1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


209. A Sanghaji Asszony (The Lady from Shanghai) - 1948

2018. augusztus 02. 21:32 - moodPedro

mv5bmta4ntu4nzkzotbeqtjeqwpwz15bbwu4mdk0odgxodmx_v1_sy1000_cr0_0_717_1000_al.jpgUSA (Columbia Pictures), 88 perc, ff., angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Orson Welles, William Castle, Richard Wilson

Ez a film a könyvben valamiért az 1948-asok közé sorolódott, holott 1947-ben mutatták be, amit még azzal is tetézhetünk, hogy már 1946-ban készen volt, de a stúdió egy évig nem merte bemutatni, mert vezetői féltek, hogy azzal tönkreteszik Rita Hayworth karrierjét, aki akkoriban a kis stúdió talán legnagyobb sztárja volt.

Hát, mondjuk elég meredek volt ez a külcsínbeli változás: a haját rövidre vágták, és egészen világító szőkére festették. Először megdöbbentem, és csak fogtam a fejemet, majd érdekes módon a film végére egészen megkedveltem ezt a külsőt, bár bevallom, állandóan olyan érzésem volt, mintha Marilyn Monroe-t látnám...

Egy dolgot viszont még hosszú kutatómunka után sem értek - és nagyon várom valakitől a megoldást - miért Sanghaji a címbeli nő??? Lehet, hogy figyelmetlen voltam, de nem emlékszem ezzel kapcsolatos utalásra, és, ha volt is a filmben valami ezzel kapcsolatban, akkor is olyan jelentéktelen lehetett, hogy elment a fülem mellett...

Hayworth egyébként a rendező-főszereplő Orson Welles ex-felesége volt ekkor. Nem is olyan régen váltak el, a film tanúsága szerint nem esett túlságosan nehezükre eljátszani a kettejük között fennálló vonzalmat.

mv5bndyzymjkndytzdzmmy00mddlltkwmzytm2q4mjzkodzimgyzxkeyxkfqcgdeqxvyndyznti2odc_v1.jpg

Welles szép lassan lemondott arról, hogy az öt nagy stúdió valamelyikének forgasson, hiszen azok már nemigen álltak szóba vele. Most a kis Columbiával tett próbát, de fel a fejjel lesz még ennél lejjebb is számára. 

Mivel éppen sürgősen pénzre volt szüksége egy színházi projektje megvalósításához, kénytelen volt olyan ötlettel előállni, ami sikerrel kecsegtetett. És 1948-ban mi lett volna kézenfekvőbb, mint egy noir-os film tető alá hozása. Femme fatale, narráció, gyilkosság... hozta az alapvető sablonokat, de a stúdió nyomására belekerült néhány fura jelenet is, melyek közül a legfurcsább talán az volt, amikor Rita Hayworth "glamour shot"-ban, fekve hirtelen dalra fakad. 

Kicsit szedett-vetettnek tűnik a film, aminek feltehetően nem csak az az oka, hogy a stúdió belekényszerített szükségtelen jeleneteket, de valószínűleg az is, hogy a Welles által készre vágott 155 percből kivettek kb 70-et.  Azaz közel a felét! Nem tudom, hogy ez magyarázza-e az olyan rettenetesen erőltetett fordulatokat, mint például amikor Welles karaktere magába dönt egy doboz nyugtatót azonnal elájul, szinte még mielőtt lenyelhette volna...

Egy dolgot szerencsére nem vettek el a filmtől, - bár állítólag ezt is lerövidítették valamelyest - és ez a zseniális vidámparkos jelenet, ami remekül jelzi, hogy mekkora potenciál volt Wellsben, kár, hogy személyiségéből hiányoztak azok az elemek, amikkel ki lehetett volna aknázni ezt a tehetséget. Ez a jelenet annyira erős, hogy ha elfelejtünk mindent ami előtte volt, szinte ez is megáll önmagában, annyira meg van csinálva.

