beleszerettem...!

1ba3436bb6e13397aedd0e9a928cdfa9.gif

Hát nem ártatlanul gyönyörű!? És ezt az ártatlanságot akkor sem veszti el, amikor a film 12. percében meztelenre vetkőzik, hogy férjével szerelmeskedjen az új - még bebútorozatlan - lakásban. 

rosemarys-baby_lq4saz_1.jpg

Nem csak ez a jelenet tartalmaz meztelenséget, több is, például a poszt elején már említett erőszak - ugyancsak - Rosemaryn, ami akkor is jelentős, ha tudomásom szerint a jelenet nagy részében dublőr alakította a meztelen lányt. (De nem minden szögből!)

Az még a kisebbik dolog, hogy Mia Farrow szigorú katolikus neveltetésben részesült, és pár évvel a forgatás előtt még zárdába tervezett költözni... Ami miatt különösen meglepett ez a nyíltság, mert a szigorú erkölcsiséget diktáló Hollywoodi öncenzúrát (leánykori nevén Hayes-kódex) pont 1968-ban törölték el, helyette korhatár besorolást vezettek be. A Hayes-kódex idején, amikor gyakorlatilag a felnőtteknek szánt filmek is olyan szigorú cenzúrát kaptak, hogy akár gyerekek is megnézhették, még egy házasságon kívüli csók sem csattanhatott el, sőt off-screen (azaz képen nem látható, csak másból kiderülő) meztelenség sem kerülhetett a filmbe. Ezek után itt most két színész fogja magát, és a kamera előtt meztelenre vetkőznek, és szerelmeskednek.

Na azt azért elmondom, hogy semmi profán nincs ebben a jelenetben, nehéz annál ízlésesebben meztelenséget ábrázolni, mint ahogy Polanski tette ebben a filmben.

Az alábbi backstage képeken Polanski látható (legtöbb esetben a stáb és a színészek gyűrűjében egy-egy jelenet megtervezése közben)

Ahhoz képest, hogy a film első számú felfedezettje számomra Mia Farrow, ahogy olvasom majdnem visszamondta a szerepet. Akkori férje (Frank Sinatra) ugyanis megpróbálta lebeszélni őt a filmről. Házasságuk válságban volt, és valamiért nagyon nem akarta, hogy Farrow megcsinálja ezt a forgatást. Amikor a színésznő le akarta mondani a filmet, Robert Evans, a Paramount egyik vezetője elbeszélgetett vele, és biztosította, hogy ha megcsinálja a filmet, akkor senki nem fogja megmenteni attól, hogy Oscar díjat kapjon ezért a szerepért. Valószínűleg ez az érv volt, ami miatt Mia úgy döntött, hogy inkább bukja Sinatrát, mint az Oscart. Szerintem Mia jó döntést hozott!

Nélküle ugyanis biztos, hogy valami egészen más lett volna ez a film. Mi - nézők - biztosan nyertünk vele, még akkor is, ha ő végül bukta mind a kettőt. Sinatra ugyanis azonnal benyújtotta a váló-keresetet, a film után pedig Farrow-t még csak nem is jelölték Oscarra... döbbenet! ... Persze, ha jobban belegondolunk... attól az Akadémiától, melynek olyan tagjai vannak, mint mondjuk Will Smith, akinek élete legerősebb pillanata az volt, hogy egy rossz poénért egy hatalmasat lekevert szegény Chris Rocknak... hát attól az Akadémiától azért ne várjunk túl sokat...

Ettől föggetlenül azért két Oscart így is sikerült bezsebelnie a filmnek:

Az egyik díjazott Ruth Gordon volt, mint legjobb női mellékszereplő - megérdemelten! A mindig túlrúzsozott, és alapjába véve is túlsminkelt, de azért egyben mindig olyan nett nénike, akinek mindenkihez van egy-egy jó szava, mindig segíteni akar mindenkinek, és senkiben fel sem merülne, hogy... (na de ezt már nem mondhatom el...)

A másik Oscart pedig maga a rendező Polanski kapta a film forgatókönyvének megírásáért. Nem eredeti forgatókönyv volt, ugyanis egy Ira Levin regény alapján készült. Ráadásul állítólag nagyon hű is maradt az eredeti történethez. Olyan kis részleteket is beleírt a filmbe, mint például azt, hogy Rosemary valahol a történet fele környékén egyszer egy váratlan ötlettől vezérelve levágatja haját egészen rövidre. (érdekes módon ettől semmivel nem lett kevésbé bájos) Amikor férje ezért a váratlan tettéért kérdőre vonja, azzal védekezik, hogy ez az új divat: Vidal Sassoon frizura. Sassoon-ról nekem mindig a kilencvenes években futó Vidal Sassoon Wash&Go reklámok jutnak eszembe, de a hatvanas évek végén még sztár-fodrászként csengett igen jól a neve. 

Annyira Sassoon volt ez a frizura, hogy néhány backstage fotón látszik, hogy tényleg maga a mesterfodrász vágta le Mia haját s forgatás során:

rosemarys-baby_mvrlgl.jpg

A Polanski által készített forgatókönyvből közel 4 órányi anyag állt össze, ami nyilvánvalóan túl hosszú volt. A rendező azonban nem tudta eldönteni, hogy melyik ujját harapja le, így állítólag teljes egészében a vágóra hagyta, hogy mely részeket dobja ki a filmből. A vágóval (Sam O'Steen) kapcsolatban még annyit megjegyeznék, hogy 1976-ban forgatott egy tévés folytatást ennek a filmnek, egész más szereplőkkel Look What's Happened to Rosemary's Baby címmel, ami állítólag akkora bukta lett, hogy soha többé nem mutatták be az adott tv-csatornán, IMDB-n is 3-hoz közeli pontjával igencsak rettenetesen leszerepelt.

Egyik kedvenc jelenetem a filmből a telefon-fülkés jelenet. Talán az egyik legfeszültebb, részben a bezártság miatt, részben egy ügyes - ma már sokak által kicsit elkoptatott - megoldás miatt, melynek kulcsa az a két őszes férfi, akik a harmadik kép előterében láthatóak. (Ezt nyilván az érti csak, aki látta a filmet) A szakállas a film egyik fontos szereplője, a szülész-orvos, a másik őszhajú viszont csak statiszta szerepet játszik ebben a jelenetben, nem mellesleg ő a film egyik producere: William Castle.

Végezetül érdemes még kitérni arra a pazar főcímzenére, melyet Mia Farrow énekel: egy altató. Gyönyörű, megnyugtató dallam. Csecsemőként biztos megnyugodnék, ha ezt énekelné nekem valaki. De ezzel a kísérettel szinte kiráz a hideg. Nem tudom egyértelműen megmagyarázni, hogy mitől ilyen borzongató a végeredmény... 

Polanskitól láttunk már remek horrort Iszonyat (1965), és láttunk számomra kissé infantilis vámpírfilmet: Vámpírok Bálja (1967)... Erre a filmre talán azt mondanám, hogy a kettőből összeturmixolt valamit, és ez a keverék valami fenomenális dolog lett. Két óránál hosszabb játékidejében nem emlékszem üresjáratra, vagy unalmas részekre. Végig csak nőttön nő a feszültség, és a végén sikerül stílusosan lezárni anélkül, hogy valami butasággal, gagyival próbálná kiszúrni a szemünket. Ami azért jelentős dolog, mert a történet leírva nem egy zseniális alkotás, de ahogy Polanski megoldotta, az viszont az.

mv5bnju5ymyzyzgtmjkxms00yzvilthimzetmtuxowy4n2q0owzmxkeyxkfqcgdeqxvymzm4mjm0nzg_v1.jpg

Szólj hozzá!

479. Volt Egyszer egy Vadnyugat (Once Upon a Time in the West) - 1968

2024. március 03. 03:43 - moodPedro

mv5bmtyxotewotu0mv5bml5banbnxkftztgwndc4njq3mti_v1.jpgUSA, Olaszország (Rafran, San Marco), 166 perc, Technicolor, angol

Rendező: Sergio Leone

Producer: Bino Cicogna, Fulvio Morsella

Az még hagyján, hogy ez a film szerintem a valaha készült legjobb western, de szerintem a filmtörténelem (egyik) legjobb filmje is... Ennek egyik ismertetőjele talán, hogy most (legalább) tizedik alkalommal megnézve erősebb hatással volt rám, mint valaha. Az igazán jó filmekkel kapcsolatban szoktam észrevenni, hogy sokadik alkalommal megnézve is felfedezek bennük olyan tökéletes megoldásokat, amik még sokadik alkalommal látva is meglepetést tudnak okozni.

