1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


290. Betörő az Albérlőm (The Ladykillers) - 1955

2019. június 04. 00:13 - moodPedro

mv5bnzgzzgjindktzmjkzs00yjc2ltlmn2mtzwy4ngm0otvlmdy5xkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1_sy1000_cr0_0_713_1000_al.jpgNagy-Britannia (Ealing Studios), 91 perc, Technicolor, angol

Rendező: Alexander Mackendrick

Producer: Michael Balcon, Seth Holt

Egy nagyon könnyed, ám kissé gyilkos humorú ez az Ealing Studios által gyártott nagyon is angolos vígjáték.

Egy naiv idős hölgy lakásának egyik szobája kiadó. Egy ötfős rablóbanda tervezi kivenni a szobát, mivel annak elhelyezkedése tökéletes a következő bűntényük végrehajtásához.

Először a bájos öreg hölgy, Mrs Wilberforce (Katie Johnson) bemutatkozását látjuk. Éppen a kerületi rendőr-kapitányságon próbálja bejelenteni, hogy a szomszédban leszállt egy űrhajó, és kéri az eset kivizsgálását. Imádni való, nekem ő a filmben az abszolút kedvencem. 

Lakásásnak néhány alapja süllyed, ezért a falak ferdék (mintha egy expresszionista filmben lennénk), a falon lógó képeket ezért nem is lehet "kiegyenesíteni."

the-ladykillers_mgbz5e.jpg

A bűnbanda szellemi vezetője Marcus professzor (Alec Guinness) - ő bérli a szobát az idős hölgytől - azzal az ürüggyel hozza fel a lakásba bűntársait, hogy zenekari próbát tartanak.

Természetesen a zene, amit Mrs Wilberforce rajongva hallgat. csak lemezjátszóról szól.the-ladykillers_smut6b.jpg

A film első fele a nagy rablás előkészületéről és annak végrehajtásáról szól. A férfiak ördögi tervükbe szegény ártatlan házinénit is beleszövik, ő is a terv részévé válik, természetesen úgy, hogy semmit sem sejt az egészről.mv5bmjdkmge4m2itzmnmms00mdu0ltg0mgqtmzaymgy0zjnmodbkl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpg

A film közepén megtörténik a sikeres rablás, és végül az idős hölgy megtudja, hogy mi történt. Naiv becsületességével rá akarja venni a rabló urakat, hogy zsákmányukat adják le a rendőrségen. A bűnözők viszont inkább úgy döntenek, hogy megölik a hölgyet. Sorsot húznak...

mv5bowezm2jmywitoda3zs00ywi2lthkogetyte1n2fintfjm2jhxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpgTermészetesen egy pillanatig sem vehető komolyan a film. A komolytalanságot erősíti Alec Guinness furcsa parókája, amit idétlen műfogsora tovább tetéz. Ez utóbbira végképp nem értem, hogy miért volt szükség, hiszen a fanyar angol humorban pont azt szeretem, hogy rezzenéstelen, komoly arccal adják elő. Ez a buta műfogsor viszont komolytalanná tette Guinness minden megszólalását.mv5bzwzln2fmmditogm1mc00mziyltlln2ytzjuwmdg1owyxowjlxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_1273_1000_al.jpgMint ahogy ezen a plakáton is látszik, Alec Guinness volt az igazi húzónév a csapatban, az ő neve mellett a többieké (például a még viszonylag ismeretlen Peter Sellersé) szinte eltörpül. 

A film stabilan hozza azt a színvonalat, amit megszokhattunk az Ealing Studiostól - lásd: Levendula Dombi Csőcselék, Whiskyt Vedelve illetve a Nemes Szívek, Nemesi Koronák című korábbi filmjeiket.

A belső tereket természetesen stúdióban vették fel, a külső helyszínek egy részét azonban valódi terepen. A legjellegzetesebb ilyen külső helyszín az Észak-Londoni Copenhagen-tunnel volt, ahol egy egész hosszú jelenet került felvételre - aki látta a filmet, az biztosan emlékszik erre a jellegzetes helyszínre...

copenhagen_south_portals_1.jpg

2004-ben készült egy remake Tom Hanks főszereplésével...valaki látta?