A film azzal kezdődik, hogy Michael O'Hara (Welles) megvédi a Central parkban három férfi által megtámadott szőkeséget (Rita Hayworth). Ezt követően a hölgy gazdag, ügyvéd férje felveszi őt jachtjára "legénységnek". (Amihez egyébként Errol Flynn hajóát bérelték ki, napi 1500 dollárért). Természetesen a férj csúnya, kissé nyomorék, így szinte szóra sem méltatja, amikor Mike és a szép feleség összemelegednek... A nő kérésére mindannyian elidőznek kicsit Acapulco-ban is, és - hála Welles-nek -, hogy tényleg elvitte a stábot Mexikóba, nem akarta vetített háttérrel lezavarni az egészet. Bár őszintén megvallva a Mexikói kiruccanásnak túl nagy dramaturgiai jelentőségét nem látom, elképzelhető, hogy pót-nászútnak tervezte Welles korábbi feleségével...a stúdiók pénzéből fizetve...  hát ez sem jött össze, mert különböző rovarcsípések és szélsőséges időjárási helyzetek eléggé megkeserítették a Mexikóban töltött időt.the-lady-from-shanghai_zrqzdn.jpg

Mike hamarosan üzleti ajánlatot kap a férj üzlettársától: Játssza el, hogy megöli, majd lépjen le 5000 dollárral a zsebében. Mivel nem lesz hulla, nem ítélhetik el. De a biztosítótól mégis bevasalható lesz egy nagyobb életbiztosítási kártérítés...

Mint ahogy azt egy noir-tól megszokhattuk, időközben kiderül, hogy semmi sem egészen az, aminek látszik...

És, hogy teljes legyen a kavalkád, a film a végére átmegy bírósági tárgyalásos műfajba...

A poszt elején említettem, hogy a film bemutatását egy évvel eltolták, mivel féltek, hogy ezzel tönkreteszik Hayworth karrierjét. Hát tili-toli ide vagy oda, elképzelhető, hogy jogos volt a félelem. Ezután a film után a szépség összeállt egy gazdag milliárdossal, és évekre elköszönt a vászontól. Bár 1952-ben visszatért, az már nem volt az igazi... Korábbi sikereit már nem tudta megismételni.

Feltételezem, hogy ennek egyik oka a nők legnagyobb ellensége - az idő - lehetett. Jöttek a fiatalabbak...

Mi is elbúcsúzunk tőle, hiszen legjobb tudomásom szerint további filmmel már nem szerepel a listán.

10 komment

187. Az Óra Körbejár (The Stranger) - 1946

2018. április 15. 01:04 - moodPedro

mv5bmtexmdazmdm0nzzeqtjeqwpwz15bbwu3mdk3odiznzq_v1_sy1000_cr0_0_666_1000_al.jpgUSA (International Pictures), 94 perc, ff. angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Sam Spiegel

Ez volt Orson Welles harmadik önálló filmje. Az Aranypolgár és a Csodálatos Ambersonok után belefogott egy filmbe, amit végül nem hagytak neki befejezni (It's All True) majd kapott egy utolsó lehetőséget az RKO-tól (Journey into Fear - 1943), ám azt Norman Fosterrel közösen rendezte, Wellest rendezőként végül föl sem tüntették. Nem sokkal ezután fel is bontották vele a szerződésüket.

Ekkorra már elterjedt Wellesről, hogy nehéz vele együttműködni, túlságosan öntörvényű, nem tartja be sem a határidőket, sem a költségkeretet. Lassan négy éve nem csinálhatott saját filmet. Kénytelen volt bebizonyítani, hogy érdemes lenne azért még vele rendezőként számolni. Jobb híján a kis  független International Pictures-szel sikerült szerződnie. Nem nagyon volt más választása, kénytelen volt aláírni a számára nem túl előnyös szerződést, ha munkát akart kapni: például ha kicsúszik a költségkeretből vagy a határidőből, akkor bukta volna a díjazásának jelentős részét. Természetesen az utolsó vágás jogát sem kapta meg. Sőt a mellé kiosztott vágó megkapta a jogot, hogy már forgatás előtt törölje a forgatókönyvből azokat a részeket, amik szerinte nem viszik előre a történetet.

