1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


305. Egy Halálraítélt Megszökött (Un condamné á mort s'est échappé) - 1956

2019. augusztus 21. 01:21 - moodPedro

mv5bmzgxmmi0mtitytuxzs00mdazlwjiywutztnhmdblnwe2zji0l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymjgynjk3mze_v1_sy1000_cr0_0_742_1000_al.jpgFranciaország (Gaumont), Nouvelles Éditions), 99 perc, ff., francia

Rendező: Robert Bresson

Producer: Alain Poiré, Jean Thuillier

A rendező, - Robert Bresson - maga is részt vett a francia ellenállásban, és szintén "volt szerencséje" élvezni a nácik "vendégszeretetét", így vélhetően személyes okok is vezették abban, hogy megfilmesítse André Devigny visszaemlékezését, aki - szintén ellenállóként - raboskodott a Montluc nevű katonai börtönben, 1943-ban. Nemcsak raboskodott, de halálra is ítélték. 

Ahogy a filmben látható is, a háború során nem kellett hosszasan elhúzódó büntetőeljárástól tartani, illetve az ügyvédi díjaktól sem szegényedett el az ember. Az eljárás lényege az volt, hogy átvezették a tárgyalóba a vádlottat, ahol a hatóság embere közölte vele a nyomozás eredményét, majd a halálos ítéletet. Nem volt ott vád- és védőbeszéd, fellebbezés és hosszú indoklás...

André Devigny-nek tehát sikerült megszöknie ebből a börtönből, amit egészen odáig teljesen szökésbiztosnak tartottak.
640_gettyimages-967012104.jpgBesson annyira autentikus akart lenni, hogy a film kedvéért sikerült kiüríttetni Montluc-ot, két hétig átköltöztették a rabok egy részét más börtönökbe - én még azt is el tudom képzelni, - bár erről nem olvastam konkrétumot - hogy pontosan abban a cellában vették fel a film nagy részét, melyből a valódi szökést végrehajtotta Devigny. 

180502-montluc-130-131-hdr.jpgElképesztő az a leleményesség, ami ezt a rabot jellemezte. Nem csak az a fantasztikus, hogy hogyan tudta cellájából megtervezni a szökést, hanem hogy a rendelkezésre álló minimális berendezési tárgyakból, eszközökből hogyan készített a szabaduláshoz felhasználható tárgyakat. 

Devigny egyébként Bresson rendelkezésére bocsájtotta azokat az eszközöket, melyeket a menekülés során megtartott.

Borzasztóan feszült a film hangulata szinte az elejétől a végéig. Kizárólag amatőr színészekkel dolgozott a rendező, de ennek semmilyen negatív következményét nem láttam. Sőt, ha jobban belegondolok, talán pont emiatt válik igazán hitelessé. Mert nincs benne semmi pózolás, túlgondolás. A főszereplő érzéseit nem az arcáról lehet leolvasni, - ami szinte teljesen érzelemmentesnek tűnik - , hanem a film szövegterjedelmének túlnyomó részét kitevő belső monológból, mely folyamatosan közvetíti a néző számára a főszereplő érzéseit, gondolatait, és részben magyarázza az aktuálisan történő eseményeket.

Sok mindenben - leginkább eszközeiben - hasonlít ez a film az általam eddig látott egyetlen másik Bresson filmhez, az Egy Falusi Plébános Naplójá-hoz. Annál a filmnél is megjegyeztem, hogy a képek alapján, és az alapján, amit el lehet mondani róla, az ártatlan szemlélő számára minden bizonnyal úgy tűnhet, hogy ez egy végtelenül unalmas művészfilm, holott mindkét esetben rettentő feszültségben követtem végig az eseményeket.

Igen jó film ez.

mv5bnmexnzmzztktyjblnc00ymi4lwe4odytyjqxngjmnwq4ytq2xkeyxkfqcgdeqxvynjy5mduymje_v1_sy1000_cr0_0_1334_1000_al.jpg

3 komment

238. Egy Falusi Plébános Naplója (Journal d'Un Cure de Campagne) - 1951

2018. november 14. 00:39 - moodPedro

mv5bndazody0otgtyzeyny00odnllwi5owqtowmyogfhm2m3zjk2xkeyxkfqcgdeqxvymtiynzy1nzm_v1_sy1000_cr0_0_650_1000_al.jpgFranciaország (UGC), 116 perc, ff., francia

Rendező: Robert Bresson

Producer: Léon Carré, Robert Sussfeld

Azért nagyon nehéz erről a filmről írni, mert szinte minden, ami leírható róla, azt a hatást kelti nagy valószínűséggel az olvasóban, hogy ez egy unalmas, szürke film, holott a valóság ennek pont az ellenkezője. Nem is emlékszem pontosan, hogy utoljára melyik filmet néztem végig a listáról ilyen feszült figyelemmel.

Egy fiatal plébános hétköznapjainak egy nem túl hosszú periódusát követjük nyomon. Ráadásul a papnak nincsenek is világmegváltó tervei, csak éppen a vallás parancsolatainak megtartását tűzte ki célul. 

Nem nagy dolgokat csinál, csak a hívek ügyes-bajos dolgaiban próbál a tőle telhető módon rendet tenni. Nem hangzik túl izgalmasnak, mégis leköti az embert.

A színészek szinte teljesen eszköztelenül dolgoznak. Claude Laydu, a plébánost alakító színész nem amatőr volt ugyan, de elsőfilmes. Arca szinte mozdulatlan. Csak néha-néha látszik rajta egy-egy apró rezdülés. De amikor néha megrezdül ez az arc, akkor annak - pont a visszafogottság miatt - nagyon erős a hatása.

Első látásra - legalábbis a képek alapján - nem túl megnyerő ez az arc; már-már ellenszenves. De a mögötte álló személyiség - legalábbis amit a szerep ábrázol - pillanatok alatt megkedvelteti magát a nézővel. Az érzékeny, szinte minden romlottságtól mentes figura belopja magát a néző szívébe.

A film nagyobbik felében a fiatal plébános monológját - naplóbejegyzéseit - halljuk, sok esetben látjuk magának a naplóba való bejegyzésnek a folyamatát - melyet egyébként magának a rendezőnek a keze "követ el". 

Míg a fiatal pap keresi - és tulajdonképpen meg is találja - az általa üdvözítőnek tartott utat, addig a hívek között szinte senki nincs, akinél ilyesmire egy kis esély is mutatkozna...

Van például a fiatal lány, aki szerelmével üldözi a papot, van, aki egyéb okokból írogat neki fenyegető névtelen leveleket...  

Ismételnem kell magamat: bármit írok is a filmről, nem tudom megmagyarázni, hogy miért annyira jó. Érdemes megnézni... Ha megvan a nézőben a nyitottság, akkor könnyen a hatása alá lehet kerülni.

1 komment