Leone dollár-trilógiájának filmjei is nagyszerűek voltak, de hiányzott belőlük az a (nem is olyan) titkos összetevő, ami ebben a filmben volt meg először: a meghatározó központi női karakter. Hiszen minden más szinte megvolt már az A Jó, a Rossz és a Csúfban is: remek Morricone filmzene, három különböző karakter konfliktusa, megújított western stílus: (minden mocskos külsőségekben, mindenki mocskos, de legalábbis egy kicsit foltos erkölcsileg)... egyedül ez a finom szépségű női karakter (Claudia Cardinale) az, ami megmagyarázza számomra, hogy mi tette ezt a filmet egy minőségi kategóriával feljebb az említett korábbi Leone westernekhez képest. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy állítólag nem is Leone ötlete volt a fontos női karakter, hanem a társ-forgatókönyvíró Bernardo Bertolucci beszélte nagy nehezen rá Leonét erre a húzásra. Hála neki ezért!

A 29 éves Cardinale helyett egyébként először Sophia Loren neve merült föl erre a fontos szerepre, akinek a beválogatását annak férje, Carlo Ponti producer is támogatta volna anyagilag, de Leone állítólag tartott attól, hogy így túl nagy beleszólást követelnének maguknak a forgatókönyvbe. Ezért inkább Cardinale-t választotta, akivel mellesleg olyan baráti kapcsolata volt, hogy ő nem is nagyon kérdezősködött a scripttel kapcsolatban. (Az alábbi képeken Sergio Leone a szakállas-szemüveges fickó)

A "Harmoniká"-t játszó Bronson sem az első jelölt volt a szerepre. Leone Clint Eastwood-ra gondolt első körben, neki viszont már elege volt ebből a szótlan cowboy szerepből, így esett a választás Bronsonra, aki véleményem szerint ugyanolyan gyenge színész (uppsz), mint Eastwood, és láthatóan Leone ugyanazt a teljesen eszköztelen (más szóval szinte minden mimikától mentes) játékot kérte tőle, mint korábban elődjétől.

Az aljas bűnöző Frank esetében pont ellenkező a helyzet. Henry Fonda volt Leone első jelöltje, aki majdnem visszamondta a szerepet. Végül mégis elvállalta, és élete egyik legemlékezetesebb alakítását köszönhetjük ennek a jó döntésnek. Fonda majdnem minden szerepében pozitív hőst alakított, és ezen már nem szeretett volna változtatni, félt, hogy rajongóinak ezzel csalódást okoz. Bevallom, annak ellenére, hogy az általa játszott Frank láthatóan tényleg minden aljasságra képes, én mégsem tudtam szívből gyűlölni, úgy, ahogy egy film velejéig romlott antagonistáját kellene... Sőt, nem szégyellem leírni, hogy kicsit még sajnáltam is a végén, amikor elnyeri méltó büntetését... ez a látszólagos ellentmondás ugyanakkor egyáltalán nem ront a filmélményen! Sőt!

És akkor már ne feledkezzünk el arról a színészről sem, akinek szerepéért állítólag Kirk Douglas hiába lobbizott: a Cheyenne-t alakító Jason Robards szerintem zseniális volt a szerethető gengszter szerepében. Róla hírlik, hogy a forgatás első napján hulla részegen jelent meg, de aztán Leone sikeresen rendreutasította, és imádnivalót alakított. Nekem a mostani megtekintés során ő volt igazán a kedvencem. 

Gyerekkoromban - emlékeim szerint - Bronsonért rajongtam, majd a harmicas éveimben Cardinale-ba szerettem bele, mostanra pedog Robards lett a szívem csücske... Fondát mindig is szerettem...

A film úgy kezdődik, hogy tulajdonképpen mind a négy szereplő kap egy-egy közel tízperces bemutatkozó kisfilmet, ahol nem csak a karakter mutatkozik be, hanem a szerepekhez tartozó zenei motívum is. Remek ötlet!!! Első megtekintéskor talán nem mindenkinek egyértelmű de mind a négy figurának megvan a saját nagyon karakteres melódiája... Ha lehet itt ezt a szót, hogy melódia itt használni. Az első - önmagában is zseniális - kisfilm a Harmonika megérkezését mutatja... (nem tudjuk valódi nevét, Cheyenne Harmonikának nevezi, mert mindig harmonikázik) Hosszú perceken át szinte nem történik semmi a vasutállomáson, szöveg is alig, még zene sincsen, csak nyikorgások meg légy-zümmögések, és mégis akkora feszültsg van a levegőben, hogy szinte eláll a lélegzetünk. És amikor végre megérkezik a vonat, és leszáll róla Harmonika (Bronson) megszólal az a szinte síró herfli-motívum, ami végigkíséri a filmet, amikor Bronson feltűnik a vásznon... 

A második kisfilm Frank (Fonda) alakjának és zenei motívumának bemutatása. Még akkor is, ha Frank csak az utolsó percekben tűnik fel, hogy csapatával kiírtson egy családot apával és három gyermekével... Nagyon erős jelenet, amit a végén megkoronáz a Frankhez tartozó elsőprő lendületű zene, melyben Morricone ördögi egyvelegét hozza létre a félelmetesnek és a gyönyörű szépnek. A csodálatosan szép melódia néha mintha fenséges kivégzési menetbe menne át, hol meg agresszív torzított gitár kerül előtérbe a szimfonikus zenekar ellenében... Egészen elképesztő mestermunka, nem is tudom, ember hogy tud ilyen tökéleteset alkotni. Ideje lenne középiskolai énekórákon végre ilyen zenéket is kielemezni a bécsi klasszikusokon túl...

És ha azt hisszük, hogy ezzel elértünk a csúcsra, akkor jön a harmadik kisfilm, melyben megismerkedünk Jillel (Cardinale), az imént legyilkolt családapa újdonsült feleségével, aki most érkezik meg vonattal a városba... Az első kettő motívumról is csak felsőfokon tudok beszélni, de ez kérem... ha megkérdeznek, hogy mi a filmtörténelem legjelentősebb filmzenéje, akkor valószínűleg gondolkodás nélkül ezt jelölném meg... (és mellete dobogón a Star Wars és a Keresztapa) Gyönyörű motívum, már-már giccsesen szép, de még pont nem az! Amikor a gyönyörű bevezető rész után megszólal a meglehetősen nagy hangterjedelmet igénylő női szólam... az valami varázslat...

Nem véletlen, hogy Leone sok jelenetet nem a forgatókönyv alapján vett fel, hanem fogta az akkorra már elkészült zenéket, és szinte klipet forgatott alájuk, hogy a kép a zenéhez símuljon. Ez a zene meg is érdemli ezt az alázatot.

Végül a negyedik kisfilm Cheyenne bemutatása. Ő kapta négyük közül a legneutrálisabb zenét. Erről a zenéről mindig az jut eszembe, hogy egy cowboy lovagol a prérin...

Háromnegyed órával benne vagyunk tehát a filmben, amikor is mind a négy főszereplő bemutatását végignéztük. Eddig szinte egy percet nem hanyatlott a feszültség, megvan az alapszituáció, nagyjából sejtjük az egyes szereplők motivációját, de azért lesz majd olyan mozgatórugó, melyre csak az utolsó percekben derül majd fény.