A filmjeim legjobb jelenetei egyáltalán nem viszik előre a történetet. El lehet hát képzelni, mekkora pusztítást végzett...

mesélte Nimms-ről később Welles. Mindenesetre a stúdió stratégiája bevált. Ez lett végül Welles egyetlen filmje, mely azonnal a bemutató után (tehát nem a későbbi újra-kiadásokkal) komolyan nyereségessé vált.

13-orson-welles-theredlist.jpgA világháború után vagyunk. A szövetségesek leszámoltak a nácikkal, ám a háborús bűnösök egy része még rejtőzködik. Ma már tudjuk, hogy a bűnösök jó része dél-Amerikában kapott menedéket, akkoriban - a háborút követő években - még nem lehetett pontosan tudni, ki hol van. A filmbeli Franz Kindler, Charles Rankin álnéven bujkál az USA-ban, ami azért viszonylag ritka volt. Ez a filmbeli Kindler (Orson Welles alakítja) egyébként hasonló bűnlajstrommal rendelkezett, mint Eichmann, aki a zsidók deportálásának és kiirtásának megszervezésével foglalkozott a háború alatt.

Csak érdekességképpen: Eichmann ekkoriban még Németországban bujkált favágóként, később Argentínában kapott menedéket, ahonnét az izraeli titkosszolgálat  rabolta el 1960-ban, hogy Izraelben elítélje és kivégezze.

A fenti (toronyórás) fotón látható hölgy (Loretta Young) a hamis identitást felvevő náci bűnös mit sem sejtő amerikai felesége, míg a balra álló Wilson nyomozó (Edward G. Robinson) a bujkáló náci főbűnösök felderítésével foglalkozik. 

mv5bmtmxnzuwmdq0mf5bml5banbnxkftztcwmzg4mjm3na_v1.jpg

Amíg csak sejtjük a bujkáló bűnös sötét múltját, addig inkább tűnik sarokba szorított szerencsétlen kutyának. Ám amikor a nyomozó - a filmtörténelem során ebben a filmben először - levetít egy valódi filmet a koncentrációs táborokról, onnét a néző minden szimpátiája eltűnik, Franz Kindler is egyre kevésbé tudja leplezni a benne lakozó gonoszságot.

Márpedig a nyomozó felbukkanásának első pillanatában tudja Kindler, hogy érte jöttek. Ám Wilson - akárcsak Columbo - nem ront ajtóstul a házba. Nem is biztos, hogy jó nyomon jár. Szorul ugyan a hurok Kindler nyaka körül, de  számára végig úgy tűnik, hogy sikerül megőriznie hamis identitását.

A korabeli nézők számára megdöbbentő lehetett a haláltáborok látványával való szembesülés egy játékfilmben. Mi rákeresünk a youtube-on, és rengeteg archív anyagot láthatunk. Az emberi kegyetlenség ilyen mértéke akkoriban valószínűleg még az elképzelhetetlen kategóriába tartozott.

A film hangulata helyenként a korai Hitchcock művekre emlékeztetett. Robinson jelenléte ezúttal olyan erős, hogy szinte zárójelbe tesz mindenki mást. Ez alól Welles alakítása sem kivétel, akitől ezúttal nem voltam különösebben "elájulva". Robinsonnak jól áll a kor. Ahogy öregszik úgy lesz egyre érettebb, igazi színésznagyság.

mv5bmtg2njixndm5of5bml5banbnxkftztgwnjm5odcymje_v1_sy1000_cr0_0_744_1000_al.jpg

3 komment

155. Az Ambersonok Tündöklése és Bukása (The Magnificent Ambersons) - 1942

2017. december 22. 00:15 - moodPedro

016-the-magnificent-amberson-theredlist.jpgUSA (RKO), 88 perc, ff., angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Jack Moss, George Shaefer, Orson Welles

Az élet és a pénz elszalad, mint a higany a törött üvegből...

s ha vége, azt sem tudod, hová lett, mit csináltál vele...