Szólj hozzá!

284. Művészpánik (Artists and Models) - 1955

2019. május 21. 00:18 - moodPedro

mv5byzi0ywm5ndctmjrmys00owu5lwe2odqtmjnly2i1njfhowizxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1_sy1000_sx756_al.jpgUSA (Paramount), 105 perc, Technicolor, angol

Rendező: Frank Tashin

Producer: Paul Nathan, Hal B. Wallis

Nevük nem cseng olyan ismerősen, mint mondjuk a Stan és Pan párosé, de a negyvenes-ötvenes években a Dean Martin - Jerry Lewis páros neve nagyjából garanciát jelentett egy önfeledt másfél órás szórakozásra.

Először 1946-ban álltak össze, hogy éjszakai mulatókban adják elő vicces, zenés számaikat, melyek részben improvizációra alapultak. Néhány tévés szerep után 1949-ben szerződést kötött velük a Paramount-os Hal B. Wallis producer, és  összesen 17 filmet készítettek 1956-ig a stúdió számára. 

Párosuk jellegzetessége, hogy két teljesen különböző karaktert játszanak. A mindig komolyabb, romantikus, énekesként is kiváló olasz származású Dean Martin (született: Dino Paul Crocetti) belefáradt, hogy nem tud kilépni ebből a skatulyából, minden filmben szinte ugyanazt a szerepet kellett eljátszania.

Sokat kellett törnöm a fejemet, hogy honnét olyan ismerős, hogyha eddig egyetlen Martin & Lewis filmet sem láttam... az IMDB segítségét kellett igénybe vennem, ahol természetesen hamar sikerült kiderítenem, hogy leginkább az első Airport film pilótájaként vésődött az emlékezetembe.

fc5e65960ccb8f2e4ba38458eb4171d4.jpg

A páros másik tagja Jerry Lewis, akinek viszont szinte egyetlen komolyan vehető pillanata sincsen. Ahogy megszólal, olyan mintha Donald Kacsát hallanánk, esetlensége már-már Chaplin figuráját juttatja helyenként az eszünkbe.

Egyik kedvenc jelenetem tőle, amikor - szegénységük miatt - egy szem babot fogyaszt el olyan jó étvággyal és lelkesedéssel, mintha egy hatalmas, szaftos steak lenne a tányérján.artists-and-models_lqfgxu.jpg

Ha kizárólag rá épülne a film, talán zavaró lenne ez a harsány esetlenség, ez a végletekig eltúlzott kelekótyaság, de mivel rendszerint ott van mellette a komoly, és inkább intellektuális humort forszírozó Dean Martin, a két különböző stílus összességében egy nagyon kellemes, ma is fogyasztható könnyed komédiát hoz létre.

Több irányból is kísérletet tesz meghódításunkra ez a film. A humoron és az időnkénti dalra fakadáson túl a szinte elmaradhatatlan romantikus vonal is megjelenik. Persze mindkét főszereplő férfi kap egy nőt maga mellé. Sőt! Dean Martin hármat is, igaz közülük ketten - igen ismert nevek - emitt csak mellékszereplők. 

Az egyik ilyen - szinte csak perceket és pár mondatot kapó  - hölgy az ekkor még inkább modellként illetve bulvárhősként ismert Anita Ekberg volt. Néhány év múlva, Fellini Dolce Vita-jában kapja meg majd legismertebb szerepét.

Egy leheletnyivel erősebb mellékszerepet kapott a magyar származású Gábor Éva (Gábor Zsazsa nővére)Ő egy magyarokból álló kémszervezet ügynöke - és ezzel a komédia, musical és romantikus vonalak mellé - egy igencsak váratlan húzással, szinte a semmiből - besorolódik a kémfilm zsánere is a film utolsó fél órájában.

artists-and-models_ylbqtu.jpgA két főszereplő valódi partnerei a filmben Dorothy Malone és Shirley MacLaine. Előbbi egy Bat Lady (Denevérlány) képregény rajzolója, míg utóbbi az ő modellje. Az alábbi képekből hamar kiderül, hogy ki kivel került párba. Aki nem ismeri a hölgyeket, annak segítek azzal, hogy Shirley MacLaine a kis cuki rövid hajú barna.