Itt jegyzem meg, hogy az eredetileg Magyarországon bemutatott változat - hasonlóan az amerikaihoz - igencsak meg volt csonkolva. Ráadásul olyan részeket vágott ki az amerikai forgalmazó (a Paramount), mely nem segítette elő a film megértését. Legfájdalmasabb bűntett az utolsó jelenet szinte teljes eltávolítása volt, amitől gyakorlatilag érthetetlenné vált, hogy mi is történt Cheyenne-el. (Ennél többet nem akarok elárulni azok kedvéért, akik esetleg még nem látták a filmet) Most, hogy szert tettem a majdnem teljes változatra, végre kiderült számomra.. Érthetetlen az is, hogy miért kellett annyira megcsonkítani Frank és Jill gyönyörű ágyjelenetét... Tudjuk jól, hogy az amerikaiak mennyire prűdek, talán itt még erkölcsösek is akartak lenni azzal, hogy nem engedték az ottani (és az itteni) nézőknek, hogy ez európaiak többségéhez hasonlóan végignézzék, ahogy Cardinale szenvedélyes szeretkezésbe bocsájtkozik azzal a férfival, akiről pontosan tudja, hogy legyilkolta férjét és annak gyerekeit...csak azért, hogy ezzel saját életét mentse. Meghökkentő, fájdalmas és mégis gyönyörű... Ebből a kivágott jelenetből derül ki egyértelműen, hogy Jill konkrétan prostituáltként működött New Orleansban, ahol megismerkedett a már említett férjével... aki talán éppen egyik kuncsaftjaként szeretett bele a gyönyörű nőbe...

A régi magyar szinkron elképesztően jó. Én egyébként alapvetően szinkron-párti vagyok, legalábbis, ha jó a szinkron. És régen elég jó volt! Frank magyar hangja Sinkovits Imre... és ha ő megszólal... hár akkor az tényleg megszólal...az a hang önmagában melegséget árasztóan kellemes! Ha valakinek megvan ez a visszabővített változat, akkor nagyon egyszerű megállapítani, hogy mely részek hiányoztak a régiből: a visszakerült jeleneteknek ugyanis logikusan nem készült régen szinkronja, így azok leginkább angolul, azaz eredeti hangon szólnak, jó esetben feliratozva. (Állítólag készült új szinkron is, annak én bevallom, esélyt sem adtam).

A történetbe azért nem megyek bele különösebben, mert ennek a filmnek nem a történet a legfontosabb eleme, hanem a mindenféle esztétikai milyenségek. (zene, kép, stb) Mondhatni a történet másodrangú, de azért tartogat a végére egy (vagy két) ütős kis csattanót az is... Annyi talán elég, hogy Harmonikának elszámolnivalója van az aljas bűnöző Frankkel. Frank és üzlettársa Morton igényt tart a Jill által örökölt földterületre. Cheyenne, a rokonszenves bűnöző pedig joggal dühös az aljas bűnözőre, amiért az az ő nyakába akarja varnni a McBain család legyilkolását. A négy ember útjai folyton keresztezik egymást, de a film végére a dolgok rendeződnek. 

Érdekességképpen megjegyzem, hogy a filmet három különböző országban forgatták. A beltéri jeleneteket Leone számára hazai helyszínen, a római Cinecittá stúdióban forgatták. Csak a hozzáadott érték kedvéért néhány jelenetben ellovagoltak a legikonikusabb western helyszínre, a Monument Valley-ba. (ld az alábbi képen). Vittek is haza az itt található vöröses homokból, hogy a beltéri jelenetekhez ennek a homoknak a porát fujják be amikor valaki bejön mondjuk a szalon ajtaján.

leonemv5bmtjizgy5ztqtoti4mi00mti1lwjlzdgtzdkwzgyzymjjmty5xkeyxkfqcgdeqxvynjaynzizmde_v1.jpg

A legtöbb kültéri jelenet azonban - hasonlóan a dollár-trilógia filmjeihez - Spanyolországban, az Almeria melletti sivatagban forgatták. És most tudtam csak meg egy olyan információt (figyelem!!!), ami miatt egészen biztosan el kell látogatnom erre a vidékre az elkövetkező néhány év során...

A McBain birtok...

lobby1mv5bnja5mti2m2qtowy3yi00yjm2lthinwitytk4mznkoteymjdkxkeyxkfqcgdeqxvynzgwndexntg_v1.jpg

... ahol a film legemlékezetesebb jelenetei zajlanak (úgy, mint a család legyilkolása, vagy a végső nagy párbaj)... ma is ugyanott áll, ahol akkor állt, és látogatható!!! Ha jól megfigyeljük, kicsit átalakították az épületet, a baloldalon lebontották a hozzáépített melléképületet, a jobboldalon pedig az istállót, és a nyílászárók is fehérek lettek, a tető is új fedést kapott, de maga a ház mégiscsak ott van, ahol közel hatvan évvel ezelőtt leforgatták ezeket a jeleneteket.maxresdefault_12.jpg

Aki meg szeretné látogatni az Western Leone néven keresse a parkot. A róla készült beszámolók szerint sejthető, hogy a park szánalmas állapotban van, számomra nyilvánvalóan csak egy oka lehet a látogatásnak, hogy ott állhassak, ahol a Volt egyszer egy Vadnyugat mind a négy főszereplője állt valamikor.... És még egy megjegyzés: a környéken állítólag van további két hasonló (de jobb állapotban levő) park, ahol további Leone forgatási helyszínek látogathatóak.leonemv5bmddimzm5zdgtmdcwzs00mjdhltk3y2utytgzytk2mzgxy2u4xkeyxkfqcgdeqxvynziwnda4nzi_v1.jpg

4 komment

470. Bonnie és Clyde (Bonnie and Clyde) - 1967

2023. május 04. 00:27 - moodPedro

bonnie-and-clyde_769d94c9.jpgUSA (Warner Bros.-Seven Arts,  Tatira-Hiller), 111 perc, Technicolor, angol

Rendező: Arthur Penn

Producer: Warren Beatty

A Bonnie és Clyde néven elhíresült bűnöző párosról talán mindenki hallott már. Azt talán kevesebben tudják róluk (én például nem tudtam), hogy valójában nem csak kettejük párosa végezte az ámokfutást, hanem többen, tulajdonképpen bandába verődve portyázták végig USA több nagyvárosát, azok bankjait kirabolva. Clyde és testvére Buck vezetékneve után a Barrow banda elnevezés talán helytállóbb lenne, a filmben is hívják magukat így esetenként. A két Barrow testvér volt ugyanis a társaság legfőbb hangadója, így talán valóban nem volt túlzás magukról elnevezni a bandát.

A fivéreken (Clyde és Buck), és élettársaikon (Bonnie és Blanche) kívül időnként maguk közé vettek további személyeket is. A film itt eltér a valóságtól annyiban, hogy ezeket a személyeket C.W. Moss karakterébe egybegyúrta a forgatókönyvíró. Vele lett tehát öt fős a filmbeli Barrow banda.

Az alábbi promóképen balról jobbra: Buck (Gene Hackman), Blanche (Estelle Parsons), Clyde (Warren Beatty), Bonnie (Fay Dunaway) és C.W. Moss (Michael J. Pollard)

bonnie-and-clyde_svnyli.jpg

Eleinte a mi viszkis rablónkhoz hasonlóan szinte rajongtak értük az emberek, amolyan Robin Hood-ként tekintettek rájuk, akik csak a gazdag bankok pénzét veszik el. Akkor fordult csak valamelyest ellenük a közhangulat, amikor elkezdett nőni az általuk lelőtt rendőrök száma. Legalább kilenc rendőr halála írható  a számlájukra, és ezek között volt olyan gyilkosság is, mely feltehetően nem volt igazán szükségszerű a menekülésükhöz.

mv5bntc4nzqymja2nl5bml5banbnxkftztgwnjmwnte4mti_v1.jpg

1932-től 1934-ig tartó portyájuk Bonnie és Clyde 1934 Május 23-i véres kivégzésével ért véget, talán emiatt is lettek ők ketten a mitosz névadói. A filmbeli emlékezetes zárójelenethez képest a valóságban nem volt előre eltervezett a kíméletlen kivágzés. A rendőrök állítólag először megadásra akarták felszólítani a tőrbe csalt párost, de egy ideges zsaru véletlenül elkezdett tüzelni, és akkor már az egész osztag lőtt, gyakorlatilag szitává lőve a szerelmes rablópárt.

Ime a valódi Bonnie és Clyde. A két mosolygó fiatalról készült fotót nézegetve sosem mondanám meg, hogy bankrablással és az őket elfogni igyekvő zsaruk gyilkolászásával töltötték utolsó éveiket.

32226689_6ce29694a3ea28d4da9ad089dacd2cca_wm.jpgBonnie-ról több fotó is fennmaradt, melyen valamilyen lőfegyvert tart a kezében... azonban több visszaemlékezés egybehangzóan állítja, hogy ő maga valójában soha nem lőtt senkire.32226851_095e0301425244ee44b9f03a7faceba3_wm.jpg

Ez a kép pedig azt a Blanche-t ábrázolja, aki Buck felesége volt volt. Őt még 1933 nyarán elfogta a rendőrség, ugyanakkor, amikor Buckot halálosan megsebesítették. Blanche a lövöldözés miatt szértepült üvegszilánkok okozta sérülésekben elvesztette egyik szemére a látását.