Ez a - filmből vett - idézet sejtet valamit abból a komor hangulatból, ami ezt a filmet jellemzi. Ez Orson Welles második filmje. Két filmre szerződött le az RKO Welles-el, úgy, hogy szinte semmibe nem kértek beleszólást. Welles írhatott, rendezhetett, kiválogathatta a szereplőket, és még az utolsó vágás joga is az övé volt. Ez nagyon nagy szó, főleg úgy, hogy az Aranypolgár volt Welles első filmje. Még kipróbált, Oscar-díjas rendezőknek sem gyakran  adtak ezek a nagy stúdiók ennyi jogosítványt. Ez volt tehát a szerződés alapján Welles második filmje az RKO-nál. Ezúttal nem szerepelt, csak narrátorként hallható a hangja. Nem tudom, hogy csinálta Welles, de az előző film óta eltelt év alatt, legalább egy húszas felszaladt rá a forgatási fotók alapján.

Egy 1918-as családregényt filmesített meg ezúttal Welles Az Ambersonok Indianapolis leggazdagabb családja a XIX. század végén. Három generáció lakja pompás villájukat. Bálokat rendeznek, nagyvilági életet élnek... A huszadik század elejére pedig egy elszegényedett, megszomorodott magja marad csak a családnak... Rossznak tűnő döntéseket hoztak mind pénzügyi, mind szerelmi téren.

Ezúttal egyébként nincsen egy vagy két kifejezetten fő- szereplője a filmnek, hanem a család összes tagja szinte egyforma jelentőséggel bír. Néha azonban úgy éreztem, hogy az egész nem vezet sehonnan sehová. Nem igazán került hozzám egyik családtag sem. Nem izgultam senkiért, nem haragudtam senkire, nem sajnáltam senkit. És ez baj, mert ezek szerint hidegen hagyott az egész...

A film felépítése már nem annyira formabontó, mint az Aranypolgáré, bár itt is jócskán akadnak különleges, szokatlan, látványos megoldások. Pl. van, hogy csak a szereplők körvonalát látjuk, és csak a háttér van megvilágítva... Akadnak egész különleges kameraállások...

De ez esetben sokszor éreztem ezeket céltalannak, sőt helyenként kifejezetten esetlegesnek. Olyan érzésem is volt, mintha film közben elveszett volna az alkotói lendület. Az eleje még nagyon kidolgozottnak, kreatívan sziporkázónak tűnt, majd középtájon helyenként elszürkült, és nagyjából úgy is maradt.

Mint említettem, Welles ügyesen olyan szerződést kötött az RKO-val, ami még az utolsó vágás jogát is a kezébe adta. Ez - a Hollywood-i stúdiórendszerben, ahol a rendező - sok esetben végrehajtó iparosként - csak levezényelte a kézbe kapott forgatókönyv betűről betüre való leforgatását - hatalmas szó volt. 

Az elkészült film 135 perces volt. Csináltak egy tesztvetítést, és a nézőknek - hát... - nem nagyon tetszett a film. Maga Welles is érezte, hogy lenne még mit csiszolni rajta. Így kicsit újravágták, és néhány perccel rövidebb lett az új változat. Ám az újabb tesztvetítés eredménye semmivel sem lett jobb az előzőnél. 