A Bat Lady képregényes vonal azért is érdekes, mert a filmben irtózatos mennyiségű kellék képregény látható, amiben ez a fiktív Bat Lady szerepel. Ő nem összetévesztendő a DC Universe-es Batwoman-nel. Az eltérő név persze nem volt elég ahhoz, hogy ne legyen jogvita a dologból. A filmben látható képregényeket - amik tényleg meg lettek rajzolva rendesen! - feltehetően emiatt a jogvita miatt mind egy szálig meg kellett semmisíteni. Néhány évvel ezelőtt előkerült belőle néhány oldal, de a teljes anyag egyelőre nem fellelhető, pedig gyűjtők biztosan sok pénzt adnának érte

A sztoriba nem hiszem, hogy érdemes belemenni. Tulajdonképpen kicsit gondban is lennék, ha össze kellene szednem néhány mondatban, hogy miről szól a történet. Ez esetben szerintem ne is akarjunk belemenni... Kicsit zavaros, kicsit összevissza, és őszintén szólva ezúttal sem értem pontosan, hogy hogyan verekedte be magát ez a film az 1001 legjobb közé, de bevallom, hogy ezúttal átengedve magam a guilty pleasure-nek, a bűnős élvezetnek, nagyon jól tudtam szórakozni a Martin & Lewis páros kedves, pop-art-os díszletekkel teli komédiáján, és egyedül azt sajnáltam, hogy csak most, közös karrierjük vége felé csatlakoztunk be hozzájuk. 

Ez a film egyébként nem csak gyönyörűen szép Technicolor színekkel rendelkezik, hanem VistaVision szélesvásznú is. Itt jegyzem meg szokásom szerint, hogy a poszthoz stage-fotókat, - azaz a forgatás során fotográfusok által készített fényképeket - használtam, amik az ekkori szokásoknak megfelelően jellemzően fekete-fehérek annak ellenére, hogy a film "ragyogóan" színes, mint ahogy ezen az anim-gifen is látható.tumblr_ljjh0m20r91qecvhz.gif

 

Szólj hozzá!

281. Carmen Jones - 1954

2019. május 06. 21:38 - moodPedro

carmen_jones.jpegUSA (Otto Preminger Films, Fox), 105 perc, Technicolor, angol

Rendező: Otto Preminger

Producer: Otto Preminger

Imádom az olyan filmeket, melyek egy klasszikus történetet modern környezetbe helyeznek át.

Az 1845-ben kiadott Prosper Mérimée regényt 1875-ben George Bizét operává dolgozta át, majd 1943-ban Bizét zenéjét kissé áthangszerelték, "musicalesebbé" tették, hogy a Broadway-en all black, azaz kizárólag feketebőrű szereplőgárdával, a második világháború alatti Chicago-ba helyezve adják elő. Nálunk Magyarországon sem példa nélküli az "all black cast"  előadás, hiszen a Magyar Állami Operaház a napokban mutatta be szintén kizárólag fekete előadókkal (ez itt az irónia helye) a Porgy és Bess-t, ahol egyenesen a szerző kikötése volt, hogy csak feketékkel adható elő a darab. 

Otto Preminger még szerződésben volt a 20th Century - Fox-szal amikor úgy döntött, hogy kivásárolja magát a szerződésből. Mivel úgy gondolta, hogy a színházi adaptáció alapján készülő, fekete szereplőkkel forgatott operafilmben a Fox úgysem fog fantáziát látni, inkább ezzel a szerződésbontással akart magának szabad kezet biztosítani. Így függetlenként vágott bele a film elkészítésébe. Amikor híre ment a készülő filmnek, érdekes módon maga Darryl F. Zanuck, a Fox fejese kereste meg Premingert, hogy a stúdió örömmel venne részt befektetőként a gyártásban, és a rendező teljesen szabad kezet kaphatna. Így is lett.

carmen-jones_yhoj7m.jpgPróbáltam rajtakapni a filmet, kiszúrni legalább egyetlen fehér embert, de nem sikerült. Pedig volt néhány tömegjelenet is, például egy ökölvívó mérkőzés, ahol többezres közönség szurkolt, de láthatóan nagyon vigyáztak, hogy a kamera ezen oldalára még véletlenül se merészkedjen fehér ember. Egy idő után kicsit furcsa úgy látni Amerikát, hogy sem a pályaudvaron, sem egy rendezvényen, sem az utcán, sehol nincsenek fehér emberek... a fenti képen is csak azért látható egy, mert ő a rendező.