1_nk9mwuyv1pr33xqdfc_neq.png

Blanche volt tehát az egyedüli valós bandatag (ha nem számítjuk azokat, akikből összegyűrták C.W Moss fiktív karakterét), aki 1967-ben meg tudta nézni magát a moziban, amikor ezt a filmet bemutatták.. Sőt... Warren Beatty producerként állítólag még a forgatókönyvet is egyeztette vele. Az a forgatókönyv azonban nem az volt, amiből a film végül elkészült. Blanche állítólag nagy büszkén vitte el a vetítésre akkori élettársát, hogy együtt nézzék meg az akkorra már mitikussá vált Bonnie&Clyde történetben betöltött szerepét. Hatalmas csalódás volt, amit láttak. Az állítólag valójában Bonnie-nál szebb (vagy legalábbis szexibb) Blanche a filmen csúnyácska hisztérikaként került ábrázolásra. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy a Fay Dunaway által alakított ultra-szexy 25 éves Bonnie mellett ne legyen, aki összezavarja a nézőket azzal, hogy elvonja a főszereplőről a figyelmet.

bonnie-and-clyde_349e81eb.jpg

Fay Dunaway-t én a Négy Muskétásban ismertem meg gyerekként... és talán negatív szerepe miatt sem szimpatizáltam vele túlságosan. El kell viszont ismerni, hogy ezt a szerepet mintha ráöntötték volna!

A film sok tekintetben az öt évvel később mozikba kerülő Coppola-féle Keresztapa előfutára volt. Az biztos, hogy Bonnie és Clyde brutális kivégzése pillanatában olyan érzésem volt, mintha ugyanezt a jelenetet már Coppolánál láttam volna... (Sonny kivégzésekor).

Mindezek annak voltak köszönhetőek, hogy a prűd Hayes-kódexet, mely szinte mindent megtiltott, ami izgalmassá tehetett egy filmet, felváltotta a korhatáros rendszer, mely ma is használatban van. Így már lehetett erőszakot és meztelenséget is mutatni a mozivásznon, cserébe korlátozták az adott film megtekintésére beengedhetők korának alsó határát.

bonnie-and-clyde_ejplza.jpg

A Warner tulajdonosa, Jack C Warner nem rajongott ezért a projectért. Egyáltalán nem hitt a sikerben, valószínűleg ennek köszönhető, hogy Warren Beatty producerként megkaphatta a bevétel 40%-át. Jack C. Warner véleménye egyébként a későbbi hatalmas közönségsiker után sem különösebben változott meg a filmmel kapcsolatban.

Beatty úgy döntött, hogy a filmet Texasban, - tehát eredeti környezetben - forgatja. A helyszínek így kifejezetten autentikusak. Mellesleg ezzel elkerülhetőnek tűnt, hogy a Warner fejeseivel nap-mint nap összefusson, így azok nem kotyogtak bele a forgatásba...

Beatty először egyébként fekete-fehérben szerette volna forgatni ezt a filmet, de a stúdió nem egyezett bele.wb-seven-arts-icon.png Érdekes mellékszál, hogy a film készítése alatt Jack C. Warrner eladta céges tulajdonjogát a Seven Arts Inc,-nek, így amikor a film mozikba került a stúdiót már Warner Bros. - Seven Arts-nak hívták. A film elején még a régi Warner logo látható, de a felvásárlás miatt a stúdió az elkövetkező három évben ezt a logót használta.

Ezután újabb felvásárlásnak köszönhetően a stúdió visszakapta a legendás Warner nevet. és logót.

A Seven Arts-os felvásárlást követő vezetőváltás semennyit nem segített abban a tekintetben, hogy ezek az új fejesek is igen mostohán kezelték ezt a produkciót. Csak autósmozikba és B-filmes kis mozi-láncoknak adták el a filmet. Az első kritikák sem voltak túl fényesek...

Ekkor azonban egy kezdő filmkritikus - talán első ténylegesen megjelenő kritikáját írta - egy nagyon hosszú cikkben igencsak felmagasztalta ezt a filmet... És ezután csodák csodájára, elkezdtek megjelenni a pozitív kritikák ... és a stúdió kénytelen volt visszaküldeni a filmet a mozikba, de ekkor már az összes láncnak... És hatalmas siker lett belőle! Nem mellesleg 10 Oscar jelölést is begyűjtött... igaz ezek közül csak egyet sikerült díjra is váltani...

Ha már az Oscar-díjaknál tartunk... aki követi ezeket a fényes eseményeket, valószínűleg emlékszik arra a 2017-es fiaskóra, amikor ennek a filmek az 50. évfordulója kapcsán Fay Dunawayt és Warren Beatty-t hívták meg a legfőbb kategória, - a legjobb film - győztesének bejelentésére... és szegények a díj nyertesét borítékban átadó férfi figyelmetlensége miatt abba a kellemetlen helyzetbe kerültek, hogy nem a valódi nyertes nevét olvasták fel...

maxresdefault_11.jpg

 

1 komment

467. Bilincs és Mosoly (Cool Hand Luke) - 1967

2023. április 11. 01:21 - moodPedro

mv5botrhzgi1ztatodq2my00zwe1lwfkzdytmdhkmteynja3ngy0xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpgUSA (Jalem Productions), 126 perc, Technicolor, angol

Rendező: Stuart Rosenberg

Producer: Gordon Carroll, Carter De Haven Jr.

Jack Lemmon volt, akinek a neve elsőként felmerült, mint lehetséges főszereplő... Amikor a színész elolvasta a forgatókönyvet, állítólag rögtön úgy érezte, hogy ez inkább Paul Newmannek való szerep. Viszont ki sem akart maradni a dologból, így a saját produkciós cégével vállalta a film megvalósitását. Mi is volt a gyártó cég neve? Jalem Productions. Első hallásra valami arabos hangzású cégnek tűnhet... De ha jobban megnézzük, akkor tulajdonképpen Lemmon nevének betűi vannak elrejtve a mozaiknévben: JAck LEMmon.

A film alapjául szolgáló történetet egyébként egy bűnöző (Donn Pearce) írta, aki maga is egy olyan jellegű floriadai börtönben volt elítélt, mint ami a filmben látható.

Luke (Paul Newman) egy vélhetően szociopata személyiségzavarban szenvedő férfi. Ezt a diagnózist természetesen annak a hiányában húzom rá, hogy bármilyen ezirányú végzettségem lenne. Mindenesetre az, hogy főhősünk a társadalmi normákat  és törvényeket nem különösebben tiszteli, és a rá kiszabott büntetések szinte teljesen hatástalanok maradnak, erősen sejteti, hogy legalábbis valamilyen antiszociális személyiségzavarban szenvedhet.

A film első jelenetében az előbb említett Luke minden ok nélkül (hulla részegen) vagdossa le egy köztér parkoló-óráit az azokat tartó oszlopokról...

cool-hand-luke_3ys4gn.jpg

Tettére különösebb magyarázatot nem tud adni. Mindenestre a tény, hogy ehhez tökéletes célszerszám is rendelkezésére állt, azt sejteti, hogy nem csak az öntudatlan részegséggel magyarázható a rombolás, hanem feltehetően tervezett akció volt ez a részéről. Mivel szinte várta a helyszínre megérkező rendőri erőket, még az sem kizárható, hogy direkt le akarta magát sitteltetni.... ez mindenesetre tökéletesen sikerült neki. Két év letöltendőt kap.

mv5bmjeymdg2mdu2of5bml5banbnxkftztcwnzczotexna_v1.jpg

És mivel délen vagyunk, az erre a vidékre jellemző "chain gang" jellegű kényszermunkára ítélték. Az elítéltek jó része rablásért, gyilkosságért van itt, sokan először nem is értik, hogy mit keres itt Luke holmi rongálással...