Ezt látva az RKO tett egy ajánlatot Welles-nek, ami alapján a rendező kap egy harmadik filmes lehetőséget (ez a film végül soha nem készült el), cserébe az RKO visszavette a végső vágás jogát. De annyira visszavette, hogy teljesen új véget forgatott a filmnek, és kidobott további 40 percet a filmből. Szégyen ide, szégyen oda - bevallom - az izgalmasan kreatív kezdésen kívül nekem a befejezés tetszett - ami ezek szerint már nem Welles munkája volt. Welles ekkor már Brazíliában forgatott, és nem volt abban a helyzetben, hogy akár kicsit is beleszóljon abba, hogy mit csinálnak a filmjével.

A kivágott részek negatívjai egészen biztosan meg lettek semmisítve, ezek leselejtezése hivatalosan (egy rutin selejtezés során). A Welles-féle változat tesztvetítés-kópiáinak sorsáról nincs tudomásunk, a kivágott részek egyelőre örökre elveszettnek tűnnek, de láttunk már csodákat, kerültek már elő ennyi év után is filmek egy-egy archívum pincéjének rendezése során...

Welles a 70-es években még fejébe vette, hogy leforgatja az Ambersonok eredeti befejezését az akkor még életben levő szereplőkkel. Ez azért lett volna különösen izgalmas, mert a filmben maszkmesterek öregítették a szereplőket, így viszont Welles a valóban megöregedett színészekkel forgathatta volna le a film végét. Valaki ígéretet tett neki ennek a finanszírozására, de Wells szavaival élve - "végül lelépett a fickó"...

A kivágott részek elvesztek bár, de Welles eredeti, igen részletes filmterve megmaradt írásos formában, tehát egész pontosan tudhatjuk, hogy mi volt az eredeti filmben....

Zárásul néhány remekül sikerült festmény három szereplőről (egy-egy a három generációból, igaz, közülük egy nem az Ambersonoktól való, de erősen kötődik hozzájuk), melyeket a film reklámozására használtak.

 Jelen formájában sem volt sikeres a film. Veszteséges volt, nem hozta be az elkészítésre szánt pénzt.

 

5 komment

141. Aranypolgár (Citizen Kane) - 1941

2017. november 16. 21:01 - moodPedro

mv5bzjg4mzflytgtzdhmms00nwfhlwexzdutzwu1y2fhnjbmm2qyxkeyxkfqcgdeqxvyntayodkwoq_v1_sy999_cr0_0_656_999_al.jpgUSA (RKO), 119 perc, ff., angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Orson Welles, Richard Baer, George Schaefer

Ki is volt Orson Welles? ... Egy igen kövér színész, aki először tévé-reklámokkal próbált pénzt keresni, majd kapott néhány izgalmasabb szerepet, amiből finanszírozni tudott néhány kisebb, saját rendezésű független filmet. A siker hatására erőt vett magán és lefogyott... Közben a nagy stúdiók is felfigyeltek rá, és engedték kísérletezni, de eleinte nem voltak elégedettek azzal, amit láttak, és kisebb-nagyobb viták során elvették tőle a projekteket. Végül a sok tapasztalatot összegezve elkészítette élete fő művét, melyet sokan az egyetemes filmművészet legnagyobb alkotásának tartanak. Ez a remekmű pedig a most soron következő film: az Aranypolgár, avagy a Citizen Kane...

Az előbb felsorolt életrajz egyébként egy szatirikus angol tévéműsorban (Spitting Image)  hangzott el Orson Welles-ről, és - bár minden igaz benne - de időrendben visszafelé!!! És ez egészen döbbenetes...! Valaki 24 évesen elkészíti élete fő művét, és onnét csak lefelé megy a lejtőn... ez vajon hogy volt lehetséges? Ráadásul szerzői filmről beszélünk, azaz nem arról van szó, hogy a korszak szellemében a stúdió vesz (vagy irat) egy forgatókönyvet, amit kiad a kezdő rendezőnek, hogy csináljon belőle filmet. Welles részt vett a forgatókönyv írásban, producer is volt, színészkedett és rendezett is... Mindezt az akkori Hollywood öt nagy stúdióinak egyikénél, az RKO-nál.