Carmenből, a cigánylányból tehát afro-amerikai Carmen Jones (Dorothy Dandridge, középen) lesz, aki dohánygyár helyett kezdetben egy ejtőernyő gyárban dolgozik. Don José tizedesből Joe tizedes lesz (Harry Belafonte, a képen balra). Escamillo torreádor pedig egy profi ökölvivóként (Joe Adams, a képen jobbra) jelenik meg ebben a Chicagoi környezetben játszódó adaptációban.

carmen-jones_ttkkwa.jpgPreminger sok színésszel készített próbafelvételt a főszerepekre. Dandridge-t, - miután bejelentkezett Carmennek - a rendező szépnek, aranyosnak találta, de semmiképpen nem olyannak, amilyennek Carment elképzelte. Helyette Joe ártatlanul kedves barátnőjének, Cindy Lou-nak a szerepét ajánlotta figyelmébe. Adott is neki egy szövegkönyvet, ami alapján várta egy következő castingra. Ám Dandridge Carmennek beöltözve, és erre a szerepre készülve jött el az újabb próbára. Ekkor már Preminger is úgy gondolta, hogy kár tovább keresni, megtalálta azt a Carment, akit keresett. Nem csak a film főszerepére, hanem magának is, mert éveken át szoros kapcsolatban voltak.

Preminger szeretett ujjat húzni a cenzúrával. 1953-as The Moon is Blue című filmje például cenzori pecsét nélkül került mozikba, mert az túlságosan engedékenyen kezelte a laza erkölcsöket bemutató jeleneteket. És az alábbi képen is olyasmit látunk, ami a korszak Hollywoodi filmjeiben azért még messze nem volt megszokott. Bizony, ez a filmben egy lábcsókolgatásig fajuló jelenet lesz...

mv5bmtm1odc0mdy2nf5bml5banbnxkftztcwnja2njgymw_v1_sy1000_cr0_0_1365_1000_al.jpg

Érdekes módon mindkét főszereplő énekhangját más kölcsönözte, holott mindketten jó énekesek voltak. Sőt, én Belafontét inkább énekesként ismertem eddig, mint színészként. Ha más dalról nem, hát a Banana Boat Songot talán mindenki ismeri... ami úgy szól, hogy "come mister tally man, tally me banana", de mi csak úgy énekeltük, hogy "Come Mister Talibán" pedig akkor még nem is hallottunk a tálibokról...annex_dandridge_dorothy_carmen_jones_nrfpt_03.jpg

Preminger a Broadwayes "musicalesített" hangszereléstől szeretett volna visszatérni az operás hangzáshoz, a két főszereplőnek viszont - hiába voltak jó énekesek - nem volt operaénekesi képzettsége. Az opera pedig tudvalevő, hogy egészen speciális hangképzést igényel. Ez tehát a magyarázata, hogy mindketten más hangján énekelnek.

mv5bmtkwmdawnjy3n15bml5banbnxkftztcwmde2njgymw_v1_sy1000_cr0_0_798_1000_al_1.jpgDandridge valóban meggyőzően hozza a pénzsóvár, gátlástalan és szenvedélyes karaktert. Azt a szépséget viszont én nem találom meg benne, amitől igazán Carmenné válna a szememben. De elképzelhető, hogy ebben a változó idők változó ízlésének is nagy szerepe van. Lehet, hogy akkoriban más volt a szépségideál.

Carmen története egy szerelmi négyszög, melyben gyakorlatilag mindenki másba szerelmes. Egyedül Carmeről nem lehet (valószínűleg maga sem tudja) eldönteni, hogy a pénzbe vagy Joe-ba szerelmes jobban. Végül természetesen elkerülhetetlen a tragédia.

Szélesvásznú (Cinemascope) és színes (Technicolor) filmről beszélünk. Mindkettőnek nagyon örültem, sokban hozzájárultak a film élvezhetőségéhez. Még azt sem vettem észre, hogy a Chicagoi helyszín ellenére semmi sem forgott a megnevezett városban, szinte minden a Fox Los Angelesi stúdiójában készült.

mv5bmjhkzjq4yjetowq4ns00zmfilwi5mdmtnmrjndy5nge4ztjjxkeyxkfqcgdeqxvymzi4nzk0njy_v1_sy1000_cr0_0_810_1000_al_1.jpg

Harry Belafonte idén 92 éves. Dandridge viszont 42 évesen elhunyt valamilyen antidepresszáns - feltehetően - véletlen túladagolásában.carmen-jones_fvzpsb.jpg

4 komment

280. Silver Lode (1954)

2019. május 02. 13:30 - moodPedro

mv5bodyxzjjmzwetzjjjmi00ytzkltlizmmtmmzmntu1mti2mdu5xkeyxkfqcgdeqxvymji4mja5mza_v1_sy1000_cr0_0_658_1000_al.jpgUSA (Pinecrest), 77 perc, Technicolor, angol

Rendező: Allan Dwan

Producer: Benedict Bogeaus

A 77 perces hosszából előre sejthető volt, hogy B-filmnek készült alkotásról lehet szó. Bár ezek legtöbbször alacsony költségvetéssel, kisebb gázsival is megszerezhető színészekkel, és általában rövid idő alatt, esetenként összecsapva készültek, időnként ezek közé is belekeveredett egy-egy gyöngyszem.

Sajnos ez a film nem tartozik közéjük. Méltó párja lehetne a Johnny Guitarnak, ami valószínűleg maradandó károsodást okozott az ízlésemben. Sajnos ez sem sokkal jobb, bár a jelmezek ez esetben nem olyan tarka csiricsárék, mint amott, és a díszletekről el lehet mondani, hogy kifejezetten szépen kidolgozottak (mintha valamelyik Disneyland főutcáján lennénk), bár feltételezem, hogy nem erre a filmre építették, hanem egy - univerzális - western filmekhez épített város díszleteibe költözött be a stáb a forgatás idejére. 

photo232.jpgTörténetét tekintve nagyrészt High Noon utánérzésről van szó: a Silver Lode városkában élő főhős, Dan Ballard (John Payne) épp esküvőjére készül, amikor egy négy lovasból álló csoport beállít, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa a köztiszteletben álló Ballardod. Elejétől fogva nyilvánvaló, hogy koholt vádról van szó, és sejtjük, hogy a marshallként eljáró férfi feltehetően egy bűnöző. Ám papírjai rendben vannak, így nincs jogi akadálya a letartóztatás végrehajtásának.

photo422.jpgCsakúgy, mint az említett - egyébként remek - High Noon esetén, itt is real-timeban zajlanak az események, tehát egyszer sem ugrunk az időben. További párhuzam a másik filmmel, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább fordulnak el a főhőstől az emberek.photo246.jpg

Míg a High Noon esetében ennek racionális magyarázata volt - féltették saját életüket - itt az a gyermeteg, bugyuta motívum dolgozik mindvégig, hogy a főhős gyakorlatilag nem védekezik a vádak ellen, azzal a ki nem mondott indokkal, hogy úgysem hinnének neki. 

photo250.jpgSorolhatnám még a High Noon-os párhuzamokat: ott van például a régebbi szerető. Akivel kettőre nő a főhős mellett végig kitartó emberek száma. A film végére gyakorlatilag mindenki ellene fordul. Ehhez persze komoly munkára van szüksége az addig népszerű főhősnek, hiszen nem mindennapi önfegyelemre van szükség a sokadik gyilkossággal megvádolva is szótlanul állni, még csak azt sem mondani, hogy "Nem én voltam!", majd elkezdeni pisztollyal rohangálni a western díszletek között.

photo249.jpg

Paynnel ellentétben a főgonoszt alakító Fred McCarty (Dan Duryea) - az alábbi képen jobb szélen - karaktere jól üzemelt. Ugyanígy voltam a 73-as Winchester című filmnél, ahol ugyanő szerintem annyira jobb volt James Stewartnál, hogy azon kaptam magam, hogy bizony a negatív hősnek drukkolok.mv5bmtezodc1zdytowy5ys00ntjhlwi0mdatntvmnjbkowmwztbjxkeyxkfqcgdeqxvyoti2mji5mq_v1_sy1000_cr0_0_1234_1000_al.jpg

Továbbra is hatalmas talány számomra, hogy ilyen középszerűnél is gyengébb alkotások vajon hogyan kerültek fel erre a legjobb filmeket összehozni szándékozó 1001-es listára...

Szólj hozzá!

279. Érzelem (Senso) - 1954

2019. április 28. 02:15 - moodPedro

mv5bytzlztq1mtmtyzgymi00mgfiltk1mtktzgnmmziwzdq1yzuwxkeyxkfqcgdeqxvymtiynzy1nzm_v1_sy1000_cr0_0_508_1000_al.jpgOlaszország (Lux), 126 perc, Technicolor, olasz

Rendező: Luchino Visconti

Producer: Domenico Firges Davanzati

Modrone Hercege, azaz Luchino Visconti felmenői között ott voltak a Milánói hercegség alapítói is. Gazdag, arisztokrata környezetben nevelkedett, ennek köszönhetően fiatalon lehetősége volt összeismerkedni Toscaninivel, Puccinivel, Coco Chanellel, de aki talán mindenkinél nagyobb hatást tett rá az Jean Renoir volt. Ennek köszönhetően részt vett a francia rendező asszisztenseként az 1936-os Mezei Kirándulás című film forgatásán.

Érdekes módon (Rossellinihez hasonló arisztokrata származása ellenére) komolyan érdeklődött a kommunista mozgalom iránt, sőt, a második világháború alatt be is lépett az Olasz Kommunista Pártba. 

Sokan Viscontit tartják az olasz neorealizmus elindítójának a Megszállottság (1943) című filmjével, mely A Postás Mindig Kétszer Csenget engedély nélküli feldolgozása volt. A film mozikba került ugyan, de a cenzúra betiltotta és megsemmisítette a forgalomban levő kópiákat. Maga Visconti megmentette a saját példányát. Ezután öt éven keresztül nem filmezett. Színdarabokat és operákat rendezett.  (Ennek jelentősége lesz majd a most tárgyalt és kásőbbi filmjeiben is)

1948-ban újabb film forgatásába fogott, még mindig a neorealizmus jegyében. Egy szicíliai halászfalú lakóinak szereplésével készítette a Vihar Előtt című filmet. A még amatőr színésznek sem igen mondható szereplőket csak lazán instruálta, hozzávetőleges forgatókönyv alapján dolgoztak. Csúnya bukás lett belőle, de úgy, hogy közben elnyeri érte a Velencei nagydíjat. Sokan a neorealizmus fő művének tartják.

Néhány év kihagyás után 1951-ben leforgatta utolsó neorealista filmjét, a Szépek Szépé-t, amit már a kritikusok sem tudnak hova tenni.

És itt rá is kanyarodunk Visconti negyedik egész estés filmjére, mellyel eltávolodik a neorealizmustól, és a melodrámák világába érkezik. Külsőre is látványos a változás, hiszen ez a film - a korábbiaktól eltérően - Technicolor, melyet ki is használ a rendező, hiszen az 1866 tavaszán kezdődő történetben végig komoly szerepe van a látványos díszletnek. A Velencei operaházban (La Fenice) kezdünk a Traviata előadásán, de az opera-díszlet szerű látványvilág az egész filmen végigvonul, ahogy Verdi zenéje is.

Azért szeretem a melodrámát, mert pontosan az élet és a színház határán helyezkedik el. - mondja Visconti.

senso20.jpg

Az olasz újraegyesítés (Risorgimento) célegyenesénél járunk, a fehérruhás osztrákok még megszállva tartják Velencét, de az olaszok közül már sokan lázadoznak. Puskaporos a hangulat.

A kezdő jelenetben megismerjük a film két kulcsfiguráját: Talán vitathatatlanul a film legizgalmasabb szereplője az olasz Livia Serpieri grófnét játszó Alida Valli, akivel A Harmadik Emberben találkozhattunk már, ott is rögtön felhívta magára a figyelmet. Partnere az osztrák tisztet játszó Farley Granger.

Alida Valli arcában van valami, ami miatt a szenvedély szinte áradni látszik belőle. Nem tud kicsit szeretni. Égető hőfokon tud imádni valakit, - de ha az ellőki magától, - ugyanilyen fokon képes gyűlölni is...

Talán mondanom sem kell, hogy az olasz grófné (aki tehát házas asszony) és az osztrák tiszt szerelme önmagában több okból is problematikus lenne, de mindketten tesznek azért, hogy ez a kapcsolat a lehető legzavarosabb legyen.

senso6.jpgVisconti eredetileg Marlon Brando-t és Ingrid Bergman-t szemelte ki a két főszerepre, de a producerek nem voltak elragadtatva Brando castingjától. Más források szerint Bergman férje (Rossellini) nem akarta elengedni feleségét más rendező filmjébe, nélküle pedig Brando amúgy sem vállalta a filmet. Akárhogy is, Alida Valli tökéletes választás volt, nála szenvedélyesebbnek látszó nőt javasolni sem tudnék egy címe alapján is szenvedélyről szóló film női főszerepére.senso_visconti.jpeg

Rajta kívül egy 18 éves olasz lány - Marcella Mariani - érdemel külön említést, leginkább fájóan rövid élete és karrierje miatt. A film forgatása után már egy év sem telik el, és egy repülőgép-szerencsétlenség áldozatává válik.

senso_1954_marcella_mariani.jpgZárásul érdekességképpen szeretném megjegyezni: ahogy Visconti neve rendezőasszisztensként feltűnt Jean Renoir filmjénél, úgy itt is találhatunk később híressé vált neveket rendezőasszisztensként: kötük is a legismertebb talán Franco Zeffirelli.

Szólj hozzá!

276. A Mezítlábas Grófnő (The Barefoot Contessa) - 1954

2019. április 04. 02:17 - moodPedro

mv5bzmq0nwzjmjgtndyzmy00yzc2ltgxndetzgq5mdnmm2qzyznhxkeyxkfqcgdeqxvynjqzndi3nzy_v1.jpgUSA, Olaszország (Figaro, Transoceanic), 125 perc, Technicolor, angol

Rendező: Joeseph L. Mankiewicz

Producer: Franco Magli

A Mezítlábas Grófnő, azaz Maria Vargas (Ava Gardner) - temetésével indul a film. Nem kell tehát titkolóznom azzal kapcsolatban, hogy a film női főszereplője végül meghal.

Tanulva néhány korábbi tapasztalatomból, amikor is - előzetesen utánaolvasva a filmnek - komoly poénoktól, meglepetésektől fosztottam meg magamat, most úgy kezdtem el nézni a filmet, hogy gyakorlatilag semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy a szépséges Ava Gardner és a mindig komor Humphrey Bogart a főszereplők, és, hogy ez egyike azoknak a filmeknek, amiket a Hollywoodi stúdiók az ötvenes években a Római Cinecittá stúdióval együttműködve készítettek. (Hollywood on Tiber - azaz Hollywood a Tiberisen - így utaltak erre az 1-2 évtizedes korszakra, amikor a Cinecittában sok amerikai produkció készült.)

Amikor a temetésen Humphrey Bogart figurája elkezdte mesélni a halott nő életének - általa ismert - történéseit, arra számítottam, hogy valami noir-os bűnögyi történet lesz a dologból, pedig valami egészen más - műfajilag nem könnyen besorolható - dolog lett belőle. Épp ezért ez az alkotás azok közé a filmek közé sorolódik nálam, melyek igazából második megnézéskor - amikor már pontosan tudom, mire számíthatok, és, hogy mire érdemes odafigyelni - adja majd oda magát igazából. Ilyen volt például Scorsese Casino-ja is, - mely egyébként rengeteg közös vonást mutat eme filmmel kezdve a több szereplő irányából jövő narrációtól a keretes szerkezetig: azzal a képsorral kezdünk, ahova a film nagyjából a vége felé majd kifut.

the-barefoot-contessa_25ae71.jpgHumphrey Bogart egy kissé lecsúszott Hollywood-i rendezőt alakít, aki egy pénzzel teli üzletember, Kirk Edwards  számára készül filmet forgatni. Éppen a női főszerepre tervezik megtekinteni Madrid egyik közismert flamenco táncosát Maria Vargas-t. Azonban az előadást lekésik. A híresség naponta csak egyszer adja elő a táncát, és nem ül le a közönség asztalához, tehát a táncosnőről lecsúsztak, mivel éjjel utaznak tovább... azaz csak utaznának, ha a társaságban nem lenne valaki, aki csodát tesz, és Mariát mégis leülteti az asztalukhoz...

Mankiewicz nagyon ügyesen építi fel a táncosnő renoméját, mivel nagyon sokáig csak hallunk róla, de nem látjuk.  Kérdezgettem is magamban, hogy mikor mutatják már meg ezt a nőt, akiért láthatóan egész Madrid megőrül? Itt jegyzem meg, hogy a sok rendhagyó megoldás közül az egyik, hogy - bár Maria Vargas híres színésznő lesz a történet során - soha nem látjuk egy fellépését illetve egy filmjének még csak a forgatását sem. Egyetlenegyszer látjuk csak táncolni, de pont nem olyan szituációban, amire számítanánk: egy cigány-tábor rögtönzött előadásában láthatjuk.

mv5bodk2mzgwmde0ml5bml5banbnxkftztcwody1mtcyna_v1.jpg

De - ahogy említettem - nem ez az egyetlen rendhagyó a filmben. Bogart figurájának az elbeszélésével elindulva megismerjük a táncosnőt, aki utálja a cipőket, csak mezítláb érzi igazán jól magát. Látjuk, ahogy híres lesz, és bár a gazdag producer mindent megtesz, hogy a nőt magának is megszerezze, megint kiderül, hogy pénzzel nem vehető meg minden. 

Aztán nagyjából a film harmadánál egyszer csak Bogart-tól átveszi az elbeszélés fonalát a stúdió PR ügynöke, Muldoon. Kicsit mintha nézőpontot váltana a film, mindent az ő szemszögéből tálalva látunk ezután.

A Hollywoodi siker és csillogás világából hamarosan a francia Riviérán találjuk magunkat, amikor egy másik férfi, Bravano veszi pártfogásába a már világsztár színésznőt. Neki is meg kell elégednie azzal, hogy a táncosnő környezetében van, hamarosan azonban erről is le kell mondania, amikor egy olasz arisztokrata gróf veszi át a hölgy életének felügyeletét. Ezek a változások mindig furcsán, egy pillanat alatt lezajlanak. Jön az új férfi, és Maria távozik velük. 

Mielőtt az olasz arisztokrata belépne Maria életébe, megint jön a narrátor-váltás, amit most még annyival megfejel Mankiewicz, hogy a harmadik narrátor elmesélése kicsit visszaugrik az időben, így lesz egy jelenet, amit két különböző személy szemszögéből is megismerhetünk, így utólag válik érthetővé az előző elmesélő történetének egy addig érthetetlen része.

Mindeközben egyedül a rendezővel (Bogart), - azzal aki világsztárt csinált belőle - marad változatlan a híressé vált színésznő kapcsolata. Mankiewicz a nézőre bízza, hogy mit lát bele ebbe a kapcsolatba. Érezhetjük úgy is, hogy egy szoros baráti kapcsolatról van szó, de gondolhatjuk azt is, hogy ennél valamivel több...

Valószínűleg csak az értheti meg a film minden mélységét, aki nagyon tájékozott a 40-es, 50-es évek Hollywoodjának pletykáival kapcsolatban, hiszen szinte mindenhol olvasom, hogy sok belső poén van Rita Hayworth-el illetve Howard Hughes-al kapcsolatban a filmben elrejtve...

Ava Gardner mellesleg maga is szeretett mezítláb járkálni... A film készítésekor egyébként Sinatra felesége volt.

Kicsit elkényeztetett mostanában az 1001-es lista ezzel a sok szép Technicolor filmmel. Félek, hogy ezután majd újra kifejezetten zavaró lesz fekete-fehér filmeket nézni...mv5bmty5mze5ndg1m15bml5banbnxkftztcwnzc1mtcyna_v1_sy1000_cr0_0_826_1000_al.jpg

 

Szólj hozzá!