A kényszermunka egyébként kicsit félrevezető elnevezés, mert dolgozni - bár ezt sokan nem tudják - a magyar börtönökben is főszabályként jelenleg is kötelező. A chain gang a munkavégzés jellegére utal. Ilyen esetekben az egész csapatot kivezénylik, és gyakorlatilag csoportosan mindenki kötelezően ugyanazt a fizikai munkát végzi. Itt például az út menti gazt kaszálják reggeltől estig. 

cool-hand-luke_2abc9f6e.jpg

Igen monoton munka, nem beszélve a déli gyilkos klíma pusztító mivoltáról: nem csak meleg van, de kíméletlenül párás meleg. Nem csak nappal, de még éjszaka is gyöngyözik a félmeztelen rabokon az izzadtság. Nem csoda, hogy elsősorban ezen a déli vidéken volt olyan divatos a rabszolgaság intézménye: kinek volt kedve önszántából a napon aszalódni?

mv5bmtczmdi1nti3mv5bml5banbnxkftztcwntczotexna_v1.jpg

Furcsa, belterjes közösség ez a déli börtönvilág. A rabok nagyjából ötvenen vannak, az örök olyan tizen lehetnek...beleértve a börtönparancsnokot, aki ezzel a mottóval fogadja az újoncokat: 

"Tőletek függ, hogy jó fiú leszek-e, vagy irgalmatlan vadállat."

Ez így elég világosan hangzik. Utóbb kiderül, hogy a nem ennyire egyértelmű a helyzet.

A legtöbb őr azért alapvetően normálisnak tűnik. Legtöbben szintén az igazgató filozófiáját követik: aki nem kekeckedik, rendesen dolgozik, és legfőképpen nem akar szökni, azt nem piszkálják különösebben. Sőt, hétvégenként kifejezetten lazulás van... ilyenkor lehet kiereszteni a gőzt...

Egy ilyen gőzkieresztésnek a film első harmadában tanúi is leszünk, amikor az egyik hétvégén ökölvívó mérközést tart Luke és egy Bivaly nevű hatalmas elítélt (George Kennedy). Őt is több filmben láttam már. Bivaly helyett én inkább egy nagy szelíd medvének nevezném. Sok filmben láttam már Kennedyt, és többnyire pozitív figurákat játszik, amolyan naív nagy laklikat... cool-hand-luke_d4546d0b.jpg

Bivaly először konfliktusba keveredik az újonccal, de végül legjobb barátok lesznek... már amennyire egy Luke-féle szociopata képes barátságra... 

A filmnek két különösen emlékezetes jelenete van. Az egyik a tojásevős fogadás. Luke kijelenti, hogy ő egy óra alatt képes 50 főtt tojást is megenni... 

A másik, amikor a fiúk munkavégzése mellett egy dögös szőke úgy dönt, hogy megörjíti a férfiakat, és a filmtörténelem egyik legszexibb autómosását hajtja végre... és tényleg nem semmi a látvány... az, hogy ilyen jelenet bekerülhetett ebbe a filmbe, mindenképpen a Hayes-kódex végét jelzi, annak hatálya alatt ilyesmi nem kerülhetett volna vászonra...

Ahogy említettem, a börtönőrök viszonylag normálisak. (Amíg a rabok együttműködőek). Van egy azonban, amelyik kicsit kilóg a sorból. Állandóan tükröződő napszemüveget visel, és soha nem szól egy szót sem...

mv5bntflzme3mtqtyzhiys00mjy1lwjjzgytm2zlmdk3zduyote3xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpg

Érezni lehetett, hogy ez a szerep nagyon határozottan fel van építve, pontosan tudtam, hogy az nem lehet, hogy a film vége felé nem lesz komolyabb jelentősége ennek a börtönőrnek... és nem is tévedtem nagyot...

Állítólag az őt játszó színész olyan komolyan vette ezt a szövegmentes szerepet, hogy a jelenetek szüneteiben is mindig ugyanebben a napszemüvegben pózolt, és soha nem szólt senkihez egy szót sem...

Ahogy a szociopatákkal kapcsolatban megjegyeztem, a büntetésből nem tanulnak. Luke elszökik egyszer. Lábbilincset kap...

cool-hand-luke_d5mlea.jpg

... elszökik mégegyszer. Hosszas, lélekölő magánzárkát kap, hatalmas verést és dupla bilincset... és megigérik neki, hogy ha harmadszor is elszökik, akkor megölik...

A magánzárka egyébként nem olyan kellemes, mint ahogy én elképzeltem volna. Az én fejemben a magánzárka egy viszonylag hűvös, kisméretű cella valahol az alagsorban, ahol legalább senki nem piszkál. (Oké tudom, a magányos bezártság néhány nap alatt felörli a pszichét) Itt viszont egész másról van szó. Az alábbi képen látható kis fabódé a magánzárka, melyben még kinyújtott lábbal feküdni sincsen elég hely. És, ha belegondolunk, hogy milyen meleg van kint, akkor elviselhetetlen forróságot kell elképzelnünk egy ilyen szinte teljesen zárt kis faházban.... az elítélt le is veheti rabruháját, és egy hálóing szerű ruhadarabban tölti bent büntetését...

Hosszú ideig egyedül bezárva lenni állítólag lélekölő, ha hozzávesszük a forróság okozta fizikai kínt is, akkor brutális büntetésnek tűnik itt néhány óra is...
cool-hand-luke_xz2ury.jpg

Mondanom sem kell, hogy Luke-ot nem olyan fából faragták, hogy testi vagy lelki kínzással meg lehessen törni... ha ő úgy gondolja, hogy ebből elege van, akkor lépni fog....

Féltem ettől a filmtől, mert alapvetően távolságtartó vagyok az olyan filmekkel kapcsolatban, ahol a szereplők kizárólag férfiak. Szerencsére volt két női szereplő is, akik közül az egyik a már említett szexy autómosó lány...

De ettől függetlenül is szórakoztató volt ez a film. Newman minden kétséget kizáróan remek színész, ettől függetlenül valamiért nem tudom igazán megszeretni. Jók voltak a képek. Szinte engem is perzselt a déli nap égető sugara, amikor szegény elítéltek robotoltak a tűző napon...

1 komment
Címkék: ff USA Technicolor

459. Diploma Előtt (The Graduate) - 1967

2023. január 22. 16:21 - moodPedro

mv5byzhinju3nzgtmwnhzc00otmylwjhn2utowm1ywjinzuzzte3xkeyxkfqcgdeqxvynzeynjuwmta_v1.jpgUSA (Lawrence Turman Productions), 106 perc, Technicolor, angol

Rendező: Mike Nichols

Producer: Joseph E. Levine, Lawrence Turman

Nem akarom visszafogni magam: Végre a sok csalódás után egy ellenkező jelű, igazán pozitív meglepetés jött egy olyan rendezőtől, akinek előző filmjét (Nem félünk a Farkastól - 1966) nemrég láttam, és különösebben nem kerültem a hatása alá.

Ezzel a két Mike Nichols filmmel tipikusan az volt a helyzet, hogy ha egymás után levetítették volna nekem mind a kettőt, még véletlenül sem jutott volna eszembe, hogy esetleg mindkettőt ugyanaz rendezte. Jó, mindjárt hozzáteszem azt is, hogy a két film stábja között nem nagyon találtam átfedést. Talán a vágó és a díszlettervező ugyanaz volt, de sem a forgatókönyvíró, sem mások nem dolgoztak mindkét filmen, a producerek is mások voltak. Így talán nem csoda, hogy ennyire különböző lett a két alkotás, még akkor is, ha az általános megítélés szerint mindkettő hasonlóan remekmű. (IMDB mindkét esetben kerek 8-as)

mv5bmtmwndqwmdu5ov5bml5banbnxkftztcwoteznzgzna_v1.jpg

Ha valaki csak egyetlen képet látott erről a filmről, az nagy valószínűség szerint a fenti promóképet látta. Ennek pedig az az érdekessége, hogy bár egy hasonló jelenet van a filmben, ezt a fotót nem a filmben szereplő Anne Bancrofttal készítették, hanem valamilyen okból az akkor még teljesen ismeretlen Linda Gray nevű fotómodellel, aki később a Dallas sorozat Samantha-jaként lett igazán híres és népszerű. (Csak a pontosság kedvéért jegyzem meg, hogy csak nálunk hívták Samanthának a sorozatban, eredetileg Sue Ellen Ewing volt a neve, és fogalmam sincs, hogy miért nevezték át nálunk)

Na de kanyarodjunk vissza jelen filmünkhoz: Tudtam róla előzetesen, hogy egy fiatal srác és egy nála idősebb hölgy kapcsolatáról van benne szó, és talán éppen azért, mert ez a téma soha nem érdekelt különösebben, (sőt kicsit feszélyez a dolog) előre féltem, hogy feszengeni vagy éppen végtelenül unatkozni fogok megtekintése során. Talán mondanom sem kell, hogy pont az ellenkezője történt.

Ez persze nagyon nagy részben köszönhető a párost alakító két színésznek. Nem tudom eldönteni, hogy ki tetszett jobban: Dustin Hoffman úgy alakított remekül, hogy tulajdonképpen nem csinált semmit, Anne Bancroft pedig egyszerűen varázslatot hajtott végre a vásznon. Ha mégis választanom kell, akkor azt mondom, hogy Bancroft volt, aki jobban elvarázsolt, de talán csak azért, mert őt nem ismertem, Dustin Hoffmant, meg ki ne ismerné...?

mv5bogu2owiymmmtm2e2ys00njk3ltk0zmmtmgningvjnme5yzu3xkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpg

Egyetlen parányi dolog zavart - de csak éppen, hogy - mégpedig az, hogy Mrs. Robinson elvileg jóval idősebb (negyven feletti) a nemrég érettségizett, húsz év körüli Bennél. A valóságban azonban Bancroft 36 éves volt, míg Hoffman már 30! Főleg ez utóbbi szembetűnő, hiszen egy 21 éves fiatalember azért jóval fiatalabbnak nézne ki nála... De akárcsak a 28 évesen gimnazistát játszó Olivia Newton-John a Grease-el, Hoffman is úgy összenőtt ezzel a filmmel, hogy mással már nem is igen tudnám elképzelni.

mv5bmtg4ndgyota4mf5bml5banbnxkftztcwntcxndgymw_v1.jpg

Hoffmannak egyébként ez volt az első mozifilmes főszerepe. Játszott ugyan néhány tévésorozatban, de annyira ismeretlen volt ekkor még, hogy amikor megérkezett a castingra, a producer véletlenül összekeverte egy ablaktisztítóval. Ki is adta neki a feladatot, és állítólag Hoffman (nem tudom, hogy játékból, vagy egyszerűen nem akart nemet mondani) szépen le is mosta az ablakokat a szobában.

A film azzal indul, hogy elvégezve a főiskolát, Ben hazatér szüleihez a keleti partról, és egy családi rendezvényen vesz részt, ahol kiszúrja magának egy ismerős felesége. (Gyorsan közbevetem, hogy megint téves a magyar cím: Ben éppen lediplomázott, tehát már nem diploma előtt áll) A nő hazaviteti magát Bennel, és nagyon durván kikezd vele. Gyakorlatilag Ben számára nem volt apelláta, ha éppen akkor nem állít be a hölgy férje, akkor valószínűleg elkerülhetetlen lett volna számára az azonnal aktus. Ben ekkor még nagy valószínáség szerint szűz volt egyébként.

mv5byjk1zwzhytktmwfkys00zdg3ltk1zdmtyzq2otfmzjrlyjjmxkeyxkfqcgdeqxvymjq3ndc5mzy_v1.jpg

De persze, ami késik, nem múlik. Másnap Ben rájön, hiába tiltakozott előző nap, igenis izgatja a fantáziáját a dolog, és ő maga hívja fel Mrs Robinsont, hogy randevút kérjen tőle. A szexre éhes nő nem sokat habozik, egy óra múlva már a közeli szállodában vannak mindketten. Hamar kiderül, hogy hosszas csevegésre nem vágyik Mrs Robinson (keresztnevét sosem tudjuk meg), a hosszas romantikázás, beszélgetés nem az ő asztala. 

Anne Bancroftról nem tudok mást mondani, mint, hogy zseniális. Úgy hozza a csak (!) szexre éhes középkorú nőt, hogy egy pillanatra sem válik közönségessé.

mv5bodm0nzk2mdcxml5bml5banbnxkftztywnjqyote2_v1.jpg

Közös jeleneteik között van egy, mely váratlansága miatt biztos mindenkiben megmarad, aki látja ezt a filmet. Ahogy Bancroft vetkőzik, Hoffman egyszer csak megfogja a nő mellét. Úgy érdemes nézni ezt a jelenetet, hogy ez nem volt benne a forgatókönyvben. Hoffman abban a pillanatban úgy gondolta, hogy ez amolyan tipikus tinédzseres kíváncsiság, egy olyan fiújé, aki még életében nem fogta egy nő mellét sem, és most hirtelen lehetősége van rá. Azt is figyeljük meg, hogy Bancroft milyen tökéletesen megőrizte hidegvérét. Ha ma ilyet rögtönözne egy férfi színész, akkor nyugodtak lehetünk, hogy minimum kizárnák az összes Hollywoodi szakszervezetből, klubból, és színész-ügynökségből, maximum pedig 30-tól életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnék szexuális erőszak miatt.

tumblr_mywofr5wjx1tom5kho3_250.gif

Akkoriban még nem találták fel a cancel culture-t, így még a filmbe is ez a változat került. Egyébként maga Hoffman érezte magát zavarban leginkább emiatt a rögtönzés miatt, annyira, hogy visszatarthatatlan nevetésben tört ki állítólag, amit úgy próbált leplezni, hogy elsétált a szoba túlsó falához, és elkezdte falba verni a fejét. Ez a momentum nekem kicsit fura volt egyébként, de így persze már érthető. A rendezőnek ez is anynira tetszett, hogy ezt is bennehagyta, de persze az utószinkronban kihagyták a nevetést.

annualscaryirishwaterspaniel-size_restricted.gif

A film első fele tehát ennek a furcsa kapcsolatnak a jegyében zajlik. Ekkor még nem sejtjük, hogy mekkora fordulat jön a film második felére... Mrs Robinsonnak ugyanis van egy lánya. Egy gyönyörű, fiatal, Elaine nevű lánya... aki szintén hazajön a nyári szünetben. Mr Robinson, aki mit sem sejt a felesége és Ben közötti kapcsolatról, állandóan azzal zaklatja Bent, hogy ugyan vigye már el lányát randevúzni. Ben végül saját édesapja kérlelésére beadja derekát, és elhívja randevúra Elaine-t... 

mv5bmjexoteznty1nl5bml5banbnxkftztcwnteznzgzna_v1.jpg

Láthatóan az Ben terve, hogy mindent megtesz azért, hogy Elaine pocsékul érezze magát, így biztosítva azt, hogy soha többé ne kérjék ilyen kényszeredett randevúra... ennek egyik jól kiszámított módja, hogy sztriptíz-bárba viszi szórakozni a kisasszonyt....
mv5bztm0yjlknjetzgi1mi00otnhlthmmzytzta2mjuwztm2odc5l2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyntk5nzq5ng_v1.jpg

A dolog működni is látszik... egy dologra nem számított csak Ben, mégpedig arra, hogy a randevú előrehaladtával valami megmozdul benne, és nagyon megtetszik a lány...  így gyorsan elkezd korrigálni...

Veszélyes terepre érkezett tehát Ben, hiszen annak a Mrs Robinsonnak a szeretője, akiről hamarosan kiderül, hogy lánya kedvéért sem hajlandó lemondani a fiatalemberről. Ennek a szerelmi háromszögnek köszönhető a film egyik legerősebb jelenete, ahol minden lelepleződik... Mrs. Robinson nem kispályás játékos. Láthatóan magáének vallja a mondást, mely szerint szerelemben és háborúban minden megengedett. Még, ha talán nem is papírforma szerelem az ő kapcsolata a fiatal Bennel, eszközeiben nem válogat, amikor arra próbál kísérletet tenni, hogy megtartsa magának.

mv5bmtgwmjy4otgxov5bml5banbnxkftztcwmdiznzgzna_v1.jpg

Nem fogom a teljes történetet elmesélni, de annyit mondhatok, hogy egy pillanatig nem lankadt figyelmem, és őszintén drukkoltam Bennek, hogy sikerüljön visszahódítani a csalódott lány szívét... 

Amilyen elragadtatással beszéltem az anyát alakító Anne Bancroftról, olyan dícsérő szavakkal szólok a lányát alakító Katharine Rossról, akiról mellesleg szintén megjegyzem, hogy 27 évesen alakította húsz körüli Elaine-t, pedig róla nem sejtettem, hogy ennyivel idősebb szerepénél.

A film forgatókönyvírója, Buck Henry mesélte egyszer egy interjúban, hogy amikor Katharine Ross megjelent castingolni, a színésznőnek volt ugyan már néhány sorozatszerepe, de mozifilmekben csak elvétve szerepelt, ők nem ismerték még akkor. Belépett tehát az ajtón, és már az első másodpercekben megállt a levegő, mindenki elolvadt a lánytól. Utólag megegyeztek abban, hogy mindegy volt, tud-e színészkedni, mindannyian ezt a bájos lányt akarták látni a flmben. 

A három fontos szereplő mellett van egy negyedik is, mely nem látható, csak hallható: az egészen fantasztikus Simon & Garfunkel zene. Ráadásul micsoda jó zene! Nem tipikus filmzene, az egyszer biztos, és talán éppen ezért annyira hatásos. Mrs Robinson, The Sound of Silence, Scarborough Fair... szerintem mindenkinek ismerősen csengenek ezek a dalok... ha nem is címről, de meghallva őket biztosan. Kockázatos volt ezeknek a folkos hangzású daloknak a visszatérő használata ebben a nem túl folkos hangulatú filmben, de kétségtelenül tökéletes választás volt. Mit tökéletes, zseniális!

mv5bm2fizjy4owqtmmfimy00otnmltg3zdgtnzfjzwfhyzfjnzvkxkeyxkfqcgdeqxvymte2nza0ng_v1.jpg

Amerikában állítólag hatalmas felhördülés követte a film bemutatását. Ismerve az amerikai emberek egy részének hangos prüdériáját, ezen semmiképpen nem érdemes csodálkozni, tudván, hogy a férfi főszereplő anyával és lányával is kapcsolatba kerül, sőt némi meztelenség is látható... Tíz évvel korábban még a házasság előtti szex is tabutéma volt Hollywoodban. Az említett zúgolódás természetesen nem tudta megakadályozni, hogy ez a fantasztikus film az 1967-es év legnagyobb kasszasikere legyen a maga 104 millió dolláros bevételével.

mv5bmtc1ntq5mje2mv5bml5banbnxkftztgwote0mjk1ndm_v1_1.jpg

3 komment

449. A Jó, a Rossz és a Csúf (Il Buono, il Brutto, il Cattivo) - 1966

2022. augusztus 27. 04:33 - moodPedro

mv5bntu3odqwnjgtymvhzs00nwm5lweymzktmza1zmrizmexnzllxkeyxkfqcgdeqxvynzgyntqwmje_v1.jpgOlaszország, Spanyolország, (Arturo González, PEA), 161 perc, Technicolor, olasz

Rendező: Sergio Leone

Producer: Alberto Grimaldi

Milyen érdekes, hogy a westernt, ezt a tipikusan amerikai műfajt, - mely a hatvanas évek közepére azért sokat veszített már népszerűségéből, egykori csillogásából - pont egy olasz tudta megújítani, és egyúttal minőségileg magasabb szintre emelni.

Volt ugyan néhány igen színvonalas western - ld Hatosfogat (1939), illetve Délidő (1952) - de azért többségük meglehetősen klisés, kiszámíthatóan hamiskás: a férfias medve John Wayne vagy a jóképű, és végtelenül korrekt James Stewart harcolt a gonosz bűnözők ellen. Most pedig jön egy rendező, aki megnyomja a reset gombot a western műfajon, és olyan remek filmeket tesz le az asztalra, melyekkel gyakorlatilag új műfajt teremt: a spagetti westernt. (Az amerikaiak kezdték így nevezni, kezdetben kicsit lenézően ezeket az olasz gyártású filmeket)

Na, de hogyan jutott Leone idáig? Fiatalon segédrendezőként dolgozott például DeSica keze alá a Biciklitolvajokban (1948), de megfordult sok más kisebb-nagyobb produkcióban, pld. Quo Vadis? (1951) illetve Ben Hur 1959. Akkoriban sok nagy produkciójukat olasz közreműködéssel (Cinecittá) készítettek a nagy hollywoodi stúdiók.

1959-ben a Pompeii Végnapjai című film forgatása során annak rendezője, Mario Bonnard súlyosan lebetegedett, és Leone-t kérték fel a film befejezésére. (Nem kapott érte társrendezői megjelölést) Ebből annyi haszna származott (a fizetésén túl), hogy beletanult abba, hogyan lehet nagy költésgvetésűnek tűnő kardozós+szandálos filmet csinálni kis költségvetésből. (ugyanis ennek okán költöztették ide ezen filmjeinek forgatását a hollywoodi stúdiók) Ez a film nagyrészt Andalúziában forgott, és a produkcióban rész vevő olasz filmesek közül valamelyik felvetette, hogy tulajdonképpen westerneket is lehetne ebben a környezetben itt forgatni. (Nem véletlen, hogy ide tér majd vissza Leone pár év múlva)

A hollywoodi szuperprodukciók díszleteit bizonyos megkötésekkel az olasz rendezők felhasználhatták saját filmjeik elkészítéséhez.  Leone első önálló filmje is ilyen volt: a nem különösebben említésre méltó Rodoszi Kolosszus (1961).

Ekkoriban azonban kezdtek ráunni a nézők ezekre a kardozós+szandálos filmekre, így az amerikai megbízók kivonultak Olaszországból. Maradt viszont a kiépített infrastruktúra és a hozzájuk tartozó munkaerő, akik így feladat nélkül maradtak.mv5bntflmjewywmtnjdlmy00ztewltg2nzetmtm0otg5nzdmodc0xkeyxkfqcgdeqxvymzexodeznda_v1.jpg

Leone ekkor lépett egy nagyot, és egy éppen leforgott nem különösebben jó western (Le pistole non discutono - 1964) díszletében és maradék nyersanyagával elkészítette első olyan filmjét, ami igazán a sajátja volt, amivel már hatalmas sikert ért el: az Egy maréknyi dollárért (1964) című filmet Clint Eastwooddal a főszerepben. Ez a film az 1961-es Testőr című Kurosawa film westernesített változata volt - minden hivatalos engedély nélkül. Előfordult már korábban is, hogy westernesítették Kurosawa egyik filmjéből, A Hét Szamurájból (1954) lett Amerikában A Hét Mesterlövész (1960).

mv5bmtu4oty2mte3of5bml5banbnxkftztcwmzc0mzg4mw_v1.jpg

Mivel a filmnek hatalmas sikere volt, Leone nem habozott elkészíteni egy hasonló filmet Pár Dollárral Többért (1965) címmel a következő évben. Ebben már a nagyon karakteres arcú Lee Van Cleef is szerepet Eastwood mellett. Bár a cím alapján azt gondolná az ember, hogy ez az előző film folytatása, valójában nem különösebben kapcsolódnak egymáshoz azon túl, hogy Clint Eastwood gyakorlatilag ugyanazt, de legalábbis nagyon hasonló karaktert játszik a két filmben. Azért nem mondható ki biztosan az egyezés, mert a karakternek hivatalosan nincsen neve. Mások adnak neki becenevet ugyan, de az viszont a két filmben eltérő.the-good-the-bad-and-the-ugly_8b912a.jpg

Mivel ez a film csak tovább fokozta a sikert, Leone nem habozott tovább ütni a vasat. Így készült el a jelen poszt témájául is szolgáló harmadik film. Ebben Eastwood () és Lee Van Cleef (ROSSZ) mellé harmadik központi karakternek Eli Wallach (CSÚF) csatlakozik.

the-good-the-bad-and-the-ugly_sdgpay.jpg

Időben néhány évvel a másik kettő előtt játszódik az amerikai polgárháború alatt (míg a másik kettő utána). A három most említett (egymási utáni években készített) Leone filmeket szoksás dollár-trilógiaként illetve névtelen-trilógiaként is emlegetni. Ez utóbbi Clint Eastwood névtelen karakterének köszönhető, aki mindhárom epizód meghatározó alakja.

Az alábbi werkfotókon a kövérkés, szemüveges férfi Sergio Leone.

Na, de miért mondjuk, hogy Leone spagetti-westernje annyira megreformálta a westernt? 

Az egyik legszembeötlőbb  eleme a vátozásnak, hogy itt minden kopott, mocskos, durva és erőszakos. Ha összehasonlítjuk ezt a képet (James Stewart az 1950-es Broken Arrowban) ...james-jimmy-stewart-1950-broken-arrow-pd-movie2-crop.jpg

...ezzel...the-good-the-bad-and-the-ugly_2lr2ri.jpg

... akkor talán minden azonnal érthető. És nem csak a vizuális megjelenésre mondhatjuk, hogy mocskos, de az emberi minőségekre is. Ennek a filmnek a három főszereplője például mind gátlástalan bűnöző. Nevezheti ugyan Leone a névtelen férfit "JÓ"-nak, valójában nem sokkal jobb, mint a többi. Szemrebbenés nélkül lelövi mindazt, aki utjába kerül, és mellesleg fő bevételi forrása az igazságszolgáltatás kijátszása. Partnerével (CSÚF) abból élnek, hogy az ő fejére kiírt vérdíjat felveszi, majd amikor a férfit felakasztja a serif, a JÓ kilövi a kötelet, elszöknek, majd felezik a vérdíjat. A JÓ erkölcsösségéről elég annyit mondani, hogy első pénzügyi nézeteltérésüket úgy zárja le, hogy kiszolgáltatott üzlettársát otthagyja a sivatagban ló nélkül. A korábbi westernekkel ellentétben, ahol - néha faragatlan vagy indokolatlanul durva volt a főhős, de - megkérdőjelezhetetlen volt a jók-rosszak szembeállása, itt már nem olyan egyértelmű, hogy ki a jó, ki a rossz. Nincs amolyan igazság harcosa, alapvetően mindenki a pénz megszerzéséért harcol. (nem véletlenül hívják dollár-trilógiának is a három filmet együtt)

Leone alapvetően a látványt igyekezett a lehető legautentikusabban megalkotni. Ebben valószínűleg hitelesebb volt, mint az amerikai elődök többsége.

A durva megjelenésen túl persze a Leone-féle spagetti western más ismérveit is könnyen kiemelhetjük. Például a zeneszerző Ennio Morriconét. Őt talán be sem kell mutatnom, hiszen filmzenéi a filmtörténelem legjobbjai és legismertebbjei közé sorolhatóak. 

Leone állítólag eleinte nem rajongott Morricone zenéiért, amikor a film producere össze akarta hozni vele. Egy munkamegbeszélésre azért nagy nehezen rá lehetett beszélni. Ha akkor ez a beszélgetés elmarad (ahol megtört végül a jég közöttük), akkor meggyőződésem, hogy Leone filmjei messze elmaradnak ettől a színvonaltól. Leone élete végéig hűséges maradt Morriconéhoz, még azokhoz a filmekhez is őt kérte fel, melyeket a későbbiekben nem ő rendezett, csak producerként jegyzett. Ők mindketten kellettek ezekhez a filmekhez!

Morricone zenéi újszerűek voltak abban a tekintetben, hogy teljes természetességgel keveredett benne a klasszikus nagyzenekari hangzás a torzított Fender-gitárok hangjával vagy éppen a szájharmonikával.. Ne felejdük, hogy az amerikai western leginkább hagyományos country-zenével társult. 

Állítólag a film sok jelenetéhez Leone előre megkompnáltatta a zenéket, hogy arra a zenére komponálhassa ő maga a képet. Ahogy általában szerzőpárosok esetében zenére szokták írni a dalszövegeket, úgy Leone is a kész zenére, annak hangulatához illeszkedve igyekezett megkomponálni jeleneteit. Talán ez sikerének egyik legnagyobb titka...

De említhetjük a képek kompozícióit is. Hosszú totálokat szuperközelikkel variál, ahol egymás után látjuk a helyszínt,  majd az arcok durvaságát...Az idő megáll, a szereplők mozdulatlanok, a váltások egyre gyorsabbak... míg el nem jön a mindent feloldozó leszámolás

dwmlko4vaaajeo2.jpg

A film első tíz percében nem szólal meg senki... Megismerkedünk a három főszereplővel. Mindhárman másodpercek alatt képesek lelőni három-három embert, ha úgy hozza a helyzet. A Névtelen (Eastwood) és Tuco (Eli Walach) együttműködéséről ejtettem már szót. (Itt jegyzem meg, hogy a névtelen férfit végig Szőkének hívja üzlettársa, amire nem találtam teljesen meggyőző magyarázatot, hiszen Eastwood mégiscsak barna, mégha valamennyire világos is...

mv5bnmvmmjm5n2mtytjkys00owq1lwjmyjktzmzizge0odvmztu0xkeyxkfqcgdeqxvymjqwmdg0ng_v1.jpg

Tőlük kicsit elkülönül Angyalszem (nagyon "találó" név, ha figyelembe vesszük férfiasan kemény, szinte félelmetes megjelenését) - Lee Van Cleef, aki - ahogy menet közben kiderül - ugyanazért a kincsért hajt mint a másik kettő. Talán nem túlzás azt mondani, hogy egy road movie-ba hajlik ez a western, ahogy a férfiak vándorolnak sivatagon és mindenféle veszélyen, akadályon keresztül a 200.000 dollár megszerzésétől hajtva. Ketten tudják, hogy melyik temetőben, a harmadik, hogy ott melyik sírban van elásva a mérhetetlen kincs. Ha belegondolunk, 200.000 dollár még ma is szép összeg (durván 80 millió forint mai árfolyamon), az 1800-as évek végén viszont felfoghatatlanul nagy összeg lehetett akkori értékén. 

A fiúk útközben akarva-akaratlanul belekeverednek a polgárháborúba is...

... de végül megérkeznek a temetőbe...

the-good-the-bad-and-the-ugly_46787e.jpg

És ebben a fantasztikus zárójelenetben összeérnek a szálak, elérünk a katarzishoz egy hármas párbajjal... ez önmagában is újszerű, hiszen a western párbajok jellemzően két fél vitájára szoktak pontot tenni. Nem tartom kizártnak, hogy van még ilyen hármas párbaj - ahol mindhárman ellenségei/ellenfelei a másik kettőnek - de én nem emlékszem ilyenre.

mv5bmji4ndaxnje5m15bml5banbnxkftztgwmti0mdg5mte_v1.jpg

Nyilván nem lövöm le a poént, hogy ki szerzi meg a kincset... bevallom én nem annak drukkoltam, akinek feltehetően a többség szurkolt... Nekem a JÓ figurája volt a legkevésbé szimpatikus. Ez az erőltetett szótlansággal párosuló megállás nélküli szivarozós fazon nekem nem jött be annyira. Eastwood itt gyakorlatilag a színészi eszköztelenség végletekig vitt módszerét alkalmazza. A teljes filmben ugyanaz a kifejezéstelen arc, ami csak akkor mutat némi életet, ha szivarát kell szája sarkában elhelyezni. Ettől még lehet szeretni, de két ellenfele sokkal izgalmasabb színészi teljesítményt mutat.

Eli Wlach viszont imádnivaló a gátlástalan CSÚF szerepében. A kegyetlen ROSSZ pedig... hát annyira jól játssza a gazembert, hogy nekem - bevallom - ő volt a kedvencem...

Az alábbi képen sorrendben: A - A CSÚF - ÉS A ROSSZ

mv5bnzqzmjfkn2qtztgzyy00ogi0ltg5mzatzwzhmdrizje4nmq0xkeyxkfqcgdeqxvymte2nza0ng_v1_1.jpg

A film egyébként Spanyolországban forgott. A nemzetközi szereplőgárdából egyedül a három főszereplő beszélt angolul a felvételeken, a többiek a saját anyanyelvükön, majd később mindenki angol utószinkront kapott.

A legtöbb jelenet Andalúziában, Almeríában készült, de többek között a temetői zárójelenet északon a dombosabb Contrerasnál. Ezt a helyszínt 2016-ban, a film bemutatójának 50. évfordulójára gyönyörűen rekonstruálták a környék lakói. (Talán extra idegenforgalom generálásában bízva.) Filmrajongók számára igazán megér egy látogatást ez a kultikus hely, ha a környéken járunk... esetleg eljátszhatjuk barátainkkal a film emblematikus záró jelenetét. (Kb félúton van Vallaloid és Bilbao között: Sad Hill cemetery). 

 

9 komment
süti beállítások módosítása