A képen fehérben, az a Brad Pitt-re hajazó úriember, na ő Orson Welles.007-citizen-kane-theredlist.jpgA film főszerepét egy létező személyről mintázták, akinek a neve azért nem túl fontos, mert szerintem senki nem ismeri már (W.R.Hearst), másrészt ekkora idő távlatából a konkrét személynek nincs is túl nagy jelentősége. Talán annyi érdekes róla, hogy gyakorlatilag ő találta ki a bulvár újságírást. Előtte illett tényszerűen, és komoly dolgokról írni. De ő rájött, hogy többet lehet eladni hangzatos címekkel, az mellékes is, hogy igazat írnak-e vagy sem. 

A film azzal kezdődik, hogy Charles Foster Kane, a multimilliomos médiacézár meghal. Az utolsó szó, amit kiejt a száján: "Rózsabimbó". Vajon ez mit jelenthet? Mit akart ezzel mondani? Ez foglalkoztat mindenkit. És egy újságíró ennek a talánynak a nyomába ered. A nyomozás során ugrálunk időben össze-vissza, és kirajzolódik egy kép a meglehetősen ellentmondásos és öntörvényű ember életéről.

Nem csak időben ugrálunk (önmagában ez is teljesen újszerűen hatott), hanem stílusokban is tobzódunk. Az első 10-12 perc például mintha egy mozis filmhíradó lenne az épp elhunyt médiacézárról. Aztán van egy blokk, ami mintha egy harmincas évekbeli Warner musical lenne. Énekel a tánckar, Welles is énekel velük...

Majd átváltunk interjús műsorba, amikor az említett újságíró próbálja feltárni a múltat, melyben reménye szerint megtalálja a magyarázatot a "Rózsabimbó"-ra. És ezek az interjús részek is megfelelő stílusban vannak megcsinálva, az újságíróból szinte semmi nem látszik, az interjúalanyok vannak a középpontban. Aztán, ha kicsit nem figyelünk oda, azt vesszük észre, hogy egy politikai krimiben találjuk magunkat, majd családi drámában, továbbra is ugrálva az időben. Ehhez persze nagyszerű maszkokra van szükség, és azt kell mondanom, hogy ezek az öregítések szinte semmivel sem rosszabbak, mint egy mai filmben.

Nagyon jók a díszletek is. Úgy általánosságban kifejezetten izgalmas a képi világ. Nem véletlen: az a Gregg Toland volt az operatőr, aki az Érik a Gyümölcs-ben is elkápráztatott. Sokban hozzájárulnak a látványhoz a kreatív díszletek. Íme néhány koncepció rajz, és néhány megvalósult festett díszlet.

Se szeri se száma a mindenféle kreatív megoldásnak. Van, hogy a szereplő tudatosan kinéz a nézőre, amikor valami fontosat akar mondani. Szerintem minden amatőr szereplőnek azzal kezdi a rendező az instrukciót, hogy a kamerába soha nem nézhet. De erre is igaz, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Amikor kinéz az illető, az tökéletesen van időzítve, kicsit meglep, és ezzel éri el a tökéletes hatást.

Érdekesek az expresszionista filmekre emlékeztető díszletek. Helyenként meg az egész hosszú tereket létrehozó megoldások. Gyakran előfordul, hogy a jelenet középpontjában álló szereplő sötétben van, csak a kontúrját látjuk, és a környezetében állók vannak megvilágítva. Majd a szereplő kilép a képből, és csak ekkor válik láthatóvá.

Hogy megtudjuk-e a Rózsabimbó rejtélyét, ahhoz végig kell nézni a filmet. A legnagyobb rejtély számomra, hogy ha ez a srác huszonévesen ilyen filmet tudott összerakni, akkor mi történt vele idős korára, hogy leginkább pezsgő és bor-reklámokban kapott szerepet...

Na azért mi még vissza fogunk térni rá!

12